Mintha órák óta bolyongtunk volna a romos utcákon, mikor teljesen ránk sötétedett. Szükségünk volt a pihenőre mivel az állandó figyelem kivette az emberből az energiát.

Pier és Chidori előre mentek egy alkalmas helyet keresni az éjszakázáshoz.

Elmerengve ülte az egyik ledőlt fal árnyékában. A múltra és a régi időkre gondoltam. Nem akartam elhinni, hogy egyszer már az is boldogsággal tölt el, ha egy romhalmaz védelmében éjszakázhatok, kiborg mentesen. Can-t és Blaise-t figyeltem. Valakiről nagyon elmélyülten beszélgettek. Annyira belemerültek, hogy hiába szóltam rájuk. Blaise is csak akkor eszmélt, mikor a vállára tettem a kezem. Éreztem, hogy összerezzen az érintésemre. Kérdőn néztünk egymásra.

-         Induljunk!- kértem halkan miközben igyekeztem Can tekintetét elkerülni.

Chidori még a látómezőmben volt, így elindultam a lány után. A szinte már „szokásos” irodaépület bizonyult most is jó választásnak.

Az emelet egyik épen maradt részébe mentünk és táboroztunk le. Tüzet persze nem lehetett gyújtani, mert a hő képe rögtön elárult volna minket. Nehéz volt így élni és harcolni egy olyan lénnyel szemben, ami gyorsabb és tökéletesebb volt nálunk. Akkor mégis hogy lehetett legyőzni őket? Kiszámíthatóak voltak. Tudtuk, hogy mindig logikusan fognak dönteni, nekik nem voltak megérzéseik és érzelmeik.

Szóval az egyedüli melegedési lehetőségünk az volt, ha minél közelebb húzódunk egymáshoz. Mivel a sok cucc csak hátráltatott volna minket a harcokban, így hálózsákunk se volt. Én vállaltam az első őrséget. Miután megettük a hideg konzerveket kerestem egy helyet az emeleten, ahonnan jó rálátás nyílt a környékre.

Lehasaltam a géppuska állvány mellé. Sisakom a fejembe húztam, Kézi pisztolyom pedig a bal kezem alá tettem. Lassan és egyenletesen vettem a levegőt. Nehezen telt így az idő és minden ébren töltött percért meg kellett küzdenem, de nem bántam. A nagy csöndben hallottam a többiek egyenletes szuszogását, és ez megnyugvással töltött el. Ahogy erre gondoltam egyből rossz érzésem támadt. Lassan hátrébb kúsztam és a földön fekve maradtam. Ekkor pillantottam meg az ezüstös csillogást az utca túloldalán, ami kb. szemmagasságban volt. Még levegőt se mertem venni. Mozdulatlanul feküdtem a földön, kezem egyre szorosabban fogta a pisztoly markolatát. A többiekre gondoltam, akik egyelőre semmit nem sejtettek a lehetséges veszélyről. Reméltem, hogy a szemközti házban járőröző kiborgnak nem jut eszébe illetve nem kap utasítást arra, hogy erre az oldalra is átnézzen. Mikor már egy ideje nem észleltem mozgást visszakúsztam a többiekhez. Pierhez siettem, mikor már a fal takarásában voltam. Megráztam a vállát, mire ő rögtön kinyitotta a szemét és felült. Szerencsés volt, hogy ilyen gyorsan éber tudott lenni. Kérdőn nézett rám.

-         Kiborg a túlsó házban.- magyaráztam.

Megbeszéltük, hogy egy ideig ketten őrködünk, és ha egy órán belül nem történik semmi, én aludni megyek ő pedig folytatja az őrködést.

Szerencsére többet nem észleltük a kiborgot, így én is a többiek mellé feküdtem. Még egy ideig rágódtam ezen a kiborg dolgon, aztán elnyomott az álom.

Annyira ki voltam merülve, hogy arra eszméltem, hogy valaki óvatosan megrázza a vállam. Álmos szemekkel néztem Blaise-re.

-         Jó reggelt hétalvó!- köszöntött.

Én kicsit értetlenül néztem rá. Szó nélkül felültem és körbenéztem. Csak Cant és Chidorit láttam.

-         Hol van Pier?

-         Valami gyanúsat látott a túloldalon, ezért elment megnézni.- magyarázta Blaise olyan hangnemben, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna.

-         Egyedül?- kérdeztem csodálkozva.

-         Nem akart feleslegesen kockáztatni.- magyarázta Blaise.

-         Utána megyek.- kaptam fel a fegyverem és már készültem felkelni, mikor Blaise megállított.

-         Megyek veled.- jelentette ki határozottan.

-         Nem! Neked itt kell maradnod!- ellenkeztem.

-         De nem mehetsz egyedül!

-         De igen! Én vagyok a parancsnok.- érveltem.

-         De veszélyes!- Blaise szemében aggodalmat láttam.

-         Akkor Pier mért mehetett egyedül?- szegeztem neki a kérdést.

Nem állt módjában válaszolni, mert Pier szinte bevetődött az ajtónyíláson.

Egyből hasra vágtam magam miközben magam elé tartottam a géppisztolyt. Blaise is így tett. Pár pillanat múlva megjelent az ajtóban az ismerős fémtest. Szinte egyszerre nyitottunk tüzet. Addig lőttük, míg szemében ki nem aludt a piros fény.

Tekintetemmel megkerestem Piert. Nyugalomra intett.

Chidorit és Can-t nem láttam. Csak remélni tudtam, hogy sikerült időben fedezéket találni maguknak. Aztán Blaise-zel is találkozott a tekintetünk. Pár lépésre tőlem hasalt egy betontömb mögött. Intett, hogy kússzak az ő fedezékébe, ugyanis nekem nem maradt fedezékem és csak a szerencsén múlt, hogy a plazma sehol sem talált el. Gyors pillantást vetettem Pierre, aki bólintott, hogy egyet ért Blaise-zel. villámgyorsan a srác mellett teremtem.

Ekkor bukkant fel a második kiborg az ajtóban. Mielőtt célba tudtam volna venni éles fény villant. Lassan kapcsoltam, hogy Chidori fénygránátja lehet az éles fény forrása. Aztán meghallottam az AK-k hangját. Közelebb húzódtam Blaise-hez, miközben próbáltam eltalálni merre lehet a kiborg. A fénygránát jó szolgálatot tett, mert rövid időre megzavarta a gép érzékelőit. Hallottam a plazma szisszenését, ahogy elsüvít a fejem mellett. Pillanatokra már azt hittem, hogy itt a vég. Majd hírtelen csönd támadt.

Ismerős hangot hallottam. Pier szólított fel, hogy fogjuk a cuccainkat és induljunk.