Egy könnycsepp gördült le az arcomon, ahogy vissza emlékeztem a balesetre. Kis híján elvesztettem még egy fontos személyt az életemből, a butaságom miatt.

- Mi a baj? – törölte le a kósza könnycseppet az arcomról Sebi. – Ne sírj Kicsim. Elkenődik a gyönyörű sminked! –mosolyodott el.

- Semmi csak eszembe jutott, hogy az Arab nagydíj után majdnem elvesztettelek. És borzalmas vissza gondolnom arra, hogy nyugodtan feküdtél a kórházba, mintha aludnál de mégis alig vártam, hogy ebből az álomból felébredj. Féltem. – vallottam be. – Sokan hülyeségnek tartották azt, hogy álmodoztam a Forma 1-ről. De mertem álmodni, és vágyam valóra vált… És mellé kaptam egy csodát, amiről álmodni sem mertem… Téged. – néztem a cipőm.

- Szeretlek! – emelete fel a fejem majd egy gyengéd csókolt lehet az ajkaimra. – Most ne szomorkodjunk. Menjünk ünnepelni! – kezdett el húzni ki a szobából. 3 hete volt a baleset ahol nekem lett a legnagyobb bajom borda repedéssel és a bal vállam ugrott ki. Sebi viszont beütötte a fejét és napikig eszméletlen volt. Kicsi esélyét látták rá a dokik, hogy bármi baja legyen, én mégis ott ültem mellette végig és belemerültem az önsajnálatba. Azóta túl voltunk már Spanyol nagydíjon amit nekem kikellet hagynom ismét. Annyira izgalmas volt a verseny, hogy szégyenszemre elaludtam a pulton ülve. Most pedig itt vagyunk Monacóban a verseny után amit Sebi nyert mert én összeakadtam a rajtnál Fernandoval.  2 nap múlva betöltöm a 20. életévem míg Sebi már a 25.-et tölti 5 nap múlva. Tavaly az ő szülinapját ketten ünnepeltük, mert akkor vesztettük el a babánkat és nem volt egyikünknek sem kedve bulizni. Most Kimi és Viki szervezték a partit ami így jónak ígérkezett.

- Tudtad, hogy Kimi ráhajtott a barátnődre? – ölelt meg a liftben Sebi.

- Igen? – lepődtem meg. – Pedig már azon gondolkodtam, hogy én avatkozom közbe.

- Nem kell. – vigyorgott Sebi ahogy kiléptünk a liftből.

Már javában tartott a buli amikor végre hagyott Sebi leülni a pulthoz mert végig táncoltunk 2órát. 

- Basi, azt nézd! – mutattam az egyik ilyen beülős hely felé.  Viki Kimi ölében ült és csókolóztak. – Azt hiszem, nem kellet sokat udvarolni. – nevettem.

- Neked még ennyit se. – vigyorgott rám.

- Na jó. Ezért a beszólásért cserébe táncolsz még velem de ne is álmodj semmiről ma éjjel. -  nyújtottam oda a kezem.

- Fáradt vagyok, maradjunk még itt kicsit. – húzta a száját.

- Na mi van sok már az a 25 év mi? Derekad még nem akad? Nézd itt már kopaszodsz. – piszkáltam.

 - Na ha most elkaplak… - indult meg felém én pedig egyből eltűntem a tömegbe.  Ahogy beértem a parkett közepére megfordultam de bele is ütköztem Sebibe.

- Meg vagy! Ki az öreg? – simított végig a hátamon majd a fenekemen állt meg a keze.

- Viagrára még nincs szükséged. – simítottam végig a felsőtestén és a gatyáján.

- Kislány a tűzzel játszol. – hajolt a fülemhez majd elkezdte azt harapdálni. – Még a végén megégeted magad.

- Szeretek a tűzzel játszani. És ha választanom kéne akkor hamvasszanak. – nyúltam be a pólója alá és végig simítottam a bőrén amitől belenyögött a fülembe.

- Mennyi is volt a legtöbb egy nap? – beszéltem a fülébe én is kéjesen. – Csak mert rohadtul kívánlak. – nem mondott semmit csak elkezdett az egyik beülős rész felé húzni. Leült én pedig egyből  az ölébe ültem lovagló ülésbe.

- Meg őrítesz! – nyögte a csókunkba.

- Itt kicsit sokan vannak nem gondolod? – nevettem.

- Nem érdekel, elhiheted Bébi. – csókolgatta a nyakam.  

- És szerintem kicsit sokat is ittál a szexhez. – mondtam nevetve.

- Ne akadékoskodj. – csókolt meg.

- Fiatalok fel kéne vágni a tortát! -  jött oda Christian nevetve.

- Most? – hajtotta Sebi a fejét a mellemre. 

- Most. – nevetett a főnököm.

- Gyere tee nagyon öreg ember! – álltam fel az öléből nevetve. Miközben együtt felvágtuk a tortát teljesen nekem simult és éreztem, hogy egy cseppet sem csökkent a vágya.

- Nem szűk az a naci ? – hajtottam a fejem a vállára, hogy csak ő hallhassa.

- De nagyon is az, nem szednéd le rólam? – súgta vissza.

- Segíts magadon és Isten is megsegít. - nevettem.

-  Gonosz nőszemély. – kapott el majd megdöntött hátra felé mintha táncolnánk.

- Öreg bácsika! – nevettem ami a csókunkba fulladt ami elég szenvedélyessé sikerült. Először mindenki tapsolt aztán mindenki köhögött.

- Itt mindenki beteg? – nevetett Sebi miközben felhúzott normális állásba.

- Vagy csak mindenkit zavar, hogy épp nem tépitek le egymásról a ruhát. – nevetett Kimi.

- Csönd annak, aki az előbb a sarokba ugyan ezt művelte a barátnőmmel. – mutattam Kimire.

A buli elég sokáig tartott mi pedig elég sok alkoholt megittunk így mikor 5kor felvonultunk ruhástól végig feküdtünk az ágyon és már aludtunk is. Remélve, hogy valami csoda folytán ébredéskor nem leszünk olyan másnaposak mint még talán soha.

Egy héttel később már Francia országban ébredtünk egy meleg szépnek ígérkező napra. De sajnos csak ígérkezett mert mikor már a Red Bull centerbe voltam megszólalt a telefonom.

- Igen, Virág Norton. – vettem fel automatikusan.

- Hagyd el vagy az életével fizet. Tudod nem kellemes amikor elvágják a padlólemez alatt a féked. – majd le is tette. Kiesett a kezemből a telefon és percekig csak álltam és néztem magam elé. Majd elindultam, hogy összetörjem a szívét a sajátommal együtt. Ha tudja, hogy hol fut a fék vezetéke akkor lehetősége is van megtenni.

- Szia, Sebastiant merre találom? – mentem oda a Ferraris recepcióshoz.

- A szobájában van. Azt mondta, hogy senki ne zavarja, de gondolom nem haragszik meg ha te bemész. – mosolygott kedvesen. Magamra erőltettem egy mosolyt és oda sétáltam a szobájához. A kanapén ült a lába az asztalon volt és újságot olvasott. Amikor meglátott egyből felpattant, hiszen látta az arcomon, hogy valami nincs rendben.

- Mi történt? – kérdezte rémülten.

- Ennyi volt. Vissza adom a gyűrűt. – nagyon nehezen tudtam tőle csak megválni. Sebi arcára még jobban kiült a rémület és a fájdalom. – Már ne…nem sze..szeretlek. – mondtam ki nagy nehezen.  Oda lépett hozzám azt hittem azért, hogy elvegye a gyűrűt a kezemből.

A csók váratlanul ért, mintha még soha nem kaptam volna. És ez az egy csók, a mennyekbe emelt. Nem volt sem követelődző, sem heves, sem óvatos, sem finomkodó.  Csupán egy vágy égett benne, a vágy a reményre. És én elvesztem…

- Miért hazudsz? – fogta meg az arcom és összetámasztotta a homlokunkat. – Miért csinálod ezt? Mi történt?

- Megfenyegettek. Megakarnak téged ölni. – sírtam el magam. Megölelt és vissza húzta az ujjamra a gyűrűt.

- Nem fognak, ne félj. Üres fenyegetések az ilyenek. - ölelt jó szorosan.

- De tudta, hogy hol megy a fék…. És… - csuklott el a hangom a zokogástól.

- Nyugodj meg, csak úgy veszthetsz el ha elhagysz ahogy az imént majdnem. – felnéztem rá és az ő szemében is láttam még az ilyedelmet és  a könnyeket csillogni. Igaza van, buta fenyegetés. De arra jó volt, hogy mindketten felfogjuk mennyire szükségünk van a másikra.