A nap ragyogóan sütött a lehúzott zsalugáter vékony résein át, aranyszín csíkokat vetve a szoba falaira. Alejandra szemei hirtelen kinyíltak a ragyogásra  - Máris reggel! - futott át az agyán. Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát, az elmúlt hét idegeskedése és túlterheltsége mint testileg és szellemileg, most jelentkezett rajta. Szemét dörzsölgetve ült fel és egy nagyot ásított az órájára pillantott. - Tíz óra. Sophie már biztos nincs itt. Még van bő három órám hogy csináljak valami értelmeset is. - gondolkozott félálomban. Unottan felöltözött majd lement a nappaliba és a hátsó ajtón kiment a lovaihoz. Úgy gondolta mivel már úgyis régen lovagolt elüti az időt vele, két lovát kiengedte hogy a ház körül rohangásszanak mint a házörző kutyák. Nem kellett attól tartani a hogy lovai elkószálnak hiszen azok semmi szín alatt nem hagyták volna el úrnőjüket.  Barna lovát elvitte a hátsó nyergeséhez hogy előkészítse a lovagláshoz. Míg Alejandra a hátul Fuego nevű lovával foglalkozott, a ház elé hajtott egy fekete luxusautó, néhány pillanatig még járt a motorja aztán halkan lekapcsolt, a táj csendes volt távol és közel Alejandra két lován kívül akik távolabb a fák között legelésztek, egy lélek sem mutatkozott. Az autó ajtaja kinyílt, a hang puska lövésként hallatszott a halotti csendben a lovak felkapták fejüket és a bokrok takarásából bámultak az autóra. A méreg drága Lexusból az a férfi szállt ki akivel Alejandra a legkevésbé sem akart találkozni. Fernando Alonso. Fernando a névtáblához sétált majd elégedetten elolvasta a névtáblát, éppen kapóra jött hogy szüleit jött meglátogatni. Egész héten gyötörte a bűnbánat habár lelke mélyén tudta hogy Alejandra igen is megérdemelte amit kapott hiszen a lány ok nélkül utálta őt már kezdettől fogva. Hirtelen fülsiketítő ricsajra lett figyelmes lassan megfordult és majdnem szívrohamot kapott. Két hatalmas állat állt mögötte és fülsiketítően nyerítettek rá. A szürke ló hamarosan megunta Alonso ijesztegetését és az autóhoz sétált hogy jobban szemügyre vegye néhányat fújtatott az autóra majd megfordul és hatalmasat rúgott a szépen fényezett autó ajtajába az ajtó mintha papírból lett volna egy félkörös ívben behorpadt. Fernandoban hirtelen felrémlett hogy mi lenne ha ez történne az ő fejével. Alonso egyre jobban kezdett megilyedni a nagyobb fekete ló elállta az útját és egy tapottat sem mozdult kedélyesen legelészett a férfi lábánál. Hirtelen hatalmas füttyszó hallatszott majd a lovak felkapták a fejüket és kedélyesen elügettek egymás mellett. Alonso egyenlőre megszabadult a két fő probléma forrástól, de ott állt előtte a harmadik: Alejandra. Ő fütyült a lovaknak.
- Mit csináltál a lovaimmal? - kérdezte Alejandra mert jobbhiján nem jutott más az eszébe hirtelen elöntötte a méreg és ökölbe szorult a keze.
- Hogy mit csináltam a lovaiddal? Hogy én? Inkább hogy ők mit csináltak velem. - fakadt ki Fernando
- Ezek csak lovak nem aljasak és nem is érzéketlenek mint egyesek. - emelte Alejandra Alonsora a tekintetét áspis szín szeme úgy merted a férfira mintha át  akarta volna döfni pedig jó tíz méter távolság volt köztük. - Ki vele mit akarsz itt? - kiabált Alejandra.
- Őszintén szólva bocsánatot akartam kérni. - ment óvatosan közelebb a lányhoz.
- Ó tényleg? Tényleg? - kérdezte gúnyos hangon - Hát én meg nem bocsájtok meg! Soha! - kiabált magából kikelve.
- Miért vagy dühös? Mindent megérdemeltél amit kaptál! - kiabált most már Alonso is
- Miért? Miért érdemeltem meg? Azért mert ide mertem jönni és nektek nem tetszett a képem?
- Nem nem azért! Te kezdted el játszani már első napon a primadonnát!
- Micsoda? Azért mert megvédtem Danicát a te sza.. feleségedtől. - javította ki magát sietve Alejandra
- Nem csak azért már az első napon telibe zúztad az autókat!
- Ó igen? És én voltam olyan hülye hogy nem húzódok le amikor valaki gyors körön van? Nem Fernando te voltál! Ne próbáld rám kenni! - kiabált tovább a férfival.
- A hét további részében is szörnyen modortalan voltál! - mondta Fernando
- Modortalan? Ó milyen szép kifejezés! De nekem ez túl szép használd a bukót! - kiabálta
- Borzalmas vagy! - mondta Alonso
- Borzalmas? Akkor máris eltűnhetsz innen! Takarodj! Szállj be a luxus kocsidba és húzd el a csíkot Svájcba a dombtetőre! - emelte fel a kezét mintha meg akarná ütni.
- Nem lehet a lovaid kárt tettek benne!
- Ne kend az én lovaimra a szar autód gondjait!
- Kártérítést kérek! - csattant fel Alonso.
- Rendben van ezt is csak azért hogy végre eltűnj! - mondta majd az ajtóhoz sietett és feltépte azt majd a konyhába ment elővette a pénztárcáját és kivett belőle egy vastag köteg papírpénzt. - Itt van - mondta mikor már kiment - Fulladj bele annyi pénzed van hogy nem tudod hogy hova tedd, de itt van adok még csak hogy minél előbb bele fulladj!
- Köszönöm Cravanosa!
- Nem szívesen és tűnj el! - lökte el Alonsot keményen hogy a férfi majdnem hátra zuhant. - És ne félj nem leszek sokáig  a közeledben! Megyek vissza NASCAR-ozni. Remélem örülsz majd te szemétláda. - kiabált utána majd csendben nézte ahogy Fernando végig hajt a föld úton.
Alejandra rettenetesen érezte magát. Tényleg komolyan gondolta? Elmenjen? Ez lenne a legjobb megoldás. Mindenkinek. Saját magának mert szeret NASCAR-ozni, Danicának mert nem küzdene ellene és sima lenne a karrierje és persze Alonsonak mert soha többé nem látná a lányt.  - Vagy maradhatnék és még jobban küzdenék és pokollá tenném az életét...- futott át az agyán és elmosolyodott. - Hát Fernando ezt még megkeserülöd addig éljek is! - gondolta bosszúvágyóan majd bement a házba, unottan leült a tv elé és bekapcsolta elég jó szappanopera ment. A Niní - Az álmok útján ..  Alejandra kellemesen elnyúlt a kanapéján és félig lehunyt szemmel bámulta a  tévét, hirtelen kopogtak az ajtón.
- Nyitva! - kiáltotta jellemtelenül. Az ajtó kinyílt és Sophie lépett be rajta.
- Te aztán egy állatkínzó vagy! Hagytad szegény lovadat kinn álldogálni?- szidta barátnőjét 
- Nem vagyok állt kínzó lovagolni akartam.. De aztán... - kezdte el a mondatot majd jobbnak látja hogy a történtekről nem tájékoztatja barátnőjét - Kezdődött a sorozatom. - mondta gyorsan.
- Oké. - mondta Sophie nem túl meg győzően. - Amúgy nem kéne indulnunk takarítani?
- Jesszus! Tényleg! - mondta hirtelen majd felpattant a kanapéról és a tisztítószerekért rohant Sophie csak nézett barátnője után előfordult hogy nem nagyon értette a lányt, ez is ilyen pillanat volt.
- Akkor mehetünk. - mondta két kis táskát cipelve, majd kinyitotta az ajtót és a lovához ment
- Rendben de nem hozod a biciklit? - kérdezte Sophie  az ajtóban állva
- Nem. Miért kéne hoznom ha már szegény Fuego annyit ácsorgott. - mondta majd a ló hátára rakta a táskákat. - Majd biciklizz előttem. Adok előnyt. - nevetett Alejandra bár még ez a mai napon nem fordult vele elő.
- Kösz. - fintorgott Sophie majd unottan tekerni kezdett.
Mire a lányok a nyaralóhoz értek, Ivana és Gabríela is ott volt. A négy lány órákon át sikálta a házat majd mire rájöttek hogy a bútorokat is le kéne tisztítani, kivitték a udvarra az összes bútort. Sötétedett mire elkezdték vissza pakolni a sok bútort és szőnyegeket. Berendezték a lakást és szörnyen elégedettek voltak magukkal. Már korom sötét volt mire a lányok haza indultak tíz óra lehetett Alejandra lova nyakába kapaszkodva elbóbiskolt miközben lova a háza udvaráig vitte.