Fernando valahogy elérte, hogy újra a házban dolgozhassak. Teltek a hetek, és azt vettem észre, hogy Fer egyre többet van a házban. Ez még nem lenne feltűnő, hisz a boszorka barátja. Viszont Fer nagyrészt akkor van a házban, amikor nincs itt a boszi. Amikor itt van folyton nevetgélünk a gyerekekkel együtt. Az egyik nap amikor átjött, nekem a kertben a virágokat kellett gondoznom, ő pedig a gyerekekkel focizott. Nagyon aranyos volt…

Ma is épp a virágokat öntöztem. A gyönyörű vörös rózsáknál tartottam, mikor leült mellém.

-          Jó reggelt. Ismét a virágokat gondozod napsugaram?- erre a napsugaramra akaratlanul is elpirultam.

-          Jó reggelt. Csak megöntözöm, hisz napjuk van elég. Gyönyörű idő van. Veronica ma sincs itthon. Még nem érkezett haza.

-          Nem probléma. Nem hozzá jöttem.

-          Nem?

-          Nem. Én hozzád jöttem. Beszéljünk.

-          Hisz azt tesszük, nem?- mosolyogtam rá.

-          De, beszélünk, viszont kicsit komolyabb dologról. Nekem van itt a közelben egy házam. Vettem egyet.

-          Azt hittem ide fogsz költözni. Veronica…

-          Cssss. Ne róla beszéljünk. Mit szólnál, ha az én házamnál dolgoznál, mint kertész?

-          Miért?

-          Mert kedvellek. Beléd szerettem, és Veronicaval szakítani szeretnék. Maradj velem. Költözz az én házamba. Hozhatod Leo-t és a sátradat is. Mindened, csak gyere.

-          És a gyerekek? Velük mi lesz? Tudod, hogy mennyire szeretnek…

-          Gyakran találkozunk majd velük. Kérlek.- hajolt közel hozzám, és megcsókolt. Leo jött ugatva hirtelen felénk. Szétrebbentünk, majd nem sokkal utána Veronica jött.

-          Beszélnünk kell Fernando.

-          Rendben. Menjünk.- Fer bíztatón rám pillantott, majd ment utána. Leo-t megsimogattam, majd elindultam befele. A kanapén egy férfi ült. Elég gazdagnak tűnt.

-          Á, végre valaki. Maga az egyik cseléd ebben a házban?- kérdezte lenézően.

-          Kertész vagyok, nem cseléd.

-          Kertész, cseléd egyre megy. Hozzon valami frissítőt.

-          Máris. Hozok én olyan frissítőt…

A konyhában elkészítettem, majd mentem egy tálcával az előszobába, a kanapékhoz. Ekkor lépett ki Fer és a boszi. Kérdőn néztem Fer felé, de mivel nem figyeltem magam elé, megbotlottam a szőnyegben. A tálcán lévő limonádé a férfi ölébe pottyant. Én a földön feküdtem.

-          Ááá! Hogy lehet ilyen ügyetlen?- pattant fel. Fer rohant, és segített felállni.

-          Elnézést. Nem volt szándékos…

-          Nina! Azonnal ki vagy rúgva! Megőrültél?! Tűnj a házamból! Gyere drágám. Öltözz át.- mentek el.

-          Állás nélkül megint. Hurrá.- néztem Fernandora.

-          Nem vagy állás nélkül. Gyere a házamba. Kérlek.

-          Mi szükséged neked kertészre?

-          Mert ronda a házam virágok nélkül. És virágok pedig nem élnek napsugár nélkül. A napsugár pedig te vagy.

-          Ne. Még valaki meghallja. Veronica…

-          Szakítottunk. Most már csak a tied vagyok.

-          Komolyan?

-          Igen.- és megcsókolt. Ebben a csókban minden pici érzés benne volt.

-          Szeretlek.- öleltem meg.

-          Én is téged. Pakolj össze. Átugrok a kocsimért és átvisszük a cuccaid a házamba. Jó?

-          Siess. Nem bírom sokáig nélküled!

-          Sietek.- adott egy gyors puszit. Boldogan felrohantam a szobámba, és elkezdtem pakolni. Már épp végeztem, mikor Petra belépett a szobába, és szomorúan körbenézett. Utána a szemei megteltek könnyekkel…