Felkeltem. Lassan kitisztult minden előttem. Nando szobájában vagyok, azt hiszem. Itt volt Felipe, Luis, Stef, Luca.

-          Már ébredezik.

-          Te lány! Ránk hoztad a frászt!

-          Mi történt?

-          Elájultál.

-          Áh, már emlékszem.

-          Kérsz valamit?

-          Valamit inni.

-          Hozok!- ment Felipe. Amint ittam már jobban voltam.

Kimentem, és leültem a többiek közé. Olyan fél 2 körül Nando lépett be a Home-ba. Elbújtam Luis mögé. Leült az asztalunkhoz. Hallottam, ahogy a kezével dobol az asztalon.

-          Sajnálom. – mondtam nem is odanézve.

-          Mit csináljak veled?

-          Hát… bocsáss meg… - javasoltam odapillantva. Félmosolyra húzódott a szája.

-          Többet ilyet ne csinálj! Tudod, hogy téged szeretlek!

-          Be sem lépek a boxba. És, tudom, hogy nem szereted, de akkor is. Miatta volt minden rossz.

-          Igaz, de ne csinálj máskor ilyet!

-          Nem fogok!

-          Helyes.

Pár hét elteltével épp otthon főzőcskézett. Vidáman odasiettem hozzá.

-          Szeretsz?

-          Imádlak!

-          Van egy hírem. Ülj le!

-          Aj, jó, vagy rossz?

-          Döntsd el te!

-          Jó. Akkor halljam. – csukta be a szemét. Odahajoltam hozzá, majd a fülébe súgtam. Rám nézett nagy szemekkel.

-          Biztos?

-          Aha.

-          Kincsem! Ez… Csodás!

(5 hónap elteltével)

Nos, Fernando épp az egyik futamon volt, én pedig otthon. Fernando felvett egy házvezetőnőt, aki tud segíteni mindenben, amíg ő nincs itthon. Egy kedves, német, kicsit idősebb hölgyet vettünk fel. Greta Holler-nek hívják.

A konyhában mosogattam. Mellém lépett.

-          Terhesen pihenned kéne Niní.

-          Egy kis mosogatás nem árt.

-          A pici babára vigyázni kell.

-          Vigyázok rá. – mosolyogtam. – Ne mindent neked kelljen csinálni.

-          Senor Fernando is mondta, hogy pihenj…

-          Senor Fernando mondhatja. Én pihenek. Nyugodj meg. Nem lesz semmi bajom. Most nagyon vigyázok a fiatalúrra, mivel Fer és Dani koraszülöttek voltak. Jaj, erről jut eszembe…

-          Már alszanak. Ne aggódj.

-          Oké. Köszönöm Greta.

Este felmentem a szobámba. Nando nélkül olyan üres. Azt hiszem, ma a picikkel alszom. Lezuhanyoztam, majd belebújtam Nando köntösébe és felvettem azt a papucsot, amit névnapomra kaptam Nando-tól… Hát igen… A papucs két kis plüss malacka. Aranyos és meleg. (Cserébe tőlem jeti talpat kapott :P) Megfogtam a takarót és a párnát, majd átmentem a gyerekszobába. Elrendeztem az ágyneműt, és elfeküdtem. A pici már rugdosott. Biztos várja, hogy a testvéreit láthassa.

-          Hát itt vagy Niní? Hoztam egy kis kakaót.

-          Hm, köszönöm Greta.

-          Kérsz még valamit?

-          Nem. Te is nyugodtan lepihenhetsz.

-          Rendben. Ha bármi kell, tudod hol találsz.

-          Tudom. Kösz. – Dani elkezdett sírni. – Majd én felveszem, hagyd csak. Jó éjt!

-          Jó éjt!

Odaléptem, és felvettem a leányzót. Hamar megnyugodott. Valószínű csak rosszat álmodott. Mikor vissza feltettem épp elkezdett a mobilom szólni. Felvettem.

-          Szia szerelmem. Remélem nem ébresztettelek fel.

-          Szia. Még nem aludtam. Épp Dani-t fektettem le.

-          Minden rendben otthon?

-          Minden. Hiányzol.

-          Ti is nekem.

-          Hogy megy a hátvége? Nyerni fogtok?

-          Jól megy. Mindent megteszünk, mint eddig. Rajtunk nem fog múlni. Pihengetsz aztán?

-          Igen, Senor Fernando…

-          Okés. Csak ennyit akartam tudni.

-          Vigyázz magadra. Várunk itthon.

-          Csók kedvesem. Vasárnap este repülök hozzátok!

Boldogan tettem le a telefont.

2010. Szeptember 28.

 Tegnap érkezett Nando haza Szingapúrból. Épp békésen aludtunk, mikor eljött az idő.

-          Nando. Ébredj!

-          Mi az kicsim?

-          Itt az IDŐ! Jön a baba!

-          Mi? A baba? Ou… Akkor… Készüljünk! – mászott ki az ágyból. Még igazán észnél sem volt. Indult volna átöltözni. Kinyitotta a szekrény ajtaját, majd kivett egy gatyát, és az ágyra dobta.

-          Nem kell még annyira sietni. Van idő!

-          Kicsim. Itt az idő?- ült vissza az ágyba. Bólintottam. Ekkor esett talán le neki… - Siessünk! – felkapta a gatyát, majd a pizsifölsőt ledobta magáról. Ment a szekrényhez, de közben az övét csatolta be, és puff… Nekiment a szekrény ajtajának.

-          Au. Fájt?

-          Nem… Mikor nyitottam ki? Maradj, ne kelj még fel! Már kész is vagyok és segítek! – kapta fel a kék FAster-es pólóját, majd berohant a fürdőbe megmosni az arcát. Kicsit higgadtabban tért vissza. Lementünk a Ferrarijába. Utána ő még visszarohant a kellő cuccokért, amit egy táskába raktam, és megkérte Gretat, hogy vigyázzon a gyerekekre.

Hamar a korházba értünk. Guido, az orvosom megvizsgált, majd indultunk a szülőszobára…

(Fernando)

-          Guido.

-          Igen Fernando?

-          Bemehetek? – kérdeztem meg. Guido megveregette a vállam, majd én is bemehettem.

A szülés sokáig tartott. Csodáltam, hogy milyen erős Niní. Szegénykém. Ott voltam végig vele. Fogtam a kezét.

-          Már kint is van a feje. Még néhány nyomás! Így! Itt is van a kisfiú!

Néztem Niní-t és a picit. Csak egy dolog járt a fejemben. Mégpedig ez: Én vagyok a legboldogabb ember ezen a világon…

-          Fernando. Elvágod a köldökzsinórt?

-          El!- kissé remegő kézzel elvágtam. A kicsit lassan elvitték megfürdetni. Fogtam Niní kezét.

-          Ügyesen csináltad! Csodáltalak, honnét van ennyi energiád.

-          Te is jól bírtad! Köszönöm, hogy itt voltál bent. Nem bírtam volna nélküled megcsinálni.

-          Szeretlek. Szeretlek!

-          Én is Szeretlek! Minden álmom valóra váltottad.

-          Ahogy te is, az én álmaim. Tudom, hogy ránk rengeteg csodás év vár, amit öröm lesz veled, és a gyerekekkel leélni…

The End