Másnap reggel Kimi ágyában találtam magam. Igen, nála aludtunk most. Azért meg kell mondanom, néha tényleg fárasztó ez az ingázás a 2 lakás között, de legalább ez a mizéria nem sokára megoldódik. Kimi mellettem feküdt, és még az igazak álmát aludta. Csak néztem őt. Csak néztem, és még minidig nem fogtam fel, hogy egy nap a felesége leszek. És ezt 10 évvel ezelőtt elképzelni nem tudtam, egyszerűen akkor nem is létezett számomra. De vicces, hogy 11 évesen, és 27 évesen is az autósport hozott össze minket. Juj, az Iceman-os tetkója. Imádom. Rühellem a tetkókat egyébként. Főleg a színesektől mászom falra, de Kiminek még ez is tökéletes. Szerintem azért jó, mert sima felületen van, és kapásból kiolvasható, hogy mit akar ábrázolni. Nem, mint az olyan tetkók, ami elindul a mellkasán, a hátán végződik, és még a hasába is belelóg, és mire kibogarászod már az elejét el is felejtetted.

- Jó reggelt. - köszönt halkan, de még csukott szemmel Kimi.

- Honnan tudtad, hogy már ébren vagyok, ha nem is látsz még?

- Éreztem a leheleted a karomon. - nyitotta ki a szemét, és már nézett. - Anyuék nagyon bezsongtak az esküvő hallatára tegnap?

- Hát, eléggé, igen.

- És mit mondtál?

- Azt, hogy erről még nem beszéltünk, de valszeg egyezik a véleményünk ez ügyben.

- Mert? Te milyet szeretnél? - könyökölt fel.

- Valami egyszerűt. Persze ne csak a 2 tanú legyen, de nem kell 7 országra szóló lakodalomnak lennie. És persze a médiát is kizárjuk, gondolom.

- Még szép. Azok már oda is beférkőznek, ahol nincs is semmi. Mit terveztél mára?

- Hát, mivel minimum márciusig nincs semmi konkrét esemény, csak a 4-5 teszt, így semmit.

- Akkor mi lenne, ha ma tartanánk azt a lakás-berendezős bulit?

- Benne vagyok.

- Akkor felhívom a pasast, hogy jó-e ma neki.

- Rendben, addig kimegyek a mosdóba.

Éppen akkor értem be, mikor Kimi lenyomta a telót.

- Na? Mit mondott?

- Neki is jó lesz ma. Szerintem valahol ő is örül, hogy vége ennek a lakás-bajának.

- Akkor gyorsan lezuhanyozok, és mehetünk.

- Addig én összeütök valami ehetőt. - azzal mind a ketten kimásztunk az ágyból. Kimi a földszint, és pedig a fürdő felé vettem az irányt. Fél 10-kor sikerült elszabadulnunk otthonról. Ma tényleg valamivel jobb részidőt mentünk. Már rutinosan tudta Kimi, hol kell elfordulni az erdőbe. Mikor megérkeztünk, a tulaj már kint várt minket.

- Jó reggelt. - szálltunk ki a kocsiból.

- Jó reggelt. A részleteket beszéljük meg bent. Akkor minden megfelelne önöknek? - kérdezte, mikor már a lakásban voltunk. Ugyan nem volt ülőalkalmatosság, de azért jó volt, hogy nem kellett a hidegben megfagyni.

- Igen. Az ügyvédeim majd felkeresik a kitöltendő papírokkal a hét folyamán, és ha kapok egy számlaszámot, azonnal utaljuk a pénzt. - vázolta a helyzetet Kimi.

- Rendben. Akkor a kulcsokat oda is adom. - nyújtotta át a kulcscsomókat nekem. - És akkor mától önöké a ház, és akkor várom a jelentkezésüket. Viszontlátásra. - fogott kezet mindkettőnkkel, és el is húzta a csíkot.

- Ez gyors volt. - pislogtam csak utána.

- Igen, de mostantól van egy saját házunk.

- És még kandalló is van. Még be sincs rendezve, de már most imádom.

- Akkor, nekiállunk méregetni?

- Igen. - kerítettem elő a táskámból a mérőszalagot. Egész délelőtt ezzel telt, de nagyon élveztük, én legalábbis tuti. Délután háromra volt egy rakat adatunk, tervrajzunk a házról.

- Van kedved még ma elmenni nézelődni bútorokat, vagy hagyjuk máskorra? - nézett rám Kimi, mikor végeztünk.

- Nekem van, de ha te fáradt vagy, haza is mehetünk.

- Nem, én szívesen megyek.

- Akkor hajrá. - pattantunk be a kocsiba, és az első IKEA bolt felé hajtottunk. Nem telt el fél óra, máris az áruházban találtuk magunkat, és nézelődni kezdtünk.

- Laura.

- Igen? - kérdeztem Kimitől, mialatt egy nappali-mintát nézegettem az egyik sarokban.

- Azért ne essünk túlzásba. A mostani lakásunkban is van annyi bútor, abból is válogathatnánk.

- Igen, ez már nekem is megfordult a fejemben. És akkor a 2 lakást valóban eladjuk? - fogtam meg Kimi kezét, mikor elindultunk.

- Miért, mit csináljunk vele?

- És akkor a megmaradt bútorokkal mi lesz?

- Azt még nem tudom. Talán hagyhatnánk a vevőre.

- Aha. - válaszoltam csak spontán, mert már máshol járt a figyelmem. - Nézd, Kimi! - indultam el határozott léptekkel a bababútorok irányába. - De aranyosak. - járattam a szemem egy rakat kiságy, berendezett szobákon keresztül.

- Valóban. - mosolyodott el Kimi is. - Melyiket vegyük meg?

- Mi? Te most meg akarod venni? - néztem rá kerek szemmel.

- Miért ne? Egyszer úgyis rá kell szánnunk magunkat, akkor miért ne most tegyük meg?

- Imádlak. - adtam egy pici puszit az arcára. Mégsem fogom leteperni egy tucat szem előtt. Így is csoda, hogy eddig nem tűntünk fel senkinek, akkor nem kéne kihúzni a gyufát. - Neked melyik tetszik?

- Nem is tudom. Olyat kéne választani, ami kislánynak és kisfiúnak is jó lesz majd.

- Igazad van. Mit szólsz ahhoz a világoshoz?

- Nekem tetszik. Akkor legyen ez.

Még vagy egy órán keresztül nézelődtünk, és volt egy-két olyan bútordarab, amit már meg is vettünk. Például a nappali képe egész kirajzolódott már előttünk.  Az elkövetkező egy hétben csak az új lakásunkkal törődtünk. Mivel Kiminek csak az edzések „kavartak be” az napjaiba, csak arra kellett időt szakítania, a tesztek még nem kezdődtek el, így volt időnk naponta átjárni Porkkalába, és újítgatni, javítgatni a házon. November végén sikerült beköltöznünk. Ma alszunk itt először, véglegesen. Álomszép lett az egész. Komolyan, egy kis szerelmi fészek. Nem túl kihívó és dúsgazdag. Nem folyik mindenhonnan az a gazdagság, amit Kimi megengedhetne magának, de nem is egy putri, szóval gyönyörű. Sok cuccot megtartottunk a régi lakásainkból, így nem kellett annyit a régi házban hagyni, vagy eladni. Szerencsére hamar volt vevő mind a 2 házra, így gyorsan letudtuk a dolgokat. Már a babaszobát is berendeztük, ugyan nem tudom, hogy miért, mert még elég sok idő fog eltelni addig, amíg vállalhatunk egy babát, de mindegy, legalább le van a gond, meg így talán felgyorsítja az eseményeket, ha minden nap elmegyünk a szoba mellett. Egyébként én szívesen ücsörgök csak úgy bent, egyedül, magamban a szobában és álmodozom arról, hogy milyen lesz anyának lenni egyszer. Szóval az egész ház kész van. Ajax és Sini is egész jól kijönnek egymással, ugyan még nem puszipajtások, de már elértük azt, hogy Ajax ne a cicát egye meg vacsira.

- Szia, kicsim. - lépett be Kimi este fél 7-kor a konyhába. - Mi jót főzöl?

- Szia. Csak egy kis levest csinálok. Megkívántam. Milyen volt az edzés?

- Átlagos. Arra gondoltam, hogy idén nálunk karácsonyozhatnánk. Úgyis akkora ez a lakás, végre nem anyuéknál nyomorognánk, hanem jöhetne ide mindenki.

- Jó ötlet. Apropó, ünnepek. Nem akarom a dolgot siettetni, meg semmi, de lassan az esküvőt is el kellene kezdeni tervezgetni, nem? - tettem le a kanalat.

- De. - majd kaptam a nyakamra egy halom csókot.

- Na, Kimi, éhes vagyok. - próbáltam a főzésre koncentrálni, miközben próbáltam nevetve kimászni a kezei közül.

- De ez lesz az első éjszakánk itt. Nem kéne felavatni?  - duruzsolta a fülembe. Anyám, ha tovább simogatja a hasam, és közben végig puszilja a vállam, nem leszek már éhes. Éppen arra volt csak időm, hogy elzárjam a leves alatt a gázt, Kimi máris az ölébe kapott, és meg sem állt a hálónkig.

- Mindjárt jövök. - pattant fel mellőlem Kimi, miközben kimelegedve egymás karjaiban lustálkodtunk pillanatokkal később. Annyi kedvem nem volt, hogy utána menjek, így csak a fülemet hegyeztem, és csörömpöléseket hallottam a konyhából. Mire készülhet?

- Itt is vagyok. - jelent meg az ajtóban egy tálcával, amin a félig elkészített levesem gőzölgött. - Ha már miattam nem tudtad befejezni. - tette le az ölembe.

- De édes vagy. - pislogtam rá nagy szemekkel, majd nekiálltam megenni.

- Ja, és felhoztad az esküvőt is, csak nem volt… khm… erőm reagálni. - nézett cinkosan rám. - Szóval neked mik a terveid?

- Nem is tudom. - kezdtem el gondolkodni, miután lenyeltem a falatot. - Először az időpontot kéne lefixálni, nem?

- Hát, mivel már lehet tudni a jövő évi naptárat, legyen a magyar nagydíj utáni 3 hetes szünetben. Az Augusztus első hetében van, és akkor még lesz időnk elmenni valahova.

- Okés. Nekem megfelel. És gondolom, felfogadunk egy rendezvényszervezőt is, mert úgy mégis csak könnyebb.

- Igen, mert ugye nekem 2 futam között alig lenne időm, és neked sem.

- Akkor holnap neki is állok körülnézni a piacon. Úr Isten, annyira hihetetlen ez az egész! - tettem le a tálcát az éjjelszekrénybe, majd beletúrtam a hajamba.

- Mi?

- Hát, hogy az esküvőnket tervezzük együtt.

- Tervezhetjük külön is, ha úgy jobban tetszik.

- De bolond vagy. - mosolyodtam el rajta. - Nem erre gondoltam, hanem hogy egyáltalán van olyan, hogy MI. Fél évvel ez előtt azt sem gondoltam volna, hogy újra találkozunk, azt végképp nem, hogy ennyire sikerül újra kezdeni, hát és akkor, hogy még össze is házasodunk, na, az aztán nem is szerepelt a vágyaim között. Ez olyan, mint egy tündérmese, ami egyszer csak véget ér. Felébredek, és minden elillan.

- Nem fog, megígérem. - csókolt meg, majd szépen lassan álomba merültünk.

Másnap reggel képtelen voltam 7 óránál tovább aludni, valahogy kidobott az ágy, és már éhes is kezdtem lenni, így fogtam magam, és lementem a konyhába. Először adtam a 2 éhenkórásznak enni, majd én is leültem egy bögre müzlivel a konyhaasztalhoz. Annyira szép a kilátás az összes szobából, itt sincs másképp. És a hó is elkezdett szállingózni, na, az még rá fog tenni egy lapáttal. Ha már lent van a gépen, akkor nézzünk meg 1-2 rendezvényszervezői oldalt. Életemben nem gondoltam volna, hogy valaha is igénybe fogom venni a szolgáltatásaikat, éppen ezért gőzöm nincs, hogy mit várjak tőlük. Ugyan filmekben látni ilyen témákat, de az mégis csak film. Amíg ezen morfondíroztam, a gép is felállt. Megnyitottam a netet, és beírtam a keresőbe az „Esküvőszervezés” feliratot. Na, nézzük! Legyen, mondjuk az első oldal. Nem is rossz, egész szimpatikus a hölgy, Johanna Pakonen, és az egész oldal felépítése gusztusos, egyszerű, de mégis szép. Remélem, hogy az esküvői is ilyen meghittek, és nem tocsognak a nyálban és a mázban. Még nézegettem oldalakat, de az első tűnt a legszimpatikusabbnak. Kicsit később fel is hívom, hogy vállalná-e a miénket is. Közben a müzlim is elfogyott, és egyszercsak Sini pattant fel az ölembe, így aztán nem is tudtam magamnak újat csinálni.

- Jó reggelt. - érkezett meg Kimi is egy pár perccel később. - Hogy hogy ilyen korán ébren vagy? - adott egy puszit az arcomra, majd egy bögrét vett ő is ki a szekrényből.

- Nem tudtam aludni, de legalább volt időm esküvőszervezőt keresni.

- Kérsz? - emelte fel a gabonapelyhes zacskót.

- Igen, kösz.

- És, találtál valamit?

- Ez az egyedüli szimpatikus nő. - fordítottam felé a gépet.

- Igen, tényleg az. Akkor ő legyen?

- Hát, felhívom délelőtt valamikor, hogy megcsinálná-e a miénket is… bár tuti, hogy igent fog mondani, ha megtudja, hogy Kimi Räikkönen esküvője forog kockán. Szóval beszélek vele, összehozhatnánk egy találkát, és ha akkor is szimpi, akkor legyen ő.

- Imádom, hogy ilyen körültekintő vagy, mondtam már? - mondta kedvesen.

- Ezt miért mondod? Hogy érted? - néztem rá ijedten.

- Ne nézz ilyen rémültem. - nevetett fel Kimi. - Komolyan gondoltam. Tényleg tetszik, hogy nem veted alá bárminek magad, hogy alaposan meggondolsz mindent, és azután vágsz bele.

- Komolyan? - csodálkoztam. - Nem hittem volna, hogy ezt valaki el fogja majd viselni. Sokan mondják azt, hogy mindent túlaggódom. - sütöttem le a szemem.

- Néha egy picit, igen, túlreagálsz dolgokat, de így vagy aranyos, és én így szeretlek.

Reggeli után Kimi elvitte Ajaxot egyet sétálni, én meg elmentem fürdeni, majd a konyhát raktam egy picit rendezettebb állapotba, és mivel lassan dél körül járt már, úgy gondoltam, már nincs késő a zavaráshoz. Beírtam a telómba a számát, és vártam.

- Halo, tessék! Johanna Pakonen. - milyen kellemes hangja van.

- Jó napot kívánok! Laura Kultanen vagyok. Eskövűszervezés ügyében keresem.

- Akkor jó helyen jár. Miben segíthetek? - anyám, mégis miben? Valószínűleg pizzát akarok rendelni, nem?

- Azt szeretném megtudni, hogy vállalná-e a miénket is?

- Természetesen. De jobb szeretek az ügyfeleimmel először személyesen megismerkedni.

- Igen, pont ezt szerettem volna én is kérni, hogy először csak spontán találkozzunk.

- Rendben. Akkor hol és mikor lenne önöknek jó.

- Igazából bármikor.

- Nekem a mai nap is megfelel. Tudunk találkozni Helsinkiben?

- Semmi akadálya. 4 órakor a Mustanen kávézóban?

- Nekem megfelel. Akkor várom önöket. Viszonthallásra.

- Viszontlátásra. Kimi! - kiáltottam el magam a nagy házunkban, mert gőzöm nem volt, hol lehet.

- Tessék. - hajolt át a korláton, az emeleten.

- Beszéltem a nővel, és délután Helsinkiben találkozunk vele.

- Hánykor?

- 4.

- Akkor lehet, hogy késni fogok, mert fél 4-ig vagyunk ma Markkal.

- Oké, akkor külön odajössz?

- Igen, ha nem baj.

- Dehogy is. Mustanen kávéház.

- Rendben.

Ebéd után, amihez fél 3-kor kezdtünk neki, éppen annyi időm volt, hogy összeszedjem a táskám, és már úton is voltam Helsinki felé.