Már a repülőn ültem a csapattal amikor eszembe jutott, hogy tulajdonképpen  jövő héten szerdán ballagok. Utána pedig megkezdődnek az érettségik.

- Csodás… - morogtam magam elé.

- Mondtál valamit? – nyomta ki a telefonját amiről zenét hallgatott.

- Csak annyit, hogy csodás. Jövő héten ballagok aztán meg érettségi. – mondtam ki a gondolataimat.

- Akkor húzós két heted lesz. Tudok segíteni? – kérdezte.

- Nem hiszem.  Ha 4 év alatt nem tanultam most már késő neki állni. – húztam el a számat. – Angoltól nem féltek.

- Kiejtéseden még javíthatsz azért. –  durcás fejet vághattam mert elmosolyodott.

- Te beszélsz?  Neked is olyan német akcentusod van, hogy borzalom.  –  ez persze nem volt igaz, de muszáj volt vissza vágnom.

-  Nem vitázom kinek szörnyűbb az akcentusa. – dugta vissza a fülest a fülébe.

- Hülye németek. – morogtam bosszúsan.

- Hallottam ám. – ide se nézett csak becsukta a szemét.

- Hallottam ám. – parodizáltam ki amire csak elmosolyodott.

Mire megint haza értem úgy éreztem magam mint akit kifacsartak.  Valószínű, hogy az egész heti nem alvás miatt volt. Mikor anya meglátott csak szorosan átölelt és látszottak a szemein, hogy sokat sírt.  Én már nem tudtam sírni. Sebinek hála elfogadtam az elfogadhatatlant és  célt tűztem ki a szemem elé.  Futam győzelem aztán jövőre VB. Idén esélyem sincs Basi mellet.

Az osztályban csak Dávid tudta, hogy mi történt de nem mondott semmit csak megölelt. Fejetetejére állt a suli. Mindenki pakolt, próbált. Én pedig ültem a torna terembe és néztem ahogy a többiek a táncot próbálják sokadszorra. Én is szeretettem volna táncolni mert imádok táncolni, de nem lett volna időm betanulni. A kosztümünk sima fekete lett és kék ing.

Másnap reggel 7-kor keltem mert 8-ra már a fodrásznál voltam. 11-re pedig mentem a kozmetikushoz. Alig ismertem magamra eltüntették a karikákat a szemem alatt.

Mire oda értem a sulihoz már csak 10 perc volt az ünnepség kezdetéig. Fel tipegtem a tűsarkúmba a teremhez, hogy 5 perc múlva Dávid oldalán levonulhassak a pályára.

- Nagyon gyorsan eltelt ez a 4 év. – súgtam oda.

-  Igen, nem gondoltam volna hogy ennyire gyorsan elmegy tényleg. – mosolyodott el. -  Itt a nyakunkon az érettségi és a nagybetűs élet. Mire tovább neked? Mármint költözöl, nem?

- Szerintem igen, csak még nem tudom mi legyen. Mármint hova meg ilyenek.  – gondolkodtam el. – Te merre?

- Pestre költözöm fel, ott vagyok már így is szinte mindig.

Nem tudtuk folytatni mert megérkeztünk.  Nem gondoltam volna, hogy hiányozni fog ez a sok bolond, be most így bele gondolva végleg felnövök. Nem lesznek ott a tanáraim, hogy vezessenek ha eltévednék a sötétben. Innentől magamnak kell boldogulnom a nagy világban és sajnos ez nem hasonlat, hiszen rengeteget fogok utazni.

A ballagás elég hosszú volt, de mikor már a teremben ültünk osztály főnök megkönnyezte ezt a 4 évet.

 - Kívánok sikerekben gazdag életet mindannyitoknak.  Remélem az álmaitokat valóra tudjátok váltani. – folytak a könnyei, de nem igazán fogtam fel miért. Nagyon rosszak voltunk mindig is. – Eddig kettőtökről tudom, hogy az álmaitok kezdenek valóra válni. Figyelemmel fogom kísérni a pályafutásotokat. Sok szerencsét. – csuklott el a hangja.

Még vagy 30 percet bent ültünk és egymás ölelgettük, tudtuk, hogy még találkozunk az érettségin, de ott már senkinek nem jut eszébe búcsúzni. Nagyrészt tőlem búcsúzott mindenki, hiszen én közvetlen érettségi után már messze leszek. Nem leszek itt még az érettségi bizonyítvány kiadásakor sem csak az írásbelin. A szóbelim megvan már előrehozottba, hiszen a szóbelik pont futam hétvégén lesznek.

Mire haza értem ittas voltam picit és hulla fáradt. Hosszú nap volt.

- Igen? – vettem fel a rezgő telefont az ágyba fekve.

- Szia, gratulálok a suli elvégzéséhez. – hallottam meg Sebi hangját a telefonban. – végig érettségizel jövő héten?

- Igen, szerdán este érkezem Monacóba.  Bernie megengedte, hogy ellógjam a szerdát. Pont akkor lesz az angol.  –mosolyodtam el.

- Értem, hát sok sikert, nem foglak tudni hívni mert a gyárba leszek. Fejlesztjük a kocsit, de nyugi semmiről nem maradsz le majd átküldöm az adatokat meg pénteken leülünk a  mérnökkel és kiértékeljük.  – magyarázta.

-  Rendben. Alszom nagyon fáradt vagyok. Kár, hogy nem vagy itt. – szomorodtam el.

- Ott lennék, ha tehetném, tudod jól. Aludj jól.  Rám még vár egy repülő út Angliába.

- Szia, jó utazást! – tettem le.

Mikor legközelebb feleszméltem már szerda volt és az iskola felé vezettem, hogy megírjam az utolsó írásbelimet. Az egész hetet végig szenvedtük, de nem volt olyan rossz mint amennyire gondoltuk és amennyire beijesztettek minket.

Az angol könnyű volt, nekem legalábbis. Ahogy kiértünk Dávid kivitt a reptérre az én kocsimmal ami innentől az ő autója lesz.  Még mikor megkaptam a szerződést kaptam 2 kocsit. Az egyiket összetört a balesetben a másiknak pedig most új gazdája lesz.  Költözöm ez már biztos, és az is körvonalazódik bennem, hogy kivel és hova.

Ahogy leszállt a gépem Monacóba, Eva egyből jött oda hozzám majd megölelt és gratulált az érettségihez. Ő biztos volt benne, hogy nem húznak meg semmiből.  Én már kevésbé, de ő tudja. Kimentünk a pályára ahol még az eddigieknél is nagyobb volt a pompa és a fényűzés.

- Csak a szád el ne tásd mert nem hiszik el, hogy pilóta vagy. – bökött oldalba Jenson.

 - Te nem lepődtél meg amikor először voltál itt? – érdeklődtem.

-  De, sőt a szám is eltátottam. – nevetett fel. Most akkor meg mit szól be?

- Na látod. Akkor csönd. –böktem én is oldalba.

-  Virág lenne pár perced? – hallottam meg egy magyar mondatot amire egyből felkaptam a fejem.  

- Persze, magyarokra mindig. – mosolyodtam el. Tudtam, hogy annál könnyebben megúszom minél vidámabb vagyok.

-  Szujó Zoltán. - biccentett. - Hogy vagy? Milyen lett az érettségid már tudsz esetleg valamit? – mosolygott miközben elkezdtünk sétálni a paddockban.

- Jól vagyok köszönöm, csak egy kicsit talán fáradt vagyok. Nem nagyon tudok még eredményt, de a sajtósom szerint nem buktam. Persze ebben csak ő ilyen biztos. – nevettem.

- Mit vársz ettől a pályától? Nehéz a vonalvezetése és  azt szokták mondani, hogy az itteni győzelem felér egy VB címmel.

- VB címmel felér? Hát azért talán mégsem, bár erről nem tudok mit mondani, hiszen még nem mentem a pályán. Még körbe sétálni sem volt időm mert 20 perce érkeztem csak az iskola padból. – nevettem ismét. – Mit várok a pályától? Egy jó kis versenyt. Még egyenlőre nem reménykedem a győzelemben, hiszen Sebastian Vettel a csapattársam és egy ugyan olyan autóval legyőzni őt kicsit nehéznek tűnik. Eddig még más autóval sem tudták legyőzni.

- És mit szólsz ehhez a sorozatos győzelemhez?  Te vagy a pilóták közül a legközelebbi viszonyba Vettelel, változott valamit is ennyi győzelem után? Hiszen a győzelem mindenkit megváltoztat kicsit. – változott volna? Talán szenvedélyesebb lett az ágyban, de ezt jobb nem az orrára kötni. 

- Nem nagyon ismertem régebben, de nem hiszem, hogy változott volna. Mindig is gyerekes marad és bohókás a pályán kívül mint volt. – mosolyodtam el. Zoli nagyon vigyorgott valamin ezért megfordultam és az említett személy zsebre tett kézzel nézett rám pár méter távolságból. Persze nem értette amit mondtunk, de a nevét gondolom felismerte.

- Azok a pletykák terjednek itt a boxban, hogy együtt vagytok. Vagy volt legalábbis köztetek több is.  – nézett rám. – Ezek a pletykák mennyire valóság alapúak ?

- A pletykák terjednek itt mint a Pestis. A legtöbb még feltételezésnek is rossz. – zártam le a témát. – A magán életem pedig úgy gondolom nem tartozik másra csak rám.

- Értem. Köszönöm szépen, hogy szakítottál ránk időt. – mosolygott.

- Ugyan nincs mit. – majd elindultam Sebi után, aki ahogy meglátta, hogy felé indulok elindult a Red Bull boxba ami előtt állt. Követtem végig, de az egyik folyosón elvesztettem a nyomát. Megindultam a folyosón de valaki elkapta a kezem és berántott az egyik kis szobába és befogta a szám, hogy ne sikítsak.

- Felveszel egy nagyon mini nadrágot és azt gondolod megúszod? – vette el a kezét, de egyből meg is csókolt.

- Basi, hé, simán lebukhatunk! – mondtam két csók közt.

- Nem érdekel. – suttogta bele a csókba. Nem bírtam én sem magammal annyira régen láttam és csókoltam, hogy magával sodort a szenvedélye. Felültett az asztalra ami a szobába volt.

Már csak egy gatya volt rajtam rajta pedig egy boxer amikor az ajtó zárja kattant és kinyílt az ajtó. Én egyből  hozzá simultam Sebi mellkasához. Megmondtam, hogy lebukunk.  Sebi felkapta a pólóját az asztalról és maga elé tartva megfordult gyorsan, hogy ne látsszak. Neki dőltem a hátának rettenetesen dobogott a szívem.

- Te mit csinálsz itt? – hallottam meg Christian Horner hangját. Végünk. Miért pont a főnöknek kellet bejönnie.  Megütöttem Sebi hátát.  tuti megfojtom ezért ha megússzuk.