Kíváncsian fordultunk a bejárat felé, ami pont takarásban volt egy oszlop által. Meg persze elég sötét is volt arrafelé, úgyhogy nem tehettünk mást, vártunk. Kíváncsian. Mert a látogatók válaszát nem hallottuk, olyan halkan sutyorogtak.

Egyszercsak Jose Luis besétált a nappaliba. A nyomában masírozott be Betti, Kimi, Sebi, Mark és Rob. Ledöbbentünk. Végül így szóltam a többiekhez:

-          Azt hiszem ma este már nem monopolyzunk. – vigyorogtam, ezután felugrottam és a többiek karjába vetettem magam. – Sziasztok! Hogy kerültetek ide? Meddig maradtok?

-          Nos, mivel tudtuk, hogy nem tudsz nélkülünk élni… - kezdte Sebi vigyorogva a válaszadást, megjegyzem rányújtottam a nyelvem ennek hallatán.

-          … úgy döntöttünk, hogy meglátogatunk. – fejezte be Rob szintén fülig érő szájjal.

-          És megpróbálunk rávenni titeket arra, hogy pénteken gyertek el velünk bulizni Ibizára! – fűzte tovább Kimi, miközben Betti hozzásimult.

-          Végülis aznapra még nincs programunk. – egyezett bele Fer.

-          Szerintem is jó ötlet. Addig is, itt maradtok a városban?

-          Ha szabad… - vigyorgott Mark.

-          Akkor ezt megbeszéltük. – zárta le elégedetten a témát Nano.

-          Itt maradtok vacsorára? – kérdezte Ana.

-          Nem szeretnénk zavarni! – felelték egyszerre.

-          Ha zavarnátok, az asszony meg sem kérdezte volna. – mosolygott a Csipet Csapatra Jose Luis.

-          Akkor maradunk. – döntötte el a kérdést Mark.

Utána Fer bemutatta Bettit az anyukájának és a nővérének. Majd négyesben kivonultunk a konyhába, mert a megnövekedett létszám miatt elég szűkös lett a vacsora- készlet.

-          De rég voltak itt így együtt! – sóhajtott fel Ana Maria.

-          Szóval nem ez az első ilyen alkalom? – lepődtem meg.

-          Nem. – kacagott fel Lore. – Voltak már itt jópárszor, erről a Tabasco nevezetű helyi „kultúrintézmény” is sokat tudna mesélni.

-          Mikről nem tudunk. – mosolygott Betti.

-          Tényleg, ti mióta ismeritek egymást? – fordult felénk Lore.

-          8 éve. – feleltem. – És olyan 4-5 éve vagyunk a legjobb barátnők.

-          Az már szép idő. – mosolyogtak ránk.

-          Van ötletetek mit csináljunk még vacsorára? – kérdezte Ana Maria. – Van elég saláta és currys rizs. A kacsa viszont csak ötünknek lett volna elég.

-          Van még a hűtőben valamilyen hús? – kérdezte Bene.

-          Csirkemell, pulykamell és sertéstarja. Ha jobban megnézem, fekete kagyló és homár is van még.

-          Akkor használjuk fel mindet. Végülis 6 férfit kell jóllakatni és még mi is itt vagyunk. – javasoltam.

-          Rendben. – felelték a többiek. Éppen neki kezdtünk volna a főzőcskének, amikor Ana Maria rosszul lett. Elsápadt és remegni kezdett.

-          Anya! – kiáltott fel Lore. – Bevetted a vérnyomás tablettákat?

-          Elfelejtettem. – felelte bűnbánóan, egy pohár vizet kortyolgatva.

-          Jellemző! – dorgálta meg Lore. – Lányok, el tudjátok kezdeni nélkülünk?

-          Persze! – feleltük lelkesen.

Egy óra múlva már minden a legnagyobb rendben volt: Fernando anyukája is jól érezte már magát, Bettivel pedig a vacsival is elkészültünk. Lorena pedig mozgósította a férfinépet, akik terítették és díszítették a hátsó teraszt. Amikor mindennel elkészültünk, megkezdődött a vacsora. Nem sok szó esett evés közben, azt mondják, egy szakács ennél nagyobb dicséretet nem kaphat.

-          Ana Maria, ismét kitettél magadért! – mondta Jose Luis jóllakottan. Benével összevigyorogtunk.

-          Igen. – bólogattak a többiek.

-          Tudtuk, hogy megint remek vacsorát tetszik majd készíteni. – mondta Kimi.

-          És hogy még sütire is volt időd…. – élvezte az ízeket Nando. – Egyébként mi a neve? – nézett a rakott palacsintára.

-          Ne tőlem kérdezd! – mutatott Bettire és rám a kérdezett.

-          Lányok, ezt ti csináltátok? – döbbent le Mark.

-          Ahogy az egész vacsorát is. – fűzte tovább Lore.

-          Jah, persze! – nézett össze Sebi és Rob. Kimi és Fer sunyin hallgattak.

-          Tényleg voltak a ma este szakácsai! – vett minket a védelmébe Ana Maria. – Én elfejtettem bevenni a gyógyszeremet és kicsit rosszul lettem. Lore engem ápolt, a lányok pedig főztek.

Leesett a srácok álla. Azért valahol bántott minket, hogy nem néznek ki belőlünk egy vacsorát. A párjaink meg csak hallgattak tovább és somolyogtak a bajszuk alatt. Nando tuti ezzel akart bosszút állni az elcsent kisautó miatt! Hirtelen felindulásból rányújtottam a nyelvem. Felkacagott.

-          Mi a további program? – kérdezte Kimi.

-          Ti leszeditek az asztalt, elmosogattok, eltörölgettek és rendbe tesztek mindent. – mondta Bene határozottan. A fiúk megszeppenve bólogattak. – Utána monopolizhattok.

-          És ti addig mit csináltok? – kérdezett tovább Sebi méltatlankodva. Összenéztem a két csajossal.

-          Kicsípjük magunkat és elmegyünk bulizni. Nélkületek. – adtam meg nekik a kegyelemdöfést.

-          Megkérdezhetem, hogy hova? – érdeklődött Fer is.

-          Jól ismeritek a helyet… - húzta az agyukat Lore.

-          Csak nem a Tabascoba? – kiáltottak fel egyszerre.

-          De igen. – vigyorogtunk rájuk, mint a tejbetök és elvonultunk készülődni.

Mivel több fürdőszoba is volt a házban, 1 óra múlva már mind a hárman készen álltunk az estére. Ahogy végignéztem a lányokon és magamon, megállapítottam, hogy eléggé kicsíptük magunkat.

Bettin egy térdig érő farmerszoknya volt egy szépen dekoltált sárga tunikával és csizmával. A hajával nem tudom mit csinált, de nagyon szép volt, ahogy a vállára omlott.

Lorenán egy fekete farmer volt és egy tűzpiros top, ugyanolyan árnyalatú magas sarkúval, a haját pedig divatos fonatba fonta. Két gyerek után is fantasztikusan nézett ki!

Rajtam egy türkizkék ruha volt, ami mell alatt húzott volt. Így szépen kiemelte, amit ilyenkor ki kell emelni. Az alját a ruha árnyalatánál egy fokkal sötétebb tüll-berakások díszítették. Lehet, hogy kicsit extravagáns, de nekem nagyon tetszik. A hajamat én is leengedtem, Fer így szereti a legjobban.

Amikor megjelentünk a nappaliban, mindenkinek tátva maradt a szája. Mondjuk nem szerénykedtünk, úgy vonultunk be, mint a Három Grácia.

-          Így nem mehettek sehova! – kiáltott fel a döbbenet elmúltával…. Sebastian.

-          Főleg nem a Tabascoba! – tette hozzá Rob és Mark kórusa. Fer és Kimi izzó pillantásokkal néztek minket, de nem szóltak.

-          Hát csak figyeljetek! – mondta Lorena, majd az ajtó felé indult!

Fernando! Kimi! Ezt nem hagyhatjátok! – aggódott a mi újsütetű tyúkanyónk, Sebastian és a két fiú felé fordult.