A másnap reggel elég kaotikusan telt. Igaz, sikerült viszonylag korán felkelnünk, reggel 7-kor, de a pancsival kicsit elhúztuk az időt. Olyan fél 10 körül értünk ki a pályára és még nem is reggeliztünk. Farkaséhes voltam.

-          Nando! Én addig egy tapodtat sem mozdulok, amíg nem ettem pár falatot! – álltam le a büfé előtt.

-          Oké, menj, foglalj egy asztalt és én is nemsokára jövök! – ígérte meg egy puszi kíséretében, majd eltávozott.  Kértem egy kis sült szalonnát, sonkát és salátát, egy csokis croissant, frissen facsart narancslevet és egy bubis ásványvizet. Letelepedtem egy asztalhoz.

-          Szijja! – ült le mellém egy fiatal brazil. Nem Piquet volt. – A nevem Lucas di Grassi, én leszek a hátralévő futamokon Nando csapattársa.

-          Szijja! Kovács Noémi vagyok, Noncsi. – mosolyogtam rá. – Fer már sokat mesélt rólad, bár még nem találkoztunk.

-          Lucas! – érkezett meg Nano is. – Látom megismerkedtetek. – mosolygott ránk.

-          Igen. Ha már te nem mutattál be minket egymásnak. – húzta az agyát Luc.

-          Ha itt lett volna, bemutattam volna! – replikázott Fer, majd mindketten rám néztek.

-          Ti most összebeszéltetek ellenem? – húztam fel a szemöldököm egy rettentő gyanút megfogalmazva magamban.

-          ÁÁÁ, dehogy! – mondták egyszerre.

-          Kicsim, rendes tőled, hogy nekem is kértél kaját! – nevetett rám Fer témát váltva. Nem volt szerencséje.

-          Drágám, ha éhes vagy, kérjél magadnak. Ezeket itt én fogom betermelni! – néztem rá bűbájosan.

-          Ezt itt mindet? – kerekedett el Lucas szeme.

-          Talán zavar? – érdeklődtem.

-          Neeemm…. – mosolyodott el zavartan. – Csak…

-          Tudom, nem vagy hozzászokva az egészséges étvágyú lányokhoz. – sóhajtottam fel teátrálisan.

-          Na igen. – somolygott.

-          Szép kis világban élünk, mondhatom.

-          Ugyan, Kicsim, ne izgasd fel magad. Luc még fiatal, nem tudja, hogy mely lányok az igaziak.

-          Na jó, én léptem! – vigyorgott ránk Lucas. – Szerintem nem jönnék ki belőle jól.

-          Ebben látod igazad van. – helyeselt Fer. Miután a kis brazil távozott, hozzám fordult. – Nemsokára indulok az interjúra. Utána beszélek a srácokkal. Te is megpróbálod akkor elkapni a többieket?

-          Igen. Igyekszem. – feleltem elbizonytalanodva.

Több szó nem esett köztünk, csak csendben falatoztunk, lopva egymásra mosolyogva, egy –egy kósza simogatással. Nagyon meghitt volt az egész. Egy negyed óra alatt befejeztük az étkezést és elindultunk a dolgunkra. Mivel ezen a helyszínen a McLaren motorhome-ja közvetlenül a Renaulté mellett van, úgy döntöttem, először Lewist veszem célba.

Nano felkészített rá, hogy a Mercihez nehezebb bejutni, mint akár az USA elnökéhez. / Ebben mondjuk kételkedem./ Ezen morfondírozva közben odaértem a célhoz. A biztonsági őr igencsak mogorván vizsgálgatta a belépőmet, pedig azzal mindenhova bemehettem. Magától, a felséges nagypapitól tudom ezt. Ez meg itt kekeckedik velem. Csodás.

-          Sajnálom hölgyem, de nem engedhetem be. – mondta a biztonsági őr.

-          Mégis miért nem? – kérdeztem felháborodva. – Ezzel a VIP kártyával bármelyik motorhomeba, boxba be kell, hogy engedjenek! – dobbantottam egyet a lábammal.

-          És mégis honnan tudjam, hogy ez igazi? – kérdezte a B. Őr. Inkább nem mondom, hogy a B. nálam most mit jelentett.

-          Talán nem az lenne a dolga, hogy felismerje??? – hát ez tiszta hülye. Előkotortam a mobilomat és tárcsáztam Nicolet! Szerencse, hogy itt van ő is. És hogy kicsöngött. – Szijja Nicole, Noncsi vagyok! Ki tudnál jönni a motorhome elé? Itt vagyok és hiába van VIP belépőm, ez a csökött agyú biztonsági őr nem akar beengedni!… Okés, akkor itt várlak. – amíg megérkezett a biztonsági őrrel elég csúnyán méregettük egymást. Vicces volt, ahogy vörösödött és lüktetett egy ér a nyakán.

-          Noncsi! Szia! De örülök, hogy látlak! – puszilt meg Nic, amikor kiért. – Gyere be nyugodtan!

-          Okés, mehetünk. – mosolyogtam rá. – Na és hogy vagy? Hogy viseled a terhességet?

-          Remekül. Néha a legfucsább dolgokat kívánom meg. Például a banánt fokhagymás kefírrel.

-          Uhh, ez érdekesen hangzik. Nekem felfordul tőle a gyomrom. -  vigyorogtam rá és ő is visszamosolygott. Felém nyújtott egy tábla szedres étcsokit. – Öö, köszi, de valahogy most nem kívánom. – fintorodtam el a csoki illatától.

-          Nocsak… - nézett rám mélyre hatóan. Majd hatalmas mosolyra húzodott a szája. – Csak nem? Te is? – kiáltott fel boldogan. Azt hiszem rájött a titokra.

-          Igen. Én is.

-          Lányok. – jött oda Lewis, Nicoval karöltve. Jó, ezt csak képletesen. – Hát ti minek örvendeztek ennyire? – mosolyogtak ránk. Nicole kérdőn nézett rám, én meg bólintottam neki beleegyezésem jeléül.

-          Noncsiék is babát várnak! – újságolta kedvesen. A két srácnak leesett az álla.

-          Gratulálunk! – mondták mindketten, egyszerre.

-          Köszönjük szépen! Lewis, Nico beszélhetnék veletek egy percre? A segítségeteket szeretném kérni! – kicsit furán néztek rám, de belementek.

Négyesben bevonultunk egy rejtettebb sarokba és elmeséltem nekik, hogy hogyan jártunk Nanoval. Majd rátértem a tábor témájára illetve, hogy miért is vagyok itt. A laptopom magammal hoztam, hogy bemutassam, mégis mik lennének a terveink.

-          Szerintem ez egy hatalmas ötlet! – lelkesedett be Lewis. – Nicolasnak is sokat segíetett volna, ha tudunk erről a táborról! Rám számíthattok! Reklámfiguraként – vigyorgott, mint az állat. – és adományozóként is. – tette hozzá szerényebben.

-          Én is segítek, ahogy tudok. – biccentett Nico. Láttam rajta, hogy ő nem nagyon lelkesedik az ötletért, de hát ez van.

-          Köszi srácok! – mosolyogtam azért rájuk. – Most megyek, még Michaelt és Bernie Bát is be kell cserkésznem. Amint tudok valami újat, értesítelek titeket! – pötyögtem be a mobilomba Lewis és Nico számát is. – Nicole, téged pedig majd még hívlak. – pusziltam meg, elköszöntem és indultam kifelé.

Odakint tűzött a nap és a benti klímához képest, túlságosan hirtelen volt a hőmérséklet-változás. Nagyon meleg volt kint. Alig tettem meg vagy 10 métert, elájultam. Amíg a föld felé tartottam, hallottam, hogy többen kiáltanak felém, de aztán minden elsötétült.