Hamarosan a két lány úgy beszélgetett egymással, mintha már évek óta ismernék egymást. Ez a csevegés egészen este 11-ig tartott, ekkor pedig mind a hárman aludni tértek. Másnap reggel szinte egyszerre ébredtek fel, megreggeliztek, majd azon kezdtek tanakodni, mit csináljanak az előttük álló napon. A finn lánynak nem túl sok minden jutott az eszébe, mert mindig arra gondolt, hogyan telhetett el ilyen gyorsan ez az év, még soha nem telt el ilyen gyorsan az idő, hisz’ csak most volt január 1. , mégis már december 31. van. Azonban honfitársa fejéből hamarosan kipattant a tökéletes ötlet.

- Csajok! Mit szólnátok, ha elmennénk Teniszezni?

- Teniszezni? Édesem, szerinted hol találunk ilyenkor nyitva teniszpályát?

- Nekem csak egy telefon ezt elintézni. Szóval megyünk, vagy nem?

- Ez jól hangzik, már úgyis régen játszottam – mondta Laura – nos, Cathy?

- Rendben, nem árt meg nekem sem egy kis mozgás.

- Akkor készülődjetek, én pedig megbeszélem a dolgokat.

- Oké. – Álltak fel az asztaltól a lányok, s szobáikba mentek. Nem egészen tíz perc leforgása alatt sikerült elindulniuk. Két perc néma utazás után Heikki törte meg a csendet.

- Ha nem bánjátok, elhívtam Sannit is, hogy tudjunk rendesen játszani.

- Bátyádat? Ilyen meggondolatlanságot! Képes vagy velem mutatkozni, a családtagjaid előtt?

- Oh, Laura, rólad el is felejtkeztem, atyám, mekkora szégyen! – Vigyorgott Heikki.

- Most már siránkozhatsz, így jártál…

- Igazából Sannit sajnálom, hogy ilyenekkel zárom össze…

- Látod, ez is a te lelkeden fog száradni, ha szegény Sanni ezután évekig pszichológushoz fog járni! – Szállt be a csipkelődésbe Catherine. Pont ebben pillanatban érkeztek meg a teremhez, ami előtt már ott állt az emlegetett szamár. Ők azonban nem bírták ki, hogy ne nevessék el magukat a srác láttán, pedig a kinézete nem adott okot erre, nem így az előző beszélgetés. Miután összeszedték erőiket, és cuccaikat, kiszálltak az autóból.

- Sziasztok! – Köszönt nekik kedvesen mosolyogva.

- Szia! – Köszöntötték őt egyszerre.

- Sanni, ő itt a barátnőm, Laura. – Mutatta be őket egymásnak Heikki.

- Öcsi, te két csajjal nyomod egyszerre? Ez igen! Ti nem vagytok féltékenyek egymásra?

- Á! Én? Erre? Ugyan már! – Válaszoltak viccesre véve a figurát. A következő négy órájuk sportolással, valamint viccelődéssel telt el. Mikor hazaértek, immár ismét hárman, lefürödtek, átöltöztek és megnéztek egy filmet. Ezt követően beszélgetésbe kezdtek. Laura próbálta elhalasztani, de úgy érezte, most már muszáj megkérdeznie, amit akar, lehet, hogy ciki lesz, de ezt már a fejébe vette, ezért meg is fogja tenni.

- Szeretnék tőletek megkérdezni egy fontos dolgot. – Vált hirtelen komollyá.

- Gyerünk, ki vele, mi az?

- Cathy, mindenképp előtted akartam megkérdezni, mert neked is sok közöd van ehhez!

- Ennyire komoly dologról lenne szó? – Fogta meg a kezét Catherine.

- Nem véresen komoly. Arról lenne szó, hogy 25 évesen úgy érzem, hogy most vagyok életem legjobb, legszebb formájában. És erre harminc év múlva is emlékezni szeretnék teljes egészében, de ezt a dolgot művészien szeretném végigcsinálni. És mivel tudom, hogy Heikki remekül rajzol, szeretném, ha lerajzolna engem.

- Pucéran? – Kérdezte meglepetten Catherine.

- Nem. Azt szeretném, hogy fehérneműben rajzoljon le. És a te beleegyezésedet kérem hozzá.

- Megértem a gondolataidat, ezért bele is egyezem. – Mosolyodott el.

- Köszönöm! – Ismételte rengetegszer Laura, miközben megölelte.

- És engem ki kérdez meg?- Játszotta a sértődöttet Heikki.

- Mondd, lenne kedved lerajzolni engem?

- Természetesen. – Most őt is megölelte.