Ültem a székben, és csak agyaltam. Ha Svájcba meg, nekem is oda kéne mennem. Viszont ez hosszú idő lesz…

-          Szereted?- hallottam apa hangját. Ránéztem.

-          Igen. Talán az életemnél is jobban. Ha vele vagyok, ha láthatom, egy másik világban érzem magam.

-          A szerelem. Csodás érzés. Ha ennyire szereted, akkor menj velük Svájcba.

-          Ezen gondolkodtam.

-          Ne gondolkodj. Menj velük.

-          Nem tudom, hogy az apja hogy fogadná.

-          Fernando-nak nagyon fontos a lánya, és kicsit talán túl szigorú a barátaival, de úgy látom, veled már talán kezd megbékélni.

-          Gondolod?

-          Ismerem Fernando-t. És rendes nagyon, de ha megismer, biztos nem is fog más srácot kívánni a lánya mellé.

-          Kösz.- öleltem meg. Most tolták közben ki Vanessa-t olyan ágyon, és viszik vizsgálatra.

-          Egy pillanatra álljunk meg.- kérte őket. Odamentünk hozzá.

-          Jól nézel ki Vanessa. Pár hét múlva megint mész az őrültebbnél őrültebb bulikba.

-          Ne túlozz öcsi. Aztán te meg verd ám le az öcsém a pályáról, mert még a végén elszáll az egójától.- mutatott rám.

-          Meglesz.

-          Most gondolom ez a vizsgálat el fog tartani egy ideig. Biztos van a közelben egy kisebb étterem. Menjetek, egyetek valamit.

-          Nem hagyunk itt egyedül.- mondtam neki.

-          Ennetek kell. Már minden rendben van velem. Induljatok már enni. Apa, ne nézz így rám. Gyerünk, gyerünk. Közben indulhatunk a vizsgálatra.

-          Nem vagyunk éhesek.- mondta Beto.

-          Akkor sem, ha pl egy jó nagy tál milánóit említek.- Beto, és Fer gyomra elkezdett korogni.- Látjátok? Én addig jól elleszek. Utána majd visszajöttök.

-          Legyen. Menjünk.- mondta Fernando.

Volt a közelben egy kellemes kis étterem. Beültünk. Mindenki rendelt egy kis ételt.

-          Végre étel. Már úgy hiányzott.- mondta Beto. Kapott érte egy pár gyilkos pillantást.-  Nem úgy értettem…

-          Jó, tudjuk hogy értetted. Mindenki már kicsit talán éhes volt, csak nagy volt az aggodalom.- mondta Fernando.

-          Igaz, de már Vanessa is jobban van. Már kicsit lenyugodhatunk.

-          Így van.

Elkezdtünk enni. Apa és Fernando a „régi szép időkről” kezdtek el beszélgetni… Amikor apa a Red Bull-ban, Fernando a Ferrari-ban és Kimi a Merciben vezettek. Igazán érdekfeszítő volt. És amikor elkezdtek nagyokat nevetni, én és Fer egymásra néztünk, és szerintem mindketten egyetértettünk abban, hogy az apáink megőrültek.

-          Egyedül jöttél Seb?

-          Nem. Iza is eljött.

-          Iza? De miért jött el?- kérdeztem.

-          Nem akart otthon maradni.

-          Ki az az Iza?- kérdezte Fer.

-          A húgocskám.- és ekkor láttuk meg, hogy belépett az étterembe. Láttam, hogy Fer és Beto álla leesett. Nem csodálkozok rajta…