-          Cindy mes�lte nek�nk, hogy most h�zasodtatok �ssze! Milyen volt?

-          Hercegn�s ruh�d volt?

-          Feh�r lovon ment �rted a bar�tod?

-          Sok sz�p vir�g volt? Szeretem a vir�gokat!

-          Csin�ltunk nektek aj�nd�kot!

-          Tetszik a rajzunk?

-          Az �n gyerty�m illatos, �rzed?

Ilyen �s ehhez hasonl� k�rd�sek z�poroztak r�nk a gyerekekt�l. Annyira aranyosak voltak! Csak �gy sug�rzott az arcuk �s olyan �nfeledt �r�m l�tszott rajtuk, amit el sem tudtam volna k�pzelni.

Nem hiszem, hogyha �n az � hely�kben lettem volna – �s itt most a betegs�geikre gondolok- nekem ekkora lelkier�m lett volna. Nem hiszem, hogy el�g kitart� lettem volna ahhoz, hogy legy�zzem a korl�taimat.

M�g ezen morfond�roztam, Fer elj�tszogatott a gyerekekkel, elfogadta az aj�nd�kokat, besz�lgetett vel�k. Eln�ztem �ket egy�tt �s azt hiszem nem is j�hett�nk volna jobb helyre n�sz�tra. Sok mindent fogunk kapni ezalatt a 4-5 nap alatt, amit itt t�lt�nk, �gy �rzem.

Kb m�sf�l �r�ba telt, mire a gyerekek elengedtek minket �s feljutottunk a szob�nkba. Cindy �s Paul nagyon kedvesek voltak �s a saj�t h�zukban adt�k nek�nk a vend�gszob�t, �gy ott rendezkedt�nk be.

-          F�radt vagy? – tette a pocakomra kez�t Nando.

-          Nem, egy�ltal�n nem. – kulcsoltam �t mosolyogva a kez�t. – Annyira aranyos volt�l a gyerekekkel… - adtam neki egy gyeng�d puszit.

-          Nem �n, hanem �k. – f�tyolosodott el a szeme. – Azt hiszem ezeknek a kicsiknek nagyobb a lelkiereje, mint nekem valaha is volt, vagy lesz. – �t�lelt h�tulr�l. – �n azon nyavalygok, hogy nem nyerek versenyeket, vb-ket, m�g ezek a poronytyok az �let�k�rt k�zdenek…. Azt hiszem erre nincsenek szavak. Ha m�g egyszer egy rossz sz�t hallasz t�lem ezek miatt, v�gj pofon vagy valamit csin�lj.

-          Nem v�glak pofon! – feleltem m�ltatlankodva. – Most m�r magadt�l is tudni fogod ezeket, mert minden, amit a k�vetkez� napokban �t fogunk �lni, a lelkedbe �s a lelkembe iv�dik. Soha nem fogjuk elfelejteni! – megcs�koltuk egym�st.

Ez a p�r nap nagyon gyorsan eltelt. Csak �gy r�p�lt az id�, mint mindig, ha az ember j�l �rzi mag�t. A gyerekek egyszer�en fantasztikusak voltak! Rengeteg szeretet kaptunk t�l�k, rem�lem mi is tudtunk adni nekik legal�bb annyit. Egyik nap Ferrel elment�nk egy kicsit a k�zeli bev�s�rl� k�zpontba �s vett�nk p�r j�t�kot, k�nyvet �s szabadt�ri j�t�kokat-hint�kat a kicsiknek. Lehet, hogy kicsit elszaladt vel�nk a l�, mert v�g�l egy kamion hozta ut�nunk a v�s�rolt port�k�kat.

A Teas h�zasp�rt�l is rengeteg seg�ts�get kaptunk. Betekinthett�nk a k�nyvel�s�kbe, hogy mennyi�rt tudj�k fenntartani a t�bort. Ez nagy seg�ts�g volt, mert �gy legal�bb tudunk kalkul�lni, hogy kb. mennyi lesz a fenntart�sa a mi kis kezdem�nyez�s�nknek.

Megmutatt�k, hogy hogyan m�k�dik n�luk ez az �nk�ntes-rendszer: ugyanis nyaranta �ltal�ban fiatal egyetemist�k j�nnek „gyerekfel�gyel�knek”, de el�fordult m�r, hogy h�zasp�rok, vagy nyugd�jasok is j�ttek �s itt ragadtak. Mindezt ingyen. A mai vil�gban ez el�gg� felfoghatatlannak t�nik, de szerencs�re a csoda nem t�nt el az �let�nkb�l… Csak meg kell tal�lni �ket, f�k�nt pedig, fel kell ismerni.

Volt a t�borban egy kisl�ny, aki nagyon a sz�v�nkh�z n�tt. Sophie. 11 �ves �s roppant �rtelmes, t�relmes �s humoros kisl�ny. M�gis, legink�bb komolyan viselkedik, mintha ezer�ves b�lcsess�g lakna benne. Szerett�nk Ferrel vele s�t�lgatni �s j�tszani – persze �gy, hogy a t�bbiek ne �rezz�k magukat kirekesztve- �s besz�lgetni. Rengeteget mes�lt nek�nk, a legt�bb t�rt�netet ott helyben, saj�t maga tal�lta ki. Az utols� est�nken m�r �ppen b�cs�zkodtunk t�le, amikor �t�lelt minket �s nem akart elereszteni.

-          Cssss, Kicsim, siet�nk vissza hozz�tok! – simogattam meg, m�g Nano adott neki egy puszit.

-           Tal�n k�t-h�rom h�t m�lva �jra el tudunk majd j�nni. Addig pedig emailben, telefonon is tudjuk tartani a kapcsolatot. – v�gasztalta Fernando is. Ekkor eleredtek a kisl�ny k�nnyei. D�bbenten n�zt�nk egym�sra Ferrel, mert eddig egyszer sem l�ttuk s�rni Sophiet. Pedig iszonyatos f�jdalmai lehettek, mert r�kos. Leuk�mi�s.

-          De addigra m�r lehet, hogy nem leszek itt. – s�rta k�ts�gbeesetten.

-          Ha akkorra m�r hazavisznek, elutazunk �rted �s … - pr�b�lta volna Nano megnyugtatni, de a kicsi a szav�ba v�gott.

-          Nem �gy �rtettem! Addigra lehet, hogy meghalok. – jelentette ki imm�r nyugodtan.

Egyszer�en semmi v�gasztal� nem jutott az esz�nkbe, amit ennek a kisl�nynak mondhattunk volna. P�r pillanatig mind a ketten lefagytunk �s csak n�zt�k �t, ahogy �sszeszedi mag�t �s �jra az a nyugodt �s mosolyg�s kisgyerek lesz, amilyennek megismert�k. Csak annyit tudtunk tenni, hogy odament�nk hozz� �s �t�lelt�k. Hogy �rezze a szeretet�nket, a csod�latunkat �s a tisztelet�nket. Mert � egy kicsi �ri�s, akiben rengeteg er� lakozik, fiatal kora ellen�re. Sem �n, sem Nando nem n�zn�nk szembe ilyen b�tran a hal�llal, mint Sophie. Ezt � is tudta �s mi is tudtuk. De m�gsem tehett�nk semmit �rte. Ez volt a legf�jdalmasabb.