- Mit várat ez minket? Mit képzel magáról hogy ő az angol királynő? - bosszankodott Gabríela mikor barátnőivel ár három órája várták Danicát a reptéren, mindenki fáradt és izomlázas volt a tegnapi takarítás és cipekedés után, de Gabírelának még így is elég ereje volt becsmérelni az új jövevényt.
- Maradj csöndben Gabrí! - csapta fejen Ivana a vörös leányzót.
- Fejezzétek már be! - mondta Alejandra amikor Gabríela megpróbálta volna megtépni Ivanat és jól összebalhézni. A két lány mint a sértett óvodások mérgesen ültek egymás mellett. Bár Alejandra sem érezte magát jobban feje lüktetett mert igen korán kelt reggel és az elmúlt három órát főzéssel töltötte hogy legalább valamit fel tudjon ajánlani Danicának amikor megjön. Halál nyugodtan hatalmasat ásított és beletúrt hosszú gesztenyebarna hajába, lassan végig gondolta hogy még hány napja van hátra míg teljesen bele nem őrül a Forma-1-be. Megint ásított egyet és Gabríelára dőlt.
- Álmos vagyok! - mormolta majd behunyta a szemét.
- Én meg mérges! - mondta Gabríela és bekapott egy újabb rágógumit a szájában lévő tíz mellé.
- Elmegyek egy kávéért. - pattant fel Alejandra a helyéről, a többiek helyeslően mormoltak majd pénzt nyújtottak a lány felé hogy többet is hozzon. Alejandra elrohant a kávégéphez és bedobálta az aprókat majd megnyomta a "hosszú kávé" gombot, majd várt hogy a kis pohárka megteljen. majd így tett a többi pohárral is. Majd két kezével összefogva a négy égető poharat óvatosan elindult a folyosón előrefelé.
- Ezt a köszöntést! - kiáltott rá valaki Alejandra ügyetlenségében eldobta a poharakat  egyenesen Danica nadrágszárára.
- Bocs.  - mondta Alejandra majd örömmel látta hogy Danica megvonja a vállát és kitárja a karját.
- Már meg sem öleled a tulajdon csapattársad? - mondta Danica majd a kávétócsa közepén átölelték egymást.
- Tudod már mióta várunk? - pirított rá Alejandra miközben elsétáltak a kávétócsából barna nyomokat hagyva maguk mögött.
- Várunk? Úgy érted hogy többen? - kérdezősködött Danica
- Hát igen. - mondta Alejandra - De ne aggódj mind normális.... normális? Hát na mindegy.. - mosolygott Alejandra
- Hát te sem változtál semmit az elmúlt három nap alatt. - mondta cinikusan.
- Mintha magamat hallanám. - kacagott Alejandra.
- Hát hatottál rám. - mondta Danica meggyőzően és a csomag kiadóhoz sietett leemelt három fekete bőröndöt és sorba egymás mellé rakta őket. - Hoznád ezt? - adta oda Alejandrának a legnagyobbat.
- Persze. - fújtatott Alejandra - Ugye azt tudod hogy gyalog fogunk menni?  Földúton, sárban.. - fokozta Alejandra
- Hol laksz a világ végén? - tette fel Danica a költői kérdést.
- Te laksz a világ végén én előtte egy megállóval. - mondta Alejandra majd belépett a tágas várakozó helységbe.  - Na és most meg kellene keresni a lányokat. - mondta Alejandra és körbe nézett a tágas teremben. A lányokat nem kellet sokat keresni. Ivana és Gabríela egymást tépték valami hülyeségen Sophie pedig próbálta őket szétválasztani.  Alejandra elszégyellte magát és reménykedett hogy Danica nem szúrja ki a barátnőit.
- Te kik azok ott? - kérdezte Danica miközben a lányokra mutatott.
- Hát azok.. Azok. Azok. A vörös Gabríela, a fekete Ivana a szőke pedig Sophíane. - sorolta elvörösödve Alejandra. - Ne mondj semmit! - tette fel Alejandra védekezőn a kezét.
- Csak egyet hagy mondjak. Olyanok mint te. - mondta Danica
- Kösz. - ráncolta a szemöldökét. - Amúgy akkor te is ilyen vagy mert ha ők olyanok mint én és te is olyan vagy mint én akkor te is ilyen vagy! - tartott professzori disszertációt a barátnői vonulatra.
- Hát ha te mondod. - meresztette magasra Danica a szemöldökét.
- Na oké akkor bemutatlak nekik. - húzta barátnője blézerét a lányok felé.
- Jaj nekem. - poénkodott meglehetősen rosszul Danica.
Alejandra magabiztosan odasétált barátnőihez és egy "gyakorlott" mozdulattal szét választotta a lányokat.  Általában gyakori volt a vita a két lány között, általában Alejandra volt a két lány között a villám hárító.
- Akkor bemutatnám Danicát. - emelte fel a hangját Alejandra
-  Sziasztok! Engem Danica Patricknek hívnak! Nagyon örülök hogy megismerhetlek titeket. - mondta Danica tanult spanyolosságal  mire Alejandra olyan szemeket meresztett rá mint aki rögtön elájul.
-  Nem mondtad hogy tudsz spanyolul! - mondta Alejandra
- Aztán muszály neked mindent tudnod mindenkiről? - mondta egy kis gúnnyal Gabríela mire Alejandra kinyújtotta a nyelvét  majd Danicához fordult. - Örülök hogy megismertelek! - ölelte meg a lányt. Majd Sophie és Ivana is oda ment és hárman közrefogták a lányok. - A spanyol vendégszeretet! - gondolta Alejandra majd hatalmas nevetésben tört ki mikor szegény Danicáról lemásztak barátnői, Danica haja a szélrózsa minden irányába meredezett.
- Akkor inkább menjünk mielőtt itt őszülök meg! - javasolta Danica és a kijárat felé igyekezett nyomában a négyfős dísz kisérettel.
A lányok, miután kicipelték Danica hatalmas méretű bőröndjeit, a reptér előtti taxi állomáson taxit fogtak, vagyis csak fogni akartak mivel hamar rájöttek hogy öten nem férnek be egy taxiba, így hát (ahelyett hogy két taxival mentek volna) gyalog indultak el. Elég szép menetnek ígérkezett hat kilométer gyalog  nem mintha a lányok túlságosan unatkoztak volna mindannyian azzal voltak elfoglalva hogy Danicának megmutassák Gijon szépségeit és nevezetességeit. Alejandra örült hogy barátnői ilyen hamar befogadták Danicát barátnői egy kicsit talán túlságosan is jól viselkedtek.  Hamarosan Gijon külvárosi részéhez értek, a táj teljesen felcserélődött lassan elűnt a város forgataga és csak zöld legelők látszottak kicsit hasonlatos volt a semmi közepéhez, majd babérlevelű fák sokasága mellett haladtak el közel és távol egy ház sem látszott majd hirtelen megsűrűsödött a zöld növényzet és kupolát képezett a fák összeérő lombkoronája az út felett. Majd feltűnt néhány gyönyörű szép hófehérre meszelt ház hatalmas kertel színes virágokkal. Nem sokkal később az útról "elfogyott" a beton, földút váltotta fel ami derékszögben elkanyarodott  felfelé egy dombnak aminek a tetején állt egy hatalmas fehér ház amiben Alejandra élt.
- És ez itt a méltán híres földút! - konferálta fel vicces hangon Gabríela a kavicsos utat - Ez az út azért ilyen mert Alejandra annyit lovagol a szörnyein hogy elkopott róla a beton.-
- Ha-ha.. nagy poén volt. - tette hozzá unott hangon Alejandra 
- Nagyon szép hely - mondta Danica és elámulva nézte a gyönyörű rózsás kerteket.
- Ugye? Hát még te milyen szép helyen laksz. A dombról ami a házad mögött van egészen rálátni a tengerre. - mondta Alejandra 
- De előbb most elmegyünk Alejandrához, öltözz át valami emberi cuccba a kávéfoltos kosztümnadrág és blúz helyett. - mondta Gabríela és felfelé tessékelte a lányt az úton.
- Alejandra erre lakik? - kérdezte majd a négy lány egyenesen felmutatott a domb teteji házra. - Aha szóval fel kell másznom oda? - kérdezte majd nagy sóhajjal elkezdett felfelé lépkedni
- Kérdésben a válasz. - mormolta Alejandra  majd elvette a három bőröndöt és előre szaladt.
Alejandra pillantok alatt felért a házához a kezében lévő bőröndökkel, majd elégedetten nyugtázta hogy még mindig jó, formában van. már csak azt kellett kitalálnia hogy hogyan menjenek el ezekkel a bőröndökkel a nyaralójáig anélkül hogy bele ne rokkannának. Kinyitotta az ajtót és leült a lépcsőre majd hirtelen eszébe jutottak a lovai, végül is minek tart az ember lovakat ha nem használja őket. Gyorsan felmálházta a bőröndökkel három lovát és úgy várta az érkezőket. A lányok örültek a kellemes meglepetésnek és örömmel kapaszkodtak fel a lovakra. No így persze nem volt hosszú vagy meg erőltető az út. Danica el volt kápráztatva a házától és nem győzte megköszönni a lányoknak a sok munkát és kedvességet, majd hozzáláttak az igen későre nyúlt ebédhez amit még Alejandra főzött reggel. Az este igen jó hangulatban és igen gyorsan telt hét óra felé azonban a lányok búcsút vettek Danicától és haza indultak ki ki a maga irányába. Alejandra fáradtan ballagott a félhomályban nyomában három lovával nem volt kedve lovagolni sem, örült hogy ez a napja nem sikerült katasztrofálisan és végre valahára nyugodtan hajthatja álomra a fejét. Mikor hazaért lovait kicsapta a legelőre gondolván hogy majd reggel foglalkozik velük. Az ajtóhoz lépett és a kulcsát kereste de az ajtó hirtelen kinyílt. - Mi az nem zártam be? - kérdezte zavartan magától. Odabenn nem égett a lámpa a ház félhomályban úszott, Alejnadra hangtalanul belépett a házba  kihalt volt és hideg. Lassan lépkedett végig az előszobán a nappaliig, lassan elfordította a fejét és meglátta a kanapéján ülő nőt. Nem ismerte, de valahogy mégis szörnyen ismerősnek tűnt a félhomályban nem tudta kivenni hogy ki lehet az.
- Alejandra? Te vagy az? Alejandra Gracíe Cravanosa? - kérdezte a nő Alejandra azonnal felismerte a hangot a hangot mely ezer tőrt szúrt a szívébe. A nő felállt a kanapéról bézs színű  szépen szabott szatén nadrágot és mély bíbor blúzt viselt. Sárgás barnás világos színű haját ugyanúgy  hordta mint Alejandra. A nő most Alejandrával szemben állt a lány mintha tükörbe nézett volna a nő nagyon hasonlított rá de csak az arc vonásai. A nőnek sárgás színű tekintete volt negyven körüli lehetett és nagyon szép volt de nem szebb mint Alejandra.
- Julieta? - kérdezte Alejandra félénken hirtelen szíve össze szorult, torka kiszáradt. - Te vagy az?
- Julieta? - kérdezte a nő arca hamiskás fintorba torzult. - Miért nem hívsz anyának?
- Nem érdemled meg! - kiáltotta Alejandra mikor tudatosult benne hogy a tizenkét éve nem látott anyja van ott előtte legszívesebben sírt volna de nem, Alejandra nem sírt. Fogadalmat tett hogy soha sem fog sírni.
- Milyen gyönyörű lettél Alejandra. - mondta Julieta és megpróbálta meg simogatni Alejandra arcát.
- Hagyj békén! Mit keresel itt? Mit akarsz tőlem? Mit? - kiabált Alejandra fájdalmasan.
- Tudom hogy nehéz lehet neked kicsim.... - kezdte a nő de Alejandra félbe szakította
- Te nem vagy az anyám! Nincs jogod hogy itt legyél! Tizenkét éven át soha nem kerestél! Most miért? - A nő nem szólt semmit csak Alejandra felé nyújtott egy újságot. Alejandra magában elolvasta "Szenzáció a sport történelemben! Nők a Formula 1-ben! A Flavio Briatore által vezetett méltán nagy hírú csapatnál Alejandra Cravanosa, és Danica Patrick  kapott lehetőséget de csak egyikőjük lehet igazi Forma 1 -es versenyző!"   olvasta a főcím alatti bekezdést.
- Na és? - vágta Alejandra az anyjához az újságot.
- Híres vagy drágám! - mondta Julieta
- Ó igen? Most kellenék mi? Akkor mikor meghalt Apa akkor nem kellettem eldobtál magadtól! Ezzel bosszultad meg hogy apát jobban szerettem mint téged! Az örökös veszekedéseitek miatt! Még egy pofont adtál neki hogy a túlvilágon se legyen nyugta! Sorsára hagytad a saját lányod! Csak azt nem értem hogy a húgom mennyivel volt jobb mint én?  - Alejandra remegett a dühtől.
- Te ezt nem érted!  - mondta Julieta és közelebb ment a lányához
- Dehogyisnem! Annyira utáltad apát hogy egyedül hagytad azt akit ő a legjobban szeretett. Remélem Carmelitaval nem bántál így.  - mondta Alejandra
- Carmelita mindig egy kedves kislány volt! Te meg egy utálatos perszóna!  Egy gusztustalan dög! - fakadt Julieta is. Több sem kellet Alejandrának egy hatalmas pofont kevert le a saját anyjának
- Igen ez vagyok én! - mondta Alejandra és kitessékelte anyját az éjszakába. Majd becsapta az ajtót. Remegett és iszonyúan érezte magát fájt neki minden mozdulat  szíve hevesen ver majd elbotorkált a kanapéig majd fáradtan össze esett  és mély álomba szenderült.