Mire észbe kaptam már Sebi szüleinél voltunk a német nagydíj előtt. Büszke voltam magamra mert már tudtam annyira a nyelvet, hogy megértsem amit beszélnek. Kicsit gyors volt és kellet másodperc mire feldolgoztam az infót, de megértettem és Sebinek dagadt a melle, hogy ennyi idő alatt megtanított németül.

- Szólj ha bármiben segíteni kell kicsikém. – mosolygott rám az anyukája miközben krumplit pucoltunk az ebédhez.

- Rendben, köszönöm. – mosolyogtam. – De még konkrét ötletünk sincs hol legyen. Csak az időpont van meg.

- A szülőhazádban szeretnéd megtartani, Sebastian azt mondta. – nézett rám kérdőn.

- Igen, de ha Sebi úgy szeretné lehetne itt is. – mosolyogtam rá. Nm akartam akaratosnak tűnni azzal, hogy csak is ott lehet.

- Nekem mindegy, csak már tartsunk ott. – szólalt meg Sebi az ajtónak dőlve. – Főleg a nászútnál tarthatnánk már. -  somolygott.

- Na de Sebastian! -  akadt ki az anyukája amin elvigyorodott. – Tünés innen, ha csak a hálószobára tudsz gondolni.

- Nem kell ahhoz hálószoba. – nevetett majd ki is spurizott mert az anyukája oda dobta az éppen kezében tartott krumplit.

- Bocsásd meg a fiamnak. – sóhajtott. – Én nem erre neveltem.

- Semmi baj. – nevettem ahogy megpróbáltam Sebit elképzelni perverz és szexista beszólások nélkül. – Én így szeretem.

- Pedig amikor pici volt egy igazi úriember volt. – révedt el a tekintete. – Nem lehetett kiszedni abból a nyavalyás gokartból. Nagyon rossz gyerek volt de a szíve a helyén volt.

- Most is ilyen. – nevetettem. – Rossz mint a bűn. De ha kell úriember és hatalmas szíve van. – mosolyogtam rá. – Remek nevelést kapott. Az agybajra pedig nincs gyógyszer. – nevettem.

- Hát arra nincs. – nevetett ő is. – Sebastian Vettel ne hallgatózz! Menj segíts apádnak. Vegyél példát Fabianról! – mondta emeltebb hangon az anyukája.

- De honnan tudtad? – jelent meg az ajtóba Basi.

- Az anyád vagyok. – mosolyogott. – Menj és segíts kint.

- Jól van megyek már. – morgott amin nevetnem kellett.

- Honnan tudtad? – kérdeztem nevetve.

- Láttam az ablak üvegbe. – nevetett.

Gyorsan eltelt az a pár nap amit ott töltöttünk és indulnunk kellet szerdán a pályára mert Sebivel sokan szerettek volna interjút csinálni és rendezvényekre kellet mennie. Így megint a tavalyi játék volt, hogy későn ért vissza és jóval korábban kelt. Szerencsére Báró itt volt velem, így nem unatkoztam és az esküvőt is elkezdtem szervezni. Meghívók, étlap… Szombatra már a hajam téptem a sok szervezéstől, hiszen mindent egyedül csináltam egyenlőre, mert Sebit csak esténként láttam amikor vissza esett a hotelba aludni. De nem tettem szóvá, csak oda bújtam hozzá minden este és addig simogattam az arcát amíg el nem aludt. Reggel pedig én is keltem korán és mire kelt addigra már hozták fel a reggelit. Így próbáltam megoldani, hogy legalább reggelizni együtt reggelizünk. Szombaton nagyon nyúzottan ért vissza, hiszen volt egy szabadedzés és az időmérő amit nagy nehezen de ő nyert meg.

- Fordulj hasra. – mondtam neki amikor ruhástól bedőlt az ágyba. Nem kérdezett semmit csak átfordult a hasára. Lehúztam róla a pólóját majd ráültem a fenekére és elkezdtem masszírozni a hátát.

- Te egy angyal vagy. – sóhajtotta. – Ha ennyire jól masszírozol eddig miért nem masszíroztál meg? 

- Mert vannak erre szakosodott emberek körülöttünk . – adtam egy puszit a vállára. Fél óráig masszíroztam a hátát amikor meghallottam, hogy egyenletesebben veszi a levegőt. Adtam egy puszit az arcára és fáradtan mellé dőltem. Fáradt voltam nagyon fájt a bokám már az első szabadedzés óta, de nem szóltam senkinek mert nem állhatnék rajtoz. Báró felugrott mellénk és oda bújt hozzám. Nekinyomta a hideg orrát a sajgó bokámhoz.

- Köszönöm. – suttogtam neki és megsimiztem.

Reggel megint előbb keltem, de amikor felakartam kelni az ágyból megkellet kapaszkodnom mert nem bírtam rálépni a jobb lábamra. Összeszorítottam a szám és lábra álltam, muszáj volt mert a jobb lábammal nyomom a féket mit elég nehéz rendesen nyomni.

- Báró, segíts. – egyből oda ugrott mellém és rátámaszkodva kitudtam menni a telefonhoz. Rendeltem reggelit majd leültem a zuhanyzó fülbe aljára és folyattam magamra a vizet.

- Napsugaram lassan gyere ki mert itt a reggeli és 20 perc múlva indulnom kell. – hallottam meg Sebi hangját ahogy bejött a fürdőbe. Gyorsan a falba kapaszkodva felálltam úgy kellet megoldanom, hogy ne lássa a lila színt felvett bokámat.

- Egy pillanat. – mondtam, hátha kimegy.

- Sajnálom, hogy neked kell most szervezni az esküvőt egyedül. Miért nem szólsz anyunak? – dőlt a falnak a zuhanyfülkével szemben. Nem jött be mert akkor nem bírna magával. Hálát adtam az égnek most az egyszer  ezért a hülye ötletemért.

- Azért mert akkor anya kirekesztve érezné magát. Majd jövő héten nekik is elmondjuk személyesen, utána majd kérni fogom a segítségüket. – mondtam.

- Akkor miért nem kéred meg a Vikit? – faggatózott még mindig.

- Mert Kimivel van. Nem fogom megzavarni. – sóhajtottam. – Drágám kimennél? Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne így kimennem innen. – próbálkoztam.

- Őőő jó. – ment ki. – Siess éhes vagyok.

- Rendben. – sóhajtottam megkönnyebbülten ahogy becsukódott mögötte az ajtó. Nem akartam, hogy ezen járjon az agya vagy aggódjon. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne rajtolhassak el mert most én vezettem a VB-t. Kisántikáltam nagy nehezen. Majd felvettem a hosszú gatyám bármennyire is meleg volt.

- Végre azt hittem soha nem érsz ki. – nevetett ahogy oda ültem mellé. Próbáltam egyenesen menni, de éppen az egyik újságjával volt elfoglalva.

- Jó étvágyat. – ezt is megúsztam. Megkajáltunk majd ő elindult a pályára. Én pedig előkerestem a telefonom.

- Szia Kevin, Virág vagyok. Felkeltettelek? – hívtam fel csapattársam. Most csak ő tud segíteni.

- Szia, nem már fent voltam. – mondta még picit álmos hangon.

- Át tudnál jönni ? Sebi már elment, és van egy kis gond. – mondtam.

- Persze. 5 perc és ott vagyok. – tette le. Nem sokra rá kopogtak.

- Gyere be. – kiabáltam ki. Kevin teljes harci öltözetben jött be. Ledobta a táskáját és oda ült mellém a kanapéra.

- Mi a gond? – nézett végig rajtam. Felhúztam a gatyám szárát és megmutattam a lila és picit zöldes feldagadt bokámat.

- Mit műveltél? - tátotta el a száját.

- Tegnap rosszul léptem ki a kocsiból szabadedzés alatt. Aztán az időmérő gondolom rátett egy lapáttal. – húztam el számat.

- Így nem állhatsz rajthoz. – mondta még mindig nagyokat pislogva. – Szerintem megvan repedve a csont vagy nagyon meghúztad.

- Igen, én is ezekre tippeltem, de rajthoz akarok állni. - mondtam ellenkezést nem tűrően.

- Sebastian tudja? – húzta el a száját.

- Ha tudná, szerinted itt hagy vagy nem lennék már a legelső kórházban? – néztem rá hülyén.

- Hát, de valószínű nekem is oda kéne vigyelek. De minimum szólni neki. – fonta karba a kezét.

- Ne! Segíts, kérlek. – néztem rá könyörgően. – Ha nem segítesz önszántadból tudod, hogy akkor durvább eszközökhöz nyúlok.

- Rendben, segítek. Mit fogok ezért kapni… - sóhajtott.

- Köszönöm. Maradj végig mellettem, és támogass, hogy ne kelljen teljes súllyal ránehezednem. – mondtam az ötletem.

- Mégis, hogy gondoltad? – döbbent meg.

- Csapat társak vagyunk tehát simán mehetünk mindenhova együtt. Beléd karolok. – rántottam meg a vállam.

-  Sebastian kifog nyírni ezért. – sóhajtott. – Rendben.

Egész jól ment az ötletem megvalósítása, senki nem vette észre, hogy fáj a lábam. De most jött a neheze a pilóta parádé. Kevinnel oda sétáltunk a váróba de Sebi nem volt ott. Elindultunk a kamionhoz még mindig sehol. Kezdtem érte aggódni amikor futva feltűnt. Gyorsan fellépett a kamionra elvette Felipétől a kulacsát majd oda jött hozzám. Én a bal lábamon álltam míg a jobbot óvatosan a kamion falának támasztottam.

- Szia Kicsim. – jött oda hozzám. Előszedtem a leghihetőbb műmosolyom.

- Mi a baj? – nézett végi rajtam gyanúsan. – Engem ezzel a mosollyal nem versz át. – a francba…

- Semmi baj nincs. – fordítottam el a fejem.

- Mond el. – fordította vissza a fejem, hogy a szemébe nézzek. Elvesztem a kék szemekbe.

- Fáj a bokám. Valószínű megrepedt vagy meghúzódott. – húztam be a nyakam és vártam a kiakadást.

- És nekem miért nem szóltál? – fonta karba a kezét.

- Mert volt más bajod is mint értem aggódni. – néztem volna le a cipőm orrára.

- Nézz a szemembe. – kaptam az ideges felszólítást. Ránéztem és a szemében aggódás és düh volt.

- Mikor sérültél meg? – kérdezte.

- Tegnap a szabadedzés után. – húztam el a számat.

- Úgy vezeteted végig az időmérőt? – kérdezte fa arccal,  de a szemében láttam, hogy forrong benne a düh de mellette nagyon aggódik.

- Igen. – húztam be a nyakam teljesen és próbáltam eltűnni a Red bullos pulcsimban.

- Te erről tudtál? – nézett Kevinre aki félve bólintott. – Nyugi rád nem haragszom, Virág nagyon jó meggyőző és makacs. – nézett vissza rám. – Amint vége a parádénak szólsz Christiannak. És ha meglátlak a rajtrácson én magam megyek oda szólni. Menj be a csapat orvoshoz. – mondtam komoly arccal. – Ellenvetés nincs. – tartotta fel a kezét amikor megakartam szólalni.

- De Sebastian…

- Nem, nincs de Sebastian. – mondta majd megölelt. – Féltelek. Te sem hagynád, hogy fájós bokával rajtoljak, főleg nem ha azzal a lábammal nyomom a féket. Gondold végig fordított esetben. -  adott egy puszit a fejemre. Belenéztem a szemeibe ahonnan eltűnt a düh és csak aggódás és szeretett volt benne.

- Rendben. Nem állok rajthoz. – adtam fel.

Parádé után bementem a dokihoz, aki bekötötte a lábam adott érzéstelenítőt és egy mankót. Elrepedt a boka csontom. Azt mondta, hogyha rajthoz álltam volna, akkor el is pattanhatott volna. Így mankóra támaszkodva kibicegtem a rajtrácshoz először Kevint vettem célba.

- Muszáj minél több pontot szerezned, hogy a csapat legyen a Konstruktőri VB. – mondtam neki. – Vezess ahogy eddig. Cont aki előled rajtol nehezen viseli a nyomást. Építs erre. – mosolyogtam. – Bocs, hogy a te nyakadba varom az egészet, főleg, hogy német vagy és gondolom ez is vállad nyomja. De ne félj a tömeg tőled egyenlőre nem követeli meg a legjobb helyet, az Sebi vállát nyomja. Ne izgulj jó pilóta vagy és mivel nem indulok ezért a 4. helyről indulsz. Figyelj Contra és próbálj meg nem lemaradni Felipétől. Sebit nem fogod tudni megfogni mert ezen a  pályán nála gyorsabb nincs. De próbáld meg. – nevettem majd megöleltem.

- Köszönöm. – mosolygott. Biccentettem majd oda sántikáltam Sebihez.

- Te meg nyerd ám meg. – böktem meg. – Nem rajtolok a bokszban leszek, vigyázz magadra! – adtam neki egy puszit.

- Nem lesz bajom. – ölelt meg. – Megnyerem. – nevetett. – Amennyi erőt adnak, simán menni fog. – nézett a közönség fele akik erre elkezdtek ordítozni. Elnevettem magam mert pontosan tudtam mire gondol. Vissza bicegtem a bokszba és oda ültem a korlátra Christian mögé.

- Szerinted menni fog Kevinnek? – kérdeztem elgondolkodva.

- Mivel azt éreztetted vele, hogy bízol benne ezért igen. – fordult felém. – Te tudod a legjobban mennyivel több erőt ad a hazai pálya és az ha bízik benned a tapasztaltabb csapattársad. – mosolygott. Felvettem a fülest és hallgattam Kevin rádióját. Érdekes verseny lesz mert aggódhatok két emberért és Kevin új mérnököt kapott akivel nem nagyon ért szót.

- Próbáld meg nem elszúrni a rajtot. – mondta a mérnöke a fülére. Ránéztem a pasira meglepve.

- Hogy lehet ilyet mondani egy pilótának rajt előtt? – kérdeztem megdöbbenve főnökömtől. Rám nézett elhúzott szájjal. – Beülhetek és oda? – mutattam a mérnökre.

- Biztos vagy benne? – nézett rám ismét.

- Igen, a szabályok engedik? – néztem a stratégára aki tudta fejből a szabályzatot.

- Nincs megtiltva, hogy egy pilóta váltsa fel a mérnököt. – vonta mega  vállát vigyorogva. Felkeltem és oda sántikáltam a mérnökhöz.

- Szevasz. Mehetsz innen. – néztem rá undorodva.

- Chris add át a helyed! – nézett oda szigorúan Christian. Felkelt a mérnök és levágta a fülest.

- Kevin kuplung, gáz, válás. Ne feledd el. – szóltam bele a mikrofonba ahogy feletettem a fejemre.

- Virág? – kérdezett vissza meglepve.

- Igen. Én leszek ezen a versenyen veled. – mondtam nevetve. Közben vissza értek már lassan a rajtrácshoz. – Minden üzemi hőfokon. Rajtold le őket! – bíztattam.

- Gyerünk, a ráfordítót vedd szélesebbre, és jobban tudsz kigyorsítani. Vidd ki nyugodtan a rázóig. – magyaráztam neki. Ezt most lestem el Sebitől, eddig én sem tudtam, hogy a rázón meglehet fogni.  Bízott bennem így követte az utasítást.

- Gyere be mellé jobbról és tudod zárni majd az ívet. – mondtam neki miközben a kezem tördeltem. Ismét követte az utasításomat.

- Ügyes vagy! Remek volt! 2. helyen vagy, Vettel 6 másodpercre előtted. – mondtam neki gyorsan a monitorra pillantva. – Körönként 2 másodpercet kéne neki adnod. – sóhajtottam. Az lehetetlen.

- Megtudom csinálni? Adj tippeket. – mondta. Elkezdtem figyelni Sebit, hol melyik részen fordul és hogy hányasban lehet.

- Jó, 4-es kanyarban fordulhatsz nagyobbal is és kijjebb. – mondtam neki, úgy, hogy azért mindenki ne értse. – A 6-osba pedig belső íven fordulj. – mondtam a saját tapasztalatom.

 - Hoztunk Vettelen 2 tizedet. – füllentettem mert igazából csak 1,6-ot. Valószínű rászólhattak Sebi fülére, hogy én ülök a mérnök helyén mert mutatott a TV és, hogy húzzon bele mert a következőben megfutotta a verseny leggyorsabb körét majd ment egy nagyon lassút.

- Mit csinálsz? – kérdeztem a monitortól ahol Sebit mutatták és azt, hogy hogyan vált és mikor nyomja a gázt vagy a féket. - Nem pörög ki a motor maxon. Mit művelsz? – gondolkoztam hangosan.

- Bill Vettelnek mi lehet a baja? – dőltem hátra ránézve a stratégára.

- Ahogy számoltuk semmi gondja nem lehet, a gumik nem kopnak drasztikusan és benzin gondja sem lehet. Friss motor van a kocsijában és a váltóban sem láttam gondot ahogy mutatták. – magyarázta. – Nem hiszem, hogy bármi gond lenne a kocsival. – Vissza néztem a képernyőre ahol még mindig őt mutatták és mögötte kezdett feltűnni Kevin.

- Látom a  Ferrarit! – újságolta boldogan. Hát persze!

- Milyen kis mocsadék vagy drága uracskám. – suttogtam fej rázva.

- Kevin Vettel játszani akar. Hagyja, hogy közelebb menj hozzá. Ne menj bele semmilyen kockázatos dologba! -  mondtam neki gyorsan. – Szinte lehetetlen megelőzni őt, főleg itt. Próbáld meg, de amint azt érzed, hogy a gumik kevésbé tapadnak maradj le és ne boruljon el az agyad! – magyaráztam neki.

- Miért tenne ilyet? Jóban vagyunk. – naívkodott.

- Az a pályán nem számít. Ezt felejtsd el. Itt verseny folyik. – szídtam le. – Vigyázz vele, szeret játszani. – vigyorogtam, hiszen velem is játszotta már ezt hasonlóan és már én is vele. De ezt Kevin nem fogja bírni.

- Kevin maradj le! A gumik nagyon kapnak a légáramlat miatt. – szóltam a fülére amikor már 3 kör óta próbálkozott.

- Nem! Megelőzöm. – makacskodott.

- Kevin maradj le! Kifogsz csúszni. – figyelmeztettem.

- Nem! – ahogy kimondta lecsúszott az ívről és a füvön fordult.

- Tarts távot. – mondtam. Végre ismét hallgatott rám. A maradék 2 kör gyorsan eltelt és Sebi lett az első Kevin pedig a második. Oda bicegtem a csapattal együtt a dobogókhoz.

- Látom mérnöknek sem vagy rossz. – jött oda Sebi. Levette a bukót és megcsókolt.

- Igyekszik az ember. – nevettem miközben Kevin is kiszállt a kocsiból. Oda jött hozzánk és megölelte Sebit.

- Remek verseny volt. – mondta neki Sebi. – Jó ellenfél voltál.

- Ne álltass, tudom, hogy direkt szívattál. – nevetett Kevin majd oda fordult hozzám és megölelt.

- Köszönöm! – mosolygott én csak bólintottam. Majd a két német elment átvenni a díjakat. Sebi végig engem nézett amin csak mosolyogni tudtam.