A következő hetek, hamar elteltek. Paolo már visszarepült az édesapjához. Nagyon hiányzott, de az igazat megvallva nem sok időm lett volna rá. Lassan kész lesz a házam is. Minden egyes részletet én terveztem és én kiviteleztem. Persze nagyban segített Kimi is. Rengeteget köszönhetek neki, de még az emelet teljesen vissza van. Eddig csak Paolo szobája, az én szobám és az alsó szint van kész. Ott van a konyha, ebédlő és a nappali. Mondjuk, ha őszinte akarok lenni, akkor még sehogy sem állok, mert bútorok még nincsenek sehol.  Úgy terveztem, hogy megcsinálom a maradék két szobát és utána bútorozom be. Csak, hogy már kezd sürgős lenni az elköltözés. Félre ne értsétek, szeretem a szüleim, jól ki is jövök velük, de sosem tudok kettesben lenni Kimivel. Nála is mindig otthon vannak, a szülök és nálam is. Ez kezd zavaró lenni. Mit is mondhatnék rólunk. Tökéletesen meg vagyunk. Imádok vele lenni. Élvezek mindenegyes percet. Igaz annyi idő nem volt az elmúlt időszakban, amit együtt tölthettünk. Kiminek sorba jönnek a futamai és a köztük lévő kis időszakban is rengeteget edz Markal. Mark, Kimi edzője és meg kell hagyni, hogy nagyon jó fej pasas. A legfurcsább, hogy a média még nem jött rá, hogy mi együtt vagyunk. Pedig régen, imádtak a magánéletembe vájkálni. Azzal pedig, hogy egy forma1es szupersztárral járok, azt hiszem, még jobban előtérbe kerül az életem. Még csak arról, sem írtak cikket, hogy itthon vagyok. Nem mintha bánnám, addig jó még békén hagynak ezek a piócák. Csak furcsa. Még nem vettem fel Kiminek, hogy lassan vissza kell mennem Olaszországba. Ugyan Justin elboldogul nélkülem, de már neki is kezd sok lenni. Ráadásul Paolora semmi ideje sincsen és én ezt nem szeretném. Apa már nagyol, jól van, igaz nem fűlik a foga az egészséges élethez, itt legfőbbképpen az étrendre gondolok, de már kezdi megszokni. Mit mondjak még, az életem kezd tökéletes lenni. Ami az utóbbi pár évet tekintve, elégé szokatlan. Még mindig nem szoktam meg teljesen, hogy van valaki mellettem. Azt meg főleg nem, hogy ő az, a valaki.

- Szia! – ölelt át Kimi és adott egy puszit hátulról. Éppen az emeleten lévő folyosót festetem, barackszínűre. Lassan ez is kész lesz. A fürdők teljesen vissza vannak, de azokat azért már szakemberre bízom. Nem tudnám értékelni, ha leázna az elő emelet és kezdhetnék, mindent előröl.

- Szia! Már végeztetek is? – fordultam felé. Nem hiszem el, hogy ő még egy edzés után is ilyen eszméletlen jól néz ki.

- Igen, mert ma van egy kis dolgunk. – válaszolt titokzatosan.

- Tényleg és mi? – kérdeztem tőle. Nem is tudtam, hogy mára programot terveztünk.

- Az titok! Menj, haza! Öltözz fel! Annyit elárulok, hogy a fővárosba megyünk. – tette hozzá.

- Nem lehetne konkrétabbat? – könyörögtem neki.

- Nem! – válaszolta határozottan.

- Rendben. Egy óra múlva átjössz értem? – ha annyira nem akarja megmondani, akkor nem erőltetem.

- Ha te azt mondod, hogy egy óra, akkor ráérek másfél óra múlva is érted menni. – nevetett. Igaz, hogy kicsit tovább tart a készülődés, mint egy férfinek, de istenem pont ezért vagyunk nők. Mi megvárakoztathatjuk őket.

- Nem is igaz! – kezdtem el durcizni. Ő csak rám mosolygott és adott egy puszit, majd ott hagyott. Gyorsan összeszedtem a holmimat és haza mentem. Otthon beálltam a zuhany alá és levakartam magamról a festékrétegeket. A haja is megmostam. Gyors felöltöztem. Felhúztam egy fekete csípőfarmert, hozzá illő nyakba illesztős fekete felsőt és egy kényelmes sportcipőt. Régen mindig magas sarkúba jártam, nem is értem, hogy bírtam. Nem azt mondom, hogy nem húzom fel néha én is. De nem bírnék a nap huszonnégy órájában abban lenni. Feldobtam egy enyhe sminket, megszárítottam a hajam és lementem az emeletre. Kimi már ott ült a kanapén és apuval beszélgetett.

- Mehetünk. – ültem le mellé. Lehet, hogy így sosem fogunk elindulni?

- Gyönyörű vagy. – nézett a szemeiben és megcsókolt. Miután végeztünk, én csak oda bújtam hozzá.

- Olyan jó titeket így látni. – mondta apa.

- Köszönjük. – válaszolt Kimi. – De ha nekünk mennünk kell. – azzal felhúzott a kanapéról.

- Ejha! – mondtam, mikor megláttam kint az új autóját. Egy fekete Ferrari volt. Én még nem láttam, mert nem igazán mozdultunk ki a városból, ha meg igen akkor sem ezzel mentünk.

- Látod előnye is van annak, ha egy jó csapatnál vagy pilóta. Kapsz kocsit. – nevetett. Bent a kocsiba sokat nevetünk. Próbáltam kiszedni belőle, hogy hova is visz, de mindig valami másról kezdet el beszélni. – Megérkeztünk. – állt meg a fővárosban egy luxus bolt elött.

- Hova hoztál? – kérdeztem tőle, mikor már kiszálltam a kocsiból.

- Vásárolni. – vágta rá.

- Mit? – néztem rá értetlenül.

- Itt mindent lehet venni. Ruhát, ékszert, de ami a legfontosabb bútorokat. Amúgy most döntsd el, hogy akarsz-e venni magadnak valami új göncöt, mert hétvégén meg vagy híva egy estélyre.

- Mi? Erről nem is tudok.

- Elfelejtettem szólni. Valami jótékonysági estélyre hívtak meg és arra gondoltam eljöhetnél velem. – motyogta el az orra alatt.

 - Még meggondolom. – mondtam neki. Nekem nagyon jó volt ez az állapot, hogy nem virítottam a címlapokon. De ha megjelenünk együtt valami hivatalos helyen, akkor ennek a nyugalomnak lőttek. – De minden esetre vesszünk valami ruhát. – tettem hozzá. Látom, hogy mennyire szeretné.

- Rendben, de előbb bútort nézünk. – kacsintott rám.

- Kimi, ez a bolt méreg drága. – mondtam halkan.

- Na és? Rengeteg pénzem van.

- Ugye nem gondolod, hogy hagyom, hogy te fizess. Nekem is van pénzem. – vágtam rá.

- Én csak… Mindegy felejtsük el.

- ha elkezdted akkor mondjad.

- Gondolta beszállok a házba, ha már az időm nagy részét nálad szeretem volna tölteni. – válaszolta közömbösen.

- Ettől még átjöhetsz.

- Igen, de az nem ugyanaz. Így félig veled laknék.

- Mi lenne, ha felesben fizetnénk? – kérdeztem tőle, ha neki ennyire fontos ez.

- Nem zavarna? – kérdezett vissza.

- Nem.

-  Jó napot miben segíthetek? – jött oda hozzánk egy eladó.

- Hát valami bútorféleségre lenne szükségünk. – mondat Kimi. Az eladó rögtön felismert minket, de nagy csapot, nagy hisztit, amit nagyon tudtunk díjazni.

- Örülök, hogy újra itthon van. – mondta nekem. – Mégis mire lenne szükségük? – nézet ránk. Nem kerülte el a tekintetét, hogy kézen fogva állunk előtte.

- Nagyjából mindenre. – válaszoltam. – Vettem egy házat és már nagyjából kész is van, de még semmilyen bútor eszköz nincs meg. – folytattam.

- Értem. Szeretnének körül nézni vagy esetleg segítsek? – kérdezte készségesen.

- Szerintem segíthetne. – nézte Kimire, ő csak bólintott. A pasi mindenegyes helységet megkérdezet, hogy milyen színű, mekkora stb… Majd készségesen mutatott szerinte, oda való darabokat. Rengeteg mindent vettünk. Még a műszaki cuccokat is nagyjából megvettük. Ruhát is megvettem, igaz azt Kimi nem láthatta, mert addig elküldtem tv-ért, meg egyéb szórakoztatási cikkekért. 5 és fél órát voltunk ott. Sosem gondoltam volna, hogy valami ennyire fárasztó lehet. Megbeszéltük az eladóval, hogy holnap kiszállítják a házhoz a dolgokat. Szóval holnap sem lesz egy laza napunk. Hazafelé nem nagyon beszélgetünk, sok mindent jelentett ez a közös vásárlás. Körülbelül a közös életet. Azáltal, hogy java részt Kimi döntött a bútorok kiválasztásában, főleg a közös ágyunkban, annyit jelentett, hogy nem sokára össze fogunk költözni, ezt egyikünk sem mondta ki, de mindketten tudtuk, hogy már csak idő kérdése.