56. fejezet
2009.12.31. 11:04
- Hmmm… Azt hiszem igazad van. – gondolkodtam el egy pillanatra. A józan ész első halovány sziklája az ébredésem óta. Nahát!
- Ohh! Hát ezt is megéltük! – röhögött Nano. – Mi lenne, ha megállnánk egy étteremnél kajálni? Nem hiszem, hogy sok kaja van otthon.
- Én viszont éhes vagyok, mint a farkas, úgyhogy álljunk meg minden képpen! – néztem rá bociszemekkel.
- Okés! Azt hiszem ez pont jó lesz! – álltunk meg egy kivilágított étteremnél.
- Nahát, milyen meglepő! – kiáltottam fel. – Egy thai étterem!
Egész kellemesen megvacsiztunk. Szerencsére találtunk olyan ételeket is, amikhez nem járt hal, semmilyen formában. Ennek örömére én gombás marhahúslevest, mandulás csirkét ettem pirított rizstésztával. Desszertnek pedig Thai gyümölcssalátát kókuszmártással. Fenséges volt! Fer ugyanazt a levest ette, amit én, viszont főfogásnak egy igazán csípős marhahúst választott. Könnyek gyűltek a szemében, igazán vicces látvány volt. Féééérfiak…
Vacsi után lassan elindultunk és kb. még két óra kellett ahhoz, hogy hazaérjünk. Otthon már nem sok mindent csináltunk: csak fölcaplattunk a hálóba, lefürödtünk és bezuhantunk az ágyba aludni.
Másnap reggel elég korán keltünk, legalábbis magunkhoz képest: reggel 8 körül. Elég kómásak voltunk még mindketten, úgyhogy lustálkodtunk még egy picit.
- Elmegyünk bevásárolni? – kérdeztem meg a kis spanyolomat.
- Persze! Nincs itthon semmi! – nevetett rám. – Anyáéknak pedig nem tálalhatunk üres tányért.
- Az biztos. – kíváncsian néztem rá. – Szóval együtt fogunk főzőcskézni?
- Ahhha! Biztos nagyon tanulságos lesz. – vigyorgott rám úgy, hogy …..
Szóval a bevásárlást sikerült mindenféle katasztrófa nélkül megúsznunk. Kész csoda. Vettünk rengeteg finomságot, amiből egész évre is kigazdálkodhatnánk az ételt. Nem is tudom, minek vettünk ennyi mindent, Fer ragaszkodott hozzá… Roppant gyanús.
Amint sikeresn elpakoltunk mindent, nekiálltunk a főzésnek. Nanoval még a főzés is élvezet volt. Igaz, egymást többet kóstolgattuk, mint a kaját, de egész finom lett minden. Készítettünk spanyol és magyar ételeket egyaránt, úgyhogy lesz miből válogatni. Bár ez is egy regimentnek elég lett volna….
Egyszercsak hallottuk, hogy csöngetnek. Kívülről elég nagy volt a zsivaly ami beszűrödött. Nano ment ajtót nyitni és én is lefáradtam a nappaliba. Eltátottam a szám: ott voltak ugye Fer szülei, a testvére, Lore és a férje ill. gyerekei, valamint az én kis családom. Ott volt a két törpe, valamint anya és apa. Mit ne mondjak, sikerült meglepnie Nanonak.
Miután mindenkit üdvözöltünk és apa is összeismerkedett Ferrel, elkezdtem megteríteni az asztalt. 12 személyre. Szerencsére elég nagy volt az asztal, úgyhogy elfértünk kényelmesen. Szerintem elég ízléses lett a terítés, olyan Noncsis. J Lehet, anyámnak pont ezért nem tetszett.
- Hát nem valami elegáns. – jegyezte meg.
- Nem is étteremben vagyunk, hogy elegáns legyen. – felelte neki legnagyobb meglepetésemre Ana Maria. – Nagyon szép és fiatalos. – elpirultam a bók hallatán.
- Azt hiszem, tálalhatunk. – néztem Nanora segélykérően.
- Az a nők dolga lenne. – folytatta a kötekedést a drága jó anyám.
- De nem a mi családunkban. – védett meg ezúttal Jose Luis. Hogy a szavait demonstrálja ő is kijött velünk a konyhába.
- Hát ez meleg helyzet lesz. – jegyezte meg odakint. – Nem is mondtad, hogy ilyen házsártos az anyukád.
- És most még a jobbik formáját mutatja. – mondta Nano.
- Úgyhogy siessünk vissza, mert a végén felidegesíti az egész társaságot. – kértem őket. Gyorsan felkaptuk a kajákat és kivittük őket. Elég paprikás volt a hangulat.
- Hogy mindenkinek jó legyen, készítettünk gaspachot és Újházy tyúkhúslevest, jól mondom? – nézett rám bizonytalanul Nano. Mosolyogva bólintottam. – Főfogásnak készítettünk marhás illetve csirkés paellat, tortillatekercseket és quasedillat. Ami pedig a magyaros vonalat illeti: vörösboros marhapörkölt, malacsült, hortobágyi palacsinta a menü. Köretnek pedig burgonyapüré, hasábburgonya és többféle saláta a választék. Ezen kívül rák, homár és kagyló is van, ha valaki meg szeretné kóstolni őket… - kacsintott Fer Bencére, akiről még az előző találkozásuknál kisült, hogy imádja ezeket a finomságokat. Bencusnak felderült az arca.
- Szóval jó étvágyat! – mosolyogtam mindenkire.
- Hát erre kíváncsi leszek. – morogta az orra alatt anya. Szerencsére mindenki csöndben fogyasztotta az ételt, ez ugye azt jelenti, hogy ízlik. Bár ez Fer családjában nem volt szokásban, ők is szeretnek beszélgetni az asztalnál.
- Most már jobban vagy? – fordult hozzám Lore hirtelen. A kezemben megállt a kanál.
- Hát.. Néha-. néha még előfordul egy-két kósza rosszullét, de már stabilizálódott a helyzet. – mosolyogtam rá.
- Persze egyre álmosabb néha, de hááát…
- Lehet, hogy az Kimi ágyának a hatása… - húztam fel az orromat.
- Mégis miről van szó? – érdeklődött Ana Maria kedvesen. – Beteg voltál?
- Nem, nem voltam beteg. – feleltem neki mosolyogva.
- Igazából ezért hívtam ide mindenkit, mert van egy bejelenteni valónk. – állt fel Fer. Ezt most értsétek képletesen. :D
- Miről van szó? – kérdezte anyám rosszallón. – Azt már tudjuk, hogy eljegyeztétek egymást, talán jön az esküvő?
- Nem, most teljesen másról van szó. – álltam fel én is és bújtam Fer mellé. Megfogtuk egymás kezét, Nano bíztatóan megszorította az enyémet. – Azt szeretnénk elmondani, hogy… kisbabánk lesz.
- MICSODA?????
|