17. rész
2009.11.14. 15:01
Feladó: <sebastian.vettel@redbull.com>
Címzett: <kimi.räikkönen@ferrari.it>
Tárgy: -
Szia!
Lenne egy kérésem. Írj Abbynek, keresd fel, vagy valamit csinálj. Talán neked válaszol. Aggódunk érte. Kérlek!
Sebastian
Mellékletek: cím, telefonszámok, e-mail cím
________________________________________
Feladó: <kimi.räikkönen@ferrari.it>
Címzett: <sebastian.vettel@redbull.com>
Tárgy: Re: -
Nem hinném, hogy engem látni akarna. Jó ideje nem hallottam felőle. De azért megpróbálom.
Kimi
________________________________________
Abigail Vettel úrnő rezidenciája. Jelenleg nem tartózkodom itthon, és a szolgáknak kimenőt adtam. Amennyiben teheti, hagyjon üzenetet a sípszó után. És, ha valaki meg akarna lepni valamivel, szeretem a sonkás pizzát. Ja, igen. A sípszó következik: bííp.
„Szia Abby, Kimi vagyok. Räikkönen. Ő… Sebastian adta meg a számodat, csakúgy mint az e-mail címedet, és a postai címedet is. Megígértem neki, hogy megpróbállak elérni. Mert hát nagyon aggódnak érted. Gondolom nem vagy a legjobb állapotban, ezért nem akarsz velük beszélni. Nem tudom mi történt Axel és közted, de van egy olyan sejtésem, hogy semmi jó. Sajnálom. Nem akartam betenni a kapcsolatotoknak. Bár úgy hallottam, hogy ő is megcsalt téged. Akkor most visszaadtad, nem? Na jó, ez baromság. Mármint ez a visszaadtam, meg ilyenek. Ő… Sajnálom, meg minden. Hívj vissza, ha tudsz. Ha nem kapok választ valahogyan tőled, akkor elmegyek hozzád. Írtam e-mailt is. Izé… Kimi voltam. Szia!”
________________________________________
Feladó: <kimi.räikkönen@ferrari.it>
Címzett: <toni.vilander@hotmail.com>
Tárgy: Abby
Hát Haver, én mindent elszúrok… mások életében. Hogy eshet meg ez mindig velem? Ugyebár írtam neked Seb leveléről, amiben megkért, hogy látogassam meg a nővérét. Nemrégiben ezért vert agyon. De nem gond. Így hát telefonáltam neki, írtam e-mailt is. De semmi válasz. Fogtam magam és elmentem hozzá.
Persze arról elfelejtett engem tájékoztatni, hogy a kutyasétáltató pontosan ebben az időben sétáltatja a kutyákat. Nem, nem aranyos kis spánielek voltak ám, hanem vérengző fenevadak. Egészen a németjuhászig semmi bajom sincs a kutyákkal. De ezek vérebek voltak, és jóval nagyobbak! Nem vagyok az a félős fajta, hisz ismersz. De ezektől mindenki félt volna! Voltak vagy hatan! Szóval a járdán megyek, gondolkozom, hogy átslisszoljak a túloldalra, de ez az ötlet nem élt sokáig, mert az egyik elszabadult, és felém futott. Lecövekeltem, mint a hülye, és mérgesen bámultam a sétáltatót, aki meg felismert. És addig nem fogta meg a kutyát, amíg autogramot nem adtam neki. Persze egyikünknél sem volt se papír se toll! Sikerült végre elszabadulnom, és megtaláltam Abby házát. Na az sem volt semmi, ahogy én bejutottam. Csöngettem egyszer, semmi. Csöngettem kétszer, még nagyobb csönd. Kopogtam, még mindig semmi. Már kint álltam egy jó ideje, erre nem meglátom, hogy a kutyasétáltató felém tart? Menekülnöm kellett, így hát csak remélni tudtam, hogy Abby nem áll az ablaknál, ugyanis megcéloztam egy kővel, és betörtem, majd beugrottam rajta. Jó lehet nem olyan kis kő volt az. Abby a zajra már lecsörtetett a lépcsőn, és amikor meglátott engem még vörösebb lett a feje. Még a fürdőköpenyét is elfelejtette jobban összehúzni magán.
Ő: Mégis mi a fenét keresel itt? Hogyan jutottál be?
Én: Valamilyen idióta betörte az ablaküveget, és bemásztam. (Nyugi, majd hagyok ott pénzt rá!)
Ő: Azonnal takarodj ki innen! (és nem viccelek, piszkos zsebkendővel kezdett engem dobálni. Én meg ugráltam, mint egy hülye gyerek. Nemrég vettem ezt a pólót. Bazi sokba került!)
Én: Mindenki aggódig érted. (bemenekültem a konyhába, és leültem az egyik székre.)
Ő: Nem érdekel! Minden a te hibád, te idióta! (ő is leült mellém a székre. Mármint nem ugyanarra, hanem egy másikra.)
Én: Mondtam már, hogy sajnálom… Axel nem fogadta jól?
Ő: Még van pofád ilyet kérdezni? Mégis te hogy fogadnád, hogyha a barátnőd félredugott volna az egyik haverod haverjával?
Én: Nem túl jól.
A beismerésem után elbőgte magát. Megrázó élmény volt. Próbáltam belé önteni a lelket, miközben sulykoltam belé, hogy válaszoljon a hívásokra, az e-mailekre és nyisson ajtót, ha csengetnek. Meg javasoltam, hogy aludjon ma máshol, mert betört ablakkal nem a legbiztonságosabb. Ne pánikolj, nem azt mondtam, hogy aludjon nálam!
Annyira elhagyta magát, hogy hagyta, hogy átöleljem, erre nem megjelenik Axel a konyhaajtóban???
De bizony, én nem viccelek! Az egyik percben még ott állt, a másikban, meg már a képemben volt a keze. Épp időben még elhajoltam, hogy ne üssön meg. Abby felállt, és Axelhez rohant. Átölelte, de a csávó nem hagyta. Majd Abby úgy bőgött mint egy gyerek, közben próbálta megformálni a szavakat, hogy „Ez nem az, aminek látszik! Bocsáss meg nekem!”...stb Aztán végül Axel kivágta az ajtót, és elhúzott.
Abby persze rám volt mérges, hogy minek jöttem én ide? Ismét hozzám dobált dolgokat, lefogtam a kezét, és megöleltem. És a legmeglepőbb az egészben az az, hogy hagyta. És a vállamon sírt. Én meg felkísértem a hálóba, és nem, nem történt semmi sem még mielőtt rosszra gondolnál! Egyszerűen csak bedugtam az ágyba, én meg lementem neki teát csinálni. Persze ihatatlan lett, és emiatt is kiabált velem, hogy ha nem hiszek neki, hogy nem lehet meginni, akkor igyam meg én. És még így vitatkoztunk egy darabig, majd elmentem. De még előtte megígértettem vele, hogy Sebastian-nál fog aludni az éjjel.
Ennyi. Most meg a szobámból látom, ahogy Seb vendégszobájában világít a lámpa. És esz a fene, hogy meg kellett volna őt csókolnom délután…. Ennyi
Kimi
|