Au. Felültem. Az oldalam eléggé fájt, mivel egy nagyot estem le az ágyról. Az ágyban nem volt ott Fer. Hol lehet? Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Nando lépett be egy tálcával a kezében. Értetlenül nézett rám, hogy miért a földön ülök.

-          Ne nevess ki, kérlek!

-          Mi történt?- rakta az ágyra a tálcát, majd segített felállni.

-          Épp fordultam meg, mikor leestem az… Ne nevess! Azt mondtad nem fogsz nevetni!

-          Nem volt elég az ágy?

-          Nem.- durciztam, majd leültem az ágyra.

-          Ez jó.- törölte a könnyeit a nevetéstől. Én csak fintorogtam.

-          Jó, bocsi.- adott egy puszit az arcomra.

-          Szeretlek.

-          Én is téged!

-          Mit csináltál reggelit?

-          Csak egy kis könnyűt.

-          Hadd lássuk.

Megettük, majd feküdtünk egymás mellett az ágyon. Végig simított a kezemen, majd mélyen a szemembe nézett és lassan, lágyan megcsókolt. Utána becsukta a szemét, valamin gondolkodhatott. Szerelem. Nézzük csak, hogyan kezdődik pontosan ez az érzelmi zűrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Megpillantasz egy személyt. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a szemed rátapad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha részegen jön haza és befele akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Egyszer csak azt veszed észre, hogy az illető személy úgy vonz, mint a mágnes a fémet. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt megcsókold, és… Ez lenne a szerelem? Ez lenne az a hatalmas érzés? Jelenleg nem vágyom semmi másra a világon, csak, hogy Ő itt legyen velem folyton! MINDIG! Örökké! Amíg a világ, világ! Szeretem. Odabújtam hozzá. Magához ölelt szorosan. Éreztem a friss illatát. Valószínű akkor volt már zuhanyozni. A nyugodt lélegzete rám is átragasztotta a teljes nyugalmat. Becsuktam a szemem, és úgy éreztem, hogy teljes boldogságban égek.

Ekkor csöngetés zavart meg minket.

-          Ne, ne menj még.- mondtam.

-          A gyerekek megjöttek, nem?- mosolygott, majd adott egy csókot, és elindult lefele. Felöltöztem, majd követtem a példáját és lementem. Ott volt Veronica meg persze Petra és Tomas. Veronica elgyötörtnek tűnk.

-          Sziasztok!- mondtam.

-          Niní!- öleltek meg a gyerekek.

-          Szia.- mondta Veronica. Nando-ra néztem. Vette az adást, és a gyerekekkel kimentek az udvarra.

-          Mi van veletek?

-          Minden rendben.- a konyhában hellyel kínáltam. Leült, majd szomorúan nézett rám.

-          Mi a baj?

-          Nina…

-          Niní. A barátaim így hívnak.

-          Niní.- mosolygott.- Terhes vagyok.

-          Terhes? Gratulálok. De, hol itt a baj?

-          Nekem, ez túl sok… Imádom a srácokat, de a párom… Azt mondta neki csak saját gyermekek kellenek. ÉS válasszak. Nem tudom mit tegyek. Válasszam el a saját gyermekem az apjától, vagy az én kis fogadott…

-          Állj csak meg kicsit. Nem értem. Most, a párod nem akarja Petra-t és Tomas-t? Megfenyegetett, hogy Ő vagy a gyerekek?

-          Pontosan. Mit tegyek? A két gyerkőc engem nem szeret annyira, de nem akarom intézetbe…

-          Intézet meg sem forduljon a fejedben! Majd kitalálok valamit, ha máshogy nem tudjátok megoldani.

-          Hálás lennék.

-          Minden rendben lesz.

Este fáradtan dőltünk ágyba. Nando épp Tomas-ról beszélt, hogy majd elmegy vele kartozni, mikor eszembe jutott valami.

-          Nando. Szereted Petra-t és Tomas-t?

-          Milyen kérdés ez? Persze.

-          És, el tudnád képzelni, hogy… Mi? Szóval…

-          Hogy mi legyünk a szüleik?

-          Igen.

-          El tudnám képzelni. Miért?

-          Mert… Veronica terhes és… A párja nem akarja Petrat és…

-          Fogadjuk örökbe őket?- nézett rám nagy szemekkel. Bólintottam. Nando felült az ágyban. Kicsit meg is ijedtem. Lehet butaság volt ezt felhozni?