Gyanús volt, hogy Kimiék még késő délután sem kerültek elő. Azt hiszem a legjobb az lesz, ha Ferrel keresünk egy biztos zugot, mert szerintem semmi nem ment meg Kimi haragjától. Na meg a Sötét Lyuk is ha beindul… Rossz belegondolni is, mi vár ránk. :D

Mivel az izgalmak eléggé kifárasztottak, elég korán ágyba bújtunk Nandoval. Jó volt a mellkasán pihenni, az az egyik kedvenc helyem.

-         Fer, anyukádéknak mikor akarod elmondani, hogy dupla öröm ér minket? – kérdeztem tőle mosolyogva.

-         MOST! – kiáltott fel. – El is felejtettem, de hát…

-         Kicsit megzavarodtál, az tuti. – nevettem rá, majd nyomtam egy puszit a feje búbjára. Elővette a mobilját és felhívta az apukáját.

-         Szijja Apa! – köszönt az „öregnek”. – Kihangosítalak, oksi? Noncsi van itt mellettem. Hogy vagytok? Kicsikkel minden rendben?

-         Persze, elvagyunk, mint a befőtt. – vigyorgott Jose Luis a telefonba. – Nagyon aranyosak a törpék, ma voltunk a tengerparton. Fürödtünk egy nagyot, most éppen a sót vakarják le magukról a fürdőben. – nevetett fel.

-         Sok vizet nyeltek? – kérdeztem kajánul. Balika még nem nagyon tudod úszni, ezt úgy kompenzálja, hogy Bencust is megpróbálja minél többször a víz alatt tudni. XD

-         Jaja, nem csodálom, hogy nagyon szomjasak. – kuncogott még mindig J.L. – És ti hogy vagytok? Milyen Szingapúr?

-         Szingapúr csodás, csak nagy a nyüzsi. – adtam egy elég kétes választ. A válasz egy hatalmas nevetés volt.

-         Egyébként Noncsi megint rosszul lett ma. – kezdett bele a mondókájába Fer.

-         EGYÉBKÉNT???? – horkant fel az apósom. – FERNANDO! A feleségedről van szó!!! Mi az, hogy egyébként?? Mondd csak, egyáltalán nem foglalkozol vele? Legalább orvoshoz elvitted? Most igazán nagyot csalódtam benned fiam! Nem hittem volna, hogy ilyen felelőtlen vagy! Nem is tudom, hogy az a kislány mit szeret rajtad! –  hadarta el egy szuszra Jose Luis. Na, most már legalább tudjuk, hogy Fer honnan örökölte a szenvedélyes beszédek iránti rajongását.

-         Akasztják a hóhért. – dörmögtem az orrom alatt vigyorogva. Fer elértette, hogy mire gondolok, ő is elmosolyodott, majd magyarázkodni kezdett.

-         Apa, nyugi, azonnal visszajöttünk a szállodába és hívtunk orvost. Nem ájult el szerencsére, bár közel járt hozzá.

-         Ohh… - fújta ki a levegőt az idősebbik spanyol. – És megtudtátok, hogy miért vagy ilyen gyakran rosszul?

-         Igen. – vigyorogtam, mint a tejbetök. /egyébként mi az a tejbetök???/

-         Ne kínozzatok légy szíves! – csattant fel az öreg.

-         Apa, szerintem ülj le. – kérte Nano.

-         Oké. Leültem. Felkészültem a legrosszabbra.

-         Azt azért nem kell.. – próbáltam nyugtatgatni.

-         Végigmondhatnánk? – érdeklődött életem párja kedvesen. Amikor Jose Luis elhallgatott, megköszörülte a torkát és ünnepélyesen közölte. – Apa, ikreket várunk.

-         MICSODAAAA??? – üvöltött fel a nagypapa-jelölt. Lelki szemeimmel láttam, ahogy a cserepek potyognak a tetőről…. – Ez hihetetlen!!! GRATULÁLOK!!! Nagyon örülök nektek!! ÁÁÁÁÁ, ikreitek lesznek, ez…ez…. Azt hiszem nem tudok mit mondani! – még egy darabig beszélgettünk, hallgattuk Jose Luis lelkendezését, majd amikor Ana Maria és a törpék is csatlakoztak hozzá, velük is megosztottuk a hírt. Mindannyian nagyon örültek neki, bár a törpék kicsit megilletődtek.

-         Szerinted a kicsik elszomorodtak? – kérdezte kicsit később Fernando.

-         Háááát… Lehet… - méláztam el. – Bár szerintem inkább az foglalkoztatja őket, hogy most, ha itt lesznek a kicsinyeink, velük már nem fogok annyit foglalkozni, mint eddig. Hogy magukra hagyom őket, mert kevesebb időm lesz rájuk. Szerintem ettől félnek.

-         De emiatt nem kell aggódniuk. – simított végig az arcomon Nando.

-         Miért? Ettől én is félek egy kicsit. Nem akarom, hogy teljesen anyámra maradjanak, mert megkeseríti a gyerekkorukat. És a babák mellett én sem fogok tudni annyit utazni hozzájuk, mint szeretnék…. – komolyodtam és szomorodtam el én is.

-         Mondtam már, emiatt nem kell aggódnotok. – ölelt magához Nanditho.

-         Szerintem viszont igen. – hajtottam le a buksim.

-         Hidd már el, hogy nem!! – nevetett rám Nano. Meglepett tekintettel néztem rá.

-         Mit főztél ki? Miben mesterkedsz? – kérdeztem tőle félősen.

-         Tudod, mielőtt anyádat elküldtem, volt vele egy kis megbeszélnivalóm. Megmondtam neki kerek perec /ez is, a perec nem is kerek :P/, hogy nem tartom jó anyának, és mindent megteszek annak érdekében, hogy a tesóidat mi neveljük tovább. – leesett állal hallgattam végig. A számra tette az egyik ujját és kérte, hogy most kivételesen én hallgassam végig őt. – Meglepetésemre egyből bele is ment, így novemberben a törpék már velünk fognak lakni Svájcban, vagy ahol éppen leszünk. És hivatalosan is mi leszünk a gondviselőik, később pedig örökbe is fogadhatjuk őket.

-         Te ezt tényleg megtennéd értem?

-         Igen. Érted is. De főleg Bencus és Balázs miatt. Nagyon megszerettem őket én is! A szívemhez nőttek és nekem is hiányoznak, ha nincsenek velünk. Tudod, - vont magához újra. – mindig is nagy családot szerettem volna és úgy látszik ez most megvalósul. Azt pedig én sem tudnám elviselni, ha olyan gyerekkoruk lenne, mint amilyen neked volt. Te egy kivételesen erős ember vagy Chiquitita, de szerintem ők sajnos még nem ilyen erősek lelkileg. Mi viszont biztosítani tudjuk számukra a boldog gyerekkort és így ők is olyan talpraesett, és remek felnőttek lesznek, mint te.

-         Fer, ezt jól meggondoltad? – kérdeztem tőle, mert nem tudtam hinni a fülemnek. – 4 gyerekkel nem lesz egyszerű az életünk… Bár kétségkívül izgalmas…

-         Igen, Kicsim, jól meggondoltam. – magyarázta türelmesen. – Nem kötelességből teszem, hanem mert így tartom helyesnek, mielőtt ezen kezdenél aggódni. – azt hiszem túl jól ismert, mert mosolygott. – És nem leszünk magunkra hagyva, mert ott lesznek segítségnek a szüleim, Lore-ék és hát a keresztszülőket se hagyjuk figyelmen kívül. – erre felhorkantam, Fer pedig felnevetett. – És én is mindenben segíteni fogok Neked. Kétségkívül nagy változás elé néz az életünk, de érzem, hogy csupa-csupa jó dolog fog történni velünk! – erre nem tudtam mit mondani, inkább megcsókoltam a szerelmemet.

Viszont hirtelen elsötétült minden. Kint is már lement a nap, úgyhogy az orrunkig sem láttunk a fényhiánytól. Se a lámpák, se a tv-k, se más műszaki berendezések nem működtek. Teljesen elment az áram. Nanoval megfogtuk egymás kezét.

-         Kimiék akcióba lendültek. – jegyeztem meg, mire ő felnevetett. Tudtuk, hogy kétségkívül izgalmas este elé nézünk. :D