Alice szemszöge

Végre elérkezett a mai nap. Lelkendeztem hangosan és némiképp látványosan. A vacsora meghívásom óta már eltelt nagyjából másfél hét, és abban egyeztünk meg Frankiékkel, hogy ha Nick ráér, akkor jöjjenek el következő hét pénteken, vagyis ma.

Egyébként a kapcsolatom, nem csak Frankivel lett hirtelen nagyon jó, hanem a család többi tagjával is, de legfőképp Nickkel. Amióta náluk vacsoráztam nem telt el úgy nap, hogy ne beszéltünk volna telefonon, vagy msn-en.  Mindig történt olyan dolog, amit meg tudtunk közösen beszélni. Én a napi kínlódásomat panaszoltam el neki, ő meg az énekléssel járó előnyöket és hátrányokat osztottam meg velem. Nem egyszer nevettem jót a történetein, tényleg muris dolog lehet ilyen híresnek lenni. Bár azért, az tény és való, hogy én nem szívesen lennék ilyen rivaldafényben. Nickék viszont már profin tudják kezelni a médiával és a rajongókkal járó hercehurcákat.

De azért itt is akadnak azért kivételek, mert amikor rákérdeztem Nicknél a legdurvább rajongós ügyükre, még én sem akartam hinni a fülemnek. Nick elmesélte, hogy éppen koncerteztek, amikor az egyik túlfűtőt rajongó, lekapta magáról a melltartót és hírtelen meggondolásból a színpadra dobta, de nem is akárhogy. Ugyanis most jön a dolog csattanója. Az a bizonyos ruhadarab nem máshol landolt, mint Joe fején. Szegényt, a fiuk azóta is ezzel cikizik.

Viszont én nem tudom, nekem ez a mániákus rajongás valahogy nem tetszik. Én magam részéről mindig is gyerekesnek tartottam az olyan embereket, akik képesek megszállottan üldözni egy híres embert, csak egy aláírásukért. Számomra ez nem több mint fölösleges képmutatás.  Mert mondjuk, mi lenne akkor, ha hírtelen megjelenne egy új fiúcsapat, szép ápolt külsővel ugyancsak jó hanggal?  Hát én megmondom. Ezek a nagy fanatikusok egyből rohannának az új csapathoz. A fiuk pedig csak leshetik a nagy sikerüket.  Ezért is féltem igazán Nicket, mert ő eléggé érzékeny az ilyenekre, és nagyon szívén viseli a csapat alakulása. Szerintem bele is halna, ha elveszítené a rajongóit, mert mint minden énekest, őt is ez élteti a legjobban, a rajongók ” feltétlen szeretette”.  ( ez csak Alice véleménye ,én tisztelem egyes emberek kitartását, bár nem állnék sorba senki aláírásáért sem)

Ahogy ezen gondolkoztam hírtelen megszólalt a lenti csöngő. Ezek biztosan Markék lesznek, állapítottam meg magamban. A keresztfiam, egyébként igazi kis gazfickó, imád borsót törni az idősebbek orra alá.  De nem baj, Frankivel úgyis tökéletesen kiegészítik egymást, mert, ahogy észrevettem Frankiet sem kell félteni, ha rosszaságról, van szó.

-          Alice!!!- ugrik a nyakamba az én nagy és okos keresztfiam.

-          Milyen régen nem láttalak. – Tényleg nagyon sokat változott, nőtt vagy öt centit.

-          Na, akkor most, én itt is hagyom nálad. – fordul felém Brad.

-          Oké vigyázni fogok rá. Jól el leszünk ugye? – néztem rá hamisan Markra, amiből egyből tudta, hogy itt nem az otthoni játékszabályok uralkodnak.

-          Igen. – mosolyog rám a száz wattos mosollyal- Apu nem mennél már el? – na ez már az én neveltetésem.

-          Jó, jó értek én a szóból, már itt se vagyok. – puszilja meg Markot, majd aztán engem.

-          Na akkor most egyedül maradtunk, de nem sokáig, mert átjönnek a barátaim. Akik közül az egyik veled egy idős, és szeretném, ha jól kijönnél vele. – néztem rá kérlelően.

-          És milyen? - nem hiszem el, pont ugyanúgy reagált, mint Frankie.

-          Tudod, ő is pont ugyanezt kérdezte. Máskülönben ismerhetnél, nem barátkozok akárkivel.

-          Igaz. – vágja rá, mivel ismer már annyira, hogy tudja.

-          Na látod, csak légy olyan, mint amilyen lenni szoktál, és akkor nem lesz nagy baj, de azért a házat ne tegyétek tönkre , mert nem tudok utánatok takarítani.

-          Jó persze, majd vigyázni fogunk. – na ezt már szeretem. Szerintem hatékonyabb a nevelés, ha szépen kérjük, és ha részletesen elmondjuk, hogy mit várunk el. Másküllőben honnan tudná szegény gyerek, hogy mit szabad és mit nem?

-          Ha jól viselkedtek, és tényleg nem lesz nagy rumli, akkor ehetek pizzát és jégkrémet, persze ezt apu és anyu előtt nem kell megemlíteni, nekik mond azt, hogy csak zöldségekkel etetlek. – legalább legyen egy jó napja, ha haza megy, úgyis eheti a bébi répát brokkolival.

-          Jaj Alice néni, én annyira szeretlek .

-          Néni? – kérdeztem néztem rá dühösen.

-          Jó csak Alice.

-          Na azért. Egyébként felmehetsz, fent van a játékszoba, amit csak neked alakítottam ki. Van benne laptop, házi mozi, és minden féle makett. – remélem tetszeni fog neki.

-          Oké. –nyom puszit az arcomra.

-          De azért ha Frankiék megjönnék, gyere le.

-          Jó persze.

Fél óra sem telik el, amikor újra megszólal a kinti csöngő. Na ezek most már tényleg Frankiék lesznek, de még mielőtt kinyitnám nekik az ajtót, vetek magamra egy gyors elismerő pillantást, hiszen nem hiába keltem három órával hamarabb.

Mindent szépen alaposan kiválogattam, nem akartam valami trampli nőnek tűni, akinek teljesen mindegy, hogy néz, ki de azért a ló túloldalára sem akartam átesni, ezért kiválasztottam egy egyszerű, de mégis nagyon szép selyem toppot, aminek a szegélyét lehelet finom csipke szőtte körbe. Valamint alulra egy teljesen fehér farmernadrágot húztam. A lábaimra pedig egy sárga színű, kényelmes tényleg otthon használatos balerina cipőt választottam.  A kiegészítők terén ma sem vacakoltam sokat, az első sárga szettet, amit megláttam azt magamra kaptam.

Végül mikor végeztem a terepszemlével kinyitottam az ajtót Frankiéknek.

-          Szia Alice.- köszöntek egyszerre. – Ezt neked hoztuk. Remélem, szereted a virágokat. – néz rám mosolyogva Nick, amiből burkoltan ki tudtam következtetni, hogy a ” mink” szó alatt csak magát értette. A virágkosár viszont nagyon tetszett, mert pont a kedvenc növényeimet tartalmazta.

-          Persze, nagyon szépen köszönöm. – mosolyogtam rájuk hálám jeléül- Egyébként nagyon eltaláltátok az ízlésemet, imádom a rózsákat. – mert a csokor java részét a rózsaszín és a fehérrózsa tette ki.

-          Tényleg? – nézz rám kíváncsian Frankie.

-          Igen. –bólogattam.

-          Akkor még jó, hogy Nick válogatta egyesével. Egyébként ezért is késtünk. – hoppá, mik ki nem derülnek.

-          Aha …- válaszoltam gyorsan hogy megtörjem a kínos csendet. Frankie, ha akarod, akkor bemutatom neked a keresztfiamat, Markot?- kérdeztem meg az udvariasság kedvéért.

-          Igen, jó lenne. – hát végül is ezért jöttek ide.   

-          MARK! – Ordítok fel neki az emeletre,amit a két Jonas csak mosolyogva konstatál- Kérlek gyere megjöttek a vendégek. – kis idő múlva némi csörömpöléssel megérkezik mellém.

-          Mark, ő itt Frankie és a bátya Nick. – mutattam be nekik gyorsan a Jonasokat. – Fiuk ő pedig a keresztfiam Mark.

-          Sziasztok. – köszön nekik félénken, majd hozzám hajolva leadja a napi pizza rendelést, amin én már tényleg csak nevetni tudok.

-          Jó, menjetek fel játszani, de ne feledd el mit ígértél. –tettem hozzá Markra nézve, amire ő csak bólintót, majd kézen ragadva Frankit az emeletre húzta.

-          Min nevettél az előbb? – kérdezi gyanúsan Nick, biztos azt hiszi, hogy rajtuk nevettem.

-          Még mielőtt megjöttetek volna, kötöttem egy egyezséget Markkal. Mi szerint, ha jól viselkedik, és nem csinál, nagy rumlit akkor ehet pizzát. – magyaráztam el neki a tényállásokat – Amikor pedig odahajolt a fülembe leadta a napi rendelést, hogy milyet szeretne.

-          Értem. – nevetett fel most már ő is. – És rendelsz neki?

-          Nem. - vágott elképedt arcot, mintha én hagynám éhen halni szegény gyereket. – Hé, nyugi. – tettem fel védekezve a kezem- Azért nem rendelek neki pizzát, mert magam csinálok neki. Így is kitekerné, a bátyám a nyakamat, ha megtudná, mivel etetem Markot.

-          Így már mindjárt más. – persze, mert férfiak csak a hasukra tudnak gondolni, úgy látszik, ez alól még ő sem kivétel.

-          Viszont ha már te is itt vagy, jó lenne, ha nem unatkoznál és segítenél nekem. – most miért vág ilyen ijedt képet? Nem azt kértem tőle, hogy mássza meg a Himaláját, csak azt, hogy segítsen a konyhában. Ez tényleg ennyire nehéz lenne?- Ha nem akarsz, akkor nem kell segítened. – azt hittem pedig, hogy jó ötlet a közös főzőcskézés.  

-          De..de, csak nem vagyok valami jó szakács – pírul el- mondhatni egy konyhai analfabéta veszett el bennem. – huh, csak ez a baj?! Én meg már azt hittem, hogy velem van valami gondja.

-          Jó nem baj, te most csak a kiskuktám leszel, te adogatod majd az egyes hozzávalókat. – nyugtattam meg, mielőtt még tényleg elmegy.

-          Oké, ez még talán menni fog. – vakarja meg viccesen a fejét.

-          Na gyere, mert ahogy Markot ismerem nem sokára korogni fog a hasa. Szegényt csak zöldségekkel etetik.

-          Uh, szegény. Bradék ilyen szigorúak lennének? – ez hihetetlen ezt még is honnan tudja?

-          Brad? Te honnan ismered a bátyámat?- néztem rá értetlenül, hiszen ezt nem is említettem neki soha.