Ebéd után együtt mosogattunk- törölgettünk. Olyan meghitt volt az egész, hogyha nem lett volna az incidens Nando anyukájával, felhőtlen lett volna a jókedvem.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Nagyon finom volt az ebéd. – dicsérte meg a főztömet Nando. – Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Apum szakács. Sok mindenre megtanított. – feleltem neki. – Kiskoromban imádtam bent kuksolni a konyhában, amikor valaki főzött. Aztán el is kezdtek megtanítani az alapokra, amiket én később tovább fejlesztettem.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->És nem is akárhogy. – kapta el a kezem és magához húzott. – Még nem mesélted el, hogy mi a baj a családoddal… Elmondod? Persze csak ha készen állsz rá.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Háát, jobb lesz minél előbb túlesni rajta… - Nando leült egy székre és az ölébe húzott. Pár percig csendesen rendezgettem a gondolataimat, majd elkezdtem. – Tudod, ez az egész kb. 10 éve kezdődött, azóta a családom egyre jobban süllyedt le anyagilag is, és lelkileg is, ha lehet így fogalmazni. 10 éve apum felvett valami kölcsönt, anyum tudta nélkül, nem fizette és ezért el kellett adni a lakásunkat. A nagyszüleinkhez – apa szüleihez költöztünk, akik vállalták azt is, hogy eladják a lakásukat és a nyaralójuk, hogy együtt vegyünk egy ikerházat. Ezt meg is tették. Viszont megint kezdtek a fejünk fölött a hullámok: apám újabb és újabb kölcsönöket vett fel, gyakran nem is bankoktól, de azt soha nem mondta meg, hogy mire kellett neki. Mindig valami „hatalmas” üzleten gondolkodott, de soha nem jött be neki semmi. Mi pedig csak fizettük és fizettük őket vég nélkül és komolyan mondom, már egy zokni megvétele is komoly problémát okozott. Végül azt az ikerházat is el kellett adni, hogy az adósságok fedezve legyenek és annyi pénzünk sem maradt, hogy egy kisebb lakást vegyünk, amibe mind a heten összezsúfolódhattunk volna. Csak az albérletre volt pénzünk. Szerencsére másfél évvel ezelőtt kezdtek jobbra fordulni a dolgok, amikor elkezdtem nyerni pókeren. A játék most szó szerint életeket mentett. Anyagilag rendbe jöttünk, most már minden rendben volt ebből a szempontból, csak arra kell ügyelnem, hogy apám nevén ne legyen semmi, amit elveszíthet így vagy úgy.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->És anyud? Miért nem hagyta el apádat? – kérdezte felháborodottan. – Ha már a gyerekeid jövője a tét egy kapcsolatban, akármennyire szereted a másik embert, el kell hagynod!

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Egyetértek veled. De szerelem? Szeretet? – mosolyogtam keserűen. – Ez a két dolog anyám részéről biztosan nem volt meg. Amikor egyszer régen megkérdeztem, hogy miért ment feleségül apához, azt mondta, azért, mert biztonságot sugárzott. Biztonságot! Hát ezt jól megkapta! – kissé hisztérikus lettem. – De, hogy válaszoljak a kérdésedre: igazán jó magyarázatot arra, hogy miért nem hagyta el őt, még nem adott. Szerintem egyedül nem merte vállalni értünk a felelősséget, csak a szája és a mellénye volt nagy.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Ezt hogy érted?

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Tudod, anyám elég elismert volt a szakmájában, ezzel együtt az egója és a másikon való uralkodni vágyása egyre jobban nőtt. Így sorra bocsátották el a vezető pozíciókból, azzal, hogy a szakmai tudását elismerik, de emberileg nem felel meg! Ezen őrjöngött otthon állandóan, hogy kit érdekel milyen ember, ha a szakmában viszont ő az ász! Azt viszont nem vette észre, hogy pont emiatt nem tud vele senki sem együtt dolgozni!

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Otthon milyen volt veletek? – érdeklődött félénken Nano. Látta, hogy megvisel ezekről a dolgokról beszélnem és sokat jelentett nekem, hogy nem hagy magamra, egyre szorosabban ölel magához.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Otthon sem viselkedett másként. Sokan mondják, hogy szegényen is lehet boldogan élni. De csak akkor, ha az anya nem akar hatalmaskodni mindenki felett a családban. Ha az ordításon kívül máshogy is tud kommunikálni. Ha nem akarja a gyerekei életének minden egyes pillanatát irányítani, mint valami katonai kiképzőtáborban. Régebben mindig féltem neki és a vaskalapos nézeteinek ellent mondani, mindig elérte valahogy, hogy lelkiismeret furdalásom legyen. Olyan pitiáner dolgokba is beleköt…

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Ssss, Kicsim. – vígasztalt Fer. – Most már itt vagyunk egymásnak és együtt mindennel megbirkózunk. – nyugtatott. Láttam rajta, hogy lenne 1-2 kérdése.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Kérdezz nyugodtan. – ajánlottam fel szomorúan mosolyogva.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Csak azon gondolkodtam, hogy akkor ezért nem volt még barátod… - kezdte elmélázva.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Részben talán igen. Egyszer például szálltunk le a buszról és esküszöm neked, hogy a földet néztem, hogy ne lépjek bele a pocsolyába. De anyám rám kiabált, hogy ne nézzem a pasikat! Akkor tűnt fel, hogy pár srác állt mellettünk.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Hihetetlen! – háborgott Fer. – Ha rajtam múlna, többet nem találkoznál anyáddal, az biztos! – majd kissé lenyugodva folytatta. – És mi a másik része a nem-pasizásodnak?

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Egyrészt szégyelltem azt a helyzetet, amiben vagyunk, úgy gondoltam, hogy ilyen terhet rakhatok senki vállára. – itt Fer felhorkant, gyorsan folytattam. – Másrészt igazából nem volt senki, akibe szerelmes lettem volna. Akkor még nem ismertelek. – mosolyogtam rá, ezúttal szívből. – Bár egyszer találkoztunk…. – vigyorogtam az emlékeken.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Igen? Mikor? – kérdezte.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->2 éve. – kuncogtam. – Bettivel voltunk a szállodázni. Aláírtad 2 zászlómat, 3 poszteremet. Te meg kaptál tőlem egy pakli magyar kártyát egy sebtében betanult és alaposan összezagyvált spanyol mondat kíséretében. Akkor határoztam el, hogy megtanulok rendesen spanyolul.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Hoppá! Erre nem is emlékszem! – felelte.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Miért kéne rá emlékezned? Mindig többen kérnek tőled autogrammot, én is egy voltam közülük. Az ilyen alkalmak, csak nekünk, egyszerű földi halandóknak életünk egyik nagy eseménye.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Azt hiszem neked lesz velem nagyobb eseményed is… - kajánkodott egy sort.

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Remélem is. – súgtam neki és megcsókoltam és csókoltam és csókoltam.

Egyre jobban belemerültünk a csókcsatába, mindkettőnkben fellobbant a vágy. Faltuk egymás ajkait s a nyelveink kergetőztek egymással, vad táncot jártak. Fernando lassan felállt … /hmmm :D/ a székről, majd az ölében felvitt a hálóba és gyengéden letett az ágyra. Elkezdett vetkőztetni: először a felsőmet húzta le rólam és a nyakamat kezdte csókolgatni. Én is próbáltam leszedni róla a pólóját, de nem engedte, még nem. Az ajka vissza talált az enyémhez s újra csókolózni kezdtünk. Szerencsére a kezeim szabadon kalandozhattak, és most már megengedte, hogy lehúzzam róla a felsőjét. Az ujjaimmal elkezdtem felderíteni a felsőtestét: végigkalandoztam az izmos mellkasán, a hasát cirógattam és mentem volna lejjebb is, de ekkor megfogta a kezeimet és a hátára vonat őket. Ugyanazt tettem hát, amit ő a múltkor: végighúztam az ujjam a gerincén. Éreztem ahogy megremeg az egész teste, egyre szaporábban vettük a levegőt mind a ketten. Nando kiszabadított a nadrágomból s végigcsókolta a lábaimat. Bevallom, már alig bírtam magammal. Lassan, nagyon lassan visszatért az arcomhoz, egyáltalán nem kapkodott, egyszerűen őrjítő volt… Amikor egymás szemébe néztünk, mindkettőnk tekintetében ott volt a bizonyosság, hogy itt és most meg fog történni, aminek meg kell történnie… Kikapcsolta a melltartómat és gyengéden lehúzta, majd levette rólam a bugyimat. Mivel már teljesen meztelen voltam, szerettem volna ő is az lenne. Elkezdtem az övét kioldani, de nagyon remegett a kezem, nem sikerült. Fer ekkor a szemembe nézett és rekedten megkérdezte:

<!--[if !supportLists]-->-         <!--[endif]-->Biztos akarod?

Erre magamhoz húztam és megcsókoltam. Több kétsége egyikünknek sem volt, úgyhogy fél perc alatt megszabadult a maradék ruháitól. Végre magamon érezhettem a meztelen testét. Mámorító érzés volt a bőrét a bőrömön érezni, kitapintani az izmait, a formás fenekét… Persze Nando sem tétlenkedett, a nyelvével kezdett kalandozni a testemen s közben ujjaival is egyre érzékenyebb pontokat fedezett fel. Végül a nyelve rátalált a testem legérzékenyebb pontjára s nem is ment onnan sehova, kényeztetett… Megérezte azt a pillanatot amikor már nem bírtam volna tovább és abbahagyta a nyelve a munkát. Visszatért hozzám, a kezeivel fenekemnél fogva megemelt s megcsókolt. S amikor megcsókolt, belém hatolt.

Volt egy nagyon fájdalmas pillanat, amikor a teste egyesült az enyémmel, azt hiszem ekkor a körmeimmel végigszántottam Nando hátát. Szerencsére a fájdalom nem tartott sokáig, Nano tökéletesen felkészített, hogy a testem befogadja az övét. Lassan és hihetetlenül gyengéden kezdett el mozogni bennem, vigyázott minden mozdulatára, vigyázott rám., hihetetlen volt az akarat ereje. Lassan én is felvettem a ritmust és együtt mozogtunk tovább.

Fokozatosan gyorsított, de még így is gyengéd volt. Egyre mélyebbek lettek a lökései, egyre jobban éreztük egymást, a szenvedély hullámai átcsaptak a fejünk fölött s jött az eddig csak a könyvekből és filmekből ismert robbanás és fehér fény, amely mellett minden megszűnt néhány pillanatra. Pár perc után visszatértünk a földre. A testünkön az előbb átéltek hatására még vékony izzadságréteg volt, de nem érdekelt minket: elmerültünk egymás szemében, magához húzott és lágyan megcsókolt. Utána csak ennyit mondott halkan:

Köszönöm.