-         Ez… Ez most azt jelenti, hogy két babánk lesz? – nézett körbe a szobában Nando kissé még mindig értetlenül.

-         Szerintetek ennek mi van az agya helyén? – kérdezte Kimi Sebtől és Robtól.

-         Légüres tér… - vélte Kupica.

-         Vagy víz…. – tippelt Sebi.

-         Hülyék vagytok drágáim. Nando agya helyén nincs se levegő, se víz, se föld, ha valaki erre akart volna még tippelni. Ami őt átjárja az a tűz! – nyújtottam rájuk a nyelvem.

-         Ja, és osztódással szaporodik. – röhögött Kimi.

-         Egy szép napon még leütlek, drága. – figyelmeztettem a finnt. Ekkor Nano felpattant mellőlem és kivágtatott az ajtón. Se szó, se beszéd.

-         Azt hiszem kicsit zaklatott a férjed. – jegyezte meg Betti.

-         Ne menjen utána valamelyik srác? – kérdezte tőlem Szabus.

-         Szerintem nem kell… - gondolkodtam el a dolgon. – Hagyjuk egy kicsit egyedül, hagy dolgozza fel a hírt.

-         Nem is érdekel, hogy hova ment? – kérdezte az ajtón belépő Mark Webber.

-         Mark!! Szia! – örültem meg az ausztrál barátunknak. – Persze, hogy érdekel, de lehet, hogy jobbat tesz neki most a magány.

-         Mivel zaklattad fel ennyire? – érdeklődött Webbo.

-         A sorozatos rosszulléteinek okával. – somolygott Szabus.

-         Már megint elájultál? – forgatta a szemeit Mark.

-         Nem, most sikerült megúsznom. – nyújtottam rá a nyelvem. – Csak a határán voltam. – vigyorogtam rá.

-         Képzeld, ikreket várnak! – újságolta Sebastian teli szájjal vigyorogva.

-         Azta mindenit!!! GRATULÁLOK Kislány! – ölelt meg Mark. – Akkor Fer biztos nagyon örül!

-         Hááát.. ami azt illeti kicsit zaklatottnak tűnt és nem tudjuk hova ment. – világosította fel Szabus. – Kb 5 perce tudtuk meg és egyszercsak felpattant és elrohant.

-         Mint a szélvész. – bólogatott Bene.

-         Te sem láttad, merre tartott? – kérdezte Kimi.

-         Nem. -. Vakarta meg a fejét Mr. Webber. – Csak annyit láttam, hogy elsuhant mellettem, se nem látott, se nem hallott.  De szerintem nem kell aggódni miatta. – felém fordult. – És azt már tudni, hogy kisfiúk lesznek, kislányok, vagy esetleg 1-1?

-         Semmi ilyesmit még nem tudunk. – mosolyogtam rá. – Pedig elég kíváncsi vagyok.

-         Pár hét múlva már a nemüket is meg fogjuk tudni mondani. – mosolygott rám Dr Wang. – Most viszont engedelmükkel én távoznék. Annyit javasolnék még, hogy pihenjen sokat és figyeljen a rendszeres folyadékpótlásra.

-         Ne aggódjon doki, valaki mindig mellette lesz és vigyázz a kisasszonyra! – nyugtatta meg Kimi a doktor urat.

-         Mármint az asszonyra. – dörmögtem fáradtan. – Köszönöm szépen a segítségét! – mosolyogtam a dokira, aki csak visszamosolygott és már távozott is.

-         Biztos ne menjünk utána? – kérdezte tőlem Sebi.

-         Nem, nem k… - a látvány, ami az ajtón óvakodott befelé, belém folytotta a szót.

Szép sorjában egy-egy hatalmas –darabonként kb. 1,5 méter magas - Micimackó plüssfigura érkezett be a szobába majd vagy 200 szál vörös rózsa, egy akkora csokorba rendezve, ami Fernandot teljesen eltakarta. Végre valahára nagy szuszogva letette a csokrot és odajött hozzám.

-         Tudom, hogy mondtam már, de SZERETLEK. Te vagy az életem. – csókolt meg szenvedélyesen, majd felkapott és megpörgetett párszor a tengelyem körül. Persze vigyázott rám, de nevetett is, sírt is a boldogságtól. A többiek meg kiröhögték.

-         Szerintem az agyára ment a szerelem. – súgta Sebi Kiminek.

-         Szerintem is. – súgta válaszul a finn. Bettitől és Szabustól kaptak 1-1 csúnya pillantást.

-         Nyugi – súgta a fülembe Nando, hogy ne húzzam fel magam a két lököttön.- az összes tüske, ami a rózsákon volt, már Kimiék ágyában pihennek. – felkuncogtam.

-         Azt hiszem, itt ránk már nincs szükség. – ismerte fel a helyzetet Rob. – Menjünk, hagyjuk magukra őket. – mondta és kiterelte a népet a szobából.

Visszatelepedtünk az ágyra és feküdtünk egymás karjában. Fer simogatta a pocimat és spanyolul sugdosott kedves szavakat a fülembe. Hogy mit, az maradjon titok.

Másnap reggel mi voltunk az utolsók, akik lementünk reggelizni. A többiek már nagyban falatozgattak, csak egy pár volt az, akinek nem volt teljes a lelki nyugalma. Bizony, a finn-magyar párosítás. Morcos és hát a tüskéknek megfelelően karcos tekintetekkel fogadtak minket.

-         Ezt azért nem gondoltam volna rólad! – fenyegette meg Kimi Fert a villájával – amin egy darab virsli volt. – Tiszta karcolás a testünk.

-         Talán mondta valaki, hogy meztelenül kell az ágyba feküdni? – kérdezte őket Nano ártatlan szemekkel pislogva.

-         Van egy krémem, ami gyorsan begyógyitja a karcolásokat és meg sem érzitek a dolgot. – ajánlottam fel békülékenyen. – Ha gondoljátok odaadom, kettőtöknek is elég lesz, bár ahhoz, hogy hatásos legyen, tetőtől talpig be kell magatokat kenni vele.

-         Az az a krém, amit akkor használtál, mikor beleestél a bogáncsbokorba? – kuncogott fel az emlék hatására a Mély Torok.

-         Aha. Azóta mindig magamnál tartok belőle egy tégellyel. – mosolyogtam rá. Majd kibányásztam a táskámból a kérdéses darabot és átadtam nekik.

-         Köszönjük, az életünket mented meg vele! – hálálkodott a finn pilóta, majd fogta a párját és felvonultak a lakosztályukba. Mikor már hallótávolságon kívül voltak felnevettem. Sebiék, Rob és Mark is csatlakozott hozzám, meg persze Fernando is.

-         Azért őket kevésbé szívattátok meg, mint minket! – mutatott rá a lényegre Szabus.

-         Várd ki a végét. – vigyorogtam.

-         Az a krém…. – mélázott el Rob. – Nem egyszerű krém volt ugye?

-         Nem hát. – nevettem. – A legjobb foltokat hagyó önbarnító krém, egy kis viszketőporral elkeverve. – kitört a röhögés.