2. rész
2009.11.22. 17:41
- Ki vagy te? Mit keresel ebben a házban? Ki engedett be?- kérdeztem, miközben elkezdtem gyanúsan méregetni.
- Én…
- Nem érdekel! Menj innét! Kifele!- tessékeltem ki a személyzeti ajtón, és becsuktam.- Még ilyet. Idegenek mászkálnak a házban. De még milyen idegenek…
- Nina!- hallottam a boszorka rikácsoló hangját.
- Megyek, megyek már!
Már épp végeztem a felmosással.
- Hova tűnt? Hol van a barátom?- kérdezte idegesen Marianne-t a kis démon.
- Talán elmenekült magától. Rájött, hogy milyen gonosz, és inkább köszöni, nem kér belőle.- mondtam.
- Nina! Nem kérdeztelek, és hogy mersz így felelni! Azt akarod, hogy kirúgjalak?
- Neem…
- Helyes. Cseléd. Hol van a barátom?
- Nem láttam már régóta.
- Ez hihetetlen. Hova tűnhetett?
Az ajtón kopogtak. Kinyitottam. Az a srác állt ott, akit az előbb elküldtem.
- Ferni. Már kerestelek. Hol voltál?- ment oda hozzá a boszi, és átölelte. Ajaj, azt hiszem, bajban vagyok. Ha ez beköp, akkor én repülök innét.
- Csak elmentem sétálgatni. Körbenézni a ház körül.- nézett közben rám.- Láttam egy sátrat.
- Sátrat?
- Az én sátram.- jelentkeztem. – Én lakok benne.
- Gondolhattam volna. Ferni. Ez a kis kertészlányom, Nina Gómez.
- Niní.- mondtam, és egy mosolyt villantottam a srácra.
- Fernando Alonso.- mutatkozott be.- Fer.
- Menjünk. A pezsgőfürdő már kész van. Csak minket vár.- és elmentek. Fernando még hátranézett rám, majd eltűntek az ajtóban.
- Hogy lehet egy ilyen herceg pont egy ilyen boszorkánnyal? Mond meg nekem Marianne.
- Herceg? Niní. Te kedveled?- vigyorgott.
- Miért ne? Olyan helyes, és nem árult el. Egy igazi mesebeli herceg.
- Niní, Niní. A gyerekek már fent vannak a szobájukban.
- Gyerekek?
- Tomas, Petra és Martin. Te még nem ismered őket, mivel épp Európában voltak, amikor te ide kerültél. A ház úrnőjének a mostoha gyermekei.
- Mostoha?
- Előző férjének voltak gyerekei, és tudod, amikor meghalt a férje, vele maradtak. Ő Európába küldte őket tanulni. Gyere, bemutatlak nekik.
- Rendben. Már alig várom a találkozást.
Felértünk a gyerekek szobájához. Beléptünk.
- Kicsikéim. Gyertek csak ide. Bemutatlak titeket Niní-nek.
Sorban bemutatta őket. Petra 5 éves kislány. Szőkés, hosszú haja be van fonva. Nagyon aranyos. Tomas barna hajú, és 6 éves. Martin a legidősebb, 17 éves, fekete haj, és fekete szem. Az igazi macsó típus.
- Én Nina Gómez vagyok, de a barátaimnak csak Niní. Ő pedig itt a kutyusom Leo.
- De aranyos. Megsimogathatom?- kérdezte meg Petra.
- Csak nyugodtan. Szereti, ha a hasát simogatják.
Leo jó kutyushoz illően élvezte a simogatást. A gyerekek nagyon aranyosak voltak. Martin viszont nem nagyon szólt, csak a gitárján pengetett.
Később a kertben tevékenykedtem kicsit. Utána, amikor mentem a fürdő felé, valami furcsa szagot éreztem a gyerekek szobájából. Beléptem, és megláttam, hogy tűz van!
- Ááá. Te jó ég! Tűz! Tűz!- futottam, és lekaptam a poroltót. Elkezdtem oltani.
- Mi folyik itt?- hallottam a hátam mögül.
- Tűz!- fordultam meg, és Fert és a boszit telibe találtam a poroltó habbal. Ott álltak előttem teljesen fehéren.
- Nina!
- Sajnálom! Nem akartam! Ez az izé beszorult, és…
- Ki vagy rúgva!- üvöltötte a boszi idegesen.
- De…
- Tűnj a házamból!- a gyerekek ekkor jelentek meg az ajtóban. Petra és Tomas Martinra néztek.
- Kérem. Én, csak eloltottam a tűzet! Ne rúgjon ki, kérem.
- Van egy órád, hogy eltűnj a házamból! A gyönyörű selyemruhám.- siránkozott, majd eltűnt. Fernando már nem tűnt ennyire idegesnek. Talán inkább mulatságosnak találta.
- Sajnálom. Én csak…
- Semmi baj. Nem történt semmi.- nézett rám mosolyogva, majd ment átöltözni.
- Én nem akarom hogy elmenj.- mondta Petra.
- Az anyukátok kirúgott. El kell mennem.- ültem le a földre hozzá.
- De az egész az ő hibája.- mutatott Tomas Martinra.- Egy fényképet meggyújtott, és eldobta.
- Eloltottam előtte, és csak úgy dobtam ki! Nem gondoltam, hogy felgyullad újra.
- Már lényegtelen. Jók legyetek. Sziasztok.- öleltem meg őket, majd felálltam, és elmentem.
|