Parázok. Itt állok overálban a szobámba és izgulok életem első időmérője miatt. Remeg a  kezem minden bajom van. Mi lesz ha utolsó leszek? Ha szégyent hozok a csapatomra?

-         Gy…gyere be! – szóltam ki az ajtón szerényen kopogó valakinek remegő hangon.

-         Szia, buta kérdés de izgulsz?- lépett be Sebi.

-         Igen eléggé. Mi van ha…

-         Ne! – vágott közbe. – Olyan ne is forduljon meg a fejedbe, hogy „mi van ha…” Ne izgulj. Nem lesz gond. Végig jó helyen voltál a szabadedzéseken is. Te remegsz? Ne izgulj. -  ölet meg jó szorosan. Adott egy puszit a homlokomra és elindult kifelé.

-         Gyere menjünk. – nyújtotta a  kezét felém. – felkaptam a bukóm és a kesztyűm és megfogtam a kezét. Már magabiztos voltam. Ezért jöttem. Mielőtt a nagyközönség elé léptünk volna, megszorította a kezem majd rám mosolygott.

Elengedtem a kezét és ő kilépett a box nyilvános részébe.

-         Jöjjön aminek jönnie kell. – sóhajtottam fel végül és én is kiléptem a kocsikhoz.

Felöltöztem verseny felszerelésbe majd beültem a kocsiba. Miközben vártam a jelre, hogy indulhassak, közben Sebit mutatták a TV-be ami előttem volt. Magabiztos fejjel nézett a mérnökére.

-         Az égen egy felhő sincs, eső nem várható a szél a célegyenesbe fúj háttal. – hallottam mérnököm izgatott hangját. Tehát nem csak én paráztam be.

-         Itt az idő, sok sikert Virág. – hallottam meg főnököm hangját.

Kigurultam a boxból néztem a sebességet, hogy nehogy betlizek egyből.Boksz kijárat…váltás…jobb kanyar… Minden kiment a fejemből. Csak a vezetés volt és én. Mérnököm közölt pár infót.

-         Gyere be, első vagy. Jó az időd. Bent leszel a számításaink szerint. – mintha a hangjába megnyugvást hallanék.

Bementem és elém tették a monitort. Figyeltem az időket. Már Seb vezetett. Csak 4. voltam előttem volt Fernando, Felipe és Lewis. Sebi teljesen vissza csúszott.

-          Piros zászló,piros zászló!- kiabált a fülembe a versenymérnököm.

-         Ki és hol? – kérdeztem egyből tőle.

-         Jaime a 3-asba. Nagyon oda vágta. – közben a képernyőn már én is láttam az ismétlést.

-         Jól van, de beviszik a pályakórházba. – kaptam az infót.

Innentől nem történt semmi érdekes, 4. lettem Sebi, Fernando és Felipe után. Gyorsan nyilatkoztam majd visszamentem a hotelba. Holnap verseny ezért tusoltam és lefeküdtem aludni. Még nem féltem majd az ébresztő órával megjön a félelem is.  Nehezen tudtam csak elaludni mert az elmúlt napokon járt az agyam. Az első teszten és mikor megkaptam a lehetőséget. Még csak idén fejezem be a középiskolát. Az osztályom persze nem hitte el, hogy igazat mondok. Mikor megláttak a TV-be persze mindenki kereste a társaságom. Sose szerettem őket. De ha ennek a hétvégének vége akkor mennem kell majd vissza a padba.

Mire ezt végig gondoltam az álom is elnyomott…