Kiszálltam nagy nehezen az összetört Ferrarimból. Iszonyú dühös voltam! Legszívesebben elkapnám és kicsavarnám a fejét, mint egy villanykörtét. Mert nem képes egyszer félreállni!!! Azt hiszi az 1 VB címével megváltotta a világot és máris mindenki belespriccel a gatyájába, ha meglátja!!! Dühösen indultam vissza a boxba. Épp most állt be a boxba. Nem érdekelt senki, bementem a McLaren boxba és a kocsijához léptem. Odahajoltam hozzá.

-          MI A FRANC VOLT EZ? FELVEZETŐN VOLTÁL!!! NEKEM VOLT EGY NAGYON GYORS KÖRÖM! ÉSZNÉL VAGY???

-          Nyugalom. Bocs.

-          Sokat érek a bocsánatoddal! – mentem volna ki a boxból, de az apja elém állt.

-          Nyugodj le Fernando. Ez az autósport. Előfordulnak a karambolok.

-          Ez az autósport??? Normális maga? Félre kellett volna állnia! Még az elején félre állt, de aztán visszazárt! Komolyabb dolog is lehetett volna!!

-          De nem lett. Itt vagy.

-          Még szép! Csak tudja, Felipe és én lemossuk a pályáról a kis fiát. – idegesen mentem be a boxunkba.

-          Fernando. – tette a kezét a vállamra Andrea Stella az új versenymérnököm.

-          Bocs. Nem tudtam már időben fékezni.

-          Láttuk. Egyetértünk abban, hogy itt Lewis volt a hibás.

-          Nem bírja elviselni, hogy én idekerültem. Nem bírom megjátszani magam. Nem kedvelem kicsit sem.

-          A srácok majd megcsinálják a kocsit. Addig nyugodj le.

-          Megpróbálok.

-          Fernando. – jött Stefano.

-          Tudom, sajnálom! Nem akartam…

-          Nyugalom. Nem harapom le a fejed. Nem tehetsz róla. Luis nem volt fair. Addig szabad vagy, amíg megjavítják.

-          Oké.

Este fáradtan léptem be a hotelbe. Lezuhanyoztam, majd akartam menni, felöltözni és aludni, de kopogtak. Sóhajtottam egy óriásit. Kinyitottam egy szál törülközőben.

-          Raquel. Mit akarsz te itt?

-          Beszélhetünk?

-          Aludni akarok. Nem érek rá.

-          Kérlek.

-          Gyere.

-          Szóval… Én…

-          Nem fogsz elcsábítani. Tudom mit beszéltél Niní-vel. Soha nem megyek vissza hozzád.

Kopogtak. Mentem nyitni. Niní állt ott és Luis. Luis kezében volt a két pici a mózeskosarakban.

-          Jaj, úgy aggódtam! Amikor hallottam a hírekben, hogy nekimentél a falnak.

-          Semmi bajom. - mosolyogtam rá. Megölelt.

-          Összepakoltam magam és a piciket, és jöttünk is…- a mosoly hirtelen leolvadt az arcáról.

-          Drágám. Nem jössz… Jaj. Hopp. – játszotta magát Raqu és eléggé hiányos öltözetben volt.

-          Mi folyik itt?- kérdezte Niní könnyes szemekkel.

-          Meg tudom magyarázni!

-          Magyarázd a tudod kinek!!! Menjünk. Kérlek Luis, vigyél ki a reptérre.

-          Kincsem! Ez nem az! Mi nem…

-          És én még hittem neked!!! Miért adtam újabb esélyt? Azt hittem tényleg engem szeretsz! Azt hittem…

-          Téged szeretlek!- öleltem meg és csókoltam meg, de ellökött magától és egy pofont adott. Luis is értetlenül nézett rám, mint aki nagyot csalódott valakiben. Mentek a liftbe, és beszálltak. Lementek.

-          Az örök vesztes. – ment el mellettem Lewis és az apja. Visszamentem a szobámba, ahol Raquel állt elégedetten.

-          Öltözz fel, és tűnj a francba innét, mielőtt a saját kezeimmel öllek meg.

-          Ugyan… Megmondtam! Csodás színész vagyok, és ahogy téged láttalak könyörögni. Szegény Niní. Meg is sajnáltam valahol a szívem mélyén.

-          Neked olyan is van?

-          Most ha nem bánod, és felöltözök és megyek. De, ha nagyon akarod, és nekem is könyörögsz… maradok még picit.

-          TŰNJ INNÉT TE!- ordítottam. Felöltözött, majd kiment. Hamar felkapkodtam a ruháim, és indultam volna kifele, mikor a telefonom megszólalt…