- Na, tetszett? - szegezte nekem a kérdést már a kocsiban ülve.

- Igen, nagyon is.

- De?

- Nincs semmi de, csak hihetetlen, hogy ilyen helyen lakhatnánk. Neked tetszik?

- Nekem az a hely is tökéletes, ahol csak te vagy. De egyébként igen. Tágas, világos, eldugott helyen van. És ki tudja, mikor lesz megint ilyen lehetőségünk.

- Igazad lehet.

- Szerintem pihentessük ezt a dolgot egy picit. Gondolt át te is alaposan, egyedül, nyugodtan, és majd akkor visszatérünk rá.

- Rendben. - indítottam be a kocsit, és útnak indultunk.

- Akkor mikor megyünk anyudékhoz?

- Nem csak anyumékhoz, egész családos összejövetel lesz. Anyukádék és Ramiék is ott lesznek. De tőled függ, hogy mikor megyünk.

- Holnap?

- Nekem jó, és anyát is megkérdezem, mikor megérkeztünk.

Most valamivel rövidebb lett az út, mivel már nagyjából tudtuk, merre kell menni, így nem 1 órát, hanem csak 50 percet kocsikáztunk. Mikor megálltam Kimi házánál, előkerestem a telefonom, beírtam anya számát, és vártam.

- Szia, Laura.

- Szia. Csak azért hívlak, hogy megbeszéltük Kimivel, és ha nektek is jó, holnap átnéznénk hozzátok.

- Rendben. Akkor szólok Pauláéknak is, és akkor egy munka utáni kis vacsi összejöhetne.

- Oké. És hányra menjünk? 5 körül?

- Igen, szerintem az mindenkinek megfelelne.

- Akkor holnap találkozunk. Puszi.

- Szia.

- Nekik is jó a holnap délután. - fordultam Kimi felé.

- Na, az tök jó. Végre akkor a gyerkőcökkel is találkozhatunk. Bejössz? - kezdte el kinyitni az ajtót.

- Ha nem baj, ma inkább nem. Jó lenne egy picit egyedül lenni. - néztem rá bűnbánó szemekkel.

- Jól van, semmi baj. De ha bármi kell, hívj.

- Köszi. Holnap értem jössz, vagy hogy legyen?

- Fél 5-re ott vagyok.

- Rendben. - adtam neki egy csókot. - Szia.

Miután Kimi kiszállt, először a szupermarket felé indultam. Már kell tartani egy nagy bevásárlást, mert már alig vannak otthon cuccaim. Kell venni mosogatószert, mosóport, és a kaják is kifogyófélben vannak. Délután 3 körül léptem át a küszöbömet otthon. Szegény Sinit is elhanyagoltam mostanában. Kipakoltam a szatyrokból, és nekiálltam egy picit összepakolni a lakásban is. Éppen az újságokat rendezgettem, mikor a kezembe akadt az IKEA legújabb katalógusa. Nem bírtam ki, leültem a kanapéra, persze Sini azon nyomban befészkelte magát az ölembe, és elkezdtem lapozgatni. Igaza van Kiminek, lehet, hogy ha nem vágunk bele, elszalasztunk egy ekkora lehetőséget, és végre az én álmom is valóra válna. És ha kijönne a kettőnk lakásából, akkor nem is állunk rosszul. Na, nézzünk bele ebbe az újságba, úgyis olyan régóta bele akartam lapozni, csak nem találtam meg, eddig. Lehet, hogy ez egy jel, hogy meg kell vennünk azt a házat. Mivel úgyis kong az ürességtől, be kell rendeznünk. Ez a kanapé nem is lenne rossz a nappaliba. És ez az ágy, istenem, mintha csak nekünk találták volna ki. Egyébként imádok rendezgetni, átalakítgatni, tervezgetni. De mégsem akarok Kimi nélkül dönteni. Szóval tényég belevágunk, és megvesszük a lakást? Valamit úgyis kell vennünk közösen, mert egyikünk lakása se akkora, hogy gyerekek is rohangáljanak benne, főleg, ha nem is egyet akarunk. Márpedig Kimi és az unokaöccseit elnézve, nem 1 lesz. De miért vagyok ilyen bonyolult? Miért nem tudod egyszer határozottan dönteni? Mondjuk, mert akkor unalmas lenne az életem. Így meg stresszes. Melyik a rosszabb? Kénytelen voltam lerakni a lapot, mert ha most beleélem magam, akkor nem fogom tudni lerakni. Befejeztem a takarítást, majd vettem egy jó forró fürdőt, és hajat is mostam. Másnap délelőtt kászálódtam ki az ágyból. Összeütöttem egy könnyű ebédet, majd 2 óra közeledtével, nekiálltam kicsípni magam. Na, nem mintha valami flancos buliba mennénk, de akkor is ünnepelni megyünk. Lezuhanyoztam, majd alig vártam, hogy belebújhassak abba a szoknyába, amit nem rég vettem, csak eddig nem tudtam hova felvenni. Tél közeledtével bordó színű kord szoknyát választottam, ami nem volt túl rövid, térd aláig ért. Hozzá egy fekete harisnyát vettem és azt a fehér garbós pulóveremet, amit még Kimitől kaptam szülinapomra. Mivel még nem volt 4 óra sem. Bekapcsoltam a TV-t, és elhelyezkedtem az egyik fotelben. Persze nagy ésszel a tegnap bújt IKEA-újság a dohányzó asztalon maradt, így ma sem bírtam ki, hogy ne nézzek bele, és magamhoz vettem. Fogtam egy papírt meg egy ceruzát, és elkezdtem összeírni, melyik bútor tetszik, és hova gondolnám. Éppen végeztem a hálónkkal, mikor kopogtak. Upsz, már fél 5 van?? Gyorsan kiszaladtam az előszobába, és ajtót nyitottam.

- Oh! - egy nagy virágcsokorral találtam szemben magam.

- Szia. - bújt meg valahol a bokréta mögött Kimi.

- Ezt miért kapom.

- Nem tudom. Megláttam a virágüzletben, és megvettem.

- Nagyon szép. Köszönöm. - és hogy viszonozzam a gesztust, megcsókoltam.

- Mi van nálad? - mutatott az újságra és a cetlire.

- Arra gondoltam, - magyaráztam neki serényen, miközben vázát kerestem a virágomnak. - mi lenne, ha a hálószobánkban ez az ágy lenne? - nyújtottam át a képet.

- Úgy érted… a porkkalai házhoz? - csillant fel a szeme.

- Igen.

- Akkor megvesszük?

- Én szeretném. De… csak akkor, ha a hálónk az öbölre néz.

- Amit csak akarsz! - majd ölbe kapott, és megforgatott. - De tuti, hogy ezt szeretnéd?

- Mindennél jobban. - mondtam egy hatalmas vigyorral karöltve. 

- Akkor ezért vonultál el tegnap, hogy ezt végig gondold?

- Igen, de nem baj, ugye? - néztem rá megszeppenve.

- Dehogy is. Nekem is van néha, hogy jobban szeretek egyedül gondolkodni. - ölelt át megértően. Annyira szeretem őt, nem is tudom, mi lenne velem nélküle. - És akkor mikor költözünk? - fú, de izgatott. Azta. Nem is tudtam, hogy ennyire imád pakolászni. Jók leszünk akkor ketten, totál be leszünk zsongva. Alig várom már!!

- Nem is tudom. Először valamelyik nap átmehetnénk megnézni alaposabban a házat, hogy kell-e rajta valami javítást végezni, majd lemérjük, hogy mennyi hely áll rendelkezésünkre, és utána egyik nap tarthatnánk egy vásárlós-körbenézelődős napot.

- Isteni ötleteid vannak. De mostmár menjünk, mert éhen halok.

- Menjünk. - fogtam meg a táskám, és már zártam is be az ajtót.

- Kit hívsz? - kérdeztem, amint a lépcsőn baktattunk lefele, ugyanis a telefonját bújta.

- A tulajt, hogy megvesszük a házat… Jó napot. Kimi Räikkönen vagyok… Igen, sikerült megbeszélnünk, és a helyzet az, hogy szeretnénk megvenni… Igen… Rendben… Viszonthallásra.

- Na?

- Miénk a lakás! Már csak a részleteket kell tisztáznunk.

- Úr isten, el sem hiszem, hogy lesz egy saját lakásunk, együtt, kettőnknek! - ültem be a kocsiba.

- De jó lesz. És akkor a gyerekszobákat is be lehet már rendezni.

- Azért annyira ne rohanjunk. Először legyen meg az esküvő.

- De attól még kitalálhatjuk a babaszobákat.

- Oké, megfogtál. Igazad van. - nevettem rá.

Egész úton be nem állt a szánk. Végig a lakást tervezgettük, hogy kinek mi tetszene. Fú, remélem, hamar oda érünk, mert farkas éhes vagyok mostmár én is.

- Hahó! - nyitottam be anyuékhoz fél órával később.

- Sziasztok. - kiabált ki anyu a konyhából. -  Gyertek be!

- Kimi! - sietett ki boldogan elénk Matti és Paula a nappaliból.

- Kisfiam. Annyira büszkék vagyunk rád. - ölelte át Kimit a mamája. De aranyosa, mintha pityeregne is egy picit.

- Jaj, anyu, ne sírj.

- Csak nagyon boldog vagyok.

- Tudom.

- De ne tudd meg, mennyire idegesek voltunk vasárnap.

- Igen. - kapcsolódott be a beszélgetésbe Matti is. - Anyád képtelen volt végig nézni a futamot, bevonult a másik szobába. Nagyon féltem, hogy rosszul lesz. Gratulálok. - fogott kezek Matti Kimivel.

- Köszönöm. Ramiék még nincsenek itt?

- Ők még nem jöttek meg.

- Sziasztok. - jött ki anyu meg apu is már az előszobába. Kezd szűkös lenni a hely.

- Gratulálunk. - ölelte meg anyu is Kimit, majd apával is kezet fogtak. - De gyertek be! Ne itt beszélgessünk. - terelt be mindenkit anyu a nappaliba. Éppen, ahogy helyet foglaltunk a fotelekben, kanapén, csöngettek.

- Majd én nyitom. - álltam fel.

- Biztos Ramiék azok. Jövök én is. - csatlakozott hozzám Kimi.

- Sziasztok. - nyitottam ajtót. És valóban. Kristiina, Rami és a 2 nagyfiú állt az ajtóban.

- Kimii! Nagyon ügyes voltál. - viharzott be a 2 gyerek az ajtón egyenesen Kimihez.

- Köszönöm.

- Tényleg jó voltál. - gratulált neki Rami és Kristiina is. Amint lehámozták a 2 gyerekről a kabátot meg a cipőt, ők is csatlakoztak a nagy családhoz a halba, így teljes volt már az összkép. Anya közben az étkező és a konyha között rohangált Paulával, de azért néha ők is bekapcsolódtak a beszélgetés fonalába.

- Vacsora. - szólt be anyu 2 tálcával a kezében, erre mindenki szépen lassan átszivárgott az étkezőbe, ahol már nagyon szépen meg volt terítve. Amikor mindenkinek a tányérja megtelt, és éppen nekiálltunk volna enni, Kimi szólt közbe.

- Várjatok! Egy pillanat. - upsz! Tényleg, az esküvőt sem mondtuk még el nekik. De hülye vagyok! De hogy lehet egy ilyet elfelejteni? Én sem vagyok épeszű. De Kimi sem az, szóval egy pár vagyunk. - Először is szeretnék mindenkinek megköszönni mindent. Hogy itt voltatok velem, és támogattatok végig. És főleg neked, anyu, hogy soha nem engedted, hogy elszálljak magamtól. Köszönöm. De ezzel még nincs vége. Van még egy jó hírünk. - fogta meg ekkor a kezem. - Laurával úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. - ült ki egy hatalmas vigyor az arcára, majd visszaült.

Miután mindenki megemésztette az esküvő gondolatát, végre nekiálltunk enni. Volt ott minden, levestől kezdve, sült húsok, köretek, és még desszert is akadt. A végén már egy falat nem ment le a torkomon.

- Kicsit összerámolok. - kelt fel anyu, majd Paula is követte a példáját.

- Mi is segítünk. - kezdtem el összeszedni a tányérokat, és Kristiina pedig a poharakat. A fiúk meg addig átosontak a nappaliba, hogy még véletlenül se kelljen segíteniük.

- És tervezitek már az esküvőt? - szegezte nekem a kérdést Kristiina, mikor a fiúk hallótávolságon kívülre kerültek.

- Arról még nem volt időnk beszélgetni. Először a lakáskérdés oldódjon meg, utána jöhet a többi.

- Elköltöztök? - szörnyülködött anyu.

- Igen, de ne aggódj, nem megyünk messze. Csak mivel mind a kettőnk lakása kicsi az összeköltözéshez, ezért Porkkalában vettünk egy nagyobbat.

- De csak van elképzelésed az esküvőről. - kíváncsiskodott Paula is.

- Hát ez lenne. Az biztos, hogy nem akarunk, vagyis én nem akarok nagy felhajtást. Persze ne a 2 tanú meg mi legyünk ott, de nem kell médiaszenzációnak lennie. De szerintem Kimi is hasonlóképpen gondolkozik erről.

Pakolás közben végig a rendezvényről ment a traccsparty. Most hogy így felsorolták, tényleg sok dolog lesz vele, ruha, kaja, helyszín. De tök jó lesz! Minden lány megálmodja gyerekkorában, hogy milyet szeretne, de mikor már a kapujában állsz, olyan felfoghatatlannak tűnik, hogy ez veled történik, ráadásul egy olyan férfi kezébe adod az életed, aki olyan, mint Kimi. Úgy érzed, ennél tökéletesebb nem is lehetne.