- Mi? – kérdeztük mindannyian egyszerre. Kimi odament szintén a motort megvizsgálni.

- Sebastian! Mindig miattad kerülünk ilyen helyzetekbe!

- Most mit csinálunk? – kérdezte Renata.

- Vagy itt éjszakázunk a hidegben. Errefele kevesen járnak. – kezdte Kimi.

- Vagy visszasétálunk gyalog. - fejezte be Fer.

- Ne már! Az még 8 km!

- Rami! Most meg várod, míg hátha valaki erre téved? Nyitott a furgon hátulja! Megfagyunk rajta!

- De, ha valaki visszagyalogol… bár. Az már messzebb van, igaz?

- Induljunk a hotelbe.

Renata és én egymásra néztünk. Már most elfáradtam. Mi Kimivel hátul kézen fogva sétáltunk. Előttünk sétált Renata és Fer szintén kézen fogva. A többiek elől sétáltak.

- Ááá, ez nem igaz! Hideg van! Fáradt vagyok! És éhes!

- Akkor máskor szerezz jobb kocsit!

- Jobb kocsit? Jó volt ez…

- Míg el nem romlott, igen. Addig jó volt!

- De nem tehetek róla! Bárki…

- Igen, bárkivel megeshet, de mindig veled, így velünk is.

Csak mosolyogtunk a fiúk vitáján. Kimi egy jó adag séta után megveregette Nando vállát, majd egy kis ösvény felé mutatott. Bólintott rá, majd a srácok mögül eltűntünk.

- Merre megyünk? – kérdeztem halkan.

- Itt, ha végig megyünk az ösvényen lerövidítünk nagyon sokat az útból. És, a lenti út is forgalmasabb.

- Ravaszak vagytok. – állapította meg Renata.

- A srácok csak hadd sétáljanak.

- Egyet értünk ebben.

Az út kicsit lejtett, én pedig megcsúsztam, így ráestem Renatara és a hóban kötöttünk ki.

- Bocsi. – nevettem.

- Ez csakis te lehetsz! Mindig elcsúszol, leesel, bénázol.

- Bocsi. Csúszós volt!

A fiúk csk nevettek, majd mentünk tovább. Egy autóúthoz értünk és jött is egy kocsi!

- Kérem! Hahó…

A kocsi megállt! Odamentünk hozzá. Egy kedves hölgy ült benne.

- Elnézést. A kocsink leállt, és a szállóig nagyon hosszú az út. Már úgy elfáradtunk. – vetették be a fiúk a most megsajnálsz minket nézést.

- Melyik szálló? – kérdezte mosolyogva a lány.

- Schwangauban van a hotel.

- Igazán? Én is oda igyekszem.

- Akkor, ha elvinnél minket, meghálálnánk!

- Üljetek be!

- Kösz!

Az úton sokat beszéltünk a lánnyal. Isabell a neve és kiderült, hogy ő is olasz, és festő! Nos, mint két festő, jól elbeszélgettünk. Ő most készül egy tájképre és ezért jött ide. A hóból, síelésből és a hegyek nyugalmából akar ihletet meríteni.

A hotelbe értünk. Mindenki lezuhanyozott, majd elmentünk vacsizni. Amikor indultunk volna fel, lépett be a kis csapat. Vigyorogva néztük, amint dideregve elindulnak felénk.