Hamar eltelt ez a pár nap. Azon kaptam magam, hogy a sminkelnek a fotózásra.

- Minek ez a vastag vakolat?- bosszankodtam. - Engem akarnak fényképezni, vagy egy maszkot mert akkor elhozhattam volna a sikoly maszkom is. – szemétkedtem. Ideges voltam de nem tudom miért, ma mindenkivel kötekedem és bunkózom.

- Bocsánat, csak dühös vagyok.

- Nem probléma, szeretne más sminket? – fordított a tükör felé.

- Azta, nem köszönöm. Egész emberi fejem lett. – röhögtem. A sminkes nem tudom ezt minek vette, önkritikának vagy sértésnek.

Mikor kész lettem, sminkileg hajilag és idegileg a fodrászom rám adták az overálom, sok értelmet nem láttam ennek a buli sminkes overálos dolognak, de ők tudják, ők az okosak, remélem.

Átballagtam a stúdióba, ahol egy fényképezőt szorongató picit emberke magyarázott a nála 2 fejjel magasabb Sebinek aki szintén overálba volt. Elég viccesnek hatott, hogy látszólag Sebinek nem tetszett amit hall, de a fotós úgy viselkedett mint egy nikkel bolha, így nem merte neki megemlíteni.

- Á remek a hölgy is tiszteletét tette végre. – nem bírom ezt a pasit.

-  Álljatok oda. – varázsszó elmaradt. Gyorsan oda néztem ahova mutatott és egy fehér lepel előtt ott állt az egyik Red Bullos autó. Jobban megnézve Sebi kocsija volt, mivel nagy betűkkel rá volt írva ’S. Vettel’. 

- Hölgyike megmozdulna végre? – egy nagysóhaj kíséretében oda mentem Sebi mellé akivel 1 hete nem is találkoztam, de nem hagyott időt a Bolhánk, hogy köszöntsem.

-  Csodás, Hölgyike, üljön bele a kocsiba! – úgy látszik nem ismeri sem a nevem se a kérlek szót.

- Tűsarkúba? – néztem le a lábamra.

 - Tűsarkúba! Még valami probléma? – Még sport cipőbe is nehézkes bele ülni, de ebbe a 10 centis sarkú cipőbe. Szegény Sebi és Christian kicsit lesápadt, féltették a kocsit mindketten gondolom. Ha ebbe bele lépek az ülésre aminek a borítása puha, tuti lesz nyoma.

- Mégis, hogy gondolta? – mondtam ki azt amire mindhárman gondolhattunk.

- Teszek rá Csillagom, csak más már bele. – ez egy nagyon- nagyon hosszú nap lesz. Oda húztam Sebit a kocsi mellé.

- Tarts meg vagy új ülést kell csináltatnod. – fogtam meg erősen a kezét és lábujjhegyen beleléptem a kocsiba. Éreztem, hogy Sebi tartja a súlyom, közben már két lábbal álltam a kocsiba és megkapaszkodva próbáltam belebújtatni a lábam a szűk helyre, hogy ne karcolja fel sehol a sarok. Közben hallottam, hogy a fényképező kattog. Oda pillantottam, Bolha mintha valami perverz jelenetet látna elkezdte kattogtatni a gépet. Hát jó, ha műsor kell akkor kap műsort. Lehúztam Sebit magamhoz és a füléhez hajoltam.

- A mi kis fotósunk nagyon oda van ettől. Műsorozzunk? – néztem rá kérdőn. Ő csak bólintott egyet és olyan közel hajolt, hogy éreztem a leheletét. Már bent ültem a kocsiba, ezért leguggolt mellém

- Ez az gyerünk! Csak így tovább! Most segítsd ki a kocsiból! -  erre ment ki az egész, hogy Sebi segítsen kibe mászni a kocsiból. Furfangos egy ember. Sebi szó szerint kiemelt a kocsiból nem érte a lábam a  kocsit már csak a talajt.

-  Csodás! Vetkőztessétek egymást! – MICSODA? Vetkőztessük egymást? Rajtam csak egy póló volt az overál alatt. Ahogy láttam Basi szemében ő tudta jól, hogy elfog ez a mondat hangzani. Szólhatott volna igazán.

- Nyugi nem teljesen! - simított végig az arcomon és vigyorgott. Hát persze, műsor van. Előszedtem az ördögi mosolyom és elkezdtem Sebi cipzárját lehúzni a derekáig majd becsúsztattam a kezem a tűzbiztos ruha alá és a legszexisebb nézésemmel ránéztem. Láttam a szemébe, hogy nagyon élvezi a dolgot. Egyik kezével közelebb húzott, és egy laza mozdulattal lehúzta az én cipzárom is és a vállamról lecsúsztatta.

- Tökéletes! Menjetek átöltözni! – hallottam messziről a parancsot. Elvesztem a tengerkék szemekbe.

- Virág, Sebastian! – térített észhez főnököm hangja. Elsétáltam Basi mellet be az öltözőmbe, ahol a kezembe adtak egy fekete pánt nélküli bal oldal combtetejéig felsliccelt ruhát. Ezüst szegélye volt. Kaptam hozzá kiegészítőket karkötőt, nyakláncot, fülbevalókat. A hajam kihúzták egyenesre és szabadon hagyták. A magas sarkúm maradt a megszokott ahogy a sminkem is. Vissza sétáltam a stúdióba é elállt a lélegzetem, Sebin egy fekete öltöny volt és nagyon sármos volt benne. Már ott vigyorgott a fehér placc közepén ahonnan eltűnt a kocsi.

-  A kép a következő: Egy bálba táncoltok, dúl a szerelem és a szenvedély. Ez kell mutatnotok a kamerának. – szerintem rájöhetett, hogy nem egészen értjük mit akar kihozni belőle.

- Álljatok egymással szembe. Sebastian a bal kezed tedd a Hölgy derekára te pedig a bal lábad húzd fel Sebastian derekához. – ránéztem Sebire, láttam rajta, hogy ő is arra gondol amire én. Arra, hogy ez már egyszer előfordult velünk, csak kicsit kevesebb ruhába voltunk. Megfogta a térdem alatt a lábam, hogy megtartson. Nagyon közel voltam hozzá, nem akartam a szemébe nézni. Elvesztem volna.

- Nézzetek egymás szemébe! – kaptuk a parancsot és éreztem, hogy a kék szemek perzselnek. Felnéztem a szemeibe, és végem volt. Az egyik kezem felcsúsztattam a tarkójára a másikkal megkapaszkodtam a zakóba. Annyira közel hajolt, hogy összeért az orrunk is. Elakadt a légzésem, csak hagytam magam sodródni a sötétkék tengerrel.

- Vegyük le róla a zakót! – hallottam meg Bolha hangját. Basi lecsukta a szemeit, majd elengedett, próbáltam nem rá nézni és még csak nem is rá gondolni. A baj ott volt, hogy rettenetesen izgatott a helyzet. Osztály. Igen az osztályom. Dávid megígérte, hogy Török GP-re eljön velem és Spanyolba is. Törökbe sajnos nem fogunk tudni bulizni túl sokat, hiszen nem hagynák, de Spanyolba Jaime megígérte, hogy szervez egy nagy bulit. Sebi is ott lesz, remélem táncolhatok vele és megint… NEM! Őőőő néztem körbe kétségbe esetten valami kapaszkodót keresve. Megláttam Christiant és egyből lehiggadtam.

- Folytassuk, álljatok be ugyan úgy! – ez az ember kínozni akar. Azért fogadták fel, hogy kínozzon biztos vagyok benne. Beálltunk kattingatott én közbe próbáltam az osztályomra és a családomra összpontosítani.

- Virág ülj fel az asztalra! – 3 dolog tudatosult bennem egyszerre. Az első, hogy megtanulta a nevem a második, hogy fogalmam sincs mikor került be az asztal a harmadik pedig, hogy most még jobban összeakar minket olvasztani. Felültem az asztal elé Sebi pedig közvetlen elém állt. Teleszívtam a tüdőm az illatával majd csak nagyon lassan fújtam ki. Ha ezt megússzuk akkor nagyon-nagyon jók vagyunk. Közbe az én kedvenc fotósom még jobban feszítette a cérnát.

- Szedd szét a nyakkendő csomóját és kezd el kigombolni az ingjét! – mi lesz itt? Ígérem megjavulok, csak ezt ússzuk meg! Kibontottam a nyakkendőt, közbe szemeztünk, láttam a szemébe, hogy nagyon vékony már az a cérna. Elkezdtem lefele gombolni az ingjét ő pedig a homlokomnak támasztotta az övét és a kezébe vette az arcom. Kerüljünk ki innen most, gyorsan, könyörgöm. Nem fogom bírni idegekkel és vággyal sem.

- Rendben! – lépet tőlem távol Sebi én is leugrottam az asztalról. -  Fogjátok meg egymás kezét és háttal búj neki Sebastiannak. – kaptuk a további utasítást. A hasam elött volt összefonva a kezünk. Teljesen hozzásimultam a mellkasának és éreztem, hogy elég szűk lehet az a naci ott középen. Vigyorogva felnéztem Sebire. Vissza mosolygott és még szorosabban tartott. A másik kezemmel megérintettem az arcát miközben felé fordultam, elvesztem, nem voltam már a magam ura. Csak néztük egymást ismét, majd megszorította a derekam, hogy térjek észhez. Most ő volt jobban észnél.

- Remek, köszönöm a munkátokat, mint az igazi profik! Remélem még dolgozunk együtt! – búcsúzott a fotós Bolha. Tehát vége.

- Köszönöm, hogy ide repültetek. Menyeket nyugodtan, hétfőn a gépen találkozunk. – lépett oda főnököm is. Bólintottam, majd amennyire a ruhám és a magas sarkúm engedte elsiettem az öltözőmbe senki sem volt bent. Kiléptem a cipőmből majd a székre dobtam a ruhámat.

Éppen a nadrágom kerestem amikor kinyílt az ajtó ahol Sebi állt még mindig ingbe és öltöny nadrágba. Végig nézett rajtam, becsukta az ajtót majd elfordította a kulcsot.

-Mit szeretnél? – naívkodtam. A kék szemek teljesen elfedte a vágy. – Basi nem vagyok benne biztos, hogy ezt itt kéne, vagy egyáltalán kéne!

- Nem érdekel, kik vannak kint még az sem érdekel, ha maga Horner állít be ide. – csókolt meg. El is felejtettem, hogy milyen bódító és vágykeltő egyben a csókja. Megborzongtam ahogy végig simított a hátamon.

Erőt vettem magamon és eltoltam majd arrébb léptem.

-Menj innen Sebastian, ne tegyük tönkre egymás és a saját karrierét. – próbáltam lenyugtatni a testem.

- De ha senki nem tudja meg…

- Ne! Figyelik minden lépésünk! Ne nehezítsük… Felejtsük el ami volt. – ez én sem gondoltam komolyan. Fájtak a saját szavaim, mi van velem?

- Rendben, csapattárs. – csöpögött a gúnytól a hangja, majd feltépte az ajtót és becsapta maga után.

Elroskadtam a székre és a kezembe temettem az arcom. Így a legjobb. Csak most dühös, hiszen ő mindig vidám. Bahreinbe már megint piszkál biztos vagyok benne. Vagy mégse?

Mocskosul fáj, mintha ….

-NEM! Nem és nem! Ez butaság, csak fáj, hogy mérges volt! Igen, fáj hogy dühös volt és …éss....  – megfogtam a telefonom és földhöz vágtam. - Kellet nekem a Forma 1. – dühöngtem.