Alice szemszöge

-          Igen - hu de nehéz ezt kimondani, főleg, hogy még soha senkinek sem mondtam el ennyire nyíltan - mert egy balesetben deréktól lefelé… lebénultam.

-          Lebénultál?! – kérdezik ledöbbenve Denisék, sőt még Frankie is.

-          Igen, egyik lábamat se tudom megmozdítani. – mutattam rá a szóban forgó testrészekre, miközben próbáltam őket megmozdítani. Az eredmény elég fájdalmas lett. A derekam ugyan megmozdult, de a lábaim nem, és ettől a csontjaim is tótágast ugrottak odabent. Körülbelül olyan, mint amikor egy rugóra egy nehézsúlyt emelünk, és elkezdünk lefelé húzni, majd megvárjuk, még teljesen kinyúlik, és elengedjük. Na nálam a rugó a testem felső részét képezi, míg a lábaim a nehéz súlyt. -  Néha nagyon ritkán érzek némi fájdalmat vagy zsibbadást, de ezeket sem vehettem készpénznek, ezek olyan reflexérzések, amit a komában lévő emberek is produkálnak, ha megérintik a kezüket. – a komaszó megint elég érdekes reakciókat váltott ki a három idősebbikből, de legfőképp a legkisebbikből. Olyan érzelem hullám vonult végig az arcán egy másodperc alatt, hogy el sem akartam hinni. A fájdalom, a magány, küzdés, és a szerelem. Ezek alapján az első hármat még csak-csak meg tudtam érteni, hiszen ezek általában egy csokorban szoktak állni az emberi szívekben, de a szerelem, az valahogy nem, az kakuktojásnak tűnt a sok negatív érzés mellett. Vagy talán pont ez lenne a kulcs? A szerelem.

-          Akkor, még is hogy fognak megműteni? Lesz ennek valami eredménye?- leütöm, komolyan mondom, leütöm ezt a lányt, ha még egyszer valamit kérdezni mer. De kénytelen voltam válaszolni, mivel mindenki fürkészően lesett.

-          Őssejt átültetéssel. – vágtam rá magától értetődően-  A testvérem kisfiának a sejtjei már évek óta egy Svájci magán klinikán vannak lehűtve. A testvérem, Brad, régebben hallott erről a módszerről, és fel akart készülni arra az estre, ha Márknak, a kisfiának, valamilyen súlyos balesete lenne.

-          Akkor miért adja neked? – hu ha, még jó, hogy ezt a kérdést nem Amanda tette fel, hanem Frankie.

-          Igazából ezt nem én döntöttem el, hanem a testvérem, és a kisfia. – húztam el a számat-  Engem is Mark győzőt meg. Azt mondta, hogy nagyon mérges lesz rám, ha nem fogadom el, és soha nem áll velem szoba. – nevettem el magam, mert eszembe jutott ez a beszélgetés, ami pont két hónappal ezelőtt zajlott le köztünk- Másrészt volt még egy nagy indok, ami az én malmomra hajtotta a vizet, és ami miatt Mark, mindenáron segíteni akart nekem.

-          Mi volt az ?- lelkesült be Frankie.

-          A foci. – válaszoltam egyszerűen, amit ők nem is nagyon tudtak hova tenni- Régebben válogatott ifi bajnok voltam, még a balestem előtt. – na végre, itt már össznépi döbbentett láttam az arcokon , most még a fiuk álla is a padlót verdesi-  Mark pedig úgy látszik az én tehetségemet, és rajongásomat örökölte. A balestem előtt gyakran fociztunk. Mondhatni én tanítottam meg az alapokra. Viszont amióta ideköltöztek, és megtörtént a balesetem, azóta szinte nem is érintkeztem a labdával, így vele se tudtam játszani, és ez nagyon hiányzik neki. Ő maga módján ezért akar nekem segíteni. – mondandóm végeztével felnéztem rájuk, és nagyon tetszett, amit láttam, mert Frankie oda ment az anyukájához, majd az ölébe ült, és egy gyors puszit, nyomot az arcára.

-          Tényleg Frankie?- jutott eszembe egy jó ötlet, amivel nem csak Frankit, de az egyik testvérét is magam mellé tudom állítani, mert ugye egyedül még Frankit sem engednék el sehova - Ha akarod, bemutatom neked Márkot. Veled egy idős, biztos jól kijönnétek egymással. 

-          Ha a focin kívül szereti a makettokat meg a katonákat, akkor persze, szívesen barátkozok vele. – válaszolja kimérten, mintha attól félne, hogy Mark valami teljesen más bolygóról érkezett gyerek lenne.

-          Megnyugodhatsz, imádja makettokat, sőt rengeteg ilyen matchbox figurája van. Egyébként a mai ajándékodat is ő választotta. – igen, ezzel látom sikerült megnyugtatnom, mert az ajándékok felbontása után, legalább hálaimákat rebeget nekem, hogy megvettem neki azt a repülőt, ami állítólag a gyűjtők egyik legjobb darabja. 

-          Hu, akkor biztos szuper lehet. Anyu mikor mehetek át Alicékhoz?- ekkora lelkesedésre azért nem számítottam, de legalább nyert ügyem van. Mert ha jön Frankie, akkor előbb utóbb jön vele Nick is.

-          Nem tudom kicsim. – na ne már . – Mi nem érünk rá, és nincs is aki elvinne, egyedül pedig nem mehetsz. - ezt nem hiszem el, ennyit a csodás tervemről. 

-          Ne már! – nyüszítet fel panaszosan Frankie, mint egy hisztis kisgyerek.

-          Majd én elviszem. - hangzott fel a három idősebbik hangja egyszerre. –amire nem csak én, de a fiuk barátnői is elég érdekes fejet vágtak. Az odáig oké, hogy Nicket el akartam hívni magamhoz, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy a testvérei is jönni akarnak.

Nick szemszöge

Alicről elég érdekes dolgok láttak napvilágot ma. Például kiderült, hogy régebben focista volt. Ami nem baj, én szeretem, ha egy lány sportol, és nem csak a tükör előtt, illegeti magát.  Mert ha választhatnom kellene egy plázacica, és egy sport fanatikus között, akkor biztos az utóbbi kategória nyerne.

A műtét híre viszont már nem tetszett ennyire. Nekem ez az egész egy rizikós fölösleges beavatkozásnak tűnik. Olyan mintha, csak a rokonai kényszerítenék erre az egészre. Nem tudom, miért teszik ezt vele. Alice akár meg is halhat, vagy bármi más történhet vele, akár komplikációk is felléphetnek nála. Hallottam már én is ezekről a műtétekről, és egyáltalán nem olyan biztonságosak, mint ahogy azt Alice, előadta nekünk.

Gondolataimból végül Frankie panaszos hangja hozott vissza a beszélgetéshez. Ha jól érettem őket, akkor Alice elhívta Frankiet magához, de anyu nem engedte el, mert nincs, aki elkísérje. De hisz ez nagyszerű! Alice szinte tálcán kínálja nekem a lehetőséget a problémák megoldásához. Ha elkísérem Frankit, akkor egész nap vele lehetek, valamint segíthetek neki az emlékezésben.

-          Majd én elviszem. – még jó hogy egyből rávágtam, mert valamilyen oknál fogva Kevinék is pont ugyanezt felelték. Amire én olyan szúrós pillantást vetettem rájuk, hogy egyből visszavonulót fújtak. Látom értik a dörgést. Még csak az kellene, hogy elorozzák az orrom elől?! Nekik ott van a saját barátnőjük, foglalkozzanak csak velük, az enyémet meg hagyják meg nekem. Amint ezeken gondoltam, jöttem rá csak igazán, hogy mit is éreztem az előbb. Te jó Isten, én tényleg féltékeny lennék a saját testvéreimre?! 

-          Aszem, én mégse érek rá. – teteti az elfoglalt embert Kevin. 

-          Öhm … bocs Frankie , de én se. – vakarja meg fejét Joe cinkosan, miközben rám kacsint.

-          Ne már?- fordul felém reményvesztetten Frankie - Nick, kérlek, legalább te gyere velem. – most jó alkalmam nyílna vissza adni Frankienek a délutáni szívatást, de akkor meg saját magammal tolnák ki, szóval így a válaszom..

-          Jó elviszlek, de csak akkor, ha megígéred, hogy jól viselkedsz. – na ez a minimum amit elvárok tőle.

-          Oké, egy angyalka leszek. – jaj ne, aszem rosszul hallottam, Frankie az ördögöt akarta mondani, csak véletlenül az ellenkezője csúcsot ki a száján.  Amire persze mindenkiből a röhögést váltotta ki, mert azért már mindannyian ismerjük annyira Frankiet , hogy tudjuk ,hogy ő minden, csak  nem egy földre szállt angyal.

Alice szemszöge

Hála Istenek, a tervem még is csak jól sült el, mert Kevin és Joe visszaléptek. Amihez ha jól vettem ki, elég sok köze volt a barátnőjüknek, na meg Nick nem mindennapi nézésének.

Nick olyan égető vasvillaszemeket meresztett a bátyaira, hogy azt hittem menten felnyársalja őket. Ezzel szemben a fiuk, mintha nem is érezték volna a rájuk irányuló veszélyt, egyszerűen csak visszamondták az egészet.

És ha azt nézzük, nekem már ez is kezdett egyre inkább gyanússá válni.  A fiuk olyan furcsán viselkedtek. Egyfolytában összenéztek, főleg a két idősebbik, Kevin és Joe, aztán váltottak, egy számomra teljesen értelmetlen pillantást, hogy ezután huncuttan Nickre néznek, majd rám. Mintha ők olyat tudnának rólam, amit én nem, és ez zavar igazán a legjobban.

Mert tudom, hogy rejtegetnek valamit, és ha rajtam múlik, ezt ki is derítem.