11. rész
2009.12.01. 13:55
Pár nappal később Alejandra mindennel szembesült amit a sajtó róla terjesztett, és ilyenkor jött rá hogy milyen nagy kár hogy nem olvas újságot. Nem csoda hogy kerülte szinte mindenki, de a csodával határos módon sikerült mindent rendbe raknia és már a pilótás teljes rangú társnak kezelték és nyitottsága miatt sok barátot is szerzett.
- Tudod ez az első nap amikor nem úgy kelek fel hogy jaj de jó lenne már visszafeküdni! Még két nap! Bizony, aztán négy nap szünet aztán meg... - áradozott Alejandra boldogan, nem csoda a Jerezi tesztekből már csak két nap volt hátra semmi több, persze lesz még egy hét mikor a tesztek átmennek Catalunyába.
- Nem tudom én még maradtam volna. Úgy megszoktam már a légkört. - mondta Danica majd a füle mögé simította a haját. - Te meg jobban beilleszkedtél a pilóták közé. Nem tudom miért akarsz annyira haza menni.
- Én sem tudom. Nos hát egy időre elég volt ebből a helyből. - szorította össze a száját Alejandra - És persze kíváncsi vagyok hogy kit választ Flavio. - mondta majd kibámult a szálloda üvegfalán.
- Igen én is. - tette hozzá Danica. Eddig mind a ketten nyertek egy egy tesztet a többi napon az eredményük is hasonló volt.
- Tudod mi a jó most már a tesztekben? Hogy annyira össze akarnak hasonlítani hogy együtt engednek ki a pályára szerintem ez jobb. Habár nekem még van egy napom amikor egyedül kell dolgoznom. Holnap.
- Tényleg és a barátnőid mikor jönnek? Említetted valamelyik nap. - mondta Danica.
- Nem jönnek. Legalábbis Jerezbe nem. - közölte szűkszavúan Alejandra.
- Ha te mondod, amúgy akkor most együtt megyünk haza? Kíváncsi vagyok hol fogok lakni. Amúgy neked egy nem jelent gondot? - kérdezte
- Nem. Legalább takarítva lesz. - mosolyodott el. - Az elmúlt hét eleje kicsit hasonlított egy szappanoperához. - mondta Alejandra
- Te ezen csodálkozol. De azóta megtáltosodtál! Ezt még most sem értem. Annyi rossz hír keringett rólad és mindet tisztáztad egy egész hét alatt. - firtatta Danica.
- Hát erre mit mondjak? - kérdezte Alejandra - Azt hogy Nico mondta ezt? Mert én túl hülye voltam ahhoz hogy magamtól is rájöjjek? - tette hozzá magában bár utált hazudni kényes esetekben mégis megtette.
- Nem tudom. Csak fura hogy ilyen gyorsan változott a véleményed.. - kezdte el Danica a mondatát
- Nyugi nem változott a véleményem. - jelent meg ördögi vigyor az arcán. - Visszafogom magam. - állt fel azt asztaltól, hosszú gesztenyeszín haja lengedezett körülötte.
Danica hirtelen azt sem tudta hogy mit gondoljon. Inkább nem is gondolt semmit, hanem felállt és követte Alejandrát az ajtóhoz. Alejandra halál nyugodtan lépett ki a friss reggelbe Danicát meglepte hogy ilyen hangulatváltozásra képes barátnője, - Mint egy sütő amit letekertek. Ez eddig a legjobb hasonlat. - mosolyodott el magában Danica.
- Na ne. Ne mond hogy a piton visszatért. - mutatott Alejandra a padka mellett leparkoló fekete autóra amiből Alonso és felesége szállt ki. A hét nagy részében Raquel nem volt a pálya közelében aminek mindkét lány nagyon örült.
- De visszatért. - mondta Danica és dühödten ráncolta a szemöldökét. - De nem bírom a nőt! - sziszegte.
- Ez olyan volt mind ha én mondtam volna! - tért vissza az ördögi vigyor az arcára. - Látom tanulsz! - nevetett fel hangosan, egyátalán nem bánta hogy Raquel is hallja. Alejandra hirtelen úgy érezte hogy ideje egy kicsit kitörni a jó kislány szerepből. - Végül is Raquelt a többiek se szeretik. - suhant át az agyán, majd nem tudott parancsolni a nyelvének.
- Ezek még mindig itt vannak. - kérdezte Raquel - Miről diskuráltok? Csak nem irigykedtek kicsik? - kérdezte és úgy beszélt a lányokhoz mint a kutyákhoz. Alejandra nem bírta türtőztetni magát.
- Mit nézel te szörnyeteg! Igen te fúria rólad van szó! - kiáltotta hangosan Alejandra mikor Raguel lenézte őket, alig hitte el hogy ezt tényleg ő mondta. Raquel és Fernando hirtelen köpni nyelni sem tudtak.
- Hoppá! - mondta halkan Danica majd Alejandra mögé húzódott, - Ez ide jön. - suttogta mikor Raquel elindult feléjük.
- És? - kérdezte Alejandra - Mit tudna tenni? - kérdezte majd kihúzta magát mikor Raquel megállt előtte.
- Tisztában vagy vele hogy mit mondtál az előbb? - kérdezte lekezelően.
- Teljesen. - mondta halál nyugodtan és karba tette a kezét. - És most mi akarsz csinálni?
- Te utolsó szajha! - visította Raquel és pofon vágta Alejandrát. Alejandra a mozdulatra meg sem rezdült csak vett egy mély levegőt és le engedte a kezét
- Ide figyelj kis anyám. Nagyon nagynak érzed magad de most kapsz három másodpercet hogy elhord a miniszoknyás feneked vagy a férjed előtt verlek szana-széjjel. - mondta még mindig halál nyugodtan.
- Ezzel nem úsztad meg. - sziszegte Raquel akár egy kis piton, így a beceneve tökéletesen illett rá.
- Dehogyisnem. - mondta Alejandra és felhúzta a szemöldökét, majd Raquel megfordult és gyorsan elhúzta a csíkot.
Ezután Alejandra és Danica elindultak gyalog a pálya felé. Útközben megettek egy fagyit de teljesen szótlanok voltak, Mire a pályához értek kifejezetten rossz volt a hangulatuk.
- Fáj a lábam hogy bírsz ennyit gyalogolni? - nyafogott Danica
- Lábbal. - mondta Alejandra és pókerezni indult Nicoékhoz.
Gyorsan elrohant Danicától és befordult a BMW motorhome mögé és már ott is volt.
- Bocs hogy késtem. - mentegetőzött és kihúzta a kerti széket és helyet foglalt.
- Semmi gond. - mondta Robert majd osztott Alejandrának lapot.
- Ugye én sem késtem le semmiről? - kérdezte Kimi aki tapasztaltnak bizonyult mert egy széket cipelt hóna alatt, lerakta az asztalhoz és ő is helyet foglalt. - Ó ugye te vagy a NASCAROS Alejandra? - fordult hirtelen a lányhoz.
- Hát én lennék. - mondta majd elmosolyodott
- Kimi Räikönnen vagyok. Hát hogy nézett ki az hogy mindenki ismer csak én nem. - mondta Kimi aki sárga és fényes lencséjű napszemüveget viselt.
- Alejandra Cravanosa. - rázott kezet Kimivel
- Tavaly néztem a NASCART nagy dráma volt a végén Walltripp gondolom tépte a haját.
- Nem volt mit.... - mondta Alejandra és erre nevetni kezdtek.
- De rajtad nem nagyon látszik hogy tépted volna a hajad. - mondta majd megigazította szemüvegét - Te csak.... - kezdte el a mondatot
- Hozzá vágtam a sisakot a a kocsihoz és elütöttem egy szerelőt? - kérdezte könnyedén
- Ahogy a hölgyemény mondja. - vigyorgott Kimi - És tényleg most hogy áll ez a pilótás dolog? Flavio választ vagy a teszt eredményei alapján? - kérdezte barátságosan Kimi
- Ha én azt tudnám. Eddig csak arra jött rá hogy Danica jó vezet de nem elég gyors. - mondta Alejandra
- Hát igen vannak a jók például Alonso és Patrick, és vannak a gyorsak mint én és te. - szögezte le Kimi, Alejandrának ez volt a legnagyobb dicséret amit eddig hallott és rendkívül büszke volt hogy ezt a nagy "Iceman" mondta róla.
- Köszönöm Kimi. - mondta Alejandra. - De lassan nekem mennem kell tesztelni ti ma szabadnaposak vagytok? - kérdezte
- Nem én nem - mondta Nico és Alejandrával elment.
- Nico köszönöm hogy felnyitottad a szemem. - mondta Alejandra a srácnak
- Nem tesz semmit erre valók a barátok. - mondta Nico Alejandra fő tanácsosa
- Barátok? - mosolyodott el Alejandra - Kétségkívül. - mondta majd elköszönt Nicotól és a Renault boxok felé vette az irányt.
|