Az napunk hátralévő része is azzal telt, hogy minél többet idétlenkedjünk. A végén már maga Christian kért meg minket, hogy menjünk el, mert már felforgattuk az egész csapatot. A vacsora is jól sikerült, tőlünk zengett az egész szállodai étterem. Majd gyorsan el is jött a péntek. A mi csodás péntekünk. Tökéletesebb már nem is lehetett volna, hiszen Seb parádézott. Szombaton a 3. szabadedzésen a 4. lett, de ez nem keserítette el, sőt… meg is nyerte az edzést. Majd másnap a versenyt is. Láttam a szemében, hogy ez mekkora elégtétel neki Jenson-nel szemben. Én pedig büszkén kihúztam magam és tudtam, hogy elmondhatom, ő a férjem. Talán ennek tudható be, hogy vigyorogva sétálgattam a bokszutcában, majd csatlakoztam a nagy ünnepléshez. A tömegen nem nagyon sikerült átjutnom, de nem is nagyon igyekeztem. Most ő volt a középpontban és ez így volt tökéletes. Nem sokkal később azért megtalált. Éppen azon nevettem, ahogy a csupa pezsgős Adam kergette Petrát.

-Végre megvagy!- kiáltott Seb, mikor a közelembe ért.

-Nem voltam elveszve.- mosolyogtam, miközben végigmértem és megállapítottam, hogy mind a ruhájából, mind a hajából csöpög a pezsgő. Egy pillanat alatt végigfutottak a lehetőségek az agyamon. Beláttam, hogy esélyem sem lenne elfutni előle, így maradtam annál, hogy a nyakába ugrottam.

-Nem zavar, hogy ragadni fogsz te is?- kérdezte, de azért szorosan ölelt.

-Miért zavarna? Hiszen csak a férjemhez ragadok hozzá.- nevettem és megcsókoltam. Majd összeszedtük magunkat és visszamentünk a szállodába. Összepakoltunk, letusoltunk, majd irány az ágy. Reggel kivételesen nem voltunk mérgesek Christianra, amiért a korábbi gépre foglalt helyet, mivel az úti célunk Németország volt. Egy rövid repülőút után már le is szálltunk a Frankfurt am Main-i repülőtéren. Kissé izgatott voltam, de próbáltam rejtegetni.- És most merre?- kérdeztem, mikor már a csomagjaink is megvoltak.

-Megyünk a parkolóba. Ott vár ránk egy Audi A5, amivel hazakocsikázunk.- indult meg a bejárat felé, mire megtorpantam.

-Egy Audi A5?- visszhangoztam.

-Azt mondtam. Nemrég vettem.- rántotta meg a vállát, megfogta a kezem és próbált elhúzni, de nem nagyon akarózott menni.- Kicsim!- lépett mellém és szorosan magához húzott.- Ha nem sietünk, ránk találnak a firkászok és akkor nincs nyugtunk.- súgta a fülembe és utána belecsókolt a nyakamba.

-Menjünk!- feleltem elkábulva. Neki is indultunk, majd nem sokkal később egy csodaszép, fekete bőrüléses, ezüstszínű kocsiban ücsörögtem, amivel Seb Heppenheim felé száguldott. Már hozzászoktam a vezetési stílusához, meg sem ijesztett az átlag 180 km/h. Nem kellett túl sok idő, hogy megérkezzünk oda, ahol már vártak minket. A kisváros egy csendes utcájában álltunk meg. A ház, ami előtt parkoltunk, kétszintes volt, fehér és barátságos. Alig nyitottam ki az ajtót és léptem ki az utcára, kicsapódott a bejárati ajtó és Fabian kezdett felénk rohanni.

-Sebastian!- kiáltotta vidáman, majd a bátyja nyakába ugrott.

-Szia, öcsi!- mosolygott az említett és megszorongatta a kissrácot. Miután letette, a srác felém fordult.

-Ada!- vigyorgott, majd engem is megölelgetett.- Hiányoztatok!

-Ti is nekünk.- válaszoltam és nem csak az illem beszélt belőlem. Elindultunk befelé, ahol a családból csak Heike tartózkodott.

-Sziasztok!- jött elénk és kaptunk 2-2 puszit.- Örülök, hogy itt vagytok!

-Mi is!- mondta Sebi, miközben leült a nappaliban, engem pedig az ölébe húzott.- Apa? Lányok?

-Dolgoznak. Azt mondták, igyekszenek haza.- felelt a nő. Beszélgetni kezdtünk és kielemeztük a kapcsolatunk válságperiódusát is. Néhány résznél kissé összerezzentem, de olyankor Sebastian mindig átölelt, nyugtatott és csókolgatott.

-Gyere, van még egy meglepetésem.- húzott fel a kanapéról, mikor már mindent megbeszéltünk. Kimentünk a házból és a bal oldali szomszéd felé közelítettünk. Egy nagyon hasonló ház volt, kifejezetten tetszett.

-Seb, nem kellene így berontanunk.- mondtam neki, mikor csak egyszerűen benyitott.

-Miért rontanánk be, ha a ház a miénk?- mosolygott rám, mire nekem kikerekedtek a szemeim.

-A miénk?- döbbentem meg.

-Itt is kell egy ház.- rántotta meg a vállát. A nyakába ugrottam és forrón csókoltam. Ő sem tétovázott, felkapott és meg sem állt a hálóig velem. A szakításunk utáni első együttlétünk volt… a legfontosabb együttlét az életünkben.