Már megint a Cullen ház nappalijában ülök, épp Tony ölel magához, és a tányéromat fixírozza, hallom a fejében a gondolatokat, hogy ki szeretné próbálni az emberi táplálékot. Marhapörköltet készítettek nekem a csajok, az anyám, a jövendő anyósom meg a többiek. Hát furcsa ez az egész, de hát vámpíréknál már csak így megy. Szerintem, ha valaha meg akarja próbálni az emberi kaját, ez a legjobb alkalom rá, a marhapörkölt végül is húsos, és még piros is. Az orra alá nyomta, ő meg összeráncolta az orrát.

- Szerinted jó ötlet? – kérdezte kételkedve.

- Részemről, tuti imádni fogod – válaszoltam, majd két ujjam közé kaptam egy apró kocka húst és a szája elé emeltem, ő bekapta. Először csak forgatta a szájában. – Szerintem próbáld meg rágni – tanácsoltam neki, vigyorogva

- Azért én sem érthetek mindenhez – válaszolta majd olyan egészen apón rágni kezdett, én meg feszülten figyeltem, hogy milyenek lesznek az első reakciók. – Ez egész ízletes – mondta és vett egy újabb kocka husit a tányéromból. A hírtől, hogy ízlek neki, teljesen felbuzdultam.

- Mi lenne ha hetente tartanál egy diétás napot. Mondjuk főznék neked, ilyen és ehhez hasonló ételeket.

- Azért nem kell túlzásba esni – válaszolta miközben az ujjáról szopogatta a pörkölt szaftját – elég lesz havonta egyszer is, meg amúgy is neked sokkal jobb ízed van – azzal megcsókolt. Okés, részemről neki is jobb íze van mint a legfinomabb húznak, a legzamatosabb bornak, és a legédesebb gyümölcsnek együtt.

- Mit szóltok egy római vakációhoz? – szökkent be a nappaliba Alice, azt hiszem sosem fogom tudni azt mondani anya.

- Róma? Ez fantasztikus lenne. Végig járnánk az összes butikot, vehetnénk pár új ruhát – örvendezett Rosie.

- Én… - kezdtem habozva – én azt hiszem, hogy nem akarok elmenni – böktem ki végül. Láttam Alice arcán a csalódottságot, és ez annyira fájt.

- Valld be hogy jönni akarsz, csak Joseph nem fog elengedni, és te nem akarsz neki ellent mondani – állított nekem Edward.

- Nem lesz más választása – lépett Alice mellé Jasper, a sebhelyek az arcán most még ijesztőbbek voltak. Szívem szerint azon nyomban igent mondtam volna, de azért mégis úgy éreztem, hogy Joseph jóváhagyása nélkül nem egyezhetem bele az utazásba.

- És amúgy is mellettünk a lehető legnagyobb biztonságban leszel – jelentette ki Emmett – Csak egy ember jelent rád most veszélyt, őt pedig azt hiszem féken tudjuk tartani még egy ideig – tette hozzá vigyorogva, és nemes egyszerűséggel hátba vágta Tonyt.

- Ám legyen, akkor irány haza, és kérjetek el tőle – mondtam nekik és felugrottam a helyemről.

- Csak én megyek – mondta határozottan Jasper, én meg nagyot nyeltem, attól félve hogy esetleg valami baj történhet. Némán ültem be Jasper mellé az Aston-ba, érdekes hogy az ő stílusa annyira visszafogott még a vezetésben is, nem olyan mint a többi vámpíré, ő mintha nem sietne, nem hajtott mint az eszeveszett, nem előzgette az autókat az úton, betartotta az összes sebességkorlátozást, olyan volt mint egy átlagos földi halandó.

- Kérdezhetek valamit? – kérdeztem tőle, miközben az arcát fürkésztem

- Persze – válaszolta barátságos mosollyal az arcán.

- Mi a jobb, az autóvezetés, vagy a motorozás?

- Hát azt hiszem a motorozás, az sokkal inkább hasonlít a lovagoláshoz. Már nem nagyon emlékszem rá milyen is az mikor egy ló hátán ül az ember, annyira rég volt. Csak azt tudom, hogy akkor szabadnak éreztem magam.

- Akkor miért nem lovagolsz? – kérdeztem, de rájöttem, hogy a kérdésem elég tapintatlan volt.

- Az állatok félnek tőlünk, és az ő elméjük nem olyan mint az embereké, őket nem olyan könnyű megnyugtatni – sóhajtott fel.

- Sosem ültem lovon, Joseph szerint veszélyes.

- Igaza van, ha nem bízol bennük ők megérzik és akkor tényleg veszélyesek.

- Hiányzik igaz?

- El sem tudod képzelni mennyire, ez az egyetlen dolog az előző életemből ami hiányzik – mondta szomorúan – De nem számít mert itt van Alice, és te és így már minden megvan amire a világ végéig szükségem lehet – tette hozzá mosolyogva, és leparkolt a házunk előtt. Joseph odakint volt, a verandán lévő virágokat locsolta.

- Korán van még – jegyezte meg kicsit gúnyosan

- Holnap elmegyünk Rómába – jelentette ki Jasper, még csak időt sem hagyott hogy esetleg felvezessem Josephnek az egészet.

- Remek, míg távol vagytok addig visszakapom a lányom – válaszolta fennhangon Joseph.

- Attól tartok, hogy nem érti az egészet. Azért jöttem hogy elmondjam, hogy én és a családom, aminek ugyebár Sonny is a része, holnap elutazunk Rómába. Nem az engedélyét, a beleegyezését kérem, csak azért jöttem, hogy tudassam önnel Sonny velünk jön Rómába.

- Szóval csak így bejelented, hogy elviszitek magatokkal? – vonta kérdőre Jaspert

- Minden tiszteletem az öné uram, de azt hiszem minden jogom megvan ahhoz, hogy ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tegyek – válaszolta Jasper, az én agyam meg már teljesen elzsibbadt a szópárbajtól.

- Azt hiszed, hogy csak így simán lemondok róla. Sonny azonnal menj be a házba – fordult felém mérgesen.

- Velük akarok menni – mondtam határozottan

- Hát így állunk. Akkor menj csak isten hírével – mondta megtörten, hátat fordított nekünk, és többet nem nézett rám. Én meg csak lefagyva álltam a verandán, úgy éreztem hogy elárultam őt. Jasper finoman a kocsi felé irányított, én meg monoton léptekkel indultam el. Tudtam hogy a népes család amit kaptam nem pótolhatja őt, mégsem foglalkoztam a lelkem legmélyén növekvő tátongó feketeséggel ami Joseph elvesztésekor keletkezett. Próbáltam a rám váró utazásra gondolni, az új kalandra.

Mire hazaérünk Alice már mindenki csomagját előkészítette.

- Azt hittem hogy csak pár napra megyünk – mondtam meglepetten, mikor megláttam a felsorakoztatott, fejenként három bőröndöt.

- Kicsit azért lehet ez mégis kicsit talán túlzás – mondta Jasper.

- Minden rendben ment? – kérdezte Carlisle

- Nem éppen, de valahogy túl teszi magát a dolgon – mondtam nekik.

- Jó napot mindenkinek! 467-es Airbus pilótája vagyok, elértük Olaszország légterét, ezért megkérem a tisztelt utasokat, hogy foglalják el helyeiket és csatolják be öveiket, mert hamarosan megkezdjük a leszállást – erre ébredtem fel, a fejem Tony vállán pihent, épp a biztonsági övemet csatolta vissza. Arra sem emlékszem hogy felszállás után kikapcsoltam volna. Hogy pontos legyek, semmire sem emlékszem mióta felszálltam a repülőgépre.

- Máris megérkeztünk? – kérdeztem meglepetten.

- Igen drágám – simította ki a hajat az arcomból – kicsit elbóbiskoltál.

A leszállás zökkenőmentesen zajlott, miután kiszálltunk a gépből begyűjtöttük a temérdek csomagunkat. Emmett bérelt egy 15 személyes kisbuszt, ebben mindannyian kényelmesen elfértünk, mi és a csomagok. A hotel Dei Mellini-ben szálltunk meg. Alice választotta a szállodát. 3  Superior és 2 De Lux szobát foglalt a legfelső emeleten. Csodaszép épület volt.

- Tudtad, hogy az összes divattervező butikja megtalálható a szállodánk szomszédságában? – kérdezte Alice örvendezve.

- Nem de azt hiszem hogy holnap mindet pontosan lesz szerencsém megismerni – válaszoltam. Majd sorban besétáltunk az ajtón. A recepciónál épp nem várakozott senki. Alice és Japser odalibbentek a pulthoz, és mindenkit bejelentettek. Rosaline elvett egy színes prospektust az egyik dohányzóasztalról.

- Itt az áll hogy házi kedvenceket nem fogadnak – mondta érdekes hangon, kicsit hallani lehetett benne a gúnyt, más részről meg a szeretetet amit még magának sem mert bevallani. A boy felkísért bennünket a legfelsőre, még szerencse, hogy a fiúkájaink jó erőben voltak, ugyanis a szállodában nem volt lift. Jasper megköszönte neki az útbaigazítást, és a kezébe nyomott egy 20 eurós papírpénzt, ezzel jelezve neki hogy nem kívánatos a társasága. Alice kiosztotta a mágneskártyákat, amik a szobáinkat nyitotta.

- Edward, Bella tiétek az ott szemben – a fejével a 72-es ajtó felé mutatott. – Emmett Rosei, tiétek a 75-ös, Nessie Jake 76, miénk a 78 és kizárásos alapon Tony és Sonny pedig a 79-esben laknak majd – elvettem a kártyát amit az orrom alá nyomott. – De ne feledjétek vagyunk páran akik nem alszunk, szóval semmi hülyeség – tette hozzá Alice figyelmeztetően, mielőtt elengedte volna a kártyát.

- Srácok a kishúgom most a szexre célzott – vigyorgott el Emmett, anyám hogy fogon én ezt életem végéig elviselni. Éreztem hogy az arcomba szökik a vér tuti olyan piros a fejem mint egy rák. – Hogy hiányzott ez már nekem – Emmett még szélesebb mosolyra húzta a száját

- Hülyék – vágta hozzájuk Tony mogorván, fogta a bőröndjeinket és az ajtó felé indult. Mire sikerült kinyitnom a zárat a többiek is eltűntek a folyosóról. A szobánk csodaszép volt, pont mint a szálloda eddig látott részei. Tony a nappaliban lévő nagy szekrény elé rakta le a csomagjainkat, végigmérte a szobát és pont úgy ahogy neki nekem is megakadt a szemem a nagy francia ágyon a hálóban. Mélyet sóhajtott, majd kilépett a teraszra. Én meg követtem őt, odakint már erősen sötétedett, és Róma kivilágítva pompázott előttünk.

- Annyira szép – suttogtam, miközben odabújtam a forró mellkasához.

- Gondolkodtam – anyám, ez már annyira rosszul kezdődik. – Tudnod kell hogy szeretlek.

- De? – kérdeztem, mert nem bírtam kivárni, hogy mit akar mondani.

- Lehet, hogy nem jól fogtam fel a dolgokat. Mindig akkor kezdődtek a gondok, mikor szerelmes lettél.

- Igen – helyeseltem halkan.

- És, mindig szerelmeskedtetek is – ezt olyan fagyosan mondta.

- Igen.

- Te meg mindig terhes lettél?

- Igen

- Nos akkor nincs más lehetőség.

- Mire gondolsz? – kérdeztem kíváncsian.

- Csak arra, hogy addig míg Carlisle nem talál valami megoldást a bajunkra, addig mi nem szerelmeskedhetünk. Talán ezzel megelőzhetjük a bajt – mondta és még szorosabban magához ölelt. Hogy tud ennyire éretten gondolkodni. A túloldalról egy lassú számot játszottak.

- De csókolózni nem tilos – mondtam mosolyogva, és egy lágy csókot nyomtam az ajkára. Ő visszacsókolt, és már kezdtünk belemelegedni, mikor kopogást hallottunk, de a válaszunkat már nem várta meg a kint álló, be is rontott a szobába. Alice volt az, valami volt a kezében.

- Ez valahogy az én bőröndömben volt – mondta és a kanapéra rakta azt a valamit amit hozott. – Már megyek is, holnap reggel találkozunk – azzal sarkon is fordult, már csak a hűlt helyét találtuk. Még szerencse, hogy megzavart bennünket. Én zavartan csomagolni kezdtem, Tony meg leült a kanapéra, és bekapcsolta a tévét. Hamarosan újra kopogtak. Emmett lépett be az ajtón.

- Rosie, nem engedi hogy a meccset nézzem – azzal egyszerűen Tony mellé huppant, és még csak nem is zavartatta magát tovább. Hamarosan megjelent Bella és Edward is. Valamiért olyan érzésem volt, hogy ezek mind azért jöttek, hogy megakadályozzák hogy valami hülyeséget csináljunk. Olyan éjféltájt elnyomott az álom, és reggel Tony illatára ébredtem, hogy szorosan ölel. Meg tudnám szokni, hogy ez minden reggel így legyen. Épp csak fogmosásra volt időm, mert megérkezett Alice, akár a forgószél, nyomában Jasperrel.

- Ébresztő gyerkőcök, ideje indulni. Elkészítettem a tervet, hogy ma melyik butikokat látogassuk meg –állt a szekrényem előtt és elővette a napi ruhakollekciómat.

- Baj lenne, ha mi inkább csak úgy városnéznénk? – kérdezte Tony, tőlem, és Alicetől egyszerre.

- Tőlem – válaszolta, cseppet sem letörve. – Jasper is könyvtárba meg. Viszont Emmett, Jacob és Edward lesznek a fegyverhordozóink.

Reggeli nélkül indultunk útnak, észak felé. Sorba vettük a közelben lévő látni valókat. Dél körül már a Spanyol lépcsőn üldögéltünk. Megfordult a fejemben, hogy mennyire szép lehet ez napsütésben, de végül arra jutottam, hogy ennél szebb látvány nem is tárulhatna elém. Tony itt ül mellettem és én a lehető legnagyobb biztonságban érzem magam, és ennél boldogabb nem is lehetnék.

- Tudtad hogy összesen 138 lépcsőfokból áll, 1717-ben épült és a lépcső az 1585-ben felszentelt Trinitá dei Monti templomhoz vezet – mesélte Tony és a mögöttünk lévő hatalmas templomra mutatott. – Imádom ezt a várost, itt egy helyen van a múlt a jelen és a jövő. Innen indult minden, és ide tér vissza. Egyszer szeretnék itt élni – mondta kicsit szomorkodva. A délutánt a Piazza del Popolon töltöttük. Mire a szállodához érkeztünk már teljesen megéheztem.

- Felmegyünk a teraszra – mondta Tony én meg követtem. Odafent félhomály honolt, és egy megterített asztal várt bennünket. Előbb kihúzta nekem a széket, majd maga is leült a helyére.

- Mit parancsolnak? – lépett oda hozzánk egy pincér, étlap és itallap is volt a kezében. Mind a kettőből adott egyet nekem és egyet Tonynak. Ő mosolyogva elvette, én meg csodálkozva néztem őt. Általában vissza szokta utasítani az ilyen ajánlatokat.

- Először csak két sima vizet.

- Csapvizet vagy szénsavmentes ásványvizet?

- Csapvizet – vágtuk rá egyszerre.

- Máris hozom – mondta azzal eltűnt a lépcsők felé.

- Mit ajánlasz nekem? – kérdezte miközben lerakta az étlapot maga elé.

- Azt hiszem mivel Olaszországban vagyunk, illő lenne valami olasz specialitást kipróbálni. Viszont a milánói olyan elcsépelt, legyen inkább valami Lasange.

- Okés – abban a pillanatban már a pincér is visszaért. Tony leadta a rendelést, én meg csak formáltam magamban a kérdést.

- Mégis miért ez a hirtelen elhatározás? – kérdeztem meg végül

- Ha te tudsz így élni akkor én is – válaszolta, majd egy lágy csókot nyomott az arcomra. A pincér meghozta a kajánkat, de utána még három alak érkezett. Egy asztalhoz ültek a terasz szarkába. A pincér elénk rakta az ételt, mi enni kezdtünk. Annyira éhes voltam, hogy nem számított semmi. Tony minden egyes falatot külön gonddal megrágott, még ezt is annyira tökéletesen csinálta.

- Nem mehetsz oda! – kiabálásra lettem figyelmes az idegenek sarka felől.

- Nem lesz jobb alkalom, csak ketten vannak – erősködött higgadtan a másik.

- Noah légy észnél. Nem tudjuk mi az vele – figyelmeztette a harmadik. Tony is egyre inkább felfigyelt a veszekedésre. De már nem volt időnk még csak lélegzetet venni. Éreztem ahogy valami a halántékomhoz nyomódik.

- Állj fel! – szólt rám az akit Noahnak szólítottak a többiek.