A szobánkban kezdtem el ébredezni. Nem is tudom mit mondjak, nem voltam a legjobb hangulatban. Egy beszélgetésre lettem figyelmes, így fülelni kezdtem. Kicsit kukucskáltam is.

-         Dehogy feküdtem le vele! – suttogott ingerülten Fer.

-         Már bocsi, hogy megkérdeztük! – csattant fel Sebi is, de halkan. Gondolom még azt hitték, hogy nem vagyok magamnál. – Te a mi helyünkben mégis mi a f@szt hittél volna?? – hoppá Sebi Baby káromkodik.

-         Oké-oké. – temette a tenyerébe az arcát Nano. – De higgyétek el, olyan ideges voltam, nem is tudtam a szexre gondolni! Csak Noncsira!

-         Jah, azt képzelem! – jegyezte meg epésen Szabus. – Ugye tudod, hogy igaza volt mindenben, amit a fejedhez vágott??

-         Igen. Tudom. – motyogta. – Életemben nem fogom ezt megbocsátani magamnak.

-         Mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy elég sokat itattunk. – mormogta Kimi bűnbánóan.

-         A FRANCOKAT! – csattantam fel. Mindenki felugrott a helyéről, még én is kipattantam az ágyból. – Reggel már teljesen józan volt!! – lehúztam az ujjamról a gyűrűt és hozzávágtam Ferhez. Teljesen lesápadt. Odavágtattam a ruháimhoz és elkezdtem bedobálni őket a bőröndömbe.

-         Most hova mész? – kiáltott fel Fernando kétségbeesetten.

-         Haza! – prüszköltem.

-         De nem lehetsz egyedül! Valakinek mindig kell veled lennie, az orvos is megmondta! Kérlek, gyere velünk Japánba! Vagy én hagy menjek veled! – kérlelt, majdhogynem könyörgött.

-         NEM MEGYEK! És hagyjál békén!! Ne gyere velem sehova! Ha a babák miatt aggódsz, majd hívok pár chippandale fiút, így nem leszek egyedül! – bántani akartam minden szavammal. Ahogy elnéztem ez sikerült is, mert az arca megrándult és könnyek kezdtek potyogni a szeméből. Örültem neki, mégis… Nekem is fájt ez az egész helyzet. Nagyon, nagyon dühös voltam rá!!

-         Inkább majd én veled tartok… - jelentkezett Szabus egyből. Biccentettem neki beleegyezésül.

-         És én is. – tette hozzá Bene bűnbánó fejjel.

-         Köszi, de nem kell. – válaszoltam neki jegesen, mire teljesen magába zuhant. Közben Szabus elsietett a holmijaiért, én is már majdnem végeztem.

-         Otthon leszel még, amikor hazamegyek? – kérdezte Fer sírva hozzám lépve.

-         Még nem tudom. – fordítottam neki hátat. Tényleg nem tudtam.

-         Deee….

-         Nincs semmi de, Fernando. Annak nagyon örülök, hogy nem feküdtél le Jennivel, de attól még kurvára megbántottál. Csalódtam benned. Át kell gondolnom a dolgokat. – elég kemény voltam vele, de szerintem így lesz a legjobb.

-         Értem. Azért majd kereshetlek? Kérlek! – nézett rám kiskutyaszemekkel, most már tényleg könyörgött. – Tudom, hogy egy idióta barom voltam, de szeretlek!

-         Majd kereshetsz. – Szabus éppen ebben a pillanatban érkezett meg.

-         Indulhatunk? – kérdezte harsányan.

-         Persze. – emeltem meg a bőröndöket. Kimi kivette a kezemből.

-         Ezeket majd én viszem. – ajánlotta fel.

-         Mi pedig elkísérünk titeket. – mondta Sebi magára és Robra mutatva.

-         Menjetek a gépemmel! – kérte Fer.

-         Kösz, de nem kell. – mondtam neki hidegen.

-         Azért az enyémet elfogadod? – kérdezte Kimi.

-         Igen. – mosolyogtam rá egy pillanatra. Ezzel kimasíroztunk a szobából, a szállodából és Szingapúrból.

A gépen nem tudtam aludni, csak a történteket ismételgettem a fejemben. Újra és újra lejátszottam magamban a dolgokat. Egy érzelmi kavalkád volt bennem. Egyrészről iszonyatosan mérges voltam Fernandora, amiért tényleg egy ócska kis ringyónak első hallásra elhitt mindent. Az sem volt enyhítő körülmény, hogy a Raikkönnenek és a maradék finnek leitatták. Reggelre már akkor is szín józan volt. Láttam a szemében.

Másrészről, nagyon sajnáltam. Tudtam, hogy ez a megcsalós dolog neki érzékeny pontja, hiszen volt pár ilyen esete Raquellel és ezzel a Jennivel is. De én tényleg mindenemet neki adtam, azt hittem, hogy ez elég lesz. Úgy látszik tévedtem. Benne ezek a sérelmek még mindig élnek, de egyáltalán nem tartom fairnek, hogy mindezt rajtam vezeti le. Enyhe kárpótlás csak, hogy nem feküdt le azzal a kis ribivel.

Harmadrészről pedig… Nagyon szerettem. Még mindig ő életem szerelme. Már most hiányzik, most, hogy nincs mellettem… Szóval leírhatatlan, hogy milyen rossz ez az érzés. Szeretném, ha újra átölelne és a karjaiban tartana, ha a fülembe súgná újra, hogy minden rendben lesz, hogy szeret… Hiányzik. Nagyon.