A fesztivált a városszéli tavaknál tartották. Nem véletlenül szereti mindenki ezt a helyet. A táj gyönyörű. Az erdő közepén hatalmas rét és mellette három kisebb-nagyobb tó.  A környezet festői és a levegő olyan tiszta.  Paolo nagyon izgatott volt mellettem. Az én gyomrom meg egyre jobban zsugorodott. Próbáltam a magabiztosságot sugározni, de legszívesebben kiugrottam volna a kocsiból és hazáig futottam volna. De egy Mendez, sosem hátrál meg. Különben is örülök, hogy sikerült apát kirángatni ide. A „keresztfiamat” meg már lelőni sem lehetett volna.  Ez az átka, a kis városi létnek. Mindenki ismer, mindenkit. Az öreg asszonyok, pedig szerintem simán indíthatnának egy pletyka lapot. Azért az segítség, hogy én a nagy Mendez- birodalom örököse vagyok, így azért annyira nyíltan, nem inzultálják az embert. Mikor odaértünk, leparkoltunk a parkolóba. Egész szépen kiépítették a helyett, amióta nem jártam itt.

-          Felkészültél? – kérdezte apa. Én csak bólintottam. - Bármit mondanak, nem kell velük törődni. Mi nagyon szeretünk és büszkék vagyunk rád. - nézett a szemembe.

-          Köszönöm. – mondtam meghatódva. Ha belegondolok, hogy ők elöl is menekültem eddig. Közben kiszálltunk.

-          Ez nagyon gyönyörű. – ámult el Paolo.

-          Ugye? – néztem rá. -  Mondtam én, hogy szép helyre hozlak.

-          De a zene, borzasztó. – vágott egy fancsali képet. Épp valami hegedű szólt.

-          Nem lesz végig ilyen, csak most az időseknek szól a műsor.

-          Na, hugi már kezdik. – súgta oda Sean. Körbe néztem, és tényleg mindenki lopva-lopva rám nézet.

-          Ez remek.

-          Csak érezd jól magad. Nem kell velük törődni. – elindult be a tömegbe. Megfogtam Paolo kezét és a szájába rágtam, hogy semmi esetre sem mehet el anélkül, hogy szólna. Nem engedheti el a kezem a tömegben és nem rohangálhat összevissza.

-          Kimi. – kiáltott Paolo és el is rohant hozzá. Ennyit arról, hogy megértette az előbbi prédikációmat.

-          Vanessa. – állított meg egy ismerős hang. Cristin volt az.

-          Szia. Figyelj, sajnálom, hogy nem mentem be hozzád, a kocsmába, de azaz igazság, hogy teljesen kiment a fejemből.  Nem azért mert nem szeretnék újra barátkozni veled, mert örülnék, ha megint jóban lennénk, csak annyi minden történt. Szóval bocsi. - mondtam neki.

-          Semmi baj. – mosolygott rám – Igazából csak köszöni akartam. De ha már itt tartunk, én is örülnék, ha megint jóban lennénk. Ha gondolod, összefuthatnák valamikor. Amikor neked jó. – tette hozzá.

-          Benne vagyok, de azt nem tudom meg mondani neked, hogy mikor jó, mert rohan az életem. Házat veszek, bébiszitter vagyok és próbálom az elveszet időt bepótolni a családommal.

-          Akartam is kérdezni, hogy ki az a kisfiú Kimivel? – nézet az a családom felé. Kimi épp kergette Paolót.

-          Ő a munkatársam kisfia. Justinnak, el kellett utaznia és most én vigyázok rá.

-          Akkor te és Kimi…? – kérdezte óvatosan.

-          Kibékültünk. Kimi jó fej volt. Egyáltalán nem is haragudott rám, amit a mai napig nem értek. Fordított esetben, minimum kikaparom a szemét. – mosolyodtam el.

-          Én értem. – vigyorodott el mindent tudóan.

-          Tényleg? Akkor nem magyarázd el nekem is?

-          Erre magadtól kell rájönnöd. - jelentette ki, bölcsen. – Milyen házról beszéltél? – terelte a szót.

-          Ja, itt szeretnék házat venni.

-          Hol?

-          Kimiék melletti ház eladó, megnéztem már és tetszik. Igaz lesz vele munka, de szerintem megéri. Már le is tette az ügyvédem az előleget.

-          Akkor visszaköltözöl ide?

-          Még nem tudom. Valószínűleg igen, de még kell egy kis idő, hogy ott tudjam hagyni a régi életem, Olaszországban.

-          Nagyon megváltoztál. - mosolygott rám. – Tudod mit, megadom a telefonszámom, és ha lesz egy kis időd, akkor felhívhatnál, azt pletyizhetnénk egy kicsit. – még egy kicsit csevegtünk és telefonszámot cseréltünk. Paolo miatt nem aggódtam, lopva-lopva oda néztem és meg kellett állapítanom, hogy Kimivel tényleg nagyon jól kijön. Egy negyed óra múlva Cristin elköszönt én pedig elindultam a többiek felé.

-          Sziasztok. – köszöntem a Räikkönen család tagjainak, mindenkitől kaptam egy puszit és egy bátorító ölelést. Kimitől is. Ami meglepő volt, mert eddig sosem adott, mikor találkoztunk. De azt hiszem, hogy a mi ölelésünk kicsit tovább tarthatott, mert mikor elengedtük egymást, nagyon furcsán néztek ránk az emberek.

-          Sziasztok! – érkezet meg Toni is. A fiúkkal kezet fogott. Nekem meg a nyakamba csimpaszkodott. Azután kaptam tőle egy cuppanós puszit.

-          Menjünk már. – nyafogott Paolo.

-          Hova?- kérdeztem tőle.

-          Kimi megígérte, hogy körbe sétáljuk a tavakat.

-          Muszáj?  Tudod, mennyit kell ahhoz menni?- nyögtem.

-          Én lányom, biztos kihagyom ezt a sétát. – szólalt meg apa.

-          Mi is. – értett egyet a Räikkönen házas pár.

-          Mi lenne, ha csak férfiak mennének?- kérdezte Sean. – Kimi, Rami, Toni, Paolo és én. Hugi neked nem muszáj. – vigyorgott rám.

-          Remek lenne. – vágta rá Paolo. – Légy szí, légy szí – váltott finnre csakhogy elérje a kívánt hatást.

-          Rendben. – egyeztem bele végül. – De ti, ha nem figyeltek Paolora, vagy valami baja esik, esküszöm, hogy belefojtalak titeket abba a tóba.

-          Ez király, valahol olvastam, hogy gyerekkel könnyebb csajozni, majd most kipróbáljuk, igaz fiúk? – kacsintott Rami.

-          Tűnjetek el, mielőtt meggondolom magam.  – mondtam nekik. Egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy Kimi csajozni fog Paoloval. Nem is értem miért érdekel egyáltalán. Felnőtt ember, azt csinál, amit akar.

-          Keressünk egy asztalt. – mondta Paula és egy bátorító mosolyt küldött felém.  Az asztalunk egy fa alatt volt. Nem volt a középpontban, de nem is mondhatta senki, hogy bujkálunk. Hálás voltam Paulának, hogy pont ezt a helyett választotta. Mindenki oda jött üdvözölni a két családot. Apának mindenki jobbulást kívánt. Engem meg vagy nem ismertek meg vagy csak szimplán levegőnek néztek. Nem érdekelt. Legalább nem kellett bájolognom velük.

-          Minden rendben? – kérdezte Paula. Apa és Matti elmentek megkeresni valami régi barátjukat. Így csak anya, Paula és én maradtunk.

-          Persze. – erőltettem magamra egy vigyort.

-          Nem kell velük foglalkozni.  Tudod milyenek. – szólalt meg anya is.

-          Tudom, nem is érdekelnek, de a fiúk visszajöhetnének már.

-          Ne aggódj, a Kimi biztos vigyáz a kis kölyökre. Oda van érte. – kortyolt bele anya az italába.

-          Nem csak a gyerekért. - tette hozzá Paula és sokat sejtetően összenéztek. 

-          Gondolom, most a barátnőjére gondolsz. – néztem érdeklődve rá.

-          Barátnőjére? – döbbent meg. – Nem tudnék róla, hogy lenne barátnője. Honnan veszed? Esetleg ezt ő mondta?

-          Nem.. én… - néztem értetlenül anyára.

-          Kevinnel azt mondtuk Nessanak, hogy Kiminek komoly kapcsolata van, hátha így féltékeny lesz. – jelentette ki anya úgy, mintha csak az időjárásról szól.

-          Értem. Ezek szerint nem sikerült. Kár. – mondta csalódottan.

-          Ezt miért mondod? –kérdezősködtem tovább.

-          Ugyan kislány. A vak is látja, hogy odáig vagytok egymásért. – nevetett fel. –Ráadásul annyira jól néztek ki egymás mellett.

-          Ne is vagyunk oda egymásért. –próbáltam tiltakozni.

-          Ezzel csak magadat áltatód. Ideje lenne ráébredned, hogy számodra a fiam az igazi, mert addig húzod, míg késő nem lesz. Ezen gondolkozz el. - mondta komolyan. Nem tudtam reagálni, mert visszajöttek a fiúk. Paolo csacsogott valamit arról, hogy mennyire jó volt a séta. Meg valami körhintáról, de nem nagyon figyeltem. Azon gondolkodtam, amit Paula mondott. Lehet benne valami. De Kimi, hogy szerethet engem? Mikor én egy elkényeztetett, hülye liba vagyok.

-          Minden rendben? – kérdezte halkan Kimi.

-          Persze csak elegem van abból, hogy mindenki engem néz. – hárítottam. Olyan nagyot nem is hazudtam, mert tényleg idegesített.

-          Legszívesebben én is kinyomnám a pasik szemeit. Pofátlan dögök. Csorgatják a nyálukat utánad. – morogta alig érthetően. – Most mi van? – dörrent rám, mert eltátottam a számat. Kiminek meg mi baja?

-          Semmi, fáj a fejem.

-          Ha gondolod, haza mehetsz, mi majd figyelünk Paolora. – szólt Paula. Azt hiszem át látta a helyzetet.

-          Nem köszönöm. – hárítottam.

-          De tényleg az lesz a legjobb megoldás. – mondta anya. – Kimi ha megkérlek, hazaviszed a lányomat?

-          Persze. – vágta rá.

-          Igazán nem kell fáradnod. – néztem Kimire.

-          Kislány szerinted ez fáradtság?- kérdezte gúnyosan.

-          Nem akarom itt hagyni Paolot. – mondtam.

-          Nyugodtan, majd Rami figyel rám. Igaz?  - kérdezte a kis áruló.

-          Naná. Már három lány számát szereztem meg. – nevetett.

-          Ti pedig jó lenne, ha megbeszélnétek a dolgokat. – mutatott ránk apa.

-          Mindenki ellenem van? – kérdeztem sértődötten.

-          Nem, Nessa anya, hanem veled. – mondta komolyan Paolo.