Robert ült a székben, de én nem tudtam leülni. Csak járkáltam fel-alá. Szörnyű volt várni. Utálok várni! Robert azt mondta, még csak 10 perc telt el, de nekem 10 évnek tűnt. Egyszer csak kilépett az egyik nővér. Teljesen elfehéredtem, hogy esetleg valami rosszat akar közölni.

-          Nina szeretné, ha bejönnél.- mosolygott halványan. Döbbenten álltam, majd mentem. Amikor beléptem azonnal megfogtam Niní kezét.

-          Itt vagyok. Sajnálom. Sajnálom. Szeretlek.

-          Fernando. Félek.

-          Itt vagyok Nem kell félned. Minden rendben lesz.

Fogtam erősen a kezét. Sokára, de megszületett a fiam. Nagyon picike volt, és nem is adták a kezünkbe. Elvitték inkubátorba. A leányzó már hamarabb jött. Ő kisebb volt a testvérénél. Őt is elvitték. Utána engem kitessékeltek. Niní kapott egy szobát. Bevitték, és lett néhány infúzió bekötve neki, mert nagyon kiszáradt. Ültem mellette az ágyon. Néztem szomorúan. Szegényem. Megígértem neki, hogy megvédem mindentől! Megszegtem az ígéretem… Ez fáj nagyon. Soha többé nem megyek buliba. Soha. Lassan kinyitotta a szemét. Néztük egymást. Nem beszéltünk, de szavak nélkül is tudtuk mit érez a másik…

Robert beszélt a szüleimmel, és ők ideutaztak. Guido megkért, hogy kicsit menjek ki, mert elvégeznek pár vizsgálatot Niní-n. Addig odamentünk a babákhoz. A két inkubátor mellett álltunk, és néztük őket. A leányzó kicsi kezét megfogtam. Olyan picike volt, és gyengéden megszorította. Anya szemében pár könnycsepp jelent meg. Egy halvány mosolyra húztam a szám, majd újra a kislányom néztem. A pici pofiját megsimítottam. Olyan kicsike és törékeny… Ebben a nagy világban ő az én kis szemem fénye. A legszebb kislány.

Guido jött. Kimentem vele.

-          Jobban van Nina. A babák egy ideig inkubátorban lesznek. Amint erősebbek lesznek, a kezetekbe foghatjátok.

-          Köszönöm. Nem lesz semmi bajuk, igaz?

-          Vigyázunk rájuk.

-          Kösz.- és megöleltem.

-          Bemehetsz Niní-hoz. Most ébren van. Ne veszekedjetek, mert még azért gyenge.

-          Rendben. Hálás vagyok mindenért.

Beléptem halkan Niní szobájába. Odamentem az ágyhoz, és leültem hozzá. Megfogtam a kezét.

-          Jól vannak a babák.

-          Köszönöm.- csukta be a szemét.

-          Én sajnálok mindent.

-          Ne sajnáld Fernando. Szép volt, jó volt, de ennyi volt.

-          Most még nem látsz tisztán. De…

-          Nincs de. Nem tiltom meg, hogy láthasd a piciket. Viszont engem felejts el.

-          Kicsim…

-          Én tényleg nem így képzeltem a közös jövőnket, de… Valami megváltozott bennem.

-          De tudod, hogy CSAK téged szeretlek.

-          Ezt visszaadom.- vette le a gyűrűnket a kezéről, és a kezembe nyomta.

-          Ne… Tedd vissza, kincsem.

-          Add oda Raquel-nek. Biztos örülni fog. Én, nem állok a boldogságotok útjába. Csendben elválunk, és ennyi.

-          Ne tedd ezt. Én, tényleg TÉGED szeretlek! Senki mást!

-          Kimennél most? Szeretnék pihenni.

Becsukta a szemét. Felálltam, és csak néztem, majd kimentem halkan. Nekidőltem a falnak. Robert sietett felém.

-          Mi volt? Kibékültetek?

-          Nem…- emeltem fel a kezem, és megmutattam a gyűrűt, amit Niní visszaadott. Ekkor eltört a mécses, és elkezdtem zokogni…