Alejandra unottan hajtogatta pólóit és nadrágjait kis oszlopokban. - Még egy nap! Ki kell használnom! - gondolta majd felnézett és egy nagyot fújt, lenézett félig tele bőröndjére és még azt is ki kellet találnia hogy a sisakját hova tegye. - Hogy rohanhatott el ilyen gyorsan ez a hét. Lassan az agyamra megyek magamnak. - merengett tovább majd a mosógéphez sétált hogy kivadásszon még néhány ruhát. Nem szívesen ment vissza tesztelni de hát ilyen az élet el kell viselni. A földszinten kinyílt egy ajtó és Alejandra tisztán hallotta ahogy valaki a magassarkújával hangosan végig trappol a házon.
- Az emeleten vagyok. - kiabálta majd leporolta tengerész csíkos topját és feltűzte tincsekben lógó haját, majd kihajolt az ajtón. Hamarosan meglátta hogy Sophie tipeg fel a lépcsőn rózsaszín magas sarkújában.
- Helló. - mondta majd egy nagyot sóhajtott. - Beszélnem kell veled.
- Miről? - kérdezte Alejandra majd kiegyenesítette újaival Sophie egyik begöndörített hajtincsét
- Rólad. Az hogy idegbeteg vagy az utóbbi három négy napban az enyhe kifejezés. És bánt hogy még nekem sem mondod el hogy mi bajod van.
- És miért bánt ez téged? - kérdezte Alejandra mintha nem értené hogy miről van szó.
- Ne játszd meg magad! - ragadta meg Sophie Alejandra pólóját.
- Hé nyugodjál le! - rázta le magáról könnyedén, a lányt. - Nyugi. - mondta csitítóan.
- Rendben akkor beszélj! - szegezte neki a mondatot.
- Jól van na de nehéz megérteni hogy nincs semmi bajom? - húzta fel kételkedve a szemöldökét
- Nem igaz. Jobban ismerlek mint saját magam! - mondta Sophie majd bement a szobába és leült a pólóhalmaz mellé.
- Épp ez a baj hogy te engem jobban akarsz ismerni mint saját magad! Pedig fogalmad sincs rólam! - kiabált Alejandra
- Higgadj le Alejandra. Hat éves korom óta ismerlek és itt vagy huszonnégy évesen és még mindig ugyan olyan vagy mint régen. Nem változtál.
- Ne próbálj meg befolyásolni! - csattant fel legjobb barátnője ellen.
- Jól van Alejandra. Majd ha nem leszel ilyen hisztis akkor majd beszélek veled! - kiabált az általában csendes és nyugodt Sophie
- Na de miért hisztizem? Mert parancsolgatsz! Ha nem akarok valamit elmondani akkor nem mondom el és kész! - kapta fel a vizet Alejandra és lerohant a lépcsőn Sophie pedig utána.
- Most hova mész? - kiáltotta Sophie.
- Hát nem egyértelmű? El! - mondta Alejandra elfúló hangon bántotta hogy saját barátnője ultimátum elé állította elege volt a világból el akart menni messze minél messzebb.
Kirontott a hátsó ajtón és lovai felé szaladt egy kantárral a kezében, gyorsan felrakta Santanderre és felpattant nyereg nélküli hátára. Bár tudta hogy ez veszélyes mégsem akart vele foglalkozni. Vágtába ugratta a lovat és elrohant vele messze az erőbe mindaddig amíg hallotta Sophie hangos kiabálását.
- Jaj Santander mennyi sok idióta ember van! - sóhajtott nagyot és nem merte bevallani hogy ő is ilyen. Hamarosan egy nyílt rétre éltek és Alejandra úgy gondolta hogy itt az idő hogy kieressze a gőzt, gyors vágtára ösztökélte a lovat
és nem érdekelte hogy bizonytalanul ül a hátán. A ló gyorsan haladt és egyre jobban kezdett izzadni és csúszni a háta de Alejandra tovább hajtotta. Hirtelen egy kígyó kúszott kis a bozótból és Santander azonnal észrevette, két lábra emelkedett és ezzel kibillentette egyensúlyából a hátán ülő lányt. A ló tovább tombolt Alejandra kétségbeesetten kapaszkodott a sörényébe, mikor már félig csüngött a hátán jobb lábát verték az erdő felé száguldó paták. Majd hirtelen lova bakolni kezdett és Alejandra engedett és lefordult a ló hátáról majd lezuhant és nekicsapódott egy fa törzsének. Néhány pillanatig kábán feküdt a földön sokkot kapott zengett a feje és iszonyatosan szédült. Érezte hogy valami forró önti el a lábát óvatosan felnézett és látta ahogy jobb lábán ömlik végig a vér. Nem érzett fájdalmat a sokk miatt, csak félve nézte ahogy jobb lábán folydogál a vér a hatalmas sebből. Hirtelen észre tért, utolsó erejével még füttyentett egyet a lovának aki egyenesen hozzá ügetett a réten át. Alejandra belekapaszkodott a lova sörényébe és lassan bal lábára állt miközben igyekezett jobb lábát felrakni a lóra. Vett egy nagy levegőt majd gyorsan felnyomta magát a hátára lenézett a lábára és azt hitte rosszul lesz. Egész lába véres martalékká zúzódott össze és most már iszonyatosan fájt.
- Vigyél haza! . - csettintett nyelvével és a ló tudatosan elindult a sövényen felfelé. Lépésenként vércseppek cseppentek le a lábáról és tehetetlenül feküdt a lova hátán. - Hogy lehettem ekkora hülye! Ezt nem tudhatja senki! Más se hiányozna nekem. Ezt egyedül kell megoldanom! - gondolta majd csendesen szenvedve hagyta hogy a lova haza botorkáljon vele. Kivételesen örült hogy nem került olyan messze otthonról így kivételesen örült hogy nem kellet sokat lovagolnia. Szerencséjére (vagy éppen nem) Sophie még mindig kinn ült a kerti padon és mérgesen nézte azt a helyet ahol Alejandra felszívódott. De amikor barátnőjét megpillantotta azon nyomban elfelejtette minden baját.
- Mit csináltál? Alejandra? - kiabált rá a bágyadt lányra.
- Meghajtottam a Santandert és... le estem.. - tagolta bágyadtan.
- A.. a lábad! - húzta el a száját Sophie, jellemző sosem bírta a vér és a hús látványát. - Most azonnal el kell menned az orvoshoz. - húzta le óvatosan Alejandrát a lóról.
- Csak egy kis sérülés. - mondta Alejandra már élénkebben mikor Sophie.re támaszkodva elugrált a kocsihoz.
- Ja igen csak egy kis sérülés! - csattant fel mérgesen Sophie - Hiszen ki van fordulva a bokád és lifeg! Egyszerűen horroisztikus! - dramatizálta túl az egyébként sem rózsás helyzetet.
- Nyugi. - mondta higgadtan a fájdalomtól Alejandra majd bekötötte magát. Barátnője mérgelődve nézte ahogy barátnője összevérzi a hófehér kárpitot.
- Hogy lehetsz ilyen ilyen... - agyatalan! - nyögte ki elfúlva Sophie.