6. rész - Hedonista élvezetek
2009.11.23. 10:00
- Ugyan nyugodj meg. Nem történt az éjszaka semmi – bizonygatta neki Sonny. Legalább is remélem, tette hozzá magában.
- Az egy dolog ha mi tudjuk, de Ash még csak megmagyarázni sem hagyja a dolgot.
- Amúgy mióta jártok? – kérdezett rá Sonny.
- Mi nem járunk – erősködött Kellan.
- ugyan ne nézz hülyének, ha nem volna köztetek valami akkor most nem lennél ilyen állapotban. Az első alkalomkor láttam hogy valami van köztetek. Még a vak is látja.
- Pfff, csak volt. Tegnap éjszaka mindent elbasztam.
- Akarsz róla mesélni?
- Minden az első Alkonyatkor kezdődött. Már akkor volt valami kettőnk közt. Aztán ott volt a Warrior forgatása. Egyszerűen nem tudtam volna nélküle meglenni. Megbeszéltük hogy titokban tartjuk. Rob is Kristen kapcsolatát is tönkre vágta a sajtó. Nem akartam ez miatt elveszíteni őt. Sonny értsd meg szeretem őt, sosem gondoltam volna, hogy esz egy lány akitől ennyire függeni fogok. Ashley ilyen, ő az életem
- És ezt már elmondtad neki? – kérdezett Sonny, de Kellan nem válaszolt, csak lesütötte a szemét. – Tudod a lányok többsége szereti hallani ha szeretik. Nem ismerem Ashleyt de szerintem nem kellett volna titkolóznotok a sajtó előtt.
- Tudod mi a legszörnyűbb, és miért szégyellem magam a legjobban. Hogy itt van Jack és én attól rettegek, hogy ők ketten összejönnek. Mindig mindenki azt hitte, hogy Ash és Jack egy pár. Jack a forgatások szünetében tisztára úgy viselkedett, mintha életben is legalább a barátja lenne, ha nem a férje.
- Ő sem tudja hogy ti ketten együtt vagytok?
- Nem hiszem, hogy Ash elmondta volna neki eddig, de a reggel után tuti elment hogy kiöntse neki a szívét. Mindig nagyon közel álltak egymáshoz, túl közel.
- De hiszen Jackson a barátod.
- Igen az egyik legjobb, de mégis a szerelem az nagyon nagy úr. Voltak olyan pillanatok, mikor szinte biztos voltam abban hogy Jack már nem tudja magát türtőztetni. De aztán megjelentél te, és ő telefonált. Hallottam a hangján, hogy szerelmes, és a szerelme tárgya nem Ashley hanem te. Akkor még nem ismertelek, de tudtam, hogy mindenben segítek, hogy ti ketten összejöjjetek. Láttam Twitteren az üzeneted, és már akkor szimpatikus voltál.
- Szerinted van még esélyem a srácnál? Összejöhetünk mi még valaha?
- Figyelj ha rajtam múlik akkor igen, de Bridge bezavart a képbe, a nem várt változó.
- Anyám, hát ez már mekkora matekos szöveg – nevette el magát Sonny.
- viszont azt hiszem, hogy nem csak Bridgel lesz gondunk – mondta Kellan és a bejárat felé bökött a fejével.
- Jézus, ez mekkora levakarhatatlan, nem akarok vele beszélni.
- Hát tegnap nem úgy néztetek ki – vigyorgott Kellan.
- Valahogy le kellene koptatni, nem akarok tőle semmit.
- Nem értem mi bajod van vele, tök cuki – mondta kicsit buzis beütéssel Kellan.
- Hát ez az. A csávó nem hozzám való. Szerintem Bridgehez illene igazán.
- Sziasztok – lépett oda hozzánk az ingatlanos srác, akinek a nevére sem emlékszem. – Mi még nem ismerjük egymást. Tristan Portman, örülök hogy megismerhetlek – még szerencse hogy bemutatkozott Kellanak, így Sonnynak is volt lehetősége megjegyezni a srác nevét. Tristan, milyen érdekes név, és mennyire illik hozzá. Sonny erősnek kell lenned, nem hagyhatod, hogy eluralkodjanak rajtad az érzelmeid. De mi van ha ő lenne az a megfelelő személy a fél év múlva esedékes projektre.
- Leülhetek? – kérdezte a srác, talán már harmadszor, de Sonny nem figyelt rá, csak most vette észre hogy Kellan kettesben hagyta őket, ezért még megfizet, gondolta magában.
- Persze – válaszolta Sonny, és Kellan helyére mutatott.
- Figyi, csak bocsánatot akarok kérni a tegnap este miatt, meg úgy általában. Én nem vagyok ennyire erőszakos, nem tudom mi ütött belém. Vagyis tudom, te vagy az aki előhívta belőlem ezt a másik Tristant.
- Tristan, kérlek most te figyelj egy kicsit. Én nem akarok tőled semmit, nem lehetek beléd szerelmes, mert mást szeretek – bökte ki Sonny egy szuszra a szavakat.
- Tudom, hogy mást szeretsz, azt a Jackson nevű fiút a buliból. Egész éjszaka az ő nevét motyogtad álmodban. Tudom, hogy most még nincs esélyem, de kérlek ne lökj el magadtól, ismerjük meg egymást, és adj egy esély arra hogy barátok legyünk – Oké barátok lehetünk, hiszen azért is jöttem ide, hogy barátokat szerezzek magamnak.
- De csak barátok – figyelmezette Sonny.
- Rendben, csak barátok – egyenlőre, tette hozzá magában Tristan elégedetten. – Nincs szükséged segítségre a költözködésnél? – kérdezte
- Hát ami igaz az igaz. A tegnap átvitt dolgok még mindig dobozban vannak, de nem akarlak ezzel terhelni.
- Nem gond, ma szabad vagyok – mondta bárgyún mosolyogva. De édes, gondolta magában Sonny. – Kint áll a kocsim, ha gondolod mehetünk is – ajánlotta fel Tristan.
- Nem tudsz egy jó autókereskedőt? – kérdezte Sonny a kocsi felé menet.
- Az egyik havernak van egy hatalmas szalonja, a lehető legbővebb választékkal. Ha gondolod elmehetünk hozzá, és körülnézhetsz – ajánlotta fel Tristan. De kedves, gondolta magában Sonny. Ahogy Sonny beült a kocsiba azonnal tudta, hogy ebből baj lesz, hatalmas baj.
- Kérdezhetek valami? – kérdezte Sonny.
- Te bármit – válaszolta Tristan, közben Sonnyra emelte a tekintetét. Olyan volt mint az áramütés. Hihetetlenül, beteges színű volt a szeme, Sonny hosszú percekig tudta volna nézni a kék szempárt. Akkor jött rá, hogy honnan volt neki ismerős a férfi, vagyis a szeme. Olyan szeme volt mint Lucasnak. A fiúnak akibe talán szerelmes volt, de az is lehet hogy csak a szemei miatt vonzódott hozzá. – Baj van? – kérdezte meg Tristan, közben megsimította Sonny karját. A lány megborzongott, de azonnal visszatért a jelenbe.
- Dehogy csak kicsit elkalandoztam.
- És mit akartál kérdezni? – kérdezett rá Tristan mert látta hogy Sonny mintha nem a földön járna, és mintha elfelejtett volna mindent.
- Hogy lehet hogy egy ingatlanosnak ilyen verdája van? – kérdezte felszabadultan vigyorogva.
- Apától kaptam, csak hogy fogjam be a szám. Tudod rajtakaptam ahogy csalja a mostohaanyámat – magyarázta.
- A mostohaanyádat? Az igazival mi történt?
- Elhagyott bennünket mikor két éves voltam. A mostohaanyám sem a szívem csücske, mert szerintem csak apa pénzéért van az apámmal. De hát a hírnév és a csillogás városában már csak így megy – mondta keserűen Tristan. Sonny együtt érzőn mosolygott a fiúra, de ügyelt arra nehogy félreérthető legyen, és hogy hamis remény ébresszen benne. Közben meg magát is figyelmeztette, nehogy félreértse ezeket az érzelmeket.
Hamarosan megérkeztek a észak Bel Air-be.
- Tudod, hogy nagyon jó az ízlésed. Ez egy csodaszép ház – magyarázta Tristan miközben kinyitotta Sonnynak a kocsi ajtaját.
- Kérdezhetek még valamit? – kérdezte óvatosan, és arra gondolt, ha vele viselkedne így valaki tuti kiakadna.
- Persze, csak ne kérj engedély, nagyon idegesítő – vigyorgott a fiú miközben felfelé ballagtak a ház bejáratához.
- A barátaid hogy szólítanak?
- Tarendra, a csillagok hercege – válaszolta még mindig mosolyogva. – Még kis koromban kaptam, a…
- A szemed miatt, olyan gyönyörű szemeid vannak – csúszott ki a száján, ezzel tuti átlépte a képzeletbeli határt, meg a csak barátok hozzáállást.
- Ne mondj ilyeneket, zavarba hozol – szemmel láthatóan Tristan nem akarja átlépni a vonalat és a lehető legtermészetesebben viselkedik. – De nagyon rég hívtak már így, mindenki Tristannak hív. Téged miért hívnak Sonnynak? – kérdezte és Sonny már azon vette magát hogy a nappali kellős közepén ülnek a szőnyegen ami a nappali rész volt.
- Hát a Sophine Wandom Edinburgh név elég gáz, és legtöbbször csak a Wandom nevet használom, ahol meg lehet csak Sonnykénk mutatkozom be.
- Edinburgh, mint a skót város?
- Pontosan, a skót város, na látod ez az amit utálok benne, meg az egész pereputtyban. Mindenki tudja hogy ki vagyok. Hányhatnékom van az egésztől – akadt ki Sonny
- Nyugi kislány, átérzem a helyzeted, apám elég tehetős, szóval pontosan tudom, hogy milyen az mikor megfordulnak az ember után az utcán, és minden lépését figyelik. De nem értem hogy akkor miért jöttél Los Angelesbe?
- A suli miatt, tudod hihetetlenül lázba tud hozni egy komoly tanfolyam, mint ami itt indult.
- Mit tanulsz? – észre sem vették hogy milyen felszabadultan beszélgetni, hogy mennyire közvetlen a hangulat.
- Atomreaktorokat tervezünk – és azzal Sonnyból csak úgy ömlött a szó, megállíthatatlanul. Tristan meg csak figyelte ahogy a lány hatalmas átéléssel beszél a tanulásról. Az idő viszont megállíthatatlanul száguldott. Észre sem vették hogy eltelt a délelőtt, a délután, és hogy már sötétedett.
- Anyám, ahhoz képest hogy pakolni jöttünk helyesen eltelt az idő – mutatott az órájára Sonny.
- Itt maradsz a házba, vagy visszavigyelek a kollégiumba?
- Ha lepotyázhatlak, akkor jó lenne ha visszavinnél a koliba – kérte Sonny szempilla rebegtetés kíséretében. – Viszont ragaszkodom hozzá, hogy elviszlek vacsizni. Persze csak ha nem gond hogy az estédet is velem kell töltened.
- Figyi én leszek a legboldogabb ha veled vacsorázhatom – válaszolta Tristan és megsimította Sonny arcát. Na de ez most teljesen egy határátlépés volt. Sonny elhúzódott. – Bocs – kapta el a kezét Tristan – Csak barátok – az út a kollégiumig még gyalog sem tartott volna tovább 10 percnél, kocsival meg szinte észrevétlenül kopott el a távolság.
- Miért akarsz elköltözni?
- Azonnal meglátod – vágta rá a lány és kitárta maguk előtt az ajtót. Sonny pontosan tudta, hogy mi fogja őket várni az ajtón túl. Fel is volt rá készülve, mégis szíven ütötte a látvány. Bridge is Jack épp smároltak a kanapén, csak azt vették észre mikor Tristan határozottan bevágta maguk mögött az ajtót.
- Meg tudlak érteni – suttogta Sonnynak
- Nem tudsz kopogni? – kérdezte gorombán Jack
- Ellentétben veled én még itt lakom. De nyugodt lehetsz már nem sokáig – válaszolta erélyesen Sonny.
|