Alig 5 perccel azután, hogy Bruno szinte rátörte az ajtót Sebastianra, ismét csengettek. A legnagyobb meglepetésére a nővére állt előtte.

-Hát te?- kérdezte a srác. Nem számított a nővérére.

-Hasonló okok miatt vagyok itt, mint ő.- mutatott a bátyámra.- Vagy legalábbis úgy gondolom.

-Hogy kerül ez hozzád?- kérdezte a srác, miközben kirohant a kocsimhoz.- Ez…

-A feleségedé, igen.- fejezte be a nővére.- Amúgy ő adta kölcsön.

-Voltál Adánál?- kérdezte egyszerre a két férfi.

-Igen, voltam, és nem tetszett, amit láttam.

-Én is ezt magyarázom.- mondta Bruno.

-Te nem magyaráztad valami sokat.- dörmögte mérgesen Seb. Ahogy Stephanie jobban megnézte öccsét, láthatta, hogy be van dagadva a szája.

-Megérdemelted.- jegyezte meg a lány és leült a kanapéra.- És Leah?

-Tegnap este elment.- huppant le az egyik fotelbe a srác és kissé elszomorodott.

-Csak azt ne mond, hogy miatta szomorkodsz. Csak mert nem érdemli meg. Tönkretette a házasságod.

-Stephanie, ezt te nem érted. Ő nem tehet semmiről. Én szúrtam el, de nagyon.- mondta a srác és elkezdett magyarázni. Míg ők hallgatták a kiselőadást, engem meglátogatott Pete, aki kijelentette, hogy úgy nézek ki, mint egy drogos, anorexiás k**va. Abban igaza volt, hogy leadtam gyorsan-frissen 5 kilót, ami nagyon meglátszott, nem beszélve a bedagadt szemeimről. Majd nem sokkal később ismét csengettek. Nagyobb volt a forgalmam, mint az év összes többi napján együttvéve. Jane ment ajtót nyitni.

-Hogy mered idetolni a képed?- kérdezte fennhangon a látogatómtól.- Nem volt elég, hogy tönkretetted a házasságát, még ide is jössz?

-Mit akarsz még, Leah?- léptem oda barátnőm mellé.

-Elmondani mindent.- nézett rám.

-5 perc.- mondta és bementem a nappaliba. Ő is bejött és leült, majd belekezdett.

-Tudod, hülye voltam, mikor egyáltalán eszembe jutott, hogy Seb érez valamit irántam. Szeret, azt tudom, de ez a szeretet pusztán baráti. És most azért vagyok itt, hogy helyrehozzam, amit elrontottam. Mert láttam, hogy milyen rosszul érzi magát és nem akarom, hogy miattam ne legyen boldog.

-Nem értelek.- mondtam halkan, miközben hagytam, hogy Jane átöleljen. Olyan volt, mint egy anya, aki védi a lányát mindentől és ez nagyon sokat jelentett.

-Gondolom, azt tudod, hogy néha egy-egy emailt írunk egymásnak Sebastiannal.- kezdte a lány. Csak bólintottam.- Sokszor eszembe jutott, hogy személyesen is meg kellene látogatnom, de végül mindig oda lyukadtam ki, hogy jobb, ha nem zavarom. Az isztambuli futam előtt felkeresett két férfi és én hagytam nekik, hogy bogarat ültessenek a fülembe. Hagytam, hogy elhitessék velem, hogy Sebastian nem szerelemből nősült. Hagytam magamnak, hogy a remény ismét belopózzon a szívembe. És mikor megláttam, még inkább azt akartam, hogy az enyém legyen. Próbáltam neki megmutatni a nőt, aki lettem, mióta nem találkoztunk. Azt akartam, hogy tudja, hogy én mindig ott leszek vele, ha kellenék neki. És ezt ő értette is, csak nem úgy, ahogy én akartam. Ő úgy számít rám, mint egy barátra. Mintha a húga lennék. Azt hiszem, ezt mindig tudtam, de csak most tudatosult bennem igazán. Akkor, mikor rólad beszélt. Láttam a szemében a szerelmet és a fájdalmat. Addig faggattam, amíg elmondta, hogy nem szólt rólam, hogy nem vett figyelembe és hogy tudja, hogy annyira félreérthető volt a dolog velem, hogy jogosan adtad vissza neki az ékszereket. Pedig ezt rosszul gondolta. Én voltam, akinek nem kellett volna felkeresni őt. Nem kellett volna beleavatkoznom az életébe. Tudom, hogy nagyot hibáztam és ezt sajnálom.- törölte meg a szemét. A könnyei őszinték voltak.

-Ki volt az a két férfi?- kérdezte Jane. Ő hamarabb meg tudott szólalni, mint én.

-Csak azt mondták, hogy a Seb feleségének a rokonai. De az fiatalabbnak, ha jól emlékszem, Uve volt a neve.

-Apa.- suttogtam és akkor megértettem mindent. Így már összeállt a kép és tudtam, hogy pontosan úgy cselekedtem, ahogy ő akarta.

-Meg tudod bocsátani, amit tettem?- kérdezte Leah.

-Talán meglepő, de megértem, hogy miért tetted. És olyan emberek vettek rá, akiket nem lehet egykönnyen kicselezni. Úgyhogy igen, meg tudok bocsátani. És köszönöm, hogy elmondtad mindezt nekem.

-Még annyit, hogy Seb nem tud erről. Hagytam neki egy levelet a hálójában, de nem tudom, hogy mikor találja meg.

-Köszönöm, még egyszer!- mondtam a lánynak és kikísértem. Mikor becsuktam az ajtót, éreztem, hogy ismét van értelme az életemnek és tudtam, hogy a házasságom még menthető.