Oda mentem, ahová a leglogikusabbnak gondoltam. Lorenaékhoz.

-          Noncsi! – lepődött meg Lore. – Szijja! Hát te hogy-hogy itt vagy?

-          Sajnálom Lore, de már nem bírtam tovább! – sírtam el magam. A taxiban még tartottam magam, de most már kibukott belőlem. Lore egyből átölelt és behívott a lakásba. A férje és a gyermekei pont nem voltak otthon, a nagyszülőkhöz mentek. Így zavartalanul el tudtam mesélni neki, hogy mi történt.

-          Istenem! – sóhajtott fel végül. – Talán tényleg jobb, hogy eljöttél egy kicsit. Nem volt egészséges az a légkör, bár most, hogy az a kígyó elment… Mindegy, nálunk maradhatsz nyugodtan, ameddig csak szeretnél! De ugye tudod, hogy előbb utóbb Ferrel is tisztáznod kell a dolgokat! És egy percig se hidd, hogy még Raqut szereti! Neki te vagy az igazi!

-          Majd meglátjuk! – hajtottam le a fejem. – Most viszont elmennék aludni…

-          Okés, menj csak. A szobád a fenti folyosón jobbra, a harmadik ajtó!

-          Köszi. Jó Éjt!

Ott maradtam Lorenál a következő 5 napban. Fer rengetegszer hívott, több száz /!!/ sms-t írt, de egyikre sem válaszoltam. Teljesen magamba zuhantam. Ahogy néztem Lore-t a családja körében, belém nyilallt, hogy én milyen egyedül vagyok. Félre ne értsétek, nagyon jól bántak velem, teljesen befogadtak a családjukba. Magam éreztem úgy, hogy nem tartozom itt senkihez. Rettentően hiányzott Fernando. Mégsem tudtam rávenni magam, hogy válaszoljak neki, vagy egyáltalán találkozzak vele.

Szombat este viszont Belgiumban várt ránk egy közös pókerparti. Próbáltam mindent úgy megszervezni, hogy ne legyünk kettesben egy percet sem. Közvetlenül a parti előtt érkezem és utána egyből távozom. Azalatt a pár óra alatt pedig valahogy ki fogom módolni, hogy ne találkozzunk.

Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, egészen addig, amíg meg nem érkeztem a helyszínre. Szerencsére 10 perces késésben voltam, a többiek már az asztalnál ültek. Köszöntem nekik és láttam, hogy Fer kifújja a visszatartott levegőt. Gondolom azt hitte, hogy nem jövök. Lekaptam róla a tekintetem és leültem. Intettem, hogy kezdődhet a játék.

-          Kislány, készülj fel, hogy én leszek a ma esti győztes! – vigyorgott rám Rob.

-          Szerintem is. Nem vagyok formában. – mosolyogtam rá egy picit.

-          Na persze. – kissé mintha kételkedett volna. Ekkor egy új terv fogalmazódott meg bennem. Ha én esem ki elsőnek, Fer nem jöhet utánam! Az este kilenc órás géppel vissza tudok menni Spanyolországba. Ennek megfelelően kezdtem el játszani. Túl nagy tétekkel, túl kockázatos és biztosan vesztes manőverekbe mentem bele. Nando szuggerált a tekintetével. Tudta, hogy mire megy ki a játék. Egyszercsak Rob kiejtett a játékból!

-          Na! Így kell ezt csinálni! – mondta örömmel.

-          Gratulálok! – mosolyogtam rá megkönnyebbülten.

-          Azért megvárod, amíg a többieket is legyőzöm? – kérdezte felhúzva a szemöldökét.

-          Miért menne el? – kérdezte Fisico.

-          Mert megy a gépem. – válaszoltam neki mosolyogva. – További jó játékot. Sziasztok!

-          Ne már, most tényleg elmész?? – hökkent meg Rob.

-          Igen. – mondtam szemlesütve. Nem akartam ránézni, mert mellette ült Fer.

-          Azért majd még hívlak! – kiáltotta utánam, amikor elindultam. Mosolyogva bólintottam.

-          Noncsi! – kapott el Kimi, Betti, Szabus és Sebi négyese. – Miért nem maradsz itt velünk? – kérdezték kórusban.

-          Mert nem akarok találkozni Ferrel. – mondtam nekik őszintén.

-          De nagyon hiányzol nekünk! – mondta Betti és Szabus egyszerre.

-          És nekünk is! – tette hozzá Kimi és Sebi kórusa. Rájuk mosolyogtam.

-          Akkor kivihettek a reptérre. Legalább megspórolom a taxit.

-          De hülye vagy! – nevetett fel hangosan Sebi. A pókerasztaltól is felénk fordultak. „Nem nézek oda. Nem nézek oda. NEM NÉZEK ODA!!”  mondogattam magamban.

-          Jó lesz így? – kérdezett valamit Szabus. Bambán néztem rá.

-          Bocsi, miről volt szó?

-          Arról, hogy akkor Sebi visz ki minket és közben beszélgetünk.

-          Az utolsóban benne vagyok, de inkább Kimi vezessen, ha lehet. – kértem.

-          Na de miért? – háborodott fel Seb.

-          Mert ő gyorsabb és biztonságosabban vezet. – nyújtottam rá a nyelvem. Látszott rajta, hogy a legszívesebben ő is ezt tette volna. De megállta, hogy ne tegye! – Szép nevelés Szabus! A végén még férfi lesz belőle!

-          Látom humorodnál vagy. – morogta a durcimurci.

-          Na igen, most jó a hangulatom. De menjünk, mert lekésem a gépet.

Kb. fél óra alatt a reptéren voltunk. Közben elmeséltük egymásnak, hogy kivel mi történt az elmúlt egy hónapban. Kimi és Betti Thaiföldön voltak nyaralni pár napot, majd Finnországban vettek egy házikót és azt rendezgették be. Meg is hívtak, hogy töltsek velük pár napot. Kis időre Sebi is csatlakozott hozzájuk együtt kifordították Finnországot a sarkából, de aztán a mi kis Tyúkanyónkat a szíve Magyarországra húzta.

Így Szabus tudta folytatni a terápiát. A haladás már a kissrác öltözködésében is látható volt. Ugyanis semmilyen rózsaszín ruhadarabot nem viselt. Viszont annál több vágyakozó pillantást vetett a csokit majszoló csajszira.

Ezek után a baba kivételével én is beszámoltam arról, hogy mi történt Ferrel, Raquval és velem. Ők is arról győzködtek, hogy ne csináljam ezt, ne meneküljek Nando elől. Hogy ez nemcsak nekem, de neki is rossz. Elmondták azt is, hogy nagyon letört és szomorú. De… Nem voltam olyan állapotban, hogy bármit tudjak is erre felelni.

-          Asszem én elmegyek wc-re. – mondta kis idő után Betti, Szabus pedig csatlakozott hozzá.

-          Én meg veszek valami innivalót, mert szomjan halok. – jelentette ki Sebi. Elpályáztak.

-          Nyúzottnak tűnsz. – állapította meg Kimi.

-          Annak is érzem magam. – feleltem neki egy bánatos mosoly kíséretében.

-          A babával minden rendben?

-          Igen. Holnap megyek majd amniocentézisre, de eddig minden rendben volt. Örülök, hogy ez a pici itt van nekem!

-          ÁÁÁ, miért bonyolítjátok ennyire az életeteket? – horkant fel Kimi. – Szeretitek egymást, ez a napnál is világosabb! Erre egymástól kilóméterekre vagytok! Ez nem normális! És itt van most már a baba is! Miért nem mondod el neki?

-          Mert nem akarom, hogy csak a baba miatt jöjjön vissza hozzám!

-          Szerintem nemcsak azért menne vissza! Hallgass rám! – kérte.

-          Egy kis időt még szeretnék. Félek.

-          Na de mitől? – ütődött meg.

-          Attól, hogy nem csak az amnéziája miatt vágyik Raqura. Hogy …

-          Ne is folytasd! 3 napot kapsz még magadra! Ha addig nem mész vissza Ferhez, én magam cipellek oda!! – a Jégember komolyan kezdett belelendülni a dolgokba. – Ne félj, nem lesz semmi baj! – ölelt át.

Mire visszaértem Lorehoz, hullafáradt voltam. Arra volt már csak energiám, hogy befeküdjek az ágyba, le sem vetkőztem. Mondtam egy mesét a kicsinek, majd álomra szenderültem.

Másnap az orvosi rendelőben voltam és éppen az amniocentézis eredményére vártam.

-          Nos, megvannak az eredmények! – jött be mosolyogva egy mappával Luisa, a nőgyógyászom.

-          Huhh! – ennyire telt tőlem. Izgultam, hogy minden rendben van-e a babával. A kérésemre igencsak gyorsan kielemezték az eredményt. Ahogy Luisa belenézett a vizsgálati lapokba, láttam, hogy egyre jobban elkomorul. – Mi a baj? – kérdeztem, a gyomrom görcsbe rándult.

-          Nem tudom, hogy kezdjem. – mondta szomorúan Luisa.

-          Csak őszintén, kérlek.

-          Noncsi sajnálom. De az amniocentézis eredménye alapján, a baba…. Down- szindrómás.