Kiminél két hetet töltöttem, ami nagyon jó volt. Jókat röhögtünk és beszélgettünk. A rendezvényes lánynak, mi csak így neveztük, minden négyzet centiméterét el kellett mondanom, hogy hogyan néz ki. Amikor végeztem a, talán egy kicsit, túl részletes beszámolómmal is. Csak annyit reagált, hogy ha megismerné, nyugodtan meghagyná nekem, mert nem ez az ő ideálja. Én csak mosolyogtam rajta. Ahogy közeledett az hazamenetelem időpontja úgy kezdtem el egyre szorongani. Ezt sajna Kimi is észrevette, mert egyre többet mentünk inni. Kimi kicsit rossz hatással van rám.  Meg is említettem ezt drága haveromnak, amikor nagyon másnapos voltam. Ő erre csak azt felelte, hogy én meg túl jó hatással vagyok rá. Ő ugyanis ezeken a kiruccanásokon egy kortyot sem ivott.

A reptéren, amikor haza mentem Svájcba, csak gyorsan elköszöntünk egymástól, mivel egy hét múlva jön vissza Svájcba és akkor majd újra találkozunk. Körülbelül ennyi volt az én finnországi kirándulásom. Nagyon élveztem, mert Kimivel nem lehet unatkozni.

Haza érve Svájcba senki nem várt a repülőtéren. Ezen miért is lepődtem meg? De attól még rosszul esett. Fogtam egy taxit és bemondtam a címem. Nagy sajnálatomra hamar otthon voltunk. A kapu zárva volt, így előkotortam a táska legmélyéről a kulcsom. A bejárati ajtó sem nyílt ki a kilincsrángatásomra így azt is nekem kellett kinyitnom. Ennyire korán értem volna haza?

Az ajtó mellé letettem a bőröndöm és bementem a konyhába, hogy igyak valami. Elővettem a hűtőből egy doboz narancslét és majdnem a felét meg is ittam. A maradékot visszatettem és a bőröndömet az ajtóban hagyva felmentem az emeletre.

Raquel a hálónkban békésen aludt. Körülötte mindenhol dalszövegek és kották hevertek. Volt ott egy fotó album is a földön. Felvettem és elkezdtem nézegetni.

Az összes képen Raquel volt és a bandája elég fura helyzetben. Na, jó nem fura, hanem kompromittáló helyzetben. Elöntött a düh és az sem érdekelt, hogy felkeltem Raqu-t.

- Raquel! Kelj fel!- mondtam neki hangosan, hogy egy kicsit ébredezni kezdjen. Hatott.

- Nano! Te itthon vagy?- kérdezte álomittasan.

- Igen! Itthon vagyok- néztem rá szikrázó szemekkel, de az ő szeme csukva volt, így ezt nem látta- és magyarázatot várok!

- Mire?- nézett végre fel a párnájából a szemembe.

- Erre- dobtam oda neki a fotó albumot.

- Ja, csak erről beszélsz?- hajtotta vissza a fejét a párnára.

- MIAZ HOGY CSAK ERRŐL BESZÉLEK?- kezdtem el vele üvöltözni.

Ó csak tovább aludt. Én meg levágtattam felkaptam a bőröndöm és már kint is voltam a kertben. Bevágtam a bőröndöt a Ferrarim csomagtartójába és épp készültem beülni a vezető üléshez, amikor Raquel termett előttem.

- MOST MÉG IS HOVA A FRANCBA MÉSZ?- kezdett el velem üvöltözni.

- El- mondtam neki, de most nyugodtan.

- AZT LÁTOM- üvöltözött tovább, már biztos, hogy az egész szomszédság minket figyel- DE- hirtelen észbekapott- De mégis hova mész?- kérdezte végre normál hangerőn. Láttam amint a szomszédok csalódottan mennek vissza házaikba, mert vége az élő szappanoperának.

- Nem tudom- rántottam meg a vállam és beültem a kocsiba. Az ajtót sajnos nem tudtam becsukni, mert Raquel oda állt.

- Hova… mész?- tagolta újra a kérdést.

- Akkor most újra elmondom! Nem… tudom- tagoltam én is a második mondatot- Valószínűleg egy hotelbe- mondtam végül és beindítottam a kocsit. Raquel meg sem mozdult.

- És meg tudhatnám, hogy miért?- tartotta vissza a dühét, drága feleségem.

- Nézd meg újra azokat a fotókat- mondtam neki ridegen.

- Jaj, Fernando azok csak fotók- jött elő a hisztiző hangja.

- Ja-, bólogattam egy gúnyos mosollyal- Akt fotók- néztem a szemébe. Kicsit meghátrált. Valószínűleg gyilkos szemmel néztem rá- Ráadásul az engedélyem nélkül készítettétek el a csapattal.

- Jaj, kicsim ne csináld már- próbált megölelni, de én ellöktem magamtól. Mondjuk ez csak nagy nehézségek árán tudtam megcsinálni, ugyanis a kocsiban ülve ellökni egy tapadós nőt elég nehéz.

- De csinálom- mondtam neki- Majd később találkozunk- csuktam be a kocsi ajtaját és elhajtottam. Még láttam, ahogy Raquel toporzékol. Nagyon nem érdekelt.

Már egy jó ideje köröztem majd hirtelen elkezdett csörögni a telefonom. Azt hittem hogy Raquel lesz az de Felipe nevét jelezte ki a telefon.

- Szia Lipe!- szóltam bele.

- Haho Nanno!

- Kértem, hogy ne hívj így!

- Igazából nem érdekel a nyomorod. Hol vagy?

- Svájcban!- mondtam kelletlenül.

- Nem akarsz meglátogatni?

- Monacoban?- húztam fel a szemöldököm.

- Nem!- vágta rá- Svájcban vagyok!

- Hol- kezdtem örülni. Lehet, hogy nem kell ma haza mennem.

- Minusio szálloda. Jössz?

- Megyek- nevettem bele a telefonba és elindultam a szálloda felé. Nekem most, Felipe olyan volt, mint akit az égből küldtek. Igaz, most neki is elmesélhetek egy rövidebb verziót arról az éjszakáról, de nem baj, mert nem kell haza mennem, ahhoz a nőszemélyhez, akit már nem is szeretek.

És ez a megoldás kulcsa. Már nem szeretem Raquelt, vagyis el kell válnom. Már csak egy bibi van. Ezt hogy fogom közölni a még hisztis feleségemmel? Ezen gondolkodtam, amíg elértem a szállót és eszembe is jutott egy magoldás. Közhelyen lesz a nagy szakítás.

A szállodához érve Felipe kint várt. Megöleltük egymást, mert rég találkoztunk utoljára. Bejelentkeztem, de először nem a saját szobámba mentem, hanem Felipével az ő szobájába, ahol már az ő kicsi felesége, Rafaella, főztjének finom illata terjengett.

- Szia, Rafaella- köszöntem neki is és csak ekkor vettem észre, hogy Felipe fia is itt van.

- Szia, Nanno- köszönt nekem Rafaella és én egy gyilkos pillantással jutalmaztam Felipét. Ő csak mosolygott rajtam és üdvözölte élete két legfontosabb személyét.

 Megmosolyogtam, ahogy haverom köszönti kicsiny családját, majd leültünk a nappaliban beszélgetni.

- Na, mi van veled haver?- kérdezte Lipe.

- Majd vacsora után mindent elmesélek- mondtam neki.

- Most komolyan- nézett rám tetetett ijedséggel- Várnom kell vacsora utánig, hogy kielégísd pletykára éhes agyamat?

- Pontosan- nevette, hangosan. Hogy lehet ilyen hülye?- Egyébként! Miért nem rendeltetek kaját?- néztem rá kíváncsian.

- Persze én meg válaszoljak kíváncsi kérdésedre- nézett úgy, mint egy durcás kiskölyök.

- Naaaaaa-, komolyan lassan hülyébb, mint Kimi és én együtt véve.

- Rafa szeret főzni- mondta gyengéden és benézett a konyhába.

- Legalább a te feleséged szeret főzni- morogtam

- Tessék?- kelt fel ámulatából Lipe.

- Semmi- mondtam legyintve- Majd vacsora után.

- Vacsora- kiáltotta Rafa végszóra és mi leültünk enni.

Sajnos nem lehetett sokáig húzni az evést így vacsora után Rafa lefektette a kicsi Pinot. Míg mi leültünk beszélgetni.