-          Szóval mit is sajnálsz? – kérdeztem most már határozottabban Kimit.

-          Azt, hogy olyan bunkó voltam veled.

-          Ezért már bocsánatot kértél. – világítottam rá a tényekre.

-          Tudom, de még ezerszer fogok. – mosolygott rám.

-          Szívesen lemondok róla. – bontakoztam ki az öleléséből.

-          Értem. - sóhajtott egyet. – Kérdezhetek valamit? – kérdezte halkan.

-          Persze.

-          Ki az a Justin?- kérdezte semlegesen.

-          Justin, Paolo apja, és az üzlettársam.

-          Értem. Milyen viszonyban vagytok egymással?

-          Ezt meg, hogy érted?

-          Szereted őt? – fogta meg a csuklóm és húzott vissza magához.

-          Igen, de… - kezdtem, de ő közbe szólt.

-          Remek.

-          De nem, úgy ahogy te gondolod. Justin csak barát.

-          Olyan barát, mint én voltam? Akkor látom a régi pozíciómról is le kell mondanom. – morogta bosszúsan.

-          Justin nem olyan barát. – értetlenül nézett rám. – Sokkal inkább hasonlítanám Sean és apa keverékén. Ezt nem tudom neked elmagyarázni. – túrtam, a szabad kezemmel a hajamba, idegesen. – Justinra sosem tekintettem úgy, mint egy férfira. Ő nekem mindig is Laura férje marad, még akkor is, ha már négy éve meghalt. Sokkal inkább olyan, mint egy báty. Ráadásul nagyon szeret apáskodni felettem.  

-          Szóval nem jártok és nem is szándékoztok?

-          Nem! Nagyon jól tudod, hogy nekem, nem jönnek be az latin pasik. De mi ez kihallgatás? – fakadtam ki.

-          Nem, de a barátok mindent megbeszélnek egymással. – mosolygott rám.

-          Kérdezhetek most én valamit?

-          Kérdezz!

-          Mire mondtad azt tegnap, amikor megcsókoltál, hogy Paolo tudd-e ilyet? Pedofilnak nézel?- kérdeztem kíváncsian.

-          Ha elmondom, ígérd meg, hogy nem nevetsz ki? – nézett rám a gyönyörű szemeivel.

-          Oké. Megígérem.

-          Azt hittem, hogy Paolo az új barátod. – erősen fixírozta a padlót. Belőlem meg kirobbant a nevetés.

-          Elmondanád miből következtettél erre, kis szöszi.

-          Jó, hogy megígérted, hogy nem nevetsz ki. Amúgy tájékoztatásul közlöm veled, hogy mindenki azt hitte. – mutatott rá a tényekre. – „édesem, hogy vagy?” meg „te is hiányzol nekem” vagy „én is szeretlek”. – utánozta az én hangom. Rendben, ha ebből a szemszögből nézzük, akkor tényleg félre érthető volt.

-          De miért nem kérdezett rá senki?

-          Mert mindenki biztosra vette, hogy egy újabb hódításod áldozata Paolo.

-          Értem.

-          Amúgy Paolo, nagyon aranyos kissrác. Még mindig nem akarom elhinni, hogy te nevelted fel. Ez abszurd.

-          Kösz a belém vettet bizalmat. – ültem le az ágyra. A fogadott fiam tényleg egy angyal. Fekete dús haja van és gyönyörű barna szemei. Olasz révén nagyon cserfes, sosem áll be a szája és könnyen barátkozik.

A finn pedig nem akart megszólalni, csak ott állt a szoba közepén és engem nézett. Csönd volt, de egyáltalán nem az a feszült csönd. Inkább nyugtató hatású volt.

-          Még mindig, meg akarod venni a szomszéd házat? – törte meg a csendet.

-          Hát, majd holnap meglátom.

-          Szombaton kimész a karneválra? – ült le mellém.

-          Igen. Te is jössz? – néztem rá.

-          Naná, nem hagynám ki. Sőt te és Paolo velem fogtok jönni. Hadd kapjon a sok öreg nyanya szívrohamot.

-          Te nem vagy normális. – vágtam a képébe egy párnát. Amit ő viszonzott. Így kialakult egy kisebb párna csata. Hamar vége lett, mert feljött Paolo.

-          Nessa, az anyukád istenien főzz. – mutatott megtelt pocakjára.

-          Tudom. – mosolyogtam rá. Ő közben beleült Kimi ölébe, amin nagyon meglepődtünk mind a ketten.  – Viszont neked kis kópé, ideje lenne aludnod egyet.

-          De még csak délután van. – tiltakozott.

-          Ez igaz, viszont látom rajtad, hogy fáradt vagy.

-          Nem is igaz. – de, hogy megcáfolja a szavait, ásított egy hatalmasat.

-          Ez biztos? – húztam fel a szemöldököm.

-          Na, jó, de Kimi is maradhat?

-          Nem hiszem, hogy ráér erre most. – próbáltam hárítani a kérést.

-          Ugye ráérsz? – nézet rá boci szemekkel. A szöszi pedig bizonytalanul rám nézett. – Légyszí Nessa, nem mindennap altatja el az embert, egy forma 1es pilóta.

-          Ne nekem könyörögj. – adtam meg magam. Már csak az érintettben bízhattam.

-          Felőlem. – vágta rá a finn istenség. Na, ennyit róla. Elterült az ágyamon, és lefeküdt mellé Paolo. Én inkább az ágy szélén ültem. Kivételesen nem kellett semmi féle mesét mondanom, hiszen mi lenne érdekesebb a forma 1nél? Kimire bíztam a feladatot.  Paolo csak kérdezet és kérdezet, de Kimi remekül megbirkózott a feladattal.  Mikor a kis energia bomba végleg feladta és elaludt, kimentünk a szobából.  Csendben behúztam magam mögött az ajtót.

-          Nagyon eleven kölyök, de nagyon aranyos. Ráadásul engem szeret. – mosolygott rám.

-          Na, ez az egódnak jót tesz. – fintorogtam rá.

-          Most miért? Csak jó fej lehet, ha engem szeret, nem? – nézett rám ártatlanul. – Különben is plusz pont neki, hogy szeret gokartozni.  Amúgy jól csinálja? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem tudom.

-          Te neveled, és nem tudod. – nézet rám furán.

-          Én is, nevelem. Ne feledkezz meg Justinról, ha kérhetlek. Azért nem tudom, mert még sosem mertem megnézni. – most még furábban nézett rám.- Te ezt nem értheted.

-          Dehogynem, értem.

-          Komolyan? – néztem rá kétkedve.

-          Igen. Nem szereted, veszélyes helyzetben látni azokat, akiket szeretsz. Ezt még te mondtad nekem. Emlékez!

-          Tényleg. Már el is felejtetem. – esett le a tantusz.

-          Jó neked. – morogta az orra alatt.

-          Most meg mi bajod van? – kérdeztem tőled.

-          Semmi. Csak ezt még akkor mondtad nekem, amikor először láttál versenyezni. Akkor sosem tudtad egy versenyemet sem végig nézni. Ezek szerint akkor szerettél? – nézett rám. Mikor fogyott el köztünk a távolság?

-          Ha megnyugtat, most sem tudom, egy futamod sem, végig nézni, nyugodtan. – próbáltam, menteni a menthetőt.

-          Akkor ezek szerint szeretsz? – nézet a szemeimbe és átölelt.

-          Persze, hiszen barátok vagyunk. nem? – nyögtem ki.

-          Persze. Barátok. – vágott egy fintort. Majd megcsókolt.