Nehezen fejeztük be a csókot. Sokáig játszottak egymással az ajkaink, hiszen régen nem találkoztak. Ebbe az egy csókba sűrítettük az elmúlt 4-5 nap minden érzését: a másik kínzó hiányát, dühöt, visszafojtott szenvedélyt, az egymás iránt érzett szerelmünket. Mégis, mindezek ellenére, Fer hihetetlenül gyengéd volt velem, éreztem, ahogy a könnyei végigcsorognak az arcán.

Egy végtelen lassú mozdulattal a pocakomra helyezte a tenyerét és simogatni kezdte. Üdvözölte a kicsinyeinket. Miután az ajkaink elváltak egymástól, a hasamhoz hajolt és puszilgatni kezdte. Beletúrtam a hajába, erre abbahagyta a puszi-osztogatást, és szorosan a hasamhoz tartotta a buksiját. Nem szólt semmit, csak mélyeket lélegzett. Lassan megnyugodott.

-          Meg sem érdemellek titeket. – sóhajtott fel.

-          Hát az biztos. – húztam mosolyogva az agyát.

-          Héééé. – pillantott fel rám hamiskás tekintettel. – Szemtelenkedik a hölgy? Erről nem volt szó.

-          Pedig a szemtelenség a „csomaghoz” jár. – nevettem rá, majd elkomolyodtam. – Hiányoztál. – csordult le egy könnycsepp az arcomon. Rajtam most jött ki a feszültség. – Többet ilyet nem csinálj. – erre belenézett a szemembe.

-          Nem fogok. Megígérem! – azzal letörölte a könnyeimet az ujjával. Hirtelen földöntúli mosoly tűnt fel az arcán. – Gondolkodtál már neveken?

-          Igen… - pirultam bele a kérdésbe. Magam sem értem miért.

-          Elpirultál. – nyugtázta ő is. – Miért?

-          Nem tudom. Csak úgy. – vontam vállat, majd mégis folytattam. – Vagyis… - egyre jobban elpirultam.

-          Hmm… Csak nem kiválasztottad a neveket? – nevetett fel. – Hallhatnám őket?

-          Öhm… - pirultam tovább. – Clara Sofia és Nora Angélica.  – ahogy láttam, megdöbbentettem a választásommal. – Nem tetszik? – kérdeztem megszeppenve.

-          Te teljesen spanyol neveket adnál a lányainknak? – úgy láttam meghatódott. Megnyugodtam. Bólintottam egy picit. – Csodálatos vagy! – csókolta meg a kezemet. – A nevek pedig… Clara Sofia Alonso és Nora Angélica Alonso… Tetszik! – vigyorgott rám teli szájjal. – Nagyon jól választottál drágám! – és mielőtt válaszolhattam volna, kivágódott az ajtó. A Kiskakas robbant be rajta. Teljesen ledöbbentem.

-          Hát te meg mit keresel itt? – kérdeztem tőle meglepetten.

-          Én kérlek, elkísértem a férjedet, mivel teljesen magába volt zuhanva. Kellett egy józan ember mellé. – elröhögtem magam, persze próbáltam köhögésnek álcázni.

-          És pont téged osztottak be mellé? – Fer is felkuncogott. – Egyébként nem Szabus miatt voltál ilyen önzetlen?

-          Részben. – pirult el és letelepedett mellénk az ágyra. – Már nagyon-nagyon hiányzott nekem. De ezt a tökfejet sem akartam egyedül elengedni.

-          Tényleg te vagy a mi kis Tyúkanyónk Sebi Baby! – mosolyogtam rá és adtam az arcára egy puszit. Ekkor lépett be Szabus és Betti. Megtorpantak a népgyűlés láttán.

-          Van még hely az ágyon! – invitálta őket Fer a fekvőhelyre. A csajok is letelepedtek, Szabus természetesen Sebi ölébe. Egyből átölelték egymást és simogatták a másik karját. Szépek voltak együtt, na!:D

-          Gondolkodtatok már, hogy mi lesz a kutyus neve? – kérdezte Sebi Baby.

-          Őt is elnevezted már? – fordult felém Nano vigyorogva.

-          Igen. – bólintottam komolyan.

-          Esetleg velünk is megosztanád? – érdeklődött Bene.

-          Ha már ilyen szépen kéritek… - húztam tovább az agyukat. Erre Szabus hozzám vágott egy párnát.

-          Naaa! – horkant fel Fernando. – Ezzel azért már vigyázzunk!

-          Nando! Ennyitől semmi baja nem lesz a babáknak! – nyugtattam le egy arcsimítással. Azért még fújtatott egy kicsit. – Ílyen felfújt arccal úgy nézel ki, mint egy jóllakott óvodás, aki éppen a desszert miatt duzzog. – nevettem rá, míg a többiek felkuncogtak.

-          Szóval? – kérdezte szívem szerelme a figyelem elterelése képpen. – Milyen nevet választottál a kutyusnak?

-          Manó lesz a drága. – vigyorogtam el. Mindannyian ránéztek a kölyökre.

-          Illik hozzá! – mosolygott Szabus. Majd elkomorodott. – Mikor indultok vissza? – fordult Sebihez.

-          Kb. fél óra múlva. – szomorodott el ő is. – Nem jöttök mégis velünk?

-          Nem, a Japán nagydíjat kihagyjuk. Van egy kis dolgunk. – adott választ a kérdésre Szabus.

-          Figyi, ha szeretnél, akkor nyugodtan menj! – ajánlotta fel a Sötét Lyuk.

-          Igen, én itt maradok Bettivel, te kísérd el a Tyúkanyót, nehogy valami orbitálisan antidivatos ruhát húzzon a habtestére. – vigyorogtam a harmadik harmadra. Mielőtt választ adhatott volna, csöngettek.

-          Várunk valakit? – kérdezte Fer meglepve.

-          A futárt! – kiáltottunk fel egyszerre a lányokkal.