Elnyomhatott az álom, mert mikor megszólalt a telefonom percekig nem voltam képben és nem tudtam mit kéne csinálnom. Végül leesett, hogy valaki nagyon el akar érni telefonon. Apa keresett. Már a reptéren volt, itt Brazíliában. Kicsit meglepődtem a gyorsaságán, de ez most nagyon lelkesítő volt. Alig vártam, hogy személyesen is találkozhassak vele. Már csak anya hiányzott ennél is jobban.

Átöltöztem, és kicsit rendbe szedtem magam. A rendőrségre vitettem magam taxival ugyanis ott beszéltünk meg találkozót apával. Idegesen doboltam az ujjammal minden piros lámpánál, ami a sofőrt valószínűleg idegesíthette, mert többször is megkérdezte:"What's the problem?". Én válaszra se méltattam. Gondolataim újra Kimi körül jártak, és megint borús gondolat merült fel bennem: "Mi van, ha már késő?"

Szinte rohantam fel a hosszú lépcsősoron és még ennyire sose örültem apának, és a legnagyobb meglepetés akkor ért, mikor anyát is megpillantottam mellette. Percekig csak öleltem őket szorosan és szótlanul. Aztán megérkezett a rendőrfőnök és apával a "tettek mezejére" léptek.

Anyával és néhány civil ruhás rendőrrel elintéztük a pénz felvételét, majd türelmetlenül vártuk a fejleményeket. Már órák óta tárgyaltak zárt ajtók mögött. Próbáltam hallgatózni. Valakiről nagyon nem egyezett apa és a rendőrfőnök véleménye. Persze mindketten elismerték, hogy ő a legjobb. El se tudtam képzelni, hogy kiről lehet szó. Aztán nyílt az ajtó és elégedett arccal léptek ki mindketten az irodából. Idegesen fürkésztem a tekintetüket. Apa a kezét nyújtotta. Anya aggodalmasan nézett rám mikor találkozott a tekintetünk. Immáron hármasban vonultunk be az irodába. Leültettek, majd szinte egymás szavába vágva adták elő az elképzelésüket. Teljesen ledöbbentem. Először azért, mert nem gondoltam, hogy apa ennyire járatos az ilyen dolgokban, majd azon, hogy egy vadidegen ember képes az életét kockáztatni értem.

Röviden az volt a tervük, hogy helyettem egy volt rendőr társukat maszkírozzák át úgy, hogy a megtévesztésig hasonlítson rám. Abban bíztak, hogy minden a lehető leggyorsabban fog lezajlani, és ráadásul éjszaka lesz a pénz átadása. Meg kell hagyni nem nyugtatott meg ez a tervük. a nemtetszésemnek hangot is adtam.

- De mégis, mi van ha Roosáék rájönnek a csalásra?- néztem kétségbe esett képpel apára. - Mi van ha Kiminek...valami Kiminek.... mi van ha....- csak kapkodtam a levegőt és a könnyeimmel küszködtem.

Nem akartam ezt a verziót! Féltem, és féltettem Kimit is. kirohantam az irodából. elrohantam anya mellett, majd ki az épületből. Hiába valónak éreztem apa idejöttét is. Úgy éreztem, hogy nincs értelme semminek sem. Csak a Roosa által mondott találkozási hely járt az agyamban. Oda kellett mennem. a pénz a közeli éjjel-nappali trezorból magamhoz vettem majd kerítettem egy taxit.

- Barbi után kell mennünk!- rontott be Kornélia az irodába ahol a két férfi még magához sem tért a lány reakciójának látványától. Kornélia türelmetlenül ismételte el mondandóját. Máté eszmélt hamarább.

- Gondolom, akkor jöhet a B terv?- nézett türelmetlenül a rendőrfőnökre Máté. Az csak bólintott. Kornélia rosszat sejtett. Máté maga után húzva a nőt sietett ki az épületből. A trezor kulcsa után kutatott a zsebében, de nem találta, és mást sem talált. Aggodalmasan nézett fel. Sejtette, hogy a lánya csak egy helyre mehetett. Szó nélkül húzta továbbra is maga után a csodálkozó és aggodalmas arckifejezésű nőt. És szinte meg se hallotta Kornélia aggódó kérdéseit.

Már a bérelt furgonban ültek, mikor hajlandó volt az aggódó anya kérdéseire válaszolni.

- Magához vette a pénzt...és a pisztolyomat is.

Barbi bizonytalan léptekkel indult meg a sötét sikátorban. Csak eddig merte hozatni magát, mert nagyon félt attól, hogy Kiminek valami baja esik. Még jobban szorította magához a papírzacskót, amiben a nagy címletű bankjegyek voltak. Sose gondolta, hogy ilyen kis helyen is elfér ekkora összeg. De nem is gondolkodott ezen tovább. Idegesen fordította fejét minden apró nesz irányába, de csak tűnő árnyakat látott maga körül a keskeny utca falain elsuhanni. Nagyot nyelt. Már nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy egyedül indult el, de ahogy újra Kimire gondolt erőt vett magán és a félelmein, és tovább indult. Végeláthatatlan hosszúnak tűnt az út a sikátor végéig, de végül megérkezett. Mély levegőt vett, majd előrébb lépett párat, hogy jobban belássa a kiszélesedő utcát. Tőle balra, észre is vette a kis házat, és a "felicidade" feliratot. Szíve a torkában dobogott. Megállt és figyelt. Semmi gyanúsat nem hallott, csak a szél fütyülte egyhangú dallamát. Kezdett még idegesebb lenni. Oly annyira, hogy ujjai szinte görcsösen tapadtak a pénzes papírra. Gyomra is görcsbe rándult, mikor is fény pillantott meg a távolban, ami vészesen közeledett.

Máté vezetés közben tárcsázta a rendőrfőnököt, akinek kiadta az utasításait. A rendőrfőnök, nem mert ellenkezni Mátéval. Riadóztatta a különleges egységét, és azt az utasítást adta nekik, hogy maradjanak észrevétlenek, míg nem kapnak jelet a támadásra. Máté elérte a sikátort, ahol épp egy autónak elegendő hely volt csak, így le kellett lassítania, hogy ne okozzon kárt a járműben.

Erőteljese fékezés után Barbi előtt pár méterrel állt meg az autó. Roosa szinte feltépte a kocsi ajtaját oly megszállottan szállt ki belőle. Barbi hátrált pár lépést e hatásos belépő hatására. A nőt más nem követte. Barbi a kocsi ablakát leste és próbálta kideríteni, hogy Kimi hol lehet. Lehet, hogy nincs is a kocsiban. Merült fel benne ez a lehetőség is.

- Hol van Kimi?- kérdezte reszkető hangon a lány.

- Először a pénzt!- szólt rá Roosa.

- Látni akarom!- kiabálta Barbi, és tovább hátrált.

- Ne merészeld!- szólt rá Roosa.

Barbi nem mert tovább hátrálni.

- Kimi hol vagy???- próbálkozott még azért Barbi.

- Úgy sem felel. - válaszolta nevetve Roosa. - Add ide a pénzt!- követelte.

Barbi tanácstalan volt. Mindenképp látni akarta Kimit mielőtt kiadja a keze közül a megváltó összeget. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy nem vette észre, hogy Roosa közelebb került hozzá. Már csak a rántást érezte a szorongatott papírzacskón. Ijedtében nagy lendülettel lépett hátra maga után húzva a zacskót, de mivel Roosa az ellenkező irányba lendült a papír elszakadt és a bankjegyek szétrepültek. Egy pillanatig egyikük se tudta mitévő legyen. Ekkor világosság támadt Barbi háta mögött. a lány értetlenül fordult a fény irányába. Roosa gyorsan felmérte a helyzetet és a hírtelen gyúlt világosságban magához vette a szétszóródott papírkötegeket, majd futni kezdett a kocsi felé.

Ekkor felgyorsultak az események. Szinte letaszította Roosa-t a lábáról a robbanás, de ez sem volt elég ahhoz, hogy feltartóztassa a nőt, így a felrobbant kocsit nagy ívben kikerülve futott a legközelebbi épület felé. Remélte, hogy erre nem kerül sor. Mivel nem most kezdték ők sem, így felkészültek a váratlan fordulatokra is. Sajnálta, hogy Kimi élete ilyen rövidre sikeredett.

Barbi már csak akkor eszmélt, mikor a robbanás keltette zaj elhalkult, és megpillantotta a menekülő nőt. Ő se értette mi adott erőt és bátorságot neki, hogy utána rohanjon. Futott, ahogy a lába bírta és még látta az épület ajtaja mögött eltűnő nő alakját.

- Barbi neeeeee!!!!!!!- hallotta szülei kiáltását, de ez sem tudta visszatartani már. Meg akarta végre találni Kimit és remélte ez a nő hozzá vezeti el.

Az épület egy raktár épület volt, egy hatalmas összeszerelő csarnokkal. Ide futott be Roosa. Barbi megtorpant a döbbenettől, mikor a félhomályban megpillantotta Kimit. És mellette Roosa-t és Krisztiánt. Megkönnyebbülés, öröm, félelem, és elbizonytalanodás kavargott a lányban. Valamiféle csodáért fohászkodott. Aztán eszébe jutott a nadrágja derekába rejtett pisztoly. Kiverte a víz, ahogy erre gondolt. Sose gondolta volna, hogy eddig jut, sose gondolta volna, hogy arra fog gondolni, hogy használnia kell.... Azt a fegyvert, amit az apjától vett el... Amihez ki tudja, mennyi ember vére tapad.

Kitisztította az elméjét és próbált csak a helyzetre koncentrálni.

- Kimi jól vagy?- szólalt meg halkan Barbi.

- Igen kicsim én jól....de hogy kerülsz ide?- Kimi hangja erőtlen volt.

- Bántottak?- kérdezte Barbi a férfi arcát fürkészve, mikor is megpillantotta a rászáradt vércsíkokat.

- Ez most nem lényeg!- szólt rá Kimi. - Tűnj el innen!- követelte. - Ők vannak túlerőben!

- Nem!!!!- kiáltotta dühösen Barbi, és a kezével hátranyúlt a pisztolyért.

Remegő kézzel tartotta a pisztolyt, de elszánt volt. A jelenlévőket ez az esemény össze is zavarta.

- Úgy se tudod használni!- szólt rá Roosa, akinek alakja kibontakozott a sötétből és Kimi mellé lépett, kezében fényes tárgy villant.

- Ne mozdulj!- szólt rá Barbi.

- Mert mi lesz? Tán lelősz?- kérdezte gúnyosan a nő.

Barbi nagyot nyelt, és egy határozatlan igent tudott csak kinyögni. Roosa gúnyosan felnevetett. Ekkor már Krisztián is megszólalt.

- Tedd már meg!- szólt türelmetlenül a nőre.

- Sajnálom Kimi. - válaszolta csalódottan a nő. - Pedig jó lett volna még élvezni a társaságod. - folytatta, miközben a férfi nyakához emelte a kést. Barbi felsikított, és a nő felé emelte a fegyvert.

Lövés dördül. Néma csend, majd még egy lövés. Barbi kezéből kiesik a fegyver, Roosa teste összecsuklik, kiesik kezéből a túlélőkés. Krisz a gyomrához kap és összegörnyed. Barbi ijedten fut a kikötözött Kimi felé. Egy örökkévalóságnak tűnik, míg eléri a szeretett férfit. Végre megérintheti Kimit. Boldogan és megkönnyebbülten fonja karjait a férfi nyaka köré. Érzi a férfi ziháló lélegzetvételét, akkor hallja meg a hangot maga mellett. A megsebesített Krisztián elcsukló hangját hallja.

- Barbara... kicsikém...kislányom.

A lány elhűlten és gyűlölettel a szemében néz a férfira. Nem érti, mi zajlik körülötte. Mért hívja ez a férfi a kislányának? Értetlenül néz hol Kimire, hol a haldokló Krisztiánra.

Hirtelen kivágódik az épület ajtaja és rengeteg fekete ruhás ember veszi őket körül. Zseblámpák fénye cikázik a félhomályban. Barbi értetlenül kapkodja a fejét. Szemébe könny gyűlt. Mintha elvesztené a realitását. Nem érti, mi miért történik körülötte. Tekintete ismerős arcokat lát. A szüleit, a rendőrfőnököt....és ő egyre jobban sír. Távolinak tűnik minden hang, és lelassul minden körülötte.

Az anyja sírással küszködő hangját hallja...és már teljesen felfoghatatlan számára a helyzet.

- Mi? Nem értem! Ismételje meg kérem!!- üvöltöttem.

- Bocsáss meg nekem!- hallja még utoljára Krisztián hangját, majd minden hang megszűnik körülötte.