- Tele van az újság azzal, hogy te és én. – vigyorogtam rá Dávidra. – Tudtad?

- Nem, de nem is érdekel. Pletykálnak amit akarnak.  – tette fel a csomagot a repülőn a tartóba.

- Nagyon gyorsan elment ez a három nap. – szomorodtam el.

- Igen, viszont holnap lesz 20.a – mosolygott rám.

- Emlékeznem kéne valamire?

- Nem holnap ér haza a bátyád? – ült le mellém.

- Tényleg! De rég láttam. – mindig is imádtam a Bátyám aki majdnem 10 évvel volt idősebb. Ő ösztönzött az autósportra.

- Na látod. Máris vidámabban mész haza. Hétfőn pedig utazol Malajziába. Mielőtt ezt is elfelejtenéd. – bökött meg.

- Nem felejtem el! – nevetgéltem.

- Rendelünk? – kacsintott .

- Nem! Nem akarok megint részegen leszállni, ki vezet majd akkor hazáig? – nevettem.

- Hát jó. Egy Red Bullt sem iszol meg?

- Gonoszkodj csak. Nem köszönöm nem kérek Red Bullt. – nyújtottam nyelvet.

Gyorsan eltelt az út és már landoltunk is. Gyorsan haza mentem tusoltam és már aludtam is. Elfáradtam ebbe a pár napba.

-Virág ébredj, hasadra süt a nap! – bökdösött meg.

- Aludni akaroook, hagy békén. – fordultam át a másik oldalamra.

- Hát akkor vissza is megyek Kanadába ha nem vagy kíváncsi rám. – kuncogott.

- Mi van? – lestem ki a takaró alól. – Benceeeeeeeee! – öleltem meg egyetlen bátyámat.

- Na végre, jó reggelt! – ölelt át szorosan.

- Hogy vagy? Milyen kint? Ugye el jössz velem Malajziába?  Hiányoztam? Hoztál valamit nekem? – ébredtem fel.

- Hé nyugi, remekül vagyok. Sokkal több lehetőség van ott mint itt. Megyek veled ez természetes. Igen nagyon hiányoztál. – nevetett. – Mindenre válaszoltam?

- Nem, hoztál nekem valamit? – nevettem én is.

- Persze! Magamat, nem vagyok elég?  Ne, ne válaszolj, hoztam igen. Lent vár a konyhába. Apuék dédelgetik. – nevetett.

- He? – néztem értelmesen. Elkezdett lehúzni az emeletről és a konyhába apu lábánál egy goldi  kutyus ugrált.

- De kis édes! – guggoltam le.

- A tiéd. Folyton utazol és amint elvégzed a sulit úgyis elköltözöl és úgy gondoltam itt az ideje, hogy legyen valaki mindig veled aki megvigasztal. Tudom, hogy macska mániás vagy, de remélem azért befogadod. – ült le az asztalhoz.

- Köszönöm! Persze, hogy befogadom! Mi a neve? – néztem a kutyusra aki ült előttem a földön és az okos szemeivel  engem nézett.

- Még nincs neve. Megpróbáltam elnevezni, de semmire nem hallgat. Rád hagyom. – rántotta meg a  vállát.

- Mit szólsz kutyus a Báróhoz? – simiztem meg a fejét. Vakkantott egyet és oda nyomta az orrát a kezemhez.

- Ezt annak veszem, hogy tetszik. –nevettem fel.

Egész nap kutyáztunk meg beszélgettünk. Hamar eljött az este és elkezdtünk bepakolni, hiszen holnap irány Malajzia.

- Izgulsz? – lépett be a futam előtt Sebi a szobámba.

- Szokás szerint picit. – mosolyogtam. Ez már rituálé nálunk, hogy verseny előtt átjön. Mindkettőnket megnyugtat. Megölelt adott egy puszit és kézen fogva kisétáltunk a boxba. Még mindig nem tudta senki Dávidon, Bencén és Kimin kívül, hogy együtt vagyunk. Még a legjobb barátnőm se akire semmi időm nem volt mostanában.

- A pályán találkozunk. – búcsúztam.

Sebi ismét nyert, én pedig 2. lettem. Nem volt időm elmenni Sebi mellet is.

- Gratulálok. - öleltem meg Sebit.

- Nagyon ügyes vagy! 3. versenyed és 2. vagy! Magad mögé utasítottál mindenkit csak engem nem tudtál. – nevetett és adott egy puszit.

- Na majd annak is eljön az ideje mikor te követed az én nyomom. – nevettem.

Kiléptünk a dobogókhoz, és hatalmas nagy éljenzés volt. Iszonyat sok ember állt a dobogók alatt. Felemelő érzés volt ott állni Sebivel és Fernando- val a dobogón.

- Gratulálok nagyon ügyes voltál! – emelt a magasba Bence. – Nagyon büszke vagyok rád!

- Köszönöm! – öleltem meg. – Akkor sietünk haza?

- Igen jó lenne anyáékkal több időt eltölteni. – mosolygott. – Persze te maradj nyugodtan ünnepelni.

- Nem maradok, csak adj 30 percet. Az még belefér a gép indulásba. – mosolyogtam.

Lementem a buliba és megkerestem Sebit.

- Mennem kell, a Bátyámmal haza. Szeretne minél több időt anyáékkal eltölteni. – mosolyogtam szomorúan.

- Rendben. Akkor majd valamikor találkozunk. Hívlak te is hívj ha haza értél. – gyorsan körbe nézett de ezen a részen kevesen voltak így lehetősége volt szenvedélyesen megcsókolni.

- Hiányzol! –súgta.

- Te is nekem! – suttogtam én is majd egy gyors puszit nyomjam az ajkaira és otthagytam.

- Szeretlek! – suttogta, de ezt már nem hallhattam.

Mire haza értünk már hétfő dél volt. Báró rettentően örült nekem és ez nagyon jól esett. Mindenki gratulált mintha győztem volna. „Ha második vagy te vagy az első aki veszít.” Senna is megmondta.

- Már csak Török van vissza és megérkezik a Forma 1 Európába. – mondtam Bárónak.

 - Onnantól pedig te is jössz ám velem! – vakargattam meg a fejét.

Újabb hét a suliba és az érettségi egyre közelebb. De most örültem, hogy itthon lehettem hiszen itthon volt a rég látott bátyám Bence is.

Telt az idő és már a Török nagydíjon is túl voltunk én pedig azon kaptam magam, hogy Spanyolra pakolok.

- Felviszel akkor Pestre? Nem gond? – kérdezte Bence sokadszorra is.

- Mondom, hogy nem gond. Megyek akkor már hétfőn Spanyolba ne parázz ezen. - sóhajtottam.

Pár óra múlva pedig már a kocsiban ültünk és ordított a zene miközben Pest felé mentünk.

-Nem tudnánk jobban sietni? – dobolt az ujjaival a műszerhalon. – Szeretném minél előbb újra látni.

- Sietek, bár ha 2 hétig kibírtad a feleséged nélkül 20 perc ide vagy oda nem okoz gondot. – forgattam a szemeim, majd gyorsítottam 120-ról 200-ra. - Megfelel? – néztem rá.

- Igen, köszi. –mosolyodott végre el.

És megtörtént a baj. Egy nagyzolni próbáló Audis kivágott elénk de keresztbe állt. Báró elkezdett hátul ugatni megérezte a bajt. Még annyi reflexem volt, hogy oldalra kaptam a kormányt, hogy ne a kocsit találjuk el és már csak azt láttam, hogy vészesen közeledik a szalag korlát. Tövig nyomtam a féket és imádkoztam. Utána már csak fájdalmat éreztem…