Sötét volt már, és hideg. Kezdtem kicsit dideregni, viszont elmenni még nem akartam. Vártam a korcsolyámmal a lábamon, és elkezdtem csúszkálni, hogy egy picit felmelegedjek. Kis idő múlva a hó is elkezdett szállingózni apró pelyhekben. Imádom nézni a hóesést, egy jó meleg kakaóval a kezemben a meleg szobámból. Most viszont itt állok a jégen, és várok rá.

Fay McCroniela vagyok. 27 éves festő. Szeretem az ilyen kreatív dolgokat. Olasz vagyok, de csörgedezik az ereimben brit, spanyol, francia és finn vér is. A rokonságot nem sorolom végig. A nagyszüleim finnek voltak, a lányuk, az én anyám Eliza hozzáment apámhoz, Ramon McCroniela-hoz, aki olasz. Így lettem én is olasz.

Az életem az elmúlt 2 évben teljesen felfordult. Egy szeptemberi esős napon az akkori barátommal épp szakítottunk. Nagyon csúnyán összevesztünk. Otthon, hogy eltereljem a figyelmem leültem a TV elé, és bekapcsoltam. Épp híradó volt benne, és egy szöszi sráccal csináltak interjút. Odatapadtam a TV elé. Itt kezdődött az egyik mániám, a Formula1. Kis ideig végre újra tudtam mosolyogni, ha megláttam a herceget a TV-ben. A „herceg” becses neve egyébként Kimi Räikkönen. Legjobb barátnőmet ekkor Renata Favela-nak hívták. Ő is F1 fanatikus, csakhogy ő a spanyol fiatalembernek, Fernando Alonso-nak szurkol. Tehát boldog voltam. Semmi gond, semmi baj. Rövid időn belül viszont egy katasztrófa történt. A szüleim egy frontális autóbalesetben meghaltak. Teljesen összetörtem. Renata tartotta bennem a lelket Olaszországban. A nagyim, Jenna nagyi nagyon próbált rábeszélni, hogy utazzak el, és lakjak ott Finnországban náluk, amíg összeszedem magam. A nagypapám, Juho is örülne neki, érvelt. Végül, Renata rábeszélésének köszönhetően elmentem Finnországba, Espoo-ba.

Az első pár nap szörnyű volt. Anyuék temetése után teljesen magamba fordultam. Naphosszat csak bámultam ki az ablakon, és néztem a szállingózó hópelyheket. Finnországhoz is nehéz volt alkalmazkodni. Állandóan csak sírtam, és a szobámban, a sötétben feküdtem az ágyon.

Egyik szokásos ilyen napomon bejött Jenna nagyi és leült az ágyam szélére.

-          Kicsikém. Kelj fel szépen. Ideje folytatni az életet.

-          De fáj! Nem akarok felkelni!

-          Nekem is fáj, és fájni is fog még! Viszont Eliza sem akarna így látni téged. És az apád, Ramon sem. Tovább kell lépni. Kezdetnek gyere, és reggelizz meg nagyapáddal.

-          De kérlek. Én…

-          Gyere gyorsan. És öltözz át rendes ruhába.- felállt, és kiment.

Átöltöztem egy rózsaszín, bordó, fehér csíkozású pulcsiba és egy sötét farmert. Felvettem még pár kiegészítő karkötőt, stb, és lementem. Juho papám örült, és nagyban mesélte, milyen volt, mikor a hóvihar ellepett mindent… Reggeli után segítettem elmosogatni, majd a nappaliban leültem a kandalló elé. Az egyik sarokban észrevettem egy fehér korcsolyát. Odamentem, és jobban megnéztem.

-          A tied. Neked vettük tavaly.

-          Nekem? De, miért…

-          Gondoltuk, ha gyakran jársz majd hozzánk, Finnországba, legyen mivel szórakoznod. Sajnos nem voltál itt sokat…

-          Felpróbálhatom?

-          Természetesen.

Felvettem és tökéletesen illett a lábamra. Amikor kicsi voltam, sokat korcsolyáztam itt, a nagyiéknál, Finnországban, csak aztán keveset jöttem, és egyre kevesebbet…

-          Megvan még az a kis tavunk?

-          Meg. Szóljak nagyapádnak, hogy indítsa a kocsit?

-          Ha nem baj, akkor én inkább elgyalogolnék oda. Szeretnék kicsit gondolkodni.

-          Rendben. Rakok egy termoszba meleg teát.

-          Köszönöm.

Fél óra múlva elindultam a kis tóhoz. Rég jártam arra, de az útra pontosan emlékeztem. Azokon a régi emlékeken gondolkodtam. Hamar odaértem. Leültem egy kis padra, és felvettem a korcsolyát. Először csak álltam a befagyott tónál. Mély levegőt vettem, és ráléptem a jégre. Abban a pillanatban ugyanazt éreztem, mint kicsiként. Az érzés vitt magával, és siklottam, majd jött pár ugrás, és piruett. Irányt változtattam, és akkor belém jött egy srác, minek hatására mindketten elestünk.