Elképedve néztem a csajt. Emlékeztek? Mondtam, hogy meg tudnám fojtani egy kanál vízben, most meg itt van rá egy egész medence. Ez csak a sors keze lehet.. :D

Nagyon csinos volt, azt meg kell hagyni. Mondjuk a képeken is mindig tökéletes volt a külseje, de azért valami hidegség sugárzott belőle. Rideg volt a természete és nagyon fölényes. Ez nem tetszett. Kikászálódtunk mindannyian a medencéből.

-          Téged kereslek életem egyetlen szerelme. – mondta gúnyosan. Felhorkantam, mire rám nézett. – Bemutatnád ezt a kis csitrit?

-          Ó, be tudom én mutatni saját magamat. – mondtam neki határozottan és odamentem elé, kb. 5 centire álltam meg előtte. – Kovács Noémi vagyok. A barátnője. Te pedig gondolom Raquel vagy. Az a kis kurva, aki megcsalta és egy időre tönkretette az életét. – mondtam neki nyugodtan, de erélyesen. És még ahhoz is volt képem, hogy kezet nyújtsak neki. Amit ő a döbbenettől még el is fogadott! Jót röhögtem magamban.

-          Iige.. – kezdte volna, majd észbe kapott. Bár ez elég volt ahhoz, hogy a hátunk mögött állók elnevessék magukat. – Nem. Én Raquel del Rosario vagyok, a felesége.

-          Jobban mondva a volt feleségem. – jött oda mellém Fernando és átölelt, megpuszilt.

-          Részletkérdés. – felelte a csajszi egyszerűen. Vasvillaszemekkel méregetett. – Azért jöttem, hogy tisztázzuk a félreértéseinket.

-          Nahát. Ki hitte volna? – szúrtam közbe.

-          Nekünk már nincs mit tisztáznunk Raquel. Volt idő amikor azt hittem, hogy szeretlek, de ennek már vége. Amióta Noncsival egymásra találtunk, rájöttem, hogy veled soha nem volt igazi a szerelmem. Ehhez jön még a megcsalásod, a ridegséged, a gőgöd. Nincs miről beszélnünk. Menj el innen, nincs itt semmi keresnivalód. – adta ki az útját Fernando.

-          Dehogynem, van még miről beszélnünk. Például arról, hogy szerinted egy ilyen kis fiatal cafka ki fog tartani melletted? – kérdezte gusztustalan hangnemben. – El tudom képzelni hányan mentek át rajta előtted.

-          Igen. Ki fog tartani mellettem. Ebben biztos vagyok. – szorított magához Nando. Hozzábújtam, mert éreztem, hogy szüksége van rám.

-          És ezt miből gondolod? Ha még nekem is becsúszott Dave… Akkor neki… - vigyorgott gonoszul.

-          Az nem tartozik rád. Viszont te még a bokájáig sem érsz fel. Most pedig takarodj. – fordított neki hátat és elindult be a házba.

-          Nocsak. Már megint megfutamodsz? – itt Fer megállt, visszafordult és ránézett. Én még ott maradtam Raquel mellett. Az a kis dög pedig folytatta. – Tudd meg, hogy az életben soha nem szerettelek! Csak a pénzedért és a hírnevedért voltam veled. – láttam, hogy Fer anyukáját Jose Luis lefogta, különben nekiment volna ennek a kis szukának. Már nekem sem sok hiányzott hozzá. A többiek pedig mukkanni sem mertek, teljesen le voltak döbbenve.

-          Ezt eddig is tudtuk. – felelte Nando kifürkészhetetlen arccal. Sejtettem mit érezhet belül.

-          Te vesztes! Egy örök lúzer vagy, csak rá kell nézni az új ágytöltelékedre! – vetett rám egy gyilkos pillantást.- Egy rohadt versenyt sem fogsz többet megnyerni, nem hogy világbajnokságot! Mert EGY VESZTES VAGY! – ordította a végét. Ezt már nem bírtam tovább, lekevertem neki egy hatalmas pofont. Meglepődött.

-          Csak ennyit tudsz? – kérdezte az arcát tapogatva, gonoszul.

-          Nem. De te ennél többet nem érdemelsz. Nem piszkítom be veled jobban a kezem. Nem érsz te annyit. És ha még egyszer meghallom, vagy bármilyen más módon tudomást szerzek róla, hogy bántod Fert, legyen az egy gonosz pletyka, apró kis utalás, leadsz még egy ilyen műsort, mint ez a mostani, vagy csak gonoszan nézel rá, tönkre teszlek. Kicsinállak. Nem fizikailag. Lelkileg. Tönkre teszem a pályafutásodat, mindent ami fontos neked. Megértetted? – kérdeztem hűvösen.

-          Igen. Megértettem. – válaszolta, majd sarkon fordult és távozott. Azért sejtettem, hogy nem ez lesz az utolsó találkozásunk.

-          Gyere Kicsim, menjünk fel. – mentem oda Ferhez és átöleltem. Szorosan magánál tartott, nem engedett el. Vagy negyed órát állhattunk így ott, a többiek beszállingóztak a házba. Nano végül leroskadt egy székre, húzott magával és az ölébe ültetett. A mellkasomra húztam a fejét és simogattam.

-          Nem foglak gyengének tartani, ha sírni látlak. – suttogtam neki. Erre a szemembe nézett. Az övé könnyes volt. Odahajoltam és egyenként adtam egy-egy gyengéd puszit a szemeire. Megnyugodva bújt vissza hozzám. Kis idő elteltével újra megpróbáltam rávenni, hogy felmenjünk:

-          Most már tényleg menjünk fel, öltözzünk át. – javasoltam gyengéden.

-          Rendben. Indulhatunk. – állt fel velem óvatosan és letett a földre.

Út közben nem találkoztunk senkivel, ez jobb is volt így. Mondjuk az mosolygásra késztetett, hogy a szobák ajtaja mögül hallatszott, hogy a fiúk mennyit bíbelődnek az alkoholos filcek lemosásával. J 2 óra alatt én is sikeresen leszedtem Ferről a négy ászt. Morgott is közben rendesen, míg én csak vigyorogtam rajta.

-          Este eljöttök velünk bulizni a Tabascoba? – kérdezte Mark tőlünk ebédnél.

-          Nem. – feleltem egyszerre Loreral és Bettivel.

-          Miért nem? – értetlenkedett Rob.

-          Nincs hozzá kedvünk. Menjetek egyedül. – mondta Lore. – MI  - ezt a szócskát kicsit megnyomta a nyomaték kedvéért. – nem sértődünk meg miatta, ha nélkülünk akartok egyet bulizni. Majd csinálunk egy nagy tábortüzet az udvaron.

-          Ha nagyon szépen kérünk titeket, akkor sem jöttök el? – érdeklődött Kimi kedvesen.

-          NEM. – feleltük újra egyszerre.

-          Kár. – bújt hozzám Fer.

-          Drágám, a te hibád is, hogy egy időre elment a kedvünk a bulitól. – tettem szelíden szemrehányást. – Ti azért érezzétek jól magatokat.

-          Nélkületek nehéz lesz. – sóhajtotta Kimi és Fer, Sebi, Rob, Mark pedig bólogattak hozzá.

A délután további része punnyadással telt, senkinek nem volt kedve kitenni a lábát a házból. Így pókereztünk kicsit, bár ezt a folyamatosan Robra mért csapásaim miatt megszakítottuk. Nem szerettem volna, ha túlságosan sérül az egója. :D

Végül eljött a pillanat, amikor a fiúk elkezdtek készülődni, majd az utolsó búcsúcsókok után el is indultak. Bár a két főkolomposon látszott, hogy nehéz szívvel hagynak itt minket.

Olyan 9 körül mindannyian megvacsoráztunk, majd a Sötét Lyukkal, Loreral raktunk a kertjük hátsó részén egy hatalmas tábortüzet. Hátravittünk három kerti fotelt, 2 üveg bort, poharakat és csak élveztük a csendet, egymás társaságát. Ana pedig nemsokára kihozott nekünk egy tálca frissen sült süteményt, ami nagyon gusztusos volt. És finom is! Több nem is kell egy nyugodt és szép estéhez.

Lore rengeteget mesélt nekünk a gyerekeiről, a gyerekkoráról és a kicsi Ferről. Róla az a történet tetszett a legjobban, amikor 4 évesen behuppant a gokartba, amit Jose Luis épített és nekivágott a nagyvilágnak… Ahogy a nővére szavaiból kiveszem, alaposan felkészült az útra: pakolt a kis hátizsákjába pulcsit, gyümölcslevet és egy csomó epres nyalókát. Erről ugye a mai napig nem szokott le. :D Szerencsére az utca végén sikerült utolérni a kis cselest. :D

Épp arra gondoltam, hogy ennél jobb már nem is lehetne ez az este, amikor a hátunk mögül gitár szót hallottam felcsendülni. Hátra fordultunk és nem hittem a szememnek: Fernando lépkedett a pázsiton, gitárral a kezében és mélyen a szemembe nézve énekelt egy spanyol szerelmes dalt…..