64. fejezet
2010.01.08. 13:57
- Nem vagy biztos a válaszban? – vigyorgott Fer Szabusra.
- De igen. Csak én is szeretem húzni a Tyúkanyó agyát. – nevetett Szabus is. Seb csak duzzogott magában.
- Szóval? – kérdeztem újra.
- Már kinőtt a korai magömlésből.
- Dobpergééééééésssss…. – kiáltott fel Kimi és a kanalaival csapkodni kezdte az asztalt.
- Háromszoros Hurrát kérek legifjabb férfitársunknak, aki átesett a tűzkeresztségen!! – kezdte a köszöntőt Fer. Seb egyre jobban vörösödött.
- Szabus, drága barátnőnk! Imádattal és csodálattal fordulunk feléd és borulunk a lábaid elé! Igazán nemes és hosszan tartó feladatot vettél törékeny vállaidra, amikor elvállaltad eme Tyúkanyónak mondott egyed Kakassá nevelését! – biccentettem Szabus felé. Közben Nano is csatlakozott Kimihez és megalakították a Kanál Duót, így a ritmust már megadták.
- Igen! Egyetértek az előttem szólóval! – folytatta a Mély Torok. - Nálunk már bölcsebb emberek is megmondták, hogy hosszú és rögös az út, amely a boldogsághoz vezet, de egy-két bukkanó még ne szegje a kedvedet! Mást nem is kívánhatunk neked, mint Kitartást, Kitartást és Kitartást!
- Ezt már nem hallgatom tovább! – pattant fel Seb pipacspiros fejjel. Éppen indult volna hátrafelé, amikor találkozott a pincérünkkel, aki a jeges desszertemet hozta. Ami a heves találkozás következtében az ölében landolt.
- ÁÁÁÁÁÁ! – kiáltottam fel. Sebi azt hitte, hogy miatta izgulok… Kis butus. – A Fagyikelyhem!!!! – döftem felé a kiskanalammal. – Ezt még megbánod! – Kimi megveregette Sebi vállát. – Gyere ki velem a homokra és játszuk le!!!
- Soha ne okozz csalódást egy kívánós kismamának! – tanácsolta neki röhögve.
- Esetleg hozhatok egy másik fagyikelyhet? – kérdezte a pincér fülét-farkát behúzva.
- Igen! De ettől a Fagyigyilkostól minél távolabbi útvonalon! És dupla csokiöntettel és darával!!! – még mindig puffogtam.
- Kicsim, ne izgasd magad a csokin… - próbált nyugtatni Fer vigyorogva.
- Miért, a múltkor Te is izgattad magad rajta! – vágtam vissza.
- Igen, de akkor rajtad volt… - vigyorodott el kajánul. Erre már én is megenyhültem. Sebihez fordultam. – Most az egyszer szerencséd volt.
- HAH! Már nem akarsz kijönni velem a homokra? – kérdezte ő is immár vigyorogva. Épp levette magáról a pólóját, amin a fagyim olvadozott tovább. L Egy szál trikóban volt már az asztalnál, így Szabus le sem tudta venni róla a tekintetét.
- Kicsim, nem pihenünk le egy kicsit? – kérdezte meg a párját.
- Mehetünk, én is eléggé elfáradtam. – játszotta meg Sebi az agyát. Elköszöntek tőlünk, majd a szobájuk felé vették az irányt.
- Hmmmm. – gondolkodtam hangosan, roppant értelmesen. Egyszercsak összevillant a szemünk Ferrel.
- Te is arra gondolsz, amire én? – kérdezte életem párja.
- Szerintem igen. – vigyorogtam rá.
- Mire gondoltok? – kérdezte Betti.
- VENDETTÁRA! – nevettünk fel egyszerre Nandoval és felpattantunk az asztaltól, a másik párost magára hagyva.
10 perc múlva már a szálloda igazgatójánál voltunk és felváltva esdekeltünk.
- De értsék meg az oltóberendezés nem játék! – szegénynek már izzadt a homloka, remegett a keze.
- Kérem szépen, ez nagyon fontos lenne nekünk! – vettem elő a bociszemeket. Ha Fernél bejön, egy 50-es fószernél is lehet esélyem vele… - Minden kárt megtérítünk!
- Legyen olyan jó és adja meg az engedélyt! – győzködte Fer is az igazgató bácsit. – A feleségem babát vár és ha nem teljesíti a kívánságát, az rosszat tesz az állapotának! – kérlelte szívszaggatóan. Én pedig, hogy hitelt adjak a szavainak, látványosan lesápadtam, egyre lassabban vettem a levegőt, a kezemet az arcomra tettem…
- Na jóóó! De csak most az egyszer! – adta meg kegyesen az engedélyt a bácsi. – Mikor szeretnék az akciót?
- Kb. 5 perc múlva. És köszönjük! – éledtem fel haló poraimból. Távoztunk.
- Szerinted szóljunk Kimiéknek? – kérdeztem Nandotól.
- Már hívom is őket. – vigyorgott. – Szia! Azonnal gyertek Sebiék szobája elé! 2 perc múlva ott találkozunk!
- Ezzel tehát megvolnánk. – összegeztem a helyzetet.
2 perc múlva mindannyian a megbeszélt helyen voltunk és füleltünk befelé. Olyan zajok szűrődtek ki, mint „Ohh” és „Ahhhh”, úgyhogy a tervünk ugyanolyan gonoszan fog elsülni, mint a páciensek reggeli kis kommandója.
- Mit főztetek ki? – kérdezte Kimi csillogó szemmel, suttogva.
- Látjátok azokat a félig-meddig rejtett csöveket? – mutatott fel a plafonra Nando.
- Igen. – bólintottak.
- Ezek az oltóberendezés tagjai. Ha tűz üt ki valahol, automatikusan működésbe lép és oltani kezd… - magyarázta tovább a drágám.
- Viszont manuálisan is indítható és csupán egyetlen szobára is korlátozható. – vigyorogtam és immár ők is.
- Szóval lehűtitek kicsit a kedélyeket! – kuncogott fel halkan Kimi.
- Csak egy kicsit…. – mélázott el Nando.
- Ha már nekünk sem lehetett, nekik sem. – folytattam. – És nektek sem. – tettem hozzá egy ördögi vigyorral.
- Ajjaj. – nyögtek fel mindketten.
- Most ne ezen rágódjatok, mindjárt kezdődik a műsor! – szólott Fer. – 10..9..8..7…6…5…4…3…2…1…. ACTION! – erősen füleltünk befelé.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! – hallottuk a szobából. Megszakadtunk a röhögéstől.
|