- Te meg hogy kerülsz ide? – kérdeztem nem éppen kedvesen.

- Mi van cica, nem is örülsz nekem? – próbált átölelni, de én undorodva ellöktem magamtól.

- Ne Tyler, hagyj békén.

- Ugyan cica, eddig nem ellenkeztél... – szorított a falhoz.

- Az már 2 éve volt, te szemét!! És különben is, szerettelek, de ma már elhányom magam tőled. – sziszegtem. Erre ő fogta magát, elhúzott egy elhagyatott folyosóra, és megcsókolt. Lekevertem neki egy pofont, de csak még erőszakosabb lett, és elkezdett össze-vissza tapizni. Ütöttem-vertem, ahol csak értem, de nem tudtam szabadulni. Ekkor valaki hátrarántotta, és behúzott neki egyet. Sírva estem össze.

- Takarodj innen! – ordított rá a megmentőm. – És még egyszer meg ne lássalak a közelében!!! – ezután leguggolt mellém. – Hé, kislány, minden rendben? – ölelt magához Kimi, miközben csitítgatott.

- Kö..köszönöm... – sírtam.

- Nyugodj meg, jó? Most már minden rendben van! – törölte le a könnyeim, majd egy puszit nyomott a homlokomra. – Visszavigyelek?

- Ne, maradj csak itt a többiekkel, majd fogok egy taxit.

- Dehogy is, visszaviszlek! – mondta ellenvetést nem tűrő hangon. Én csak azért is ellenkeztem.

- Nem Kimi, jól vagyok! – jelentettem ki határozottabban.

- Jó... – adta meg magát. – De megvárom, míg ideér a taxi!

- Oké apu. – mosolyodtam el egy picit. Erre ő lenyomott egy széles vigyort, majd segített felállni. Miközben kifelé haladtunk, egy gyors pillantást vetettem a barátaim körére, és pont elkaptam Nick tekintetét, aki szemében egy kis aggódást véltem felfedezni... De biztos csak képzelődtem.

- Vigyázz magadra! Majd még estefelé benézek. – Adott egy puszit és egy ölelést, én pedig beültem a taxiba.

Honnan került elő ez a szemétláda? És miért pont itt? Utálom!! Még szerencse, hogy jött Kimi, ki tudja mi történt volna. Beleborzongtam még a gondolatába is. Arra is összeborzongtam, hogy a sofőr szólt, hogy megérkeztünk. Az biztos, hogy egy-két napig nem leszek teljesen önmagam, még ha nem is történt semmi, engem nagyon megijesztett. Kifizettem a taxit, elkértem a kulcsom, felrohantam a szobámba, és be is zártam azonnal. Gyorsan átöltöztem egy melegítő szettbe, majd betettem a DVD lejátszóba az Alvin és a mókusokat, mert attól általában felvidulok. Most is sikerült egy kicsit, de mikor kopogtak, ugyanúgy összerezzentem. Megállítottam a filmet, majd kikiáltottam.

- Ki az?

- Én vagyok az kicsi Nee-m, engedj be kérlek.

- Miért tenném? Egész eddig megcsaltalak... – szóltam cseppet gúnyosan. Legbelül még mindig haragudtam rá kicsit, bármennyire is szeretem.

- Légy szíves, beszéljük meg. – kérlelt. Odacsoszogtam az ajtóhoz, és kinyitottam. – Jól vagy? – láttam azt az aggódást a szemében, amit az étteremben is.

- Nem. Bejössz akkor? – kérdeztem. Bejött, leült a fotelbe, arcát a kezébe temette.

- Sajnálom. – mondta ki. – Tényleg annyira sajnálom. Hülye voltam. Tudhattam volna, hogy te nem vagy olyan. – pattant fel. Én karba tett kézzel vártam a mondandóját. Elém lépett, szorosan. – Meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte, miközben szemei csillogtak a könnytől.

- Jajj, Nick. – bújtam hozzá. – Annyira hiányoztál. – mondtam a könnyeimmel küszködve.

- Te is nekem, kicsim. Sajnálom. – emelte fel az államnál fogva a fejem, mélyen a szemembe nézett, majd forrón megcsókolt. Még sokáig álltunk ott egymást ölelve, majd leültünk a kanapéra, és együtt néztük tovább a filmet.

Egy fél óra múlva ismét kopogtak.

- Szia Kimi! – köszöntöttem mosolyogva.

- Öhm, látom sokkal jobban vagy... – zavarodott meg.

- Igen, már sokkal. – tártam szélesebbre, így láthatta a kanapén ülő németet.

- Áh, értem! – mosolyodott el a finn. – Akkor nem is zavarok, légy jó kislány! – ölelt meg, majd elment.

Visszatelepedtem a kanapéra, majd ismét hozzábújtam a barátomhoz. Jó volt újra a közelségét érezni. Picit álmos voltam, úgyhogy elaludtam a kanapén, de Nick felvett, és bevitt az ágyamba, hogy ott folytassam tovább a szundítást.