Mikor visszaértünk még senki nem volt a nappaliban. Ezen meglepődtem, hiszen anya mindig is arról volt híres, hogy korán kelt. Többek között ebben is különböztem tőle. Elbúcsúztam Kimitől, ami elég hosszúra sikerült. Majd felmásztam az emeletre. Nagyon halkan osontam be a szobámba, hogy Paolo még csak véletlenül se keljen fel. Mikor beértem, meglepetten tapasztaltam, hogy Paolo nincs is a szobámban. Biztos anyunál van. Nem igazán volt kedvem ezen gondolkodni. Gyors lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyba. Rettentően boldog voltam. Viszont nagyon féltem a jövőtől. Mi lesz így? Ugyan terveztem, hogy visszaköltözöm ide. De ez nem annyira egyszerű, mint hittem. Ha csak arra gondolok, hogy nem láthatom minden reggel Paolo álmos kis szemeit vagy Justin kócos fejét, megbolondulok. Ők is az életem részét képezik, és nem tudok csak úgy lemondani róluk. Talán a szüleimnek volt igaza, amikor azt mondták, ez nem ilyen egyszerű. Másrészt ott volt a szálloda. Igaz akarunk, itt is nyitni egyet Helsinkiben, de az már nem lesz olyan. A Comacchio-i szálloda mindent visz. Annyit küzdöttem érte. A lelkem benne van és a nagy szüleimmé is. Imádtam ezt a kis várost. Közel van a nagyobb városokhoz, mint Padova, Bologna, Ferrara vagy mondjuk Modena. Ez a kis város egyszerre a múlt és a jelen. Nem ritka, hogy az utakon modern sportautók száguldanak végig. Ami azért is érdekes látvány, mert maga a város, tiszta történelem. Rengeteg várral, középkori falakkal és csodálatos tengerrel. Nekem a mindennapommá vált, hogy reggel mikor kimentem az irodám erkélyére akkor éreztem a tenger jellegzetes sós illatát. Most mindezt csak úgy hagyjam ott. Rávágnám, hogy simán meg lesz, de tudom, hogy nem fog menni. A szívem mindig is vissza fog húzni oda. Mielőtt teljesen elment volna a kedvem, szépen lassan elaludtam.

Mikor kinyitottam a szemem, úgy éreztem magam, mint aki körülbelül tíz percet aludt volna. Rápillantottam az órára. Dél van. Visszaszívom, amit az előbb mondtam. Gyorsan felkeltem, felöltöztem és rohantam le az alsó szintre. Anya a konyhában volt, mint mindig.

-          Szia! Paolo? – adtam neki egy puszit.

-          Szia! Édesapádnál.  Délutáni alvás van. – mosolygott. – Kávét? – kérdezte

-          Nem élek vele.

-          De rád férne. – nézet végig rajtam.

-          Nem baj, akkor sem kérek, de azért köszönöm. Viszont egy limonádét elfogadnék.

-          Az apád odáig van Paoloért. Képzeld tegnap elkezdte nyaggatni Seant, hogy ideje lenne egy unokával megajándékozni a családot.

-          El tudom képzelni Sean arcát. - nevettem el magam.

-          Hát képzelheted is. Este le akartam fektetni a szobádban aludni, erre a drága férjem kitalálta, hogy köztünk fog aludni, nehogy féljen egyedül. Félre ne értsd, szeretem a gyerekeket, de ebben a kölyökben egy sajtkukac veszet el. – mosolygott anya.

-          Egyetértek. Néha úgy oldalba tud rúgni. – vágtam egy fintort.

-          Átmegyek Pauláékhoz, még a férfiak alszanak. Nem jössz? – kérdezte. Csodálkozom, hogy még nem kérdezet rá Kimire.

-          Át mehetek. – válaszoltam. Lehúztam az citromos löttyöt. Gyorsan húztam egy cipőt, szóltunk Marynak, hogy leléptünk és átmentünk Kimiékhez.

-          Sziasztok! – köszönt nekünk Paula, mikor kinyitotta nekünk az ajtót. – Gyertek be.

-          Szia! – köszöntük kórusba anyuval és adtunk egy- egy puszit. Bementünk a nappaliba.

-          Nessa, nem gondoltam volna, hogy ilyen korán fent vagy. Bezzeg az én fiam még húzza a lóbőrt. – mosolygott.

-          Felkelthetem? – kérdeztem gonoszan.

-          Tudod, merre van a szobája. – mutatott a lépcsőre. Én csak sunyin ránéztem és elindultam fel az emeletre. Kimié volt mindig a hátsó szoba. Régen nagyon sokat lógtam itt. Halkan mentem be a szobába. Az évek alatt nem sokat változtak a dolgok. Mindenhol szétdobált ruha. A falakon rengeteg fénykép, kupa, serleg. Az ágy bent volt a sarokban. Nagy franciaágy volt. Odamentem az egyik polchoz, mert megakadt az egyik képen a szemem. Én voltam rajta Kimivel, olyan tizenöt éves lehetem. Akkor hívták fel, hogy ő lesz a Sauber csapat legfiatalabb pilótája. Én akkor még nem tudtam annyira örülni neki, de rettentően büszke voltam rá. Visszatettem a képet a helyére és leültem az ágyra. A jégember még csak nem is érzékelte, hogy más is van a szobájában, ugyanúgy aludt tovább. Az oldalán feküdt és az egyik karja volt a feje alatt. Csak egy bokszer volt rajta és a takaró is derékig le volt csúszva. Eszméletlenül édes volt. Végig simítottam a kezemet az arcán. Szépen lassan kinyíltak a szemei. Elég kómás volt még, szegénykém.

-          Jó reggelt. – adtam neki egy puszit. Azért nem véletlenül sportember. Mire feleszméltem, már az ágyon feküdtem és ő volt fölöttem.

-          Hagyj aludni. – zuhant vissza mellém és oda bújt.

-          Gondoltam felkeltelek, ha már én sem alszom. Szóval ébresztő. – húztam végig az újamat a gerince ívén. Erre nagyon érzékeny.

-          Asszony ne ingerelj, mert nem lesz jó vége. – nyögte bele a hajamba.

-          Rendben, ha nem akarsz felkelni, akkor hagylak aludni. – mondtam és fel akartam állni. De még csak megmozdulni sem tudtam. Kimi lefogott.

-          Nem hagysz itt. Mindjárt fel kellek. – mosolygott rám. Kaptam egy puszit. Látom, ébredezik, húzni akarja az agyam. Fogtam és visszahúztam. Mielőtt nagyon belemerülnénk ebbe a csókba, inkább szétváltunk. – Citrom íze van a szádnak. – nevette el magát.

-          Otthon limonádét ittam. Zavar? – kérdeztem tőle.

-          Nem szeretem a citromot, de te megszeretetheted velem, ha akarod. – kacsintott rám.

-          Felébredtél már? – kérdeztem tőle ártatlanul.

-          Nem kaphatnék minden reggel ilyen ébresztőt? Akkor tuti, nem késnék el sehonnan, és a csapatnál sem szedné le senki a fejemet. – mosolygott, majd felállt.

-          Gyere. – nyújtotta a kezét és felhúzott. – Mennyit tudnak a szüleid?- kérdezte

-          Semmit. Tieid?

-          Még nem találkoztam velük. – kezdet el öltözködni.

-          Értem.  – mondtam halkan. Sokkal inkább Kimi bámulásával voltam elfoglalva.

-          Mehetünk? – nézet rám miután kész lett. Én nem szóltam csak oda bújtam hozzá. Kicsit ledöbbent, de azért átölelt. Így álltunk egy két percet, mire finoman eltolt magától.

-          Nők, ki érti őket? – tette fel a költői kérdést és megforgatta a szemét. Szépen lassan elindult előre.

-          Én? – kérdeztem vissza. Na jó, néha még én sem értem magam, de ezt nem kell az orrára kötni.

-          Megint kötekedsz asszony! Ne akard, hogy elfenekeljelek. - fenyegetet meg játékosan az ujjával.

-          Mi van, ha én a szadomazót bírom? – nyújtottam ki a nyelvem rá.

-          Benne vagyok. – vigyorgott sunyin.

-          Rögtön gondoltam. –adtam neki egy puszit a lépcső alján és bementünk a nappaliba.

-          Hát ti? – kérdezte kíváncsian Paula és az összekulcsolt kezünkre nézet.

-          Csodálkozom, hogy eddig nem kérdeztétek. – nevettem el magam, anya döbbent arcán.

-          Akkor ti..? – folytatta Paula, mintha meg sem hallotta volna az előbbi mondatom.

-          Igen anya, mi járunk. – válaszolt Kimi.

-          Istenem. – kiáltott fel anya és megölelte Kimit, velem meg Paula csinálta ugyanezt. Tanácstalanul néztem az újdonsült barátomra, hogy most mi van, de ő sem értett semmit.

-          Annyira örülök nektek. – tolta el anya a szőke finnt magától.

-          Én is. – engedet el most már Paula is. – El sem hiszem, hogy volt annyi bátorság a fiamban, hogy végre felszedjen. – nevetett.

-          Ami azt illeti ez fordítva volt. – közölte halkan Kimi. Ha belegondolunk tényleg én smároltam le először a kocsiban.

-          Nem baj! a lényeg, hogy együtt vagytok. – mosolygott anya. – Apád, hogy fog örülni. – tette hozzá.

-          Az biztos. – nevette el magát a leendő anyósom. Úgy látszik ezek ketten nagyon jól elbeszélgetnek.

-          Jut eszembe, ezt neked adom. – adott egy kulcsot Paula. -  A szomszéd nyomta a kezembe. Azt mondta az ügyvéded már ki is fizette a házat és nagyon köszöni, hogy ilyen gyors és tisztességes voltál. Ezért nekem adta a kulcsokat, hogy minél előbb beköltözhess.

-          Jaj, nagyon szépen köszönöm. Azt hiszem, holnap neki is állok megtervezni a dolgokat, majd Paolo segít. – válaszoltam.

-          Meg én, de csak tíz után, mert előtte jön Mark edzeni. – fintorgott Kimi.

-          Rendben. – mosolyogtam rá, ő meg adott egy puszit.

-          De aranyosak. –olvadoztak a szülő anyáink.

-          Menjünk, mielőtt az unokák nevét kezdik el találgatni. – súgta a fülembe Kimi.

-          Benne vagyok.