- Sokan mondanak sok félét a várandós időkről. Megvisel, rosszul vagy, folyton mocorog és nem hagy aludni. Nálam semmi ilyen gond nincs. – simogattam a hatalmas pocakomat és rámosolyogtam Szujó Zoli magyar riporterre.

- Nem hiányzik a vezetés? – mosolygott ő is.

- Azt gondoltam, hogy nagyon fog és nem fogom bírni. – emlékeztem vissza a félelmeimre. – De így az utolsó hónapban elmondhatom, hogy nem gondolok rá.  Az első versenyen furcsa volt teljesen kívülállónak lennem, de már nem az. Most fontosabb dolgom van. – simogattam még mindig a pocakom.

- Nemsokára megszületik a babátok. Járni fogsz a futamokra esetleg a babával együtt? – faggatott.

- Nem tudom. Attól függ mennyire lesz nyűgös baba.  – vigyorogtam. – Ha folyton sír az Sebastiannak csak rossz lenne, nem hagyná még a futam hetében sem aludni. De ha nyugis baba lesz akkor természetesen kísérjük aput. – nevettem.

- Szerintem sokak nevében mondhatom, hogy alig várjuk, hogy megszülessen. – oda nyújtotta a kezét és kérdőn rám nézett. Bólintottam, egyből oda nyúlt és megsimogatta a hasam.

Besétáltam a Red Bullhoz és egyből a büfé részt vettem célba.

- Szia, kaphatok valami rostos hűsítőt? – mosolyogtunk össze. Akkor jött ide amikor én, tisztán emlékszem mennyit bakizott az elején. A barack levemet iszogatva sétáltam újra ki a napsütésbe. Monaco a fényűzés és a partik otthona. Ahogy elindultam a bokszok felé Nicole szintén hatalmas pocival kisétált a McLarentől.

- Kismama találkozó. – nevetett.

- Az biztos. – nevettem vele. – Jössz a bokszokba? – megindult és felém nyújtotta a karját. Belekaroltam és úgy sétáltunk végig a paddockon nevetgélve.

- Jól vagytok? – tette a hasamra a kezét Sebi.

- Persze, csak apu hiányunk volt. – nevettem. Mintha helyeselne rúgott egyet a baba pont oda ahol Sebi keze volt. – Látod egyet ért velem. – kezdtem el nézelődni miközben szívószállal ittam az üdítőmet.

- Ha bármi van, szólj nekem vagy üzenj, rendben? Még akkor is ha a kocsiban ülök. – nézett rám.

- Nem unod még, hogy ezt mondogatod? – fontam össze a kezemet a mellem előtt. – Tudod, jól, hogyha kocsiban ülsz nem fogom hagyni, hogy szóljanak neked. És megvárunk. Megmondtam, hogy megvárunk. Te csináltad meg szenvedj te is. – nyújtottam nyelvet.

- Makacs és gonosz vagy. – nevetett.

- Így szeretsz. – nyomtam egy puszit a szájára majd elindultam a Red Bull boksza felé. Péntek volt a két szabadedzés közt voltunk így az összes pilóta itt volt a bokszokban. Eleinte vita volt belőle, hogy melyik bokszban nézzem a közvetítést, de amikor Red Bullos pulcsiba és sapkába beültem a Ferrarihoz ’csak azért is’- ből akkor a megszavazták nekem a saját bokszom. Oda lépkedtem Kimihez aki ebben az évben a népet borzassza el a kocsimban.

- Szia. Na mi a helyzet? – mentem oda hozzájuk mert Kevinnel beszélgetett éppen.

- Inkább én kérdezném ezt. – vigyorgott Kimi. – Mikor születik meg a keresztfiam? – simogatta meg a pocim.

- Majd amikor apukája is ott tud lenni. – mondtam.

- Meg persze én is. – vigyorgott.

- Te minek kellenél oda? – gonoszkodtam.

- Hát én vagyok a második apja. – húzta ki magát.

- Szegény gyerek! Jól van picim, megvédelek aputól és Kimi bácsitól ne félj. – beszéltem a hasamhoz. Kimi nem tudott tovább kötekedni mert oda jött az egyik szerelő, hogy üljenek vissza. Kaptam mindkettőtől egy-egy puszit az arcomra majd mindenki elfoglalta a saját helyét.

- Segítesz? – pislogtam rá szépen Benire. Sóhajtott majd felrakott a pultra. Neki dőltem a hűs falnak és onnan néztem a nagy TV-n mi folyik a pályán.

Este befeküdtem az ágy közepére és magara húztam a takarót. Fáradtabb voltam mint versenyek után. Pár perc múlva megsüllyed az ágy mögöttem és bebújt mellém a takaró alá Sebi.

- Szeretlek titeket. – húzott a mellkasához. Az egyik keze a hasamon pihent a másik pedig a nyakam alatt volt. Nyomtam a felkarjára egy puszit.

- Mi is szeretünk téged. – motyogtam. Sebi elkezdte a pocim simogatni és dúdolt mint minden este. Nagyon gyorsan elaludtam. Másnap időmérő volt ami nagyon gyorsan elment. A csapat home-ból néztem végig mert ott kellemes hűs idő volt. Időmérő után pedig vártam, hogy lemenjenek az interjúk és Sebivel vissza sétáljunk a hotelba. Sokan kivoltak akadva, hogy utolsó napokban is sétálgatok ahogy Nic is sétálgat, de mi ezen csak nevettünk. Mindkettőnknek nagyon jó alakja volt és titokban ezt nem akartuk szülés után elveszteni, ezért sétálgattunk.

Másnap reggel a pici mocorgása ébresztett. Sebi már a pályán lehetett mert már csak 10 perc volt a rajtig. Felkeltem az ágyból és felvettem egy lenge nyári ruhát, hiszen hatalmas hőség volt. Befontam a hajam két fonatba és egy kihúztam a szemem. De mielőtt kiléphettem volna a szobából rúgott egy nagyot a baba és végig folyt a lábamon a magzatvíz.

- Arról volt szó megvárjuk aput. – támaszkodtam meg a szekrénybe ami az ajtó mellet volt és elkezdtem simogatni a hasam. – Miért csinálod ezt velem? Miért nem akarsz még 3 órát bent maradni? – próbáltam megnyugodni és egyenletesen lélegezni továbbra is de megkezdődtek a fájások. Előszedtem a telefonom a táskámból és kikerestem Eva számát. Megbeszéltük, hogy őt hívom, ha a héten megindul a szülés, mert ő ott tud hagyni mindent.

- Eva, gyere! – szóltam bele a telefonba ahogy felvette. – Megindult a szülés. – támasztottam a fejem az ajtónak.

- Hol vagy? – hallottam meg a hangján a pánikot.

- A szobánkba. Ne merj szólni senkinek sem! Csak akinek muszáj. – mondtam miközben újabb fájásom volt. – Ne merj szólni Sebastiannak!

- 10 perc és ott vagyok. – mondta a hatalmas zajban. – Megpróbálok úgy eltűnni, hogy ne vegyen észre. - nyomta ki.

- Siess. – suttogtam a süket telefonnak. Oda botorkáltam a kanapéhoz és megkapaszkodtam a támlájában. Nem akartam leülni, nem tudtam volna ülve maradni. Nemsokára kivágódott az ajtó és Eva jelent meg és Fernando.

- Te mit csinálsz itt? – lépődtem meg.

- Segítek, gyere. – vette fel az ölébe és elindult velem a lifthez. Kint berakott a hátsó ülésre és ahogy beült már a gázon is volt a lába.

- Elhiszem, hogy jó pilóta vagy, de túl szeretném élni az oda utat. – piszkáltam, de nem lassított. – Ugye nem szóltatok neki?

- Nem, ne izgulj. Muszáj volt hívnom valakit, hogy segítsen és ha valakivel lépek le, nem fog gyanút Seb sem. – magyarázta Eva. – Szóltam Fernando- nak  és mintha kedélyesen beszélgetnénk leléptünk. – közben megérkeztünk és Fernando ismét az ölébe vett.

- Azért járni tudok. – böktem meg. – És különben is, meg várjuk a verseny végét és egyebek, mert engem érdekel a verseny és apu nélkül nem szülünk. – hisztiztem. Befektettek egy sárga falú szobába ami egyszemélyes volt. Fernando vissza ment, hogy szóljon Christiannak és a verseny végén Sebinek. Eva oda ült mellém és megfogta a kezem. Ránéztem majd megvontam a vállam és bekapcsoltam a futamot.

- Megőrültél? – úgy nézett rám mint egy őrültre. – Fájásaid vannak és futamot nézel?

- Mondtam. Engem érdekel a futam és megvárjuk aput a szüléssel. – simogattam meg a hasam. – Én vagyok a főnök, bent maradsz míg apa nincs itt. – mondtam mérgesen. Sajnos a tervem nem igazán akart bejönni mert a fájások egyre sűrűbbek lettek. Mikor már Evan látszott, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel és mit mondjon nekem nyílt az ajtó és reménykedve néztem oda, hátha Sebi az.

- Csak te vagy az? – kérdeztem lemondóan Kimitől.

- Igen, csak én. Kiestem és szóltak, hogy mi történt. – mondtam majd Eva egyből felugrott mellőlem, hogy átadja a helyét Kiminek de ő nem foglalkozott vele. Bejött a dokim aki csak miattam jött ide Svájcból. Oda hozott egy nagy tűt amitől én teljesen lesápadtam. Kimi oda guggolt az ágy mellé és eltakarta a szemem elől a tűt és elkezdett hozzám beszélni de így is éreztem a szúrást a gerincembe de jobb is lett pár pillanat múlva.

- Mindjárt megszülünk. – mosolygott rám.

- Én szülök! – akadtam ki. -  Nekem fáj! – Kimi ránézett az órájára majd nagyot sóhajtva előrébb csúsztatott az ágyon lerúgta a cipőjét, előre döntött amennyire a nagy hasam engedte és beült mögém. Neki döntöttem a hátam a mellkasának.

- Ne ijedj meg és ne is pánikolj, de nem hiszem, hogy Sebi ide érne. – mondtam miközben megfogta mindkét kezem. – Itt vagyok veled.

- De én Sebit akarom! – folytak le a könnyeim. Kaptam érzéstelenítőt de így is fájt, feszített és rossz volt. A doki ráterített egy lepedőt a hasamra és a térdemre amiket már régen felhúztam.

- Nyomjon. – ült oda a két lábam közé a doki.

- Nem! – ellenkeztem. A doki segélykérően nézett Kimire.

- Virág, gyerünk! – szorította meg a kezem.

- NEM! – kiabáltam pont amikor kinyílt az ajtó és ebi lépett be rajta kócosan és lihegve.

- Ne haragudj, miért nem szóltatok? – nézett vádlón Kimire, aki átadta  helyét Sebinek. Oda állt mellém és megfogta az egyik kezem. Neki dőltem Sebi mellkasának.

- Nyomjon! –mondta ismét az orvos. Nem olyan sokára felsírt a kisfiúnk. Bele csavarták egy törülközőbe és oda adták nekem.

- Szia Aaron. – suttogtam teljesen meghatódva. – Te vagy a világ legszebb kisbabája, tudtad? – mondtam neki a könnyeimmel küszködve.

- Üdv köztünk. – tette a fejét Sebi a vállamra és megsimogatta egy ujjával a kicsi arcát és adott egy puszit az arcomra. Ő is a könnyeivel küszködött. Oda néztem Kimire aki végig ott ült az ágyam mellet és Sebivel együtt mutatták, hogy vegyek levegőt. Így visszagondolva vicces volt pont őt így látni. Neki is könnyek gyűltek a szemében de persze ezt ő soha nem vallotta volna be. Nem sokáig lehetett nálunk a pici mert elvették megmosdatni és megvizsgálni. Hátra dőltem az újdonsült apuka mellkasának és egyből elnyomott az álom. Mikor legközelebb felébredtem már egy másik szobában voltam és Sebi éppen a Aaront tartotta a kezében és azt a dalt dúdolta neki amit minden este. Oda mentem hozzájuk, Sebi egyből átadta Aaront és átölelt.

- Apa lettem. – nevetett boldogan. – Ti vagyok az én családom. – adott egy puszit a fejemre.

- Ez klasszi sokkal jobb mint gondoltam. – néztem ahogy Aaron Sebi ujját fogja és nyammogva alszik. – Örökké vigyázni fogok rád, kisfiam. – nyomtam óvatosan egy puszit a homlokára.